„És e pillanatban csak örülni, ujjongani tudunk a nagy, fenséges Életnek…”

2023.11.06. 07:00 :: PollmannFerenc

Somogyi Lajos első világháborús naplója – 21. rész

A napló ezen utolsó fejezetében Somogyi Lajos az 1917-es esztendő nyarának hadieseményeit tárgyalja. Mindenki a várható nagy brit offenzívára készül, melynek célja valószínűleg Jeruzsálem elfoglalása lesz. Ebből azonban hőseink – legnagyobb örömükre – kimaradnak, mivel szeptember közepén bizonyossá válik, hogy szabadságra indulhatnak hazafelé. Vonatuk ugyanazon az úton halad, melyen másfél évvel korábban a Közel-Keletre érkeztek. A naplóíró Isztambulig mutatja be ennek az utazásnak a részleteit: itt végződik Somogyi Lajos világháborús odüsszeiájának írásos megörökítése.

 

[1917.] Augusztus 8-án a jeruzsálemi osztrák–magyar konzul látogatja meg ütegeinket és a figyelőket. A németek már az új típusú Albatros repülőgéppel dolgoznak. A szomszéd hadosztálynál elfogott angol tiszt érdekesen nyilatkozott – mint mondá Angliának a legkevésbé sem árt a fokozott búvárhajóharc, az a csekély hajóveszteség nem számít, azért mégis ők nyerik meg a háborút, bár már kezdik unni. Állítása szerint francia és olasz divisiók is érkeztek már.

A naplóíró. Somogyi Lajos naplójában található, általa 1917-re datált fotó, amelyen a Török Vasfélhold kitüntetést is viseli. A kép már Budapesten a Rivoli műteremben készült a Rákóczi út 30. szám alatt A naplóíró. Somogyi Lajos naplójában található, általa 1917-re datált fotó, amelyen a Török Vasfélhold kitüntetést is viseli. A kép már Budapesten a Rivoli műteremben készült a Rákóczi út 30. szám alatt

5-én több angol gép átrepült vonalaink felett és számtalan nyomtatványt dobáltak le a következő tartalommal: – Repülőlap! – Angol győzelem. Június 7. az angol csapatok támadást intéztek a Verdunnál levő német állások ellen. A német állásokra 6,000.000 különböző kaliberű lövedéket 60,000 tonna dinamitot felrobbantottak és mindaz, ami 2 1/2 év alatt berendezve, kiépítve lett, pillanatok alatt megsemmisült. Az első vonalak azonnali elfoglalása után estig 15 km vonalrészt foglaltak el. Az ellenség (Németország) sok tartalék erőt gyűjtött, azonban minden eredmény nélkül, már nem jöhettek ahhoz, hogy a mi támadásunknak ellent álljanak. A németek 7342 foglyot, 47 ágyút 242 gépfegyvert, 60 aknavetőt, halottakban és sebesültekben 35,000 embert vesztettek. Júniusban 8500 foglyot ejtettünk. Április 1.-je óta az angolok 31.400, a franciák 32,000 az utolsó 3 hónapban 63.500 foglyot ejtettek a nyugati fronton. Május hónapban az olaszok vezettek győzelmes támadást az Isonzó frontján. A Trieszt ellen uralkodó összes magaslatokat elfoglalták. 23,681 foglyot ejtettek, ami hű bizonyítéka a nagy győzelemnek. Az asiágói második offenzívánál még 1000 foglyuk volt. Az egészben az első offenzíva óta 24.720 fogoly jutott kezeik közé. 1916. június 4. óta az Antant hatalmak a németektől-osztrákoktól-bolgároktól 750.000 embert ejtettek foglyul, ezzel szemben ellenségeink mindössze 50.000 embert, kik nagyrésze románokból áll. A verduni vereségből kifolyólag megjegyezheti az ellenség, hogy neki „der Wind der Niederlage, des Verlorens weht”.

A naplóíró által lejegyzett, sajtóban megjelent török hivatalos jelentésből vett részlet:

Június 28.

Angol repülők, hogy megbosszulják a tegnapi jelentésünkben említett légi harcban elért eredményeket 51 bombát dobtak a mohamedánoknak és keresztyéneknek egyformán szent Jeruzsálem városára. A bombák nem tettek semmi kárt.

A jelentés eredeti szövege a korabeli sajtóból A jelentés eredeti szövege a korabeli sajtóból
(Arcanum Digitális Tudománytár)

16-án megjelenik az első kötött léggömb az angol vonalak felett. Jó darabig a bent ülők gyakorlatoztak a zuhanóernyővel, majd a német repülő jöttére hamar lehúzták a gömböt. Ezentúl naponta megjelenik a ballon és a megfigyelője segítségével az angolok nehéztüzérsége kezdi belőni az állásainkat. A német repülők többször megtámadják, de sikertelenül, majd a messzehordó ágyúink is megpróbálkoznak a lelövésével, de olyan távolságban van, hogy nem sikerül. A repülők és a tüzérség tevékenysége napról-napra hevesebb lesz. Most már naponta kiújulnak erős tüzérségi harcok, amiben mink rendesen a „passzív” fél szerepét játsszuk. A tengeren is nagy a mozgalom, állandóan szállítóhajók és monitorok láthatók.

24-én az első gázai csatából kifolyólag ütegparancsnokunk megkapta a Lipót-rendet.

Kezdünk berendezkedni az esős évszak, de főleg a várható hatalmas angol támadás ellen. A figyelőnk mögött házat építünk a tisztek és legénység számára, mert az esős napok bekövetkeztével a jelenlegi fabódékból kimosna a víz.

„Csendélet Gázában” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával 

„Csendélet Gázában” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával 

„Csendélet Gázában” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával „Csendélet Gázában” – képek a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával

Az ágyúk körül is serényen dolgoznak, az állások előtt lövészárkot, drótsövényt építenek és szorgalmasan gyakorlatoznak a kézigránátvetésben és a gépfegyverkezelésben. Az építkezésekhez szükséges alkatrészeket, vastraverzeket, gerendákat, deszkákat, ajtót, ablakot, palafedőt, belső berendezési tárgyakat igen jutányosan lehetett Gázában szerezni. Csak egy-két bivalyos szekér kellett hozzá, a rommá lőtt városban mindezeket meg lehetett találni. Különösen a volt kórházépületben akadtunk sok hasznos dologra, köztük bádogcsatornára és kályhákra is. Az építkezést éjjel-nappal folytatjuk, mert az angolok már pergőtüzeket zúdítanak vonalainkra. Az ágyúk alatt, mélyen a földben vastag gerendákból „kitapétázott” rókalyukat építünk két lejárattal, hol pergőtűz esetén az ágyúlegénység és a telefonállomás teljes biztonságban van.

„Nyakig vagyunk a Szent földben” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával „Nyakig vagyunk a Szent földben” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával

Szeptember 8-án érkezik Falkenhayn német generális, mint hírlik átveszi a főparancsnokságot. Ma van a harmadik évfordulója annak a napnak, mikor a háborúban kiindult első ütegünket Orosz-Lengyelországban Opolenál szétverték és nagy részét elfogták. A jelenlevő megmenekült legénység tiszteletére e napot jó vacsorával, borral és cigányzenével ünnepeljük meg.

„Vizitelünk a hadtáp vonalnál” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával „Vizitelünk a hadtáp vonalnál” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával

13-án végre megérkezett a szabadságról visszatért legénység nagyobb része, négy ágyút hozva magukkal. A figyelőkről folyton csapatszállító hajók érkezését és lázas mozgást az ellenséges vonalakon konstatálják. Hetek, avagy talán már csak napok kérdése, hogy az általános nagy offenzíva – aminek végcélja Jeruzsálem és az egész Palesztina elfoglalása és felszabadítása a török uralom alól – megkezdődjék. Az előjelek után ítélve nagyon kevés reménye van a számbeli, technikai fölényben levő angolok ellen a siker reményében felvenni a küzdelmet. A támadásuk az egész frontra fog kiterjedni, de holtbiztos, hogy a legnagyobb erővel Gázát és a tengerparti állásokat fogják szárazon-vízen és levegőből egyaránt megtámadni.

„Gázai képek” – képek a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával 

„Gázai képek” – képek a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával „Gázai képek” – képek a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával

Mink azonban – kimondhatatlan örömünkre – ebben a várható véres küzdelemben már nem veszünk részt, mert 17-én leváltást kapunk a figyelőknél, hol oly hosszú hónapokat töltöttünk, és 19-én délben a II. transzport a Diviziónk zenekarával az élén elindul a régóta óhajtott szabadságra...

Hazafelé

A csoport parancsnoka a tiszthelyettes lett, kivel együtt voltam a megfigyelőn. Az egész útra való élelmet és a főzőládákat magunkkal visszük, mert Konstantinápolyig rendes menázsi lesz főzve. Este indultunk el a Gáza előtt levő Betanyim vasúti állomástól. Az "állomás" alatt egy-két sátor és egy öreg vasúti kocsi értendő.

20-án reggel Wadi Szerán – elágazó állomás Jeruzsálem és Damaskus felé – orvosilag leszünk megvizsgálva a törökök által. Wadi Szera és Jeruzsálem között egy kisiklott kórházvonat nyugszik, a pár nappal előbb történt szerencsétlenségnek sok áldozata volt.

Délután 1 órakor érünk Jeruzsálembe. Az állomástól egyenesen a Ratisbonnon levő osztrák–magyar tartalékkórházba mentünk, hol újra orvosi vizit, és vérpróbát vettek minden embertől, hogy megállapítsák, mennyi maláriás és vérbajos beteg van közöttünk. Minthogy az indulásig pár napot még várni kellett, mindannyian kimentünk Betlehembe a II. üteg volt laktanyájába. Szabadidőnk alatt megnéztük még egyszer és talán utoljára a Születési Templomot és a templom körül levő üzletekben emléktárgyakat vásároltunk, főleg a szép gyöngyházmunkákat. A kereskedők állítása szerint a Holt-tengerből kihalászott gyöngyök és kagylók feldolgozása szép számú arabot foglalkoztat. A meglehetős primitíven készített tárgyak között akadnak igazán szép és értékes dolgok is. Békében az ideözönlő zarándokok és turisták révén busásan jövedelmezett az üzlet, most azonban csak az idegen katonaság vásárol, és a magyarok – ellentétben a németekkel – a tisztikar jóvoltából mindenütt papírpénzzel kénytelenek fizetni, természetesen mindent ötszörös áron.

24-én délben indulunk Jeruzsálembe az állomáshoz, hol teherkocsikban – 35–40 ember – kaptunk helyet. Éjjel már Wadi-Serán vacsorázunk cigányzene hangja mellett.

25-én délben Afulén ebédelünk, ez nagyobb elágazó állomás, nagy sátortáborral. Délután a nevezetes Jordán folyón utazunk át, a vonatunk megállt a folyón átvezető hídon, ezt az alkalmat néhányan felhasználták és a magukkal hozott üvegekben vizet hoztak emlékül a Jordánból. Nem messze a folyótól van a Bibliából ismeretes Genezáreth tava. Az állomásnál pompás olajon sült halat ettünk.

Másnap reggel Derán teáztunk, épen ott vesztegelt egy koleragyanúsokat szállító vonat. A betegek nagyrésze egyszerűen betelepedett a sínek mellé, ott, ahol vonatunk is állt, undorító ázsiai kép volt, a sínek hosszában véges-végig a kolerások nyomai bűzlenek. Lehetetlenség volt a kocsikból kiszállnunk.

10 órakor este érünk Damaskusba, hol másnap délutánig időzünk. Az éjet a kocsikban töltjük, reggel korán már a városban „lógunk”. Éppen ünnepség van, a török trónörököst várják és a zöld ágakkal-virágokkal temetőbe és mecsetekbe siető lefátyolozott török nők a halottak napját ünneplik. Damaskus a legérdekesebb városa Ázsiai Törökországnak. Tarka összevisszaságban váltakozik itt az európai kultúra a régi arab hagyományokkal, épületekkel. Modern állomásáról aszfaltozott széles út vezet be a városba, a szűk sikátorokba, a bazárok és mecsetek labirintusaiba. Roppant érdekes megfigyelni az utcát. Itt látjuk a turbános törököt, az elegáns franciát, a fátyolos és fátyoltalan török és arab nőket, a nagycsizmás németeket, a vad, fejkendős, pisztolyokkal teleaggatott beduin lovasokat, az európai eleganciával öltözködő török kereskedőket és a bazárok lármázó, ordítozó tömegében a kindereket kedélyesen bámuló kakiruhás magyar fiúkat. Az ittlevő török katonaság meglehetős jól öltözött, különösen a tisztjeik. A városban mindent kapni, de nagyon drágán. Az áru nagy részét az élelmes német katonák szállítják ide.

Az utazás legszebb része következik a Damaskus előtt fekvő vadregényes völgyön át, fákkal sűrűn benőtt, színdús virágtól pompázó igazi oázison át halad vonatunk Rayak felé, ahol a keskenyvágányú vonal végállomása van. Az erősen emelkedő pályán, fával fűtött mozdonyunknak többször meg kell állania, nagy kínlódás után késő éjjel érünk Rayakra, hol éppen annyi időnk van, hogy mindent átrakjunk a már indulásra váró széles nyomtávú vonatra és azonnal indulunk tovább. Rayaktól az út nagyon egyhangú, útközben több német csapatszállító vonattal találkozunk.

Este érünk Aleppóra, az éjjet az állomáson töltjük. Aleppónak legnagyobb érdekessége a vára, a citadellája, amit már messziről látni. Másnap délben már Islahijén ebédelünk. Islahie vasútállomás az Amanus hegység tövében fekszik. A környéke veszedelmes maláriás vidék. Islahijétől kezdődik a nemrég elkészült, Amanuson átvezető pálya. Meredek helyeken, szakadékokon és alagutakon át, pompásan kiépített műszaki telepek, a vad, kopár, sziklás hegységben modernül berendezett gépházak, munkástelepek létesültek, az éjjeli órában vakító villanyfénnyel kivilágítva. A munkások nagy része olasz, néger és hindu foglyokból áll, a munkát az egész vonalon a németek vezetik, van azonban több magyar mérnök és hivatalnok is, a családjukkal együtt.

Hosszú alagutak után elhagyva az Amanust, a Taurus-hegységen épült Gelebek állomásra érünk. Itt már a vonatot is a németek veszik át. A szélesvágányú vasút még nincsen kész, egyelőre kis tábori vonatok közlekednek nyitott kocsikkal. Naponta két vonat közlekedik minden irányból. Gelebekről a hegység túloldalán fekvő Karabumerra és viszont. A ránk várakozó kis vonatok teljesen megtelnek velünk, a keskeny pályán nagy szerpentinekben fürgén kapaszkodnak felfelé a Taurusra, közben a nyitott kocsikban ülőknek alaposan kijut a mozdony kipattanó szikráiból és még szerencsés az, akinek a blúza, sapkája, vagy nadrágja csak egy helyen kapott szikrákat. A társaság nagyobb része tisztességesen „kiégve” érkezik meg az első alagút elé, hol hatalmas ipartelep van.

Már készen áll a sűrített gőzzel telített mozdony, ami átszállít bennünket a hosszú alagutakon, hol lehetetlenség volna a füstölgő szikrát hányó mozdonyunkkal kibírni. A nagy hegyóriás áttöretett a technika csodálatos, mindent legyőző eszközeivel, bár az alagutak csak éppen hogy kifúrattak és a kis vasút számára a síneket lefektették. A belső tisztítás, a betonírozás munkája még csak a kezdetén van. Már didergünk a hidegtől és ázunk a sűrűn lecsöppenő talajvizektől. A pálya közvetlen a híres szoros mentén épült, hol a keresztes hadak áthaladtak, egyik alagút a másik után. Közben csak éppen annyira szakad meg, hogy egy kis friss levegőt szívhassunk, hogy a közbeeső völgyeken és hegyszorosok épített hatalmas viaduktokon áthaladva, újból eltűnjön az alagutak mélyében, és ez így váltakozik 2 órán át.

18 alagutat számoltunk meg, míg végre átázva-fázva kiérünk Karabunár állomásra, hol a hegység tövében egész kis város keletkezett több ezer lakossal, főleg munkással. Több üzlet és vendéglő van az itt dolgozó munkások számára, kik között feltűnő sok a német civil és katonamunkás. Miután naponta csak két kis tábori vonat mehet át a Tauruson, az alagút előtt egymásután állnak a csapatokat, muníciót, repülőgépeket, autókat, tüzérséget szállító vonatok. Itt végződik a rendes nyomtávú vonal, ami Konstantinápoly ázsiai állomásától, Haider Paschától indul ki.

Este a kolónia német vendéglőjében vacsoráltunk és a jelenlevő német munkásokkal együtt kellemes hangulatban maradtunk későig fent. Másnap délután 6 órakor indulunk tovább Bozantira, az állomásnál a 24 cm-es mozsár ütegünk állott útra készen. A nehéztüzérség csak Bozantiig jöhet, itt útjukat vonat nélkül kell megtenni a Tauruson át vezető országúton. Bozantitól kezdve már személykocsikban utazunk.

[1917. október] 2-án délben Komára érünk, hol pompás fehér kenyeret kapunk. A vonatunk gyorsan halad – már szénfűtése van – Afim Karahissárt elhagyva, másnap délben Eskissehéren ebédelünk. A város környéke híres a tajtékbányáiról, a nyers tajtékköveket a piaci gyümölcsösök árulják.

Estefelé tovább megyünk. Közeledünk Haidar Paschához, Konstantinápoly kisázsiai állomásához. Már teljesen modernül, nagyobbrészt fából épített nyaralók között, tengeröböl partján szalad vonatunk, a szép kertekben csinos villák, házak épültek. Ismarléban a város főutcáján megyünk át, már látni a Haidar Pascha-i nagy robbanás és az azt követő tűzvésznek nyomait, az elégett vasúti kocsikat. Délután 1 órakor érünk be a végállomásra, Haidar Paschára. Az állomás épülete, de főleg a mellette levő hatalmas raktárak, melyek tele voltak munícióval, benzinnel, mindenféle értékes hadianyagokkal, angol repülők támadása folytán explosio által a tűzvész martaléka lett. Eltekintve a hadianyagokban esett óriási kártól, sok haláleset és sebesülés történt.

Vonatunk befutott az elpusztult pályaházba, hol már vártak ránk az osztrák–magyar tüzérparancsnokság megbízottai. Utunk végcéljához közeledünk. Egy kis gőzösbe szállva, búcsút intünk az ázsiai partnak, búcsút mondunk egész Ázsiának, gőzösünk lassan megkerüli a kikötő védelmére épített hullámtörőt...

Már bent vagyunk az Aranyszarv-öbölben, a vijjogó sirályok, ficánkoló delfinek között és hirtelen szemünk előtt van Konstantinápoly a soktornyú mecsetjeivel, a Bosporus, a partjain épített gyönyörű palotákkal, köztük a Szultán háreme és a száműzött Szultán magas falakkal körülvett sokablakú hatalmas palotájával, a Galata híd, a hátán nyüzsgő, tolongó, lármás, tarka tömegével. Előttünk van újra a régóta nélkülözött civilizált, modern élet, minden szépségével, örömével és bűnével...

„Kórházban” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával. A naplóíró 1917. december 5. és 1918. február 19. között Konstantinápolyban gyógykezelésen esett át, a kép is talán akkor készült „Kórházban” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával. A naplóíró 1917. december 5. és 1918. február 19. között Konstantinápolyban gyógykezelésen esett át, a kép is talán akkor készült

És e pillanatban csak örülni, ujjongani tudunk a nagy, fenséges Életnek és elfeledjük a sok megpróbáltatást, a nélkülözéseket, a szenvedést, az ottmaradt bajtársainkat, a testvéreinket, mindent, ami rossz és jó volt... A sok örökemlékű helyet, Jeruzsálemet, Betlehemet, az ünnepségeket, a forró homoksivatagot, mindent, mindent, most csak az életre gondolunk, ami itt van előttünk, látjuk, halljuk és érezzük... És bensőnkben tomboló örömmel várjuk a már nem messze levő viszontlátás perceit, boldogan gondolunk a nekünk örökkévalóságnak tetsző hosszú évek után újra eljövő, feledhetetlen napokra, miket hazánkban, otthonunkban, a számtalanszor óhajtott, visszahagyott családi körben fogunk tölteni. Otthonunkban, hol édes szülőink, feleségünk, testvéreink és gyermekeink túláradó boldogsággal és büszkeséggel ölelik keblükre és zokogva, könnyezve csókolgatják a messze Palesztinából hazatért édes gyereküket, férjüket és apjukat.

V É G E

„Szabadságon” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával. A naplóíró a kép jobb szélén. A túloldalon álló katonatársa is megjárhatta a palesztinai frontot, mert ő is viseli a Török Vasfélhold kitüntetést „Szabadságon” – kép a naplóból Somogyi Lajos képaláírásával. A naplóíró a kép jobb szélén. A túloldalon álló katonatársa is megjárhatta a palesztinai frontot, mert ő is viseli a Török Vasfélhold kitüntetést

Összes rész: Somogyi Lajos első világháborús naplója

6 komment

Címkék: Palesztina Damaszkusz Konstantinápoly Somogyi Lajos

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr8618251287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2023.11.06. 21:46:39

Hát, nem egy egy dr. Kemény-féle visszavonulás ez még..

Hanem az azért meglep, hogy egy észrevehetően készülő brit támadás előestéjén szabadságolnak, visszavonnak, már tapasztalt, harcedzett legénységet. Ilyenkor szerintem ezeket felfüggeszteni szokás inkább, nem?

bloggerman77 2023.11.07. 00:18:55

@Sigismundus: Nekem is ez ugrott be elsőként, hogy nem egy dr.Kemény... nagyon rossz a stílusa, szinte csak tőmondatokat használ.

PollmannFerenc 2023.11.07. 07:28:58

@bloggerman77: @Sigismundus: Kétségtelen, hogy Kemény doktor igen magasra tette a mércét... Somogyi Lajostól igazságtalan lenne ugyanazt a színvonalat elvárni, viszont tény, hogy menet közben sokat fejlődött a stílusa. Nekem ő is hiányozni fog, nemcsak a doki...
Az üteg szabadságolásáról: a naplóíró is tisztában volt vele, hogy a várható angol támadást aligha lesznek képesek elhárítani. Ezen az ő jelenlétük semmit sem változtatott volna. Ugyanakkor kiérdemelték a szabadságolást: ha most az ígérettel szemben megtagadják tőlük, az nyilván jelentősen rontotta volna a kitartásukat... Nyilván az elöljárók is így gondolhatták, ezért mehettek Somogyiék haza. Mellesleg még bő egy évig "visszavárta" őket a front...

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2023.11.07. 19:04:14

@bloggerman77: @PollmannFerenc: Igen, ez is igaz, nagyon más a stílusa. De hát más a műveltségi háttere egy harmincas doktornak meg egy gimnáziumot végzett huszonéves szűcsmesternek.

Igazából én a dínom-dánomos, cigányzenés hazautat találtam nagyon-nagyon másnak ugye, mint dr Kemény viszontagságos egy évvel későbbi anabasziszát.

Ami a szabadságolást illeti, nem tartom valószínűtlennek, hogy a harcedzett csapatok elengedése, az a jó öreg monarchaibeli scramperei szemlélet..

PollmannFerenc 2023.11.07. 22:35:38

@Sigismundus: Ami azt illeti elég sokat mulatoztak az egész háború alatt, de ez gondolom a parancsnokon múlott: ha ő szerette a cigányzenét, akkor lettek muzsikusok is...
Hogy a szabadságolás a schlamperei jele lenne-e, azt nem tudom, de én inkább emberséges intézkedésnek gondolom...

PintérTamás · http://nagyhaboru.blog.hu 2023.11.09. 22:54:07

@bloggerman77: @Sigismundus: A két napóíró teljesen más személyiség volt, különböző műveltséggel, s a művük is teljesen különböző, de ettől még mind a kettő rendkívül értékes és különleges írás. Én mindkettőt nagyon megkedveltem.

@PollmannFerenc: Nekem is hiányozni fog Somogyi Lajos is.

Ő egy életvidám "pesti csibész" volt, aki nagyon szeretett élni, s hála Istennek, a nagy háborús "kalandját" meg is örökítette írásban is a számunkra, amiért csak hálásak lehetünk neki.

Néhány történet hamarosan a saját hangján is hallható lesz a blogunkon... ;)

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása