Olasz katonák Palesztinában az első világháború idején

2023.12.28. 07:00 :: JuhászBalázs

A közel-keleti térség első világháborús harcait dr. Kemény Gyula és Somogyi Lajos élethű és sokszor húsba vágó leírásokkal örökítették meg. Ezekben a naplókban számos utalást találunk az ellenséges oldal, a jórészt brit irányítás alatt harcoló antanterőkre. Viszont csakis „jórészt”, mert angol/francia/olasz gyarmati, brit domíniumi, francia, és többek között olasz katonák is felbukkantak közöttük. Az olaszok szerepe szimbolikus maradt, és ez a poszt azt is magyarázza, hogy az összes antanterő közül miért ők az egyedüliek, akik kimaradtak az antant első betlehemi karácsonyi szentmiséjéről.

 

Az olasz diplomácia nagyon későn, csak a világháborús hadbalépés tárgyalásakor döbbent rá, hogy érdekli az Oszmán Birodalom magterülete. Ez is csak azért, mert az olasz kormányzat nem akart kimaradni a brit és a francia levantei expanziós projektekből. Az antant olaszoknak tett ígéreteit tartalmazó, 1915. április 26-ai londoni szerződés, majd pedig az 1917. április 26-ai Saint Jean de Maurianne-i megállapodás pontosította mi jár az olaszoknak és milyen feltételekkel. Az utóbbi dokumentum viszont azt is előírta, hogy bármiféle nyereségért az olasz katonáknak is ki kell venniük a részüket a közel-keleti hadszíntér küzdelmeiből. Erre alapozva küldtek olasz katonákat a palesztinai hadszíntérre.

Törökország felosztása a Saint Jean de Maurianne-i megállapodás alapján Olaszországnak szánt területek jelölésével Törökország felosztása a Saint Jean de Maurianne-i megállapodás alapján Olaszországnak szánt területek jelölésével (Forrás: Toscano, Mario: Il patto di Londra: storia diplomatica dell'intervento italiano (1914-1915). Zanichelli, 1934. 194. o.)

A brit külügyminisztérium többszörös megerősítése után, miszerint egy reprezentatív missziónál többet nem látnak szívesen, 1917. április 24-én dőlt el, hogy az olasz hatóságok Líbiából irányítanak át a palesztinai hadszíntérre közel 300 bersaglierit, akikhez kb. 100 olaszországi carabinieri társult. Eközben a franciák két algériai lövészzászlóaljat és egy szakasz szpáhit vezényeltek segítségül, de az olasz hatóságok nem próbálták meg jóváhagyatni a saját kontingensük létszámának növelését, mert a britek szerint a francia katonák se vettek volna részt a harcokban. Az olasz kontingenst végül 352 bersaglieri és 103 carabinieri alkotta. A fegyverzet, egyenruha és lőszerellátás biztosítása az olasz félre hárult, akik a bersaglieriknek az akkor már igencsak elavult 1870/87-es Vetterli puskát biztosították, míg a carabinierik az 1891-es Carcanót kapták. Ez is mutatja, hogy a carabinierik, avagy a katonai rendészeti feladatok ellátására kiképzett személyek palesztinai szerepvállalását tartották fontosabbnak. Az előkészületek után az olaszok végül 1917. május 19-én értek Port Saidba. Innen június 11-én vagonírozták be őket, hogy eljussanak a szolgálati helyükre: Rafahba. Ekkor már veszítettek egy bersaglierit, aki megtagadta a tovább utazást, így a hazai hadbíróság gondjaira bízták.

Olasz bersaglierik gyakorlatoznak géppuskával RafahbanOlasz bersaglierik gyakorlatoznak géppuskával Rafahban
(Forrás: Wikipédia)

A rafahi táborozás cseppet sem erősítette a szövetségesekkel a jó viszonyt. A brit összekötőtisztről hamar kiderült, hogy felbontja az olaszok tábori postáját és Kairóba jelenti ezek tartalmát. Ezen felül az ellátmánnyal is gond volt, ha a kérdéses brit tiszt intézkedett. Pedig eleinte az olaszoknak olyan jó véleménye volt róla: Rennel Rodd, a római brit nagykövet fiát olaszbarátnak tartották, akivel felszabadultan viselkedtek. Ez, mint kiderült, hiba volt. Az olasz alakulat parancsnoka, Francesco D’Agostino őrnagy egyéni, és nem rendszerszintű hibára gyanakodott, így Francis Rodd tartalékos hadnagy viselkedését személyesen tette szóvá Kairóban. Rodd hadnagyot a bejelentést követően Kairóba idézték, leteremtették, majd megerősítették beosztásában, és a gyakorlat folytatódott. Vagyis a hadnagy nem abban hibázott, hogy kémkedett, hanem abban, hogy lebukott.

