A Nagy Háború

A Nagy Háború utolsó (előtti) magyar veteránja

Mikor halottak napjára készülődve a rákospalotai temetőben jártam, nem mulasztottam el felkeresni öreg barátom, néhai László György sírját. Gyuri bácsi, akinek páratlanul hosszú életet juttatott a sors, még a 19. században (1896-ban) született és így az első világháborúban is harcolt. Már elmúlt 100 éves, mikor megismerkedtünk. El lehet képzelni, hadtörténészként mit éreztem, mikor az egykori küzdelmek élő résztvevőjével beszélgethettem. A magas kora ellenére páratlan szellemi frissességnek örvendő öreg harcost attól kezdve haláláig rendszeresen látogattam. Elképesztő memóriája volt Gyuri bácsinak, no meg egy vaskos köteg eredeti dokumentuma, köztük saját, a frontról a családjának küldött levelei. Ezek egy részét hamarosan maga rendezhette sajtó alá. Gondoljunk bele: több mint nyolc évtizeddel azután, hogy megírta őket…

Halottak napjára

A közismert dal alábbi szövegváltozata egy mezőtelegdi (Tileagd, ma Románia) földműves-gazdálkodó, Köte Miklós frontnaplójának fennmaradt lapjairól származik. A napló kisebbik része tulajdonosának háborúban töltött napjait rögzíti, míg a füzetlapok zömét inkább versek, dalszövegek és egyéb írások töltik ki. Köte Miklós megmaradt naplótöredékeit unokája bocsátotta rendelkezésünkre, s érdekesebb részeit hamarosan közzé tesszük itt a blogon.

Emlékezzünk ma ezzel a dallal arra a balsorsú generációra, amely a Nagy Háború pusztító frontjain vérzett el.

B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 44. rész

Az ezredtörzsnél

Azon katonai telep, hol én június 25-én reggel felvirradtam, az Isonzótól délre, mintegy 5 kilométernyire két óriási hegység közé beékelve a völgyben, egy zuhogó hegyi patak partján feküdt. 10–12 ház volt mindössze, ezen helyet Blázsnak nevezték. Itt feküdt a 4. honvéd gyalogezred kis ütközetvonata. Itt voltak a raktárak, konyhák, az ezredtörzs, a dandárparancsnokság, ezrediroda, tábori postahivatal, melynek kezelésével is Gazsó törzsőrmester volt megbízva. Ezután már leveleimet is rendesen kézhez kaphattam hazulról és én is sűrűbben írhattam haza. Ezredünk rajvonala a 2245 méter magas Krn sziklahegységen volt a Vrata és Vrsic nevű csúcsokon. Óriási fáradsággal járt oda a fel- és lekapaszkodás. Minden nap jöttek le emberek a rajvonalból és lent a raktárnál felvételeztek századonként, osztagonként az élelmet, italt, muníciót és azokat háton hordták fel a rajvonalba.

 A Krn csúcsa
(Forrás: kepkonyvtar.hu)

Érdekes Újság, 1916

„A postagalambbal való híradás egyes galambfajok azon tulajdonságán alapszik, hogy – ha megfelelően berepültettük őket – nagyobb távolságokról és hosszabb távollét után is ösztönszerűleg visszarepülnek otthonukba” - írja egy, a postagalamb szolgálat számára kiadott korabeli szolgálati utasítás.

 Postagalambok
(forrás: Wikipédia)

B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 43. rész

Mentő a szükségben

[1915.] június 23-án, kora reggel ismét 2 zsák kenyeret vittem a többiekkel együtt a legfelső telepre. Visszajövet találkoztunk egy tábornokkal és kíséretével, akinek nehezére esett a felmenés, sapkáját levéve, törülgette izzadó, kopasz homlokát, s nézte az állatok és emberek kínlódását a nyaktörő úton. Találkoztunk a leereszkedésnél szembefelé jövő apró hegyi lovakkal, melyek mind élelmet és muníciót vittek fel, s melyeket bosnyák katonák vezettek, de csak egyet-egyet. Legalább is 150 ló elől kellett kitéregetnünk igen sok fáradsággal és küszködéssel.

 Muníciószállítás az olasz fronton
(Gyurgyák János szerk.: Magyarország története képekben)

Kabaréjelenet a pjescsankai hadifogolytáborból

„Kinek volt kedve ott a hadifogságban nevetni, mulatni, amikor támasz nélkül maradt itthon felesége, gyereke, apja-anyja, menyasszonya, – és talán minden férfi hozzátartozója tovább küzdött a frontokon? Pedig így volt: néha nevettek is a fiúk ott kint. És ha nem lett volna valami mesterséges áfium, nevetés, jókedv, amely elterelte figyelmüket reménytelen jelenükről és kilátástalan jövőjükről: talán sokkal kevesebben tértek volna haza, – az otthonukba, a családjukhoz…” – írja Fogarasi Ernő Humor a hó alatt című kötetének előszavában. Az 1937-ben megjelent könyv a Szibériában található pjescsankai hadifogolytábor színházában 1915 és 1917 között előadott kuplékból és jelenetekből közöl válogatást, valamint a tábor életét és jellegzetes alakjait megidéző visszaemlékezéseket tartalmaz.

Az alábbi „háryádát” – amely a háborúból és hadifogságból visszatérő, már halottnak hitt egyszeri parasztember találkozását beszéli el menyasszonyával – egy bizonyos Vadász Andor hadnagy (kalandos történetű üzletember és életművész), valamint a Borcsa szerepét alakító Foyta Tibor zászlós (később a Budapesti Gázművek főtisztviselője) adta elő. A korabeli katonai zsargonnal terhelt, vidékies nyelvezet olvasását a ma már kevésbé ismert szavak jelentésének megadásával igyekeztünk könnyebbé tenni.

 (forrás: museum.hu)

MEGHÍVÓ

A budaörsi csata 90 éve

– megemlékezés és konferencia –

2011. október 22. szombat

 IV. Károly és Zita királyné misét hallgat a torbágyi vasútállomáson 1921. október 22-én
(Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár)

Egy gazdaember katonasorsa az első világháborúban

Apai nagyapám, Békési (Bizzer) Ferenc 1891-ben született a Sopron vármegyei Pereszteg községben. Gyermekévei átlagosan teltek az utólag boldognak mondott békeidők hétköznapjaiban. Az elemi iskola után egy évet cseregyerekként a Fertő-parti Feketevárosban (Purbach) töltött, a helyi szokás szerint „német szót tanulni”. Testvéreivel ellentétben nem tanult tovább, szerette a paraszti munkát, tudatosan készült a későbbi önálló gazdálkodásra. 1912-ben vonult be a kétéves sorkatonai szolgálatára a császári és királyi 76. (Freiherr von Salis-Soglio) gyalogezred I. zászlóaljához Sopronba. Ekkor készült az alábbi fénykép a soproni I. zászlóalj 1. századának újoncairól, a soproni kurucdombi laktanyában.

 A 76. gyalogezred 1. százada 1912-ben. Békési (Bizzer) Ferenc a második sorban balról a hatodik