A Nagy Háború

Tábori lelkészek a Nagy Háborúban – 1. rész

„Szigorúan megtiltjuk a papoknak, hogy fegyvert hordozzanak és háborúba vonuljanak, kivéve azokat, kik szentmise celebrálása és ereklyék körülhordozása céljából ki vannak rendelve a hadsereg kíséretére”- szólt a 742. április 21-én kiadott Consilium Germanicum kánonja, amely a katonákat kísérő atyákról rendelkezett. Ezt megelőzően is voltak egyházi személyek a hadra kelt seregekben, hogy a harcoló katonák lelki életével foglalkozzanak, de jelentőségük a sorozott hadseregek elterjedésével növekedett meg igazán.

 Mednyánszky Cézár tábori pap a kápolnai csatában, Than Mór festménye

Az 1867-es kiegyezés nyomán létrejött Osztrák-Magyar Monarchia keretében önálló magyar hadügy nem létezett, ezért a Monarchia hadereje részeként létrejött magyar honvédség megalakulását nem követte katonai levéltár létrehozása. 1918 októberében azonban az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, majd megszületett az önálló és független Magyarország. Az 1918 november elején Magyar Hadügyminisztérium néven újjászerveződő honvédelmi minisztériumban már megvoltak a katonai levéltár létrehozásának szervezeti előzményei, amelyeknek eredményeképpen 1918. november 11-én alakult meg a Hadtörténelmi Levéltár, s az intézmény megalapítása óta folyamatosan működik.

 A Hadtörténelmi Levéltár jelenlegi helyére, a várban lévő Nándor-laktanyába a második világháború után költözött

A Nagy Háború iránt érdeklődők számára többféle érdekes program is kínálkozik a következő hét napban. Hétfő este ismét játsszák a Svejket a Tivoliban, kedden és szerdán pedig a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban Távol a fronttól – A hátország Nagy Háborúja címmel rendeznek konferenciát, amelyen blogunk több szerzője (Pollmann Ferenc, Stencinger Norbert, Kiss Gábor) is részt vesz. A tévében vetített játék- és dokumentumfilmeken túl, egy szlovén szerző tollából megjelent új könyvet ajánlok még olvasóink figyelmébe, amely az 1915-16-os doberdói harcokat tárgyalja nagy részletességgel és bőséges képanyaggal.

Van a magyarok kollektív emlékezetében néhány olyan dal, amit ha nem is mindenki, de elég sokan ismernek. Velük nőttünk fel, hallottuk a családban, megtanultuk az iskolában vagy a tábortűz mellett, vagy jobb híján a tévéből, rádióból. Ilyen az első világháborúból megmaradt Doberdó-dalunk is. Jómagam már sajnos nem emlékszem, hogy vajon ének- vagy történelemórán találkoztam vele először, de ez nem is lényeges. Ami fontos, hogy rám már akkor is nagy hatást gyakorolt. Otthon elővettem a régi családi fényképeket, és az ükapámat ábrázoló, egyetlen megmaradt első világháborús fotóról faggatni kezdtem nagyanyámat. Azt hiszem valamikor itt kezdődött érdeklődésem és érzelmi kötődésem a Nagy Háború korszakához, ami az óta is tart.

Sok évvel később aztán találkoztam egy olasz dallal, aminek először bánatos, keringőszerű dallama ragadott meg. Szövegéből már elsőre is értettem annyit, hogy a Doberdóról szól. Megkerestem hát a dal szövegét és amit tudni lehet róla, s valóban: egy első világháborús olasz népdalra bukkantam.

 A San Michele elfoglalása után készült amatőr felvételen egy idős olasz katona segíti a sebesült osztrák-magyar hadifogoly katonát
(Lucio Fabi: Il carso di Giuseppe Ungaretti)

Lukachich Géza tábornok síremléke

Az alábbi történet 2010 májusának végén történt. San Martinó del Carsóból Magyarországra látogató olasz kutató barátainkat kísértem ki a Rákoskeresztúri Új Köztemetőbe, hogy az olasz katonai parcellában tiszteletüket tehessék a Nagy Háború idején hadifogolyként Budapesten meghalt és eltemetett honfitársaik sírjánál. Amikor említettem nekik, hogy Lukachich Géza, a Monte San Michele egykori védelmezője is a közelben nyugszik, mindenképp szerették volna megnézni a síremlékét.

 Lukachich Géza tábornok háború után készült fotója

Rendhagyó kutatási napló - 1. rész: Oslavia

Egy ideje kutatótársaimmal együtt a Doberdón és környékén harcolt magyar népfelkelők története foglalkoztat bennünket. Két népfelkelő ezred, a 17-es székesfehérvári és a 29-es budapesti 1915 nyarától majdnem egy éven át az olasz hadszíntéren küzdött. 2010. november 3-tól 7-ig ismét a helyszínen kutattunk, és igyekeztünk az Isonzó mentén azokat a helyszíneket bejárni, ahol ezek a nevükkel ellentétben kötelező katonai szolgálatot teljesítő idősebb korú Fejér és Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyei magyar katonák megfordultak.

 Király Imre népfelkelő az olasz fronton

Változatos programokat ajánlhatok az elkövetkező hét napra. Ha valakinek nem sikerült eddig megnéznie a Moholy-Nagy László háborús rajzaiból rendezett kiállítást, holnap még elcsípheti. A PIM-ben kávéházi szalonest keretében idézik meg – többek között a Monarchia – kávéházainak hangulatát, amely ugyan nem annyira a Nagy Háborúról szól, de ha már ennyi szó esett a kommentekben az irodalmi vonatkozásokról, gondoltam beválogatom az ajánlóba. Blogunk szerzői Budapesten és Gödöllőn is előadást tartanak a Doberdó-fennsík jelentőségéről, valamint az ottani hadszíntérkutatás eredményeiről. A televíziót kedvelők láthatnak a héten játék- és dokumentumfilmeket egyaránt.

Kudlik Károly (1893-1979)

Az itt következő fotókat és a családi hagyományban fennmaradt anekdotát Arnold Ernő olvasónk bocsátotta rendelkezésünkre. Arnold Ernő évek óta kutatja családja történetét, amelynek során számos adatot, fotót és dokumentumot gyűjtött össze. Érdekes anyagot küldött számunkra több családtagjáról is, ezeket a közeljövőben közzétesszük itt a blogon. Egyúttal biztatjuk többi olvasónkat is, hogy küldjenek szerkesztőségünkbe családi történeteket, fotókat, amelyek gazdagíthatják közös emlékezetünket.

Arnold Ernő anyai nagybátyja, Kudlik Károly 1893-ban született Szabadkán. Édesapja, Kudlik Ádám hangszerkészítő mester volt. Károly követte édesapja mesterségét, és kitanulta a hangszerkészítést: először apja műhelyében volt tanonc (1908-tól), majd 1910-ben szakvizsgát tett, s ugyanebben az évben tapasztalatszerzés céljából Budapestre ment, ahol különböző hangszerüzemekben és bútorgyárakban dolgozott.

 Kudlik Károly (jobb szélen) és húga szüleik ezüstlakodalmán
a háború előtti „boldog békeidőkben”

Tegnapelőtt fejeződött be blogunkon a Borbély Kálmán tüzér főhadnagy visszaemlékezéseiből készült tizenötrészes cikk-sorozat. Az első posztban a közzétevő, Rózsafi János részletesen beszámol arról, hogyan került kapcsolatba az idős első világháborús veteránnal, és említést tesz a roveretói harangról is. Németh Dóra olvasónk küldte az alábbi bejegyzést, amelyben a neten található olasz források alapján írta meg annak a bizonyos harangnak a későbbi történetét.

Újévi üdvözletében a Szentatya többször is utalt a roveretói Maria Dolens harangra, amelynek zúgását az élő tévékapcsolatnak köszönhetően szinte az egész világ hallhatta. A harang minden este 21:30-kor százat kondul a háborúkban elesettek emlékére, s mára a népek közötti egyetértés és testvériség szimbólumává vált.