B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 25. rész

Az éhség napjai

Május 9-én, vasárnap volt, midőn délelőtt 10 órakor ismét beástuk magunkat, de onnan csakhamar tovább mentünk, s egy fenyveserdő meredek szélén ütöttünk sátortábort, sok ide-oda való húzgálódások után. Pihenő lett megengedve. Lefeküdtem azonnal és összetört tagjaimmal egyfolytában aludtam délután 3 óráig. Pihenőhelyünk közelében voltak ágyúállásaink, honnan ágyúink szakadatlanul ontották irtó tekéiket az oroszok állására, kik előttünk pár kilométerrel ismét megvetették lábukat, s ahonnan szakadatlan puskaropogás, gépfegyverkattogás, harci lárma hallatszott.

 Pihenő, korabeli fotólap

Május 10-én délig tartózkodtunk e helyen, mikor felszerelni, sorakozó! Énekes zászlóaljparancsnok kijelentette előttünk, hogy az ellenséget meg kell közelítenünk, ezért bújva, lopva kell utánuk vonulni. Azután megindultunk a völgy fenekén, a dombokon futva, bújva, ami igen kínos munka volt a nehéz felszereléssel, mely többek közt 250 éles tölténnyel is meg volt terhelve. Sok ugrálás, futás után egy szakadékban végre déltájon megállapodtunk. Itt ismét beástuk magunkat.

Csúf hideg szél fújt, a fedezékek alját kibéleltük gallyakkal, falevelekkel, hogy éjjelre tűrhető helyünk legyen. De este, a sötétség beálltával ismét tovább indultunk. Szerfelett kínos utunk volt ez éjjel is. Sötétben, hidegben, mélységekbe, szakadékokba ereszkedtünk le és másztunk ismét fel, egymásnak nyújtva a puska csövét. Többször elestem én is, mások eltévedtek, csak később kerültek meg.

Éjjel 11 órakor egy lengyel falu szélén állapodtunk meg, s egész éjjel fázva, éhesen ástuk a lövészárkot, csaknem tapogatózva, mert semmit sem láttunk. A falu túlsó oldaláról szüntelen hangzott a fegyverropogás és harci lárma.

 A 20. honvéd gyaloghadosztály helyzete 1915. május 10-én este 6 órakor. A visszaemlékezésben említett falu, ahol az éjjeli harcok folytak Wola Piotrowa
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, 20. honvéd gyaloghadosztály iratai)

Május 11-re virradóra nagy fagy és hideg lett. Hajnali 5 órakor hagytuk félbe az ásást. Ekkor hozták a tegnapi ebédet, mely hideg és savanyodott volt már, de azért úgy estünk neki, mint az éhes farkasok. 10 órakor tovább indultunk. A falu túlsó szélén volt a mieink rajvonala, ahol az éjjeli csata folyt. Sok halottat láttam a mieinkből és szétszórva feküdni a földön, melyeket éppen szedtek össze a sebesültvivők. Még pár kilométert mentünk, akkor megállapodtunk és sátrakat verve letáboroztunk.

Itt már civilizáltabb vidék van, mint a vad, erdős Kárpátokban. Bár a falvak és házak egy része itt is fel volt égetve, de volt sok ép is, lakosság is volt benne, a szántóföldek is be voltak vetve zabbal, krumplival stb. Másnap délig táboroztunk egy bodorkaföldön [lóhereföld], mint már nem is hadtest, hanem hadseregtartalék. Vettem egy lengyel zsidótól jó csomó dohányt, szerencsére, mert az én készletem már fogytán volt. Mellettünk az úton temérdek katonaság, huszárok, bakák, tüzérek, trének, marhák vonultak ágyúkkal, lőszerrel, kocsikkal Galícia belseje felé. E napon József főherceg is itt járt négylovas hintóval, meg is ajándékozott bennünket fejenként két jó cigarettával. Sátortáborunk mellett elrakott krumpli volt a földben, és az éhség arra is rákényszerített bennünket, hogy azt lopva éjjel felássuk – pedig szigorúan tiltva volt – és gallyakból rakott tűz mellett félig megsülve hajastól együtt mohón befaljuk.

Május 12-én végtelen örömömre leveleket kaptam hazulról, melyről már félig-meddig le is mondtam. Én ugyanis minden nap, vagy másodnap küldtem levelet haza, de választ még eddig nem kaptam. Már-már kételkedtünk is, hogy valaha kapjunk levelet hazulról. De persze az óriási távolság, rendetlen közlekedés, nagyon késleltette a leveleket. De ez mellékes, a fődolog az, hogy kapjak levelet, ami ezután sűrűbben is megtörtént, bármerre voltam is.

Délelőtt 10 órakor az alezredes lakása előtt gyülekeztettek bennünket, és ő nagy beszédet intézett hozzánk. Azután felolvasta azoknak a neveit, akiket kitüntettek, vagy előléptettek. Énekes zászlóaljparancsnokunk megkapta az arany érdemkeresztet. Kazay zászlós hadnagy lett. Ekkor lett szakaszvezető Balogh József földim is, ki eddig tizedes volt a géppuskásoknál.

Délután 3 órakor indultunk el e táborozási helyről. Én negyedmagammal és Balogh őrvezetővel előőrsnek – élnek – lettem kiküldve a csapat előtt 50 lépéssel. Csakhamar beértünk Bukovszkó községbe.

 Bukowsko napjainkban az előtérben jobbra Wola Pietrowa
(Fotó: Maciej Szpiech - Google Earth)

Ez nagy falu, a házak többnyire épek, vannak köztük sok nagy épületek is. A lengyel lakosság nagyrésze otthon tartózkodott. E hosszú falun keresztül az úton óriási portengerben rengeteg katonaság vonul előre. E porfellegben alig láttunk 20 lépésnyire. Így meneteltünk egész estig még három falun keresztül, melyeknek neveit nem sikerült feljegyeznem. A harmadik falu túlsó végén naplementekor megállapodva tábort ütöttünk a szép zöld legelőn, és sátrak alatt töltöttük az éjt, úgy aludva, ahogy lehetett.

Következő rész: „Ismét csomagosztás volt”

Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész