Hadnagyunk szakasza utóvédnek marad hátra, hogy fedezze a zászlóalj visszavonulását. Hajnal háromtól négy órán át kell kitartaniuk, s utána ők is megindulhatnak Delatin, vagy ha nincs szerencséjük, akkor a „nagy káder”, vagyis az orosz hadifogság felé. Egyre fokozódik az izgalom, s nagyon lassan telnek a percek…
1916/1917 telén az olasz haderő nem indított jelentősebb támadást a fronton. A téli hónapokban a kormány és a hadvezetés növelte a haderő létszámát, javította a fegyverzetét. A félévnél is tovább tartó, szinte fegyvernyugvásszerű állapot segítette a katonák fizikai és lelki felkészítését a folytatásra, akik továbbra sem lelkesedtek ugyan a háborúért, de beletörődtek abba. Luigi Cadorna vezérkari főnök elégedetten állapította meg az 1917. március közepén tett szemléjét követően: „Igen, mindent rendben levőnek találtam. A légkör katonás, és ez nagy reményekre bíztat.”
Amire vártak, bekövetkezett. Éjszaka megindult az oroszok támadása. Párbajt vívtak a géppuskák, majd megszólalt a tüzérség is. A szögesdrótok elé jutottak az oroszok és a jobb szárnyon be is törtek. Megindult az ellentámadás, a géppuskáé, majd a kézigránátoké lett a főszerep. Élet-halál harc az éjszakában…
„A Károly csapatkeresztet csak mi, a csaták tigrisei viselhetjük, és ha megérjük, úgy ezzel békében büszkélkedni fogunk, mert ezt magától a Haláltól csikartuk ki.” Ezzel a cs. és kir. munkácsi 65. gyalogezred tábori újságjából vett idézettel – mely egyúttal a cím ihletője is – kezdődik Virágh Ajtony könyve, amely a Károly Csapatkereszt történetét dolgozza fel. A laikus olvasó persze felteheti a kérdést, hogy ez a szerény kivitelű, ezerszám kiosztott kitüntetés valóban önálló kötetet érdemel-e?
Imre hadnagy bevezeti az állásba szakaszát, de az éjszakára kint maradt két tábori őrs sorsa nyugtalanítja. Elhatározza, hogy felkeresi őket. Baloghgal és két katonájával elindulnak a kárpáti erdei sötét éjszakába, ahol különös kalandokban lesz részük…
A rendelkezésre álló, feltárt források alapján a vizsgált területről, a bácskai Tisza mente településeiről – a mai Magyarkanizsa, Zenta, Ada és Óbecse községek területéről – 3616 személyt lehetett azonosítani, akik az 1914–1918 között vívott I. világháborúban vesztették életüket. Egyetlen kivétellel – Lederer Julianna adai önkéntes ápolónő hivatása végzése közben szerzett betegségben hunyt el 1917-ben – valamennyien férfiak voltak: zömmel katonák, illetve néhány mozgósított kocsis és hadimunkás, akik a hadra kelt sereghez tartoztak.
A hősünk által végrehajtott sikeres támadást követően a megszállt területen megélénkül az élet: előbb orosz repülők avatkoznak a harcba, majd mindkét fél tüzérsége belövi magát rájuk. Az este folyamán az orosz gyalogság is mozgolódni kezd, és megszólalnak a géppuskáik is. A helyzetük kezd válságosra fordulni…
A fekete-fehér világháborús fényképek és filmfelvételek alapján az embernek néha az a tévképzete támad, hogy ez a korszak a valóságban is ilyen szürke volt. Persze tudjuk, hogy nem, csak nehéz elképzelni mindenféle támpont nélkül, pusztán az adott képet vagy felvételt nézve. Ezért is népszerűek az utólag színezett képek, melyek segítségével felidézhetünk egy-egy korabeli pillanatot, nagyjából úgy, ahogy a valóságban is kinézhetett. A színezéshez alapvetően kétfajta ismeretre van szükség: egy technikaira, magának a színezésnek az elvégzéséhez, illetve egy történelmire, amivel a színeket meghatározzuk. – Kajon Árpád most ebbe vezet be bennünket. Írásában egyúttal bemutatjuk a Facebookon 2016. decemberében meghirdetett színezős játékunk nyertes képeit is.
A hajnali frontális támadás után a betörési pontról oldaltámadásra indul hősünk vezetésével a félszázad. Boros géppuskái is beavatkoznak a harcba. Az újabb sikeres rohamot követően megszállják és biztosítják az elfoglalt területet, ahol Balogh – jó céllövőként – sorra teríti le az orosz lövészeket…
Élénk médiaérdeklődés mellett mutatta be a Duna TV 2016. december 16-án a Szürke senkik című első világháborús filmet, amelynek forgatókönyvét Köbli Norbert írta, rendezője pedig Kovács István volt. A kritikákat olvasva megállapítható, hogy a tv-film sikert aratott, sőt, akad a vélemények között néhány egészen elragadtatott hangnemben íródott cikk is. Pollmann Ferenc most következő írásában hadtörténeti szempontból elemezte a filmet – a cikk végén pedig Csunderlik Péter történész véleménye is elolvasható (a szerk.).
Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
Legutóbbi kommentek