A Nagy Háború

Moticska Tihamér olvasónk felkereste a pécsi 19. honvéd gyalogezred Kárpátokban vívott csatáinak helyszínét, amiről gazdagon illusztrált úti beszámolót készített. A poszt ma közreadott első részében a pécsi ezred 1914-es történetével és 1915-ös harcaival ismerkedhetünk meg, az egy hét múlva megjelenő második részben pedig az utazás részleteiről olvashatunk.

Mozgósítás, felvonulás, szerbiai harcok

A hadüzenetet követően a 19. honvédgyalogezred a Monarchia 6. hadseregében a XV. hadtest 40. hadosztály 80. dandárba sorolva 1914. augusztus 9-én délután Pécsett vonatra szállt és a szerb hadszíntérre elvonult. A célállomás Szarajevó volt, ahonnan gyalogmenetben a Drina felső folyásánál Visegrád közelében érte el Szerbia határát. Augusztus 20-án a hadosztállyal átkelt a Drinán és a Dacim és Panaliste magaslatok körül vívott - a hadtörténeti írásokba visegrádi ütközetként bevonult - súlyos harcokban esett át a tűzkeresztségen. Tisztességgel és hősiesen végig küzdötte a közel négy hónapon keresztül folyó, olykor jelentős veszteségektől sem mentes első és második szerbiai hadjáratot, ahol előbb (szeptember 9-én) a Kuliste magaslatra intézett támadásban, majd később (17-én) a Jadar folyó felé végrehajtott előnyomuláskor sok vért vesztett, de harcban elfoglalt állásait mindenütt megtartotta. A sikertelenül végződő Drina-menti hadjáratokat követően, december közepén Szabácsnál a Száva mögé vonult vissza és védelmi állást vett.

 19-es sapkajelvény

B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 25. rész

Az éhség napjai

Május 9-én, vasárnap volt, midőn délelőtt 10 órakor ismét beástuk magunkat, de onnan csakhamar tovább mentünk, s egy fenyveserdő meredek szélén ütöttünk sátortábort, sok ide-oda való húzgálódások után. Pihenő lett megengedve. Lefeküdtem azonnal és összetört tagjaimmal egyfolytában aludtam délután 3 óráig. Pihenőhelyünk közelében voltak ágyúállásaink, honnan ágyúink szakadatlanul ontották irtó tekéiket az oroszok állására, kik előttünk pár kilométerrel ismét megvetették lábukat, s ahonnan szakadatlan puskaropogás, gépfegyverkattogás, harci lárma hallatszott.

 Pihenő, korabeli fotólap

2011. június 18-án, szombaton 16.00 órától a Múzeumok Éjszakája keretében Érosz a hadszíntéren, osztrák-magyar tábori bordélyok a Nagy Háborúban címmel egynapos kíállítás nyílik a Székesfehérvár Helyőrségtörténeti Emlékgyűjteményben (Székesfehérvár, Malom u.2.). A kiállítást két óránként (17.00, 19.00, 21.00 és 23.00 órakor) Tersánszky Józsi Jenő: Egy ceruza története c. regényéből vett, a korszak hangulatát megidéző jelenet (Feldmann doktor látogatása a bordélyban) egészíti ki.

„Weib und Held passen nicht zusammen!” (A hölgy és a hős nem említhető egy lapon!), - tartották a Monarchia katonai vezetői. Nem alaptalanul, hiszen a háború mindig is a különféle nemi betegségek „melegágyának” számított. Katonák ezrei hozták-vitték a hátország és a front között ezeket a fertőző, napjainkban ritkán előforduló betegségeket, amelyek csak abban hasonlítanak egymáshoz, hogy terjedésük főleg nemi úton történik. Ám amíg a húgycsőkankó (gonorrhea) szinte kizárólag egyes nyálkahártyákat támad meg, addig a vérbaj (szifilisz) az emberi test összes szervét megfertőzheti.

 Faragó Géza plakátja
(Császtvay Tünde: Éjjeli lepkevadászat című kötetéből)

B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 24. rész

A menekülő oroszok nyomaiban

Május 8-án korán reggel elkezdtünk gyülekezni szakaszonként, századonként. Fájdalom, Boros rokon nem került elő. Vagy elesett, vagy megsebesült. Borús hangulatban voltam. 6 órakor sorakozó lett elrendelve, zárt oszlopban felállítottak bennünket. Kibontották ezredünk zászlaját, s mellé díszőrséget állítottak. Kratochvil alezredes felolvasta József főherceg táviratát, mely hálával és büszkeséggel emlékezik meg a mi első támadásunkról, melyben fényesen letettük a tűzkeresztséget. Az alezredes azután hazafias beszédet tartott, melyben elmondá, hogy a haza földjén többé már nem áll ellenség, fut messze túl határainkon. Tehát mi menjünk utána, kövessük nyomon és ne engedjünk neki időt arra, hogy ismét összeszedje magát, hanem verjük ki minden állásából. Azután a Himnusz hangjai hangzottak fel a most már ellenségtől mentes földön.

 Kézigránátdobás, Hofmann-hadtest
(Forrás: http://www.heeresgeschichten.at)

 Kellemes Pünkösd ünnepeket kíván szerető fiuk Jani
Orosz harcztér – 1916 –

Levéltári kutatás közben bukkantam egy hadosztály eligazításra, amely felhívta az ezredparancsnokok figyelmét egy legénység körében terjedő tiltandó tevékenységre. Jelentések érkeztek, hogy a katonák levésik a srapnelhüvelyekről, gránátrepeszekről, a fel nem robbant ellenséges gránátokról a nemesfémből készült vezetőgyűrűt, s ezekből emléktárgyakat készítenek maguknak, de egyesek kereskednek is velük. A rézből készült kilőtt töltényhüvelyekből szintén hadiékszerek készülnek. A parancs értelmében ezt szigorúan tiltani kell, mert a nemesfém a háborús viszonyok miatt nehezen pótolható, összegyűjtendő, hátraszállítandó!

 „Hadiékszerész” a fronton

B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 23. rész

A laborcfői ütközet

Az erdő szélén már méhraj módjára röpködtek, fütyültek a golyók. Előttünk kis emelkedés volt, ettől a golyók nem érhettek, hanem felettünk repültek el. Óvatosan kinéztem a domb felületére, előttünk 100 lépésnyi tisztás volt, azontúl pedig ismét erdő, de az ellenséget még nem láttam. Talán heten, nyolcan voltunk ott mi, 4-esek Balogh őrvezetővel, de voltak köztünk 17-esek is. No, előre mondá Balogh, fussunk át a tisztáson a másik kis erdőbe. Erre futólépésben nekiiramodva, a kis ásót fejem elé tartva, néha földre vágódva átfutottuk a tisztást.

 Roham az erdőben
(Forrás: Érdekes Újság)

 Német katonák kivisznek a tűzvonalból egy sebesült angol katonát, akinek a sebesülés sem vette el a jókedvét
(Képes Újság, 1916)

Részlet egy géppuskás szakaszparancsnok visszaemlékezéséből

Az alábbiakban Hary József: Az utolsó emberig. Isonzói jelentés című, a Püski Kiadó által az idei könyvhétre megjelenő visszaemlékezés-kötetéből közlünk egy részletet. A szerző a nagyváradi 37. közös gyalogezred 4. zászlóalja egyik géppuskás szakaszának a parancsnokaként harcolt az Isonzónál. A visszaemlékezés a Tolmeini-hídfőben Doljénál 1915 szeptemberében és Görztől északra a Monte Santón 1917. május-júniusában vívott harcok nyers valóságába enged érzékletes betekintést. Kiragadott részletünk a 10. isonzói csata idején, 1917. május 25–én játszódik a Monte Santón.

Rövidesen ismét tele lesz a kaverna fojtó fekete füsttel, s a bejárat is kisebbedik. Újra munkához kell látnunk. A robbanások nyomán fejlődő gáz a mellünkre telepszik, köhögési ingert okoz és csípi a szemünket. Dolgozik a szellőztető, de a külső levegő sem igen jobb a bentinél. Vége a tréfálkozásnak, mert mi is együtt köhögünk a bolhákkal. Mind elviselhetetlenebb lesz a levegő, annyira, hogy feltesszük a gázálarcokat is, de így meg a meleget nem bírjuk. Az álarc alatt patakokban ömlik arcunkról a víz, s alig bírunk lélegezni. Egyébként sem sokat érnek az álarcok, a legtöbb már egészen rozsdás. Közben az olaszokat is figyelni kell, nem jönnek-e már.

 Hary József (középen) és katonatársai