Az olasz katonai jelenlét helyszínei a palesztinai hadszíntér 1917 őszi térképén zöld színnel jelölve Az olasz katonai jelenlét helyszínei a palesztinai hadszíntér 1917 őszi térképén zöld színnel jelölve (Forrás: Wikipedia)

Az olasz csapatok csupán az 1917 őszi dél-palesztinai offenzívában kaptak szerepet. 1917. november 4–5-én a bersaglierik Atawineh Ridge-nél a brit arcvonal egyik veszélyeztetett szakaszát védték és helytállásukat Edmund Allenby vezérezredes, a brit főparancsnok nyilvánosan is megdicsérte. Angelo Scalfi carabinieri százados a későbbiekben a Brit Birodalom Hadikeresztjét is megkapta hősies helytállásáért. Gáza elfoglalásakor a visszavonuló csapatok üldözésében viszont megfelelő szállítóeszköz hiányában nem tudtak részt venni. Feladataik között szerepelt viszont a hadifoglyok kísérése és a kommunikációs vonalak védelme. Az ekkori állapotokat jól tükrözi, hogy az olaszok több embert veszítettek betegség, vagy hadbírósági tárgyalás céljából történő hazaszállítás miatt, mint a harcoknak köszönhetően, mivel összesen egy katona sebesült meg Atawineh Ridge-nél. Ennek ellenére az olasz kontingensből 10 carabinieri és 10 bersaglieri két-két tiszttel, illetve az olasz parancsnokkal részt vehetett Allenby 1917. december 11-ei jeruzsálemi bevonulásán.

Allenby vezérezredes jeruzsálemi bevonulásaAllenby vezérezredes jeruzsálemi bevonulása
(Forrás: www.remocontro.it)

A jeruzsálemi olasz jelenlét összekapcsolódott a keresztény szent helyek feletti védnökségről szóló vitával. Egyéb helyben tartózkodó olasz hatóság hiányában az olasz kontingens parancsnoka felvállalta a helyi politikai jellegű ügyek intézését és rögtön a jeruzsálemi bevonulás után hangot is adott elképzeléseinek, amelyeket természetesen helyi igényekkel támasztott alá. Az évszázados francia védnökség jegyében ugyanis Betlehem és a jeruzsálemi Szent Sír bazilika francia nagyhatalmi érdekszférának számított, amit ténylegesen csak az időközben összeomlott orosz birodalom tudott megkérdőjelezni. Ennek jegyében az első világháborús években is tartózkodtak francia szerzetesek a térségben, akikhez hagyományosan olaszok is társultak. A központi hatalmak oldalán hadakozó oszmán hatóságok a francia és olasz klérust internálták, így ezek az antant erők érkezésének nagyon örültek, miközben semmit se tudtak az aktuális nagyhatalmi egyezményekről. Az akkoriban előléptetett D’Agostino alezredes se volt sokkal informáltabb, így 1917 decemberében Eutimio Castellani ferences atya személyét próbálta elismertetni minden fronton egyfajta legfőbb védnökként. A helyi szalézi közösség volt a másik „faltörő kos” D’Agostino alezredes eszköztárában: velük az oroszországi zűrzavaros helyzet miatt nagyhatalmi támogatás nélkül maradt ortodox és örmény felekezeti jogosultságokat akarta olasz kézre játszani. D’Agostino alezredes 1917. december 12-én még dicsőségesen vonulhatott be Betlehembe, ahol mindenki őt ünnepelte, viszont szolgálati okokból vissza kellett térnie a katonáihoz. Ekkor viszont már François Marie Denis Georges-Picot, a francia palesztinai főmegbízott vette kezébe az ügyet, aki a korábbi – és a helyi olasz klérus, illetve D’Agostino alezredes számára ismeretlen – nemzetközi megállapodások szellemében a francia protektorátust kezdte építgetni. Amikor Monsieur Picot az 1917-es karácsonyi betlehemi misén megkapta a főhelyet, D’Agostino megtiltotta az olasz katonák számára a részvételt, és tüntetőleg ő is távol maradt a szertartásról. Így esett, hogy az antant erők által meghódított Betlehemben tartott első karácsonyi szentmisén csak az olaszok maradtak távol, miközben a brit és a francia katonai és politikai hatóságok képviselői az első sorban feszítettek.

François Marie Denis Georges-PicotFrançois Marie Denis Georges-Picot
(Forrás: Wikipédia)

D’Agostinónak a tüntető távolmaradáson kívül másra is futotta: 1918. február 17-én, a nagyböjt első vasárnapján celebrált ünnepi szentmisén sikerült elérnie, hogy Ferdinando Diotallevi atya, az újonnan kinevezett védnök a mise során ne imádkozzon Picot lelki üdvéért. Ez a siker addig tartott, amíg a pápa utasítására a Szentszék bíboros államtitkára, Gasparri bíboros helyre nem állította a status quót: a béke megkötéséig az oszmán időszak szokásaihoz, vagyis az évszázados francia védnökséghez kellett ragaszkodni, így Picot visszakerült azon személyek közé, akikért a hívek imádkoztak a palesztinai miséken.

Az olasz törekvések kudarcát követően persze sor került egyéb elvetélt kísérletekre is: 1919 januárjában például a konstantinápolyi olasz főmegbízott és későbbi külügyminiszter, Carlo Sforza a Portánál kezdeményezett titkos tárgyalásokat az Utolsó Vacsora terme feletti olasz védnökség elnyerése érdekében. Az ötlet komolytalanságát jelzi, hogy a szultánnak ekkor már nem volt semmiféle hatalma a jeruzsálemi helyszín felett.

Az Utolsó Vacsora termeAz Utolsó Vacsora terme
(Forrás: santosepulcro.co.il)

A szent helyek védelmével kapcsolatos perpatvar után az olasz katonák a Jaffa–Jeruzsálem közötti vasútvonal mentén, a Junction Station (a part menti és a Jaffa–Jeruzsálem vasútvonal találkozása) és El Tinech között teljesítettek szolgálatot, ahol a brit tüzérséget és az ivóvízkészletet védték, míg körülbelül 50 fő a jeruzsálemi szent helyeket őrizte.

Olasz carabiniere őrt áll a jeruzsálemi Szent Sír bazilika bejárata előtt, 1917-ben és most Olasz carabiniere őrt áll a jeruzsálemi Szent Sír bazilika bejárata előtt, 1917-ben és most (Forrás: images2.corriereobjects.it)

1918 februárjában újra felmerült az olasz katonai kontingens létszámának növelése, és ezúttal a brit hatóságok nem ellenezték az ötletet. Mivel az olasz hadvezetés senkit se kívánt átvezényelni az olasz frontról, az Egyiptomban élő és sorköteles férfiak közül kívánták összeállítani a közel 300 fős erősítést. A britek viszont kiképzett és válogatott embereket akartak volna, így szabotálták ezt a közel-keleti olasz „komolytalankodást” és egy században maximalizálták a létszámot, viszont ezzel az olasz katonai misszió már elérte a 750 fős létszámot. Allenby több olasz katonát is szívesen látott volna. Sőt, két darab, három századból álló zászlóalj felállítása is felmerült. Ezeket a létszámnöveléseket viszont az olasz főparancsnok, Armando Diaz akadályozta meg, mert senkit se akart elvonni az olasz frontról egy olyan ügy érdekében, amit – jogosan – szimbolikus jelentőségűnek ítélt. Mellesleg Sidney Sonnino olasz külügyminiszter is csak azért kardoskodott a létszám emelése mellett, mert az olasz részvétel súlyának növelésével a kis-ázsiai olasz érdekek létjogosultságát kívánta igazolni. Mindenesetre 1918 májusában az olasz alakulat kiegészült még 30 carabinierivel, augusztusban pedig 35 etritreai bennszülött carabinierivel, viszont éles bevetésre ekkor se mehettek, így a carabinierik a hátországban katonai rendészeti feladatokat láttak el és a többiek különféle objektumokat őriztek.

A kontingenst hivatalosan 1919. február végén oszlatták fel, viszont 1919 márciusában még tartózkodhatott olasz katona Jeruzsálemben, mert a helyi olasz főmegbízott, Meli Lupi di Soragna márki szerint ekkor Arthur Wigram Money vezérőrnagy, a palesztinai brit adminisztráció vezetője olasz katonák bevetését is fontolgatta Jaffa térségében a brit- és zsidóellenes arab megmozdulások ellen. Ebből végül nem lett semmi, így ekkor legalább az olaszok nem keveredtek bele a térség zavaros belső viszonyaiba.

Bibliográfia

• Battaglia, Antonello: Da Suez ad Aleppo. La campagna alleata e il distaccamento italiano in Siria e Palestina. Roma, Nuova Cultura, 2015.
• Documents on British Foreign Policy, 1919–1939. First Series Vol. IV. London, Her Majesty's Stationery Office, 1947.
• Documenti Diplomatici Italiani 5a Serie vol. VII–X. Roma, Libreria dello Stato, 1978–1985.
• Documenti Diplomatici Italiani 6a Serie vol. I–IV. Roma, Libreria dello Stato, 1956–2017.
• Toscano, Mario: Il patto di Londra: storia diplomatica dell'intervento italiano (1914–1915). Bologna, Zanichelli, 1934.

Szólj hozzá!

Címkék: olaszok Palesztina Jeruzsálem Betlehem Edmund Allenby

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr7518285741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása