Május 6-án reggel megindultunk ismét előre észak felé. Erre már mindenütt a háború nyomaira bukkantunk. Srapnel-hüvelyek, csajkák, szuronyok, ásók, ruhafélék, levelezőlapok hevertek szétszórva a gránáttúrásokban és a félig beomlott, összelőtt fedezékekben. Ismét sűrű erdőkön, hegyeken, völgyeken át hol rajvonalban, hol pedig járt úton haladtunk a májusi meleg időben.
Honvédgyalogezred rajvonalba fejlődik
(Forrás: Érdekes Újság)
„Nem sírni jöttünk ma e szent szoborhoz, az emlékezés az mi minket ide késztet” - kezdődik B. Szabó István „A tizenhetesek szobránál” című verse, melyet 1936-ban írt a Nagy Háborúban hősi halált halt székesfehérvári honvédek emlékére. Már a harcok alatt is felmerült, hogy a hátországban hogyan tudnának megemlékezni és emléket állítani a fronton életüket vesztett katonáknak. A hosszas parlamenti viták után, 1924-től május utolsó vasárnapját a „Hősök emlékünnepe” néven nemzeti ünnepé nyilvánították és ennek megfelelően országszerte megemlékezéseket tartottak.
Szigetújfalu, Hősök emlékünnepe 1924
(korabeli képeslap)
„Az Országos Széchényi Könyvtár legújabb csoportját mutatjuk be néhány szóval a következőkben, a «Háborús gyűjtemény»-t amely úgy szólva együtt indult meg a most folyó nagy világháborúval” – kezdte Holub József az Országos Széchényi Könyvtár háborús gyűjteménye létrehozásának bejelentését a Magyar Könyvszemle 1915-ös számában, majd a következőképp folytatta a dolgozat tárgyát képező különleges gyűjtemény bemutatását. „Ez a háború tulajdonképp két szintéren folyik; a harctereken fegyverrel, itthon pedig megfeszített munkával, mely egyrészt arra irányul, hogy kielégítse a háborús szükségleteket, másrészt pedig igyekszik enyhíteni csapásait s fenntartani, amennyire lehet, a normális élet folyását. A jövő történetírás e nagyméretű háborúra vonatkozólag gazdag anyagot fog majd találni az egész könyvtárra rúgó hivatalos kiadványokban, a résztvevők, katonai attasék, újságírók följegyzéseiben; az itthoni lázas munka s a közhangulat emlékei azonban, amelyek pedig szintén érdekesek és fontosak, legnagyobbrészt elkallódnak, ha csak nem gondoskodunk idejében megmentésükről és megőrzésükről. Ezt tűzte ki feladatául a Könyvtár, híven rendeltetéséhez, s vezetősége mindent megtett és megtesz, hogy minél eredményesebb legyen munkája.”
Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtárának Grafikai Plakátgyűjteményéből
(forrás: www.kepkonyvtar.hu)
Másnap, május 4-én délig semmi esemény sem történt. A többiek is visszajöttek a kirándulásból, a támadásból nem lett semmi. Dubovay hadapróddal sokáig beszélgettem a fedezéke előtt, nézegettem a térképeit. Délután Énekes százados összegyűjtötte a zászlóaljat és hazafias, lelkes beszédet intézett hozzánk. Előadta, hogy ma két táviratot kapott, az egyikben az áll, hogy a németek jobbszárnyunkon áttörték az oroszok vonalát és 8.000 foglyot és sok ágyút ejtettek zsákmányul. A másik távirat azt tartalmazza, hogy balszárnyunkon, fönt Gorlicénél is áttörték a mieink az orosz frontot és óriási győzelmet arattak. 30.000 fogoly és tömérdek ágyú a zsákmány. Tehát most mi is megindulunk előre és a középen előttünk levő ellenséget megtámadjuk és kiverjük szép hazánkból. Harsány éljenzés fogadta e beszédet, melyet a Kárpátok bércei sokszorosan visszhangoztak.
A németek által zsákmányolt 28 cm-es orosz ágyú
(forrás: allworldwars.com)
Két nap óta nem jött kenyér a lövészárokba, az ördög tudja, hova tévedtek a prófuntos szekerek. A bakák közt nincs kenyere csak egyetlen egynek, még pedig két egész cipó. Egy pajtása hozzámegy:
– Testvér, két koronát az egyikért.
– Nem adom.
– Hármat!
– Nem adom.
– Ötöt egy fél cipóért!
– Száz pengőért se.
A pajtás eloldalog és az árok mélyére huzódva pipára gyujt. Nemsokára odajön hozzá a két cipó boldog tulajdonosa.
– Testvér, ha adsz egy pipa dohányt, kapsz érte egy egész prófuntot!
Noszvaji nagyapjától származó egyetlen Nagy Háború idején készült családi emlékét blogunk egyik olvasója, Magyar Vilmos őrizte meg és bocsátotta a rendelkezésemre. A fotólappal kapcsolatos beszélgetéseink során még néhány személyes adatot és családi emlékezetszilánkot is felidézett a számomra, amelyekből egy különleges élettörténet részleteit ismerhettem meg. Hozzájárulásával a blog olvasóival is megoszthatom közös nyomozásunk eredményét.
Rohamtanfolyamon résztvevőket ábrázoló fotólap
A Magyar Honvédelem Napja alkalmából 2011. május 19-én 15 órakor Székesfehérváron is bemutatásra kerül a blogunk szerzői által írt és szerkesztett "Katonaőseink nyomában" című kiadvány.
A Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete által szervezett rendezvényre a Hiemer-házban (8000 Székesfehérvár, Oskola u. 2-4.) kerül sor. A bemutató során a kiadványról és a kapcsolódó kutatások egy-egy részletéről Pintér Tamás, Rózsafi János és Stencinger Norbert rövid vetített előadásban számol be.
Április 27-én reggel ismét felvettem a teljes felszerelést és elindultam a századomat megkeresni, mely már ismét a rajvonalban volt. Meg is találtam a régi helyükön, hol nappal ismét a fedezéken dolgoztunk, éjjel pedig az őrségen voltunk. Az ágyúk dörgése mind sűrűbben hallik és a járőrök közt is egyre gyakrabban történnek összeütközések. E napon délután igen nagy jégeső volt. Árkainkba is befolyt, és az árok fenekén víz és sár képződött, melyet csajkáinkkal meregettünk ki belőle, azután gallyakat fektettünk rá, és így feküdtünk benne. A másnap is ilyen munkában telt el. Sokat fázlódtunk, mert éles, hideg északi szél fújt a tegnapi jégeső után.
Lövészárokásás
(Gyurgyák János szerk.: Magyarország története képekben I.)
bulletin = hivatalos jelentés a beteg állapotáról
hióbhír = lesújtó, rossz hír; vészhír
Csicsek Anna nagykanizsai olvasónk küldte be szerkesztőségünknek a nagyapjáról szóló alábbi írását. „A történetet részben nagyapámtól, szüleimtől, testvéreimtől, nagybátyámtól, nagynénémtől hallottak alapján, valamint a bécsi Kriegsarchiv hadifogoly-kartonsorozatból származó cédula adataiból állítottam össze” – írta.
„Látod kisfiam, 1914-ben ide vonultam én is” – nézett ki a vonat ablakából az apa. Azon gondolkodott, hogy utász nagyfia, Antal melyik hadszíntérre kerülhet innen Győrből. És vajon, ez a legkisebb, Ferenc, aki most tizennégy éves, szintén megér-e egy háborút hadkötelezettként… Most együtt látogatják Antalt, mielőtt alakulatával a frontra indulna. Vajon melyikre? Talán az orosz frontra, ahogy a mi időnkben mondtuk, ma pedig szovjetet emlegetnek, hiszen Oroszországból Szovjetunió lett időközben… Hej, fiam, mi lesz a sorsod ebben a háborúban, ami már 1939-ben elkezdődött és ki tudja, mikor lesz vége…, pedig már 1944-et írunk?
Győr és a pályaudvar részlete egy 1910-es évekbeli képeslapon
Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…
Legutóbbi kommentek