„Közös a sorsunk, segítsünk egymáson testvériesen…”

2023.02.27. 07:00 :: PollmannFerenc

Dr. Kemény Gyula ezredorvos palesztinai naplója – 14. rész

Hőseink sivatagi vándorlása folytatódik. Napok óta meleg étel nélkül, sakáloktól és hiénáktól kísérve, ellenséges repülőktől rettegve haladnak Damaszkusz felé. A török katonák sanyarú sorsa és Asim bég tragikus halála. Kemény doktor és csapata Dzseras városánál valósággal paradicsomi oázisban érzi magát. Örömük akkor válik teljessé, mikor német katonákkal találkoznak, akikhez csatlakozva folytatják útjukat. Az osztrák–magyar üteg ettől kezdve átmenetileg német alárendeltségbe tartozik. Az új parancsnok Hammerstein alezredes…

 

Amilyen hihetetlenül forró a nappal, épp olyan csudálatosan hűvös az éjszaka. A Jordan partján ez a jelenség szinte alig volt meg, ott éjjelek-nappalok majd egyformán tűrhetetlenül forrók voltak. Éjjel nagyon messziről és különböző irányokból újra puskaropogásokat hallunk. Arabok, a hedzsászi lázadók lövöldöznek e szokásuk szerint, avagy – szinte rettegve gondolunk rá – talán hozzánk hasonló kis csapatok vívnak harcos vad drúzokkal a sivatag ezen legelvadultabb törzseivel. Ki tudja!

Majd újra csend, amelyet nemsokára megint megtör itt-ott egy szakadozott vonítás, amelyre aztán százak és százak felelnek minden irányból. Ezek a sakálok-hiénák a legutálatosabb állatjai tán az egész földgömbnek. Részben nyávogó, részben ugató, utálatos hangjuk hátborzongatóan hat reánk, ha arra gondolunk, amit ezek a lemaradozó lovakkal, az emberi hullákkal művelnek. Már maga az a tény, hogy ezek az állatok leggyávábbjai állandóan kúszva követnek bennünket, megerősít bennünket sorsunk elviselésére.

[1918.] szeptember 24-én kedden reggel 6 órakor újra talpon vagyunk. Nincs kenyér, csak némi zwieback s hozzá maradék konzerva, rendes főtt ételt utoljára 20-án ettünk. De itt most a fő-fő dolog mégis a víz és az ép láb, amelyet tanácsomra majd mindenki vizes ronggyal törölget le az indulás előtt. Ott járok köztük, hogy mindenkit figyelmeztessek erre a roppant fontos dologra. Az indulás előtt még mindenki tele issza magát vízzel, a kulacsokat szintén megtöltjük. Amikor körülnézünk, látjuk, hogy mellettünk egy jókora török csapat telepedett le az éjjel. Honnan, merről jöttek, észre sem vettük. Most is alusznak szanaszét heverve a földön. Mindegyik úgy fekszik, ahogy az éjjel a földre ledűlt, még a hátizsákjukat, derékszíjaikat, a vállukra kötözött pokrócokat s egyéb terheiket sem vetették le. Szegény szárazra aszott 48–50 kg-os török askerek, hányan érkeznek ezek közül haza a nagy török birodalom különböző tájaira.

Meredek dombokon föl-le kapaszkodva megyünk, ez a táj kicsit barátságosabbnak látszik, vagy tán csak a patak jelenléte teszi ezt. Úgy 8 óra tájban kellemetlen tompa zümmögés, dorombolás üti meg füleinket, majd felhangzik a hírhedt aviso: „flieger-flieger”. Rögtön szétszaladunk s lehasalunk. Tőlünk jobbra mennek el, 10–12 drb van együtt, úgy zsonganak, mint a méhek. Megkönnyebbülve sóhajtunk föl, amikor már eltűntek k[örül]belül Damaskus irányában.

Délelőtt 9 órakor leérkezünk egy völgybe, amelyben széles víz, nagyobbfajta patak folyik. Ez a Nahr er Zerka más néven a Jabbok vize, amely a Jordan egyik mellékfolyója. Partja náddal van borítva, amelyet keskeny rétek öveznek.

A Zarqa (más néven Jabbok) folyó A Zarqa (más néven Jabbok) folyó
(Forrás: https://www.bibleplaces.com/wp-content/uploads/2021/01/Jabbok-River-eastern-end-tb060603216.jpg)

Megállunk s határozatba megy, hogy délután 4-5-ig itt maradunk. Van nagy öröm. Csak 3 órát marsoltunk még ma s itt alkalmunk lesz akár meg is fürödni. Többen meg is teszik. Lábvizet azonban mindenki vesz. A lovakat pedig eldugjuk a nád közé s leheveredünk a fűbe. Dél felé jönnek vissza a reggeli repülők, de mi úgy elrejtőzünk, hogy meg nem látnak. Csak most, mikor kipihentük magunkat, érezzük az éhséget. De nincs semmi ennivaló, csak amit megmentettünk, azzal meg spórolni kell. Délután 5 beduin érkezik hozzánk, közülük kettő lovon van. No, ezek kémek, gondoljuk. Beszélnénk velük, de senki sem érti nyelvüket. Lefényképezem őket velünk együtt egy régi, már romokban heverő római őrtorony mellett. Délután 3 órakor újra útnak indulunk. Útközben megint találkozunk a reggeli, még akkor alvó, török csapattal. Szintén a Jordan völgyében voltak, sokukat elfogták már Es Salt-nál. Tőlük tudjuk meg a szomorú hírt, hogy a 23-as török Baont is utolérték a hinduk s az egész csapatot felkoncolták. Talán azt a lövöldözést hallottuk tegnap du.

Itt vágták le a derék Asim béget is. Szegény Asim bég, maga sem hitte soha, azt mondta utolsó találkozásunkkor, amikor szőlőt kaptunk tőlük, hogy addig ne féljünk, amíg őt látjuk. Most már nincs az élők sorában Asim bég, talán rossz ómen ez számunkra is. Addig védte hosszú éveken át a Khalifát, az igaz hitűek vallását, a roskadozó nagy török birodalmat, amíg ő is megtért őseihez. Ha valaki, hát ő megérdemli Allah kegyelmét. Szegény jó Asim bég csak az égben fog már találkozni annyi éven át nem látott családjával, még tegnap bíztatólag tette vállunkra kezeit s ma már sakálok prédája.

Dr. Kemény Gyula ezt a hírt rosszul tudta: Asim Gündüz tábornok (1880–1970), aki 1918-ban alezredesként a török 48. hadosztály parancsnoka volt, túlélte a háborút. 1918. október 2-án ugyan brit hadifogságba esett később azonban komoly katonai karriert futott be.

Milyen jó, hogy mi is ott nem maradtunk velük pihenni, mennyivel jobb lett volna viszont, ha ők is ránk hallgatnak. De hát Allah nagy és hatalmas az ő akarata ellen semmit sem tehet a gyarló emberi ész. Súlyos betegeik számára orvosságot kérnek tőlem a törökök, mondják, hogy a betegek közül sokan lemaradoztak már, akiket aztán mind lelődöztek az arabok, a törökök ezen kérlelhetetlen ellenségei. Micsoda lesoványodott csont-bőr emberek ezek a török askerek ők a világ legnagyobb koplaló művészei. Szánakozva nézzük őket. Lehetetlen, hogy ezek a csontvázak valaha is élve eljussanak csak akár Damaskusig is. Hányat fognak belőlük a sivatagban lepuskázni!

Török katonaság Palesztinában Jeruzsálem mellett Török katonaság Palesztinában Jeruzsálem mellett
(Forrás: https://www.loc.gov/item/mamcol.059)

A rendes nehézségek közt marsoltunk a sivatagban egész du. Azonban mégis sokszorosan jobb a mai nap a tegnapinál, bár az éhség erősen gyötörni kezd bennünket, mindenki erősen lesoványodott. A legnagyobb bajunk mégis a szaporodó betegeink, mindig többen lesznek, Schöffer res. hd. is odaadta lovát s így 4 lovon ülnek betegek, egyiken hozzá még ketten. Egyik-másik azonban olyan rosszul van, hogy a ló rázását sem bírja el, ezekbe társaik karolnak bele mindkét oldalról s úgy cipelik, közben többször meg kell állni, mert sokszor erős hányás fogja el egyik-másik lázast. Mi lesz ezekkel a szerencsétlenekkel! Örömmel állapítom meg, hogy a k.u.k. legénység az egész sivatagban most is, később is mindenre elszántan segített beteg társain, felváltva vezették, cipelték őket, avagy a ló mellett tartották a fent ülőt, hogy le ne forduljon. Folyton azzal tüzeltem őket, hogy őket sem hagyjuk el, senkit nem hagyunk itt – ha beteg lesz, hogy közös a sorsunk, segítsünk egymáson testvériesen.

Jó segítő társamnak bizonyult mindenben a már említett fiatal állatorvos, aztán Schöffer magyar res. hdn. 2 bátor altiszttel ezek állandóan leghátul jöttek velem. Mi képeztük éjjel-nappal az örökös utóvédet s fogtuk fel a lemaradozókat. Schauf szintén állandóan gyalog jár, csak egy ember ül mindig lovon és az a már ismert Pfeffer fhd.

Sivatag és pusztaság mindenfele ameddig a szem ellát. Völgyek és dombok váltakoznak, de minden kopár, sziklás-homokos, sehol nincs egyetlen fa, avagy fűszál. Ahogy egyik mély forró homok-katlanból felkapaszkodunk a tetőre, hatalmas óriási méretű boltíves romok vannak előttünk. Évezredek óta állhat itt ez a szinte hihetetlen méretű boltíves építmény, óriási szekérnagyságú köveket gurítottak le róla az évszázadok viharai, most itt hevernek az építmény körül. Elképzelhetetlen még a mai technika mellett is, hogy hogyan szállították fel oda a magasba a rómaiak ezeket a kő monstrumokat. Egyesek közülünk felkapaszkodnak a roppant magas boltívekre, így örökítem meg a romokat fényképező gépemmel.

Innen leereszkedünk s ¾ óra múlva az esti szürkületből valóságos oázis bontakozik ki. Egy mély völgy, amelyen bővízű patak folyik át, a patak hosszában fák, bokrok, a réteken magas fű terül el. Mi bizony szívvel-lélekkel paradicsomnak nevezhetjük ezt a sivatagbeli oázist. A fák közt kőházak vannak, amelyek ablakaiban s a házak előtt kint van a lakosság, néma hangtalansággal néznek, vizsgálnak bennünket. Egyszerre a legnagyobb csudálatunkra igazi német gyalogosokat látunk, akik a faluból jövet vizet, szőlőt, fügét, túrót stb. hoznak magukkal nagy mennyiségben. Elképzelhető az a nagy öröm, az a boldogság, amikor megtudjuk, hogy ma délután óta itt pihen 3 Baon német gyalogság, szóval az egész 146ik német gyalogezred fegyverekkel, kézigránátokkal, gépfegyverekkel felszerelve, sőt még tovább is van. Ugyanitt pihen két zászlóalj török gyalogság is, akik szintén ma érkeztek ide. Micsoda megkönnyebbülés ez számunkra. Legalább végre lesz egy nyugodt éjjelünk itt, Dscheraschban, ahogy ezt a helységet hívják. Letelepszünk a réten a fák alá. Embereink bemennek a faluba ennivalót vásárolni. Összeveszünk és eszünk a dinnyétől kezdve a kőkemény száraz túróig mindent, víz van bőven, tehát lehet nyugodtan enni. Kecskét, birkát vásárolunk, s a legénység és tisztek részére rendes menage készül. Első eset ez 20-ika óta, hogy főtt ételt, rendes menaget eszünk.

26-án reggel korán egy tiszttársammal (Kolbe) elmegyek az itteni romokat fényképezni. Valaha Dscherasch igen fontos, óriási kitejedésű római telep lehetett, hiszen maga a circus, a templomok s a hozzá tartozó épületromok akkora területen merednek az ég felé, mint egy 15-20 ezer lakosú város területe. Sajnos nincs valaki, aki a romokat nekünk elmagyarázza. De így is nagyon nagy hatást tesznek a szemlélőre.

Dr. Kemény Gyula (középen) és a „derék Kolbe állatorvos” Dzseras, az ókori Gerasza Artemisz templomának a romjai előtt 1918. szeptember 26-án délelőtt Dr. Kemény Gyula (középen) és a „derék Kolbe állatorvos” Dzseras, az ókori Gerasza Artemisz templomának a romjai előtt 1918. szeptember 26-án délelőtt
(Forrás: dr. Kemény Gyula hagyatéka, Kemény Szilárd jóvoltából)

Dzserásban az Artemisz templom napjainkban Dzserásban az Artemisz templom napjainkban
(Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Dzseras)

Maga a circus óriási kiterjedésű, csak a hatalmas egy drbból álló kőoszlopok s a lépcsők vannak sértetlenül, minden egyéb ledűlve hever a földön. A circustól kb. 300 m hosszú út vezet, amely út két oldalán szebbnél szebb hieroglif felírásos kőoszlop sorozat állja ma is az idők viharát. Szinte érthetetlen, hogy hogyan faragták s állították föl ezeket az óriási magasságú oszlopokat, amelyek tetején vízszintesen fektetve hasonló oszlopok fekszenek. Az út egy több épület romjaiból álló helyhez vezet; látszanak a pincék, szobák emeletek. Távolabb is köröskörül épületromok találhatók. Egyik helyen valóságos katakomba sorozatra akadunk. Egész sereg német katona járja a romokat, a német tisztek fényképeznek, rajzolnak, vitatkoznak az elmúlt idők nagyságáról. Bár a baalbecki romok szebbek, de ezek itt Dscheraschban érdekesebbek. Mégis itt az arabs sivatag elvadult vidékén messze vasúttól s minden kultúrától ilyen oázisra akadni roppant felemelő s jóleső érzés. Micsoda kultúra lehetett itt valaha! A circus körüli katakombaszerű odukban ma sakálok, hiénák tanyáznak, lezuhant különböző felírásos kövek közül mérgeskígyók tekergőznek s találnak nyugalmat. Birkák, kecskék keresik a fűszálakat a kövek közt, az őrző beduin egyik római kövön ülve merev arccal, sötét tekintettel követ bennünket, fekete arca gyűlöletet árul el, amikor vele beszélünk, alázatos, de egész lényén látszik, hogy ha lehetne bizony leválasztaná fejünket a törzsünkről.

Az ókori Gerasza romjai napjainkban a várossal a háttérben Az ókori Gerasza romjai napjainkban a várossal a háttérben
(Forrás: https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=8847589)

Délben a viszonyokhoz képest igen jó ebédet eszünk, aztán újra tovább pihen mindenki, betegeink is valamivel jobban vannak. Úgy 2 óra körül minden irányból kiabálás hangzik: „flieger-flieger”. A szabadban lézengő emberek rohannak kövek mögé, fák közé, az állatokat is mind a fák közé terelik. Itt van pont felettünk az egész raj, feszült figyelemmel, rettegő érzéssel gondolunk arra, vajon észrevettek e bennünket. De nem. Alacsonyan továbbszállnak mint a zsongó méhraj Damaskus irányában. A német parancsnok hívatja a mi Friedrich századosunkat, később Schauf fhd-ot is. Nagy megbeszélés van, amelynek végeredménye a következő parancsban nyer kifejezést:

Hammerstein parancsa

„Minden itt levő csapat a mai naptól kezdve a német ezredparancsnok alá rendeltetik, hogy így együttesen könnyebben tudjunk az előttünk lévő sivatagok nélkülözéseivel megküzdeni, ezen csapatok állanak a következő egységekből:

3 Baon német gyalogság teljes felszereléssel, egy német géppuskás század, egy német Inf. Geschütz szakasz Böhm hdn. vezetése alatt; egy k.u.k. Batterie 4 ágyúval – ágyúnként 12 löveggel. (A török csapat külön és egészen más irányban megy el, hozzá semmi közünk.) Az előttünk levő nehéz viszonyokra való tekintettel minden felesleges holmi, felszerelési tárgy elhajítandó, de legjobb itt helyben észrevétlenül elásni, nehogy ellenséges kezekbe kerüljön. A sivatagban senki le ne maradjon, vonszolja magát mindenki az utolsó leheletéig, ebben az egészséges Kameradok legyenek bajtársaik segítségére, ne felejtsük: ma nekem, holnap neked! Aki lemarad az életét a vad és kegyetlen beduin-drúz lakóknak, holttestét pedig a gyáva sakáloknak dobja oda. Esetleges falvakba, házakba akármilyen célból bemenni szigorúan tilos, mert az egyenlő a biztos halállal.

Amennyiben a körülmények engedik, lehetőleg csak éjjel fogunk menni, hogy így egyrészt a roppant hőséget elkerüljük, másrészt meg azért, hogy a vad törzsek figyelmét kijátsszuk.

A fő irányt minden eshetőségre nézve úgy lehet könnyen fejben tartani, ha állandóan arra ügyelünk, hogy a fiastyúk csillag mindig jobbra maradjon el, jegyezze ezt meg mindenki a saját érdekében. Ezen csillagirányt minden nap külön tudomásunkra hozza.

A Fiastyúk képe az égbolton A Fiastyúk képe az égbolton
(Forrás: https://ng.24.hu/foto/a-nap-kepe/2020/02/10/fiastyuk-m45/)

Éjjelen át gyufát gyújtani, dohányozni, lármázni a legszigorúbban tiltva van, mert az ismeretlen sivatag még ismeretlenebb bennszülöttjeit szabadítanánk magunkra, itt messze mindenkitől elhagyatva egy ránk nézve egyenlőtlen és kilátástalan harcot felidézni balgaság és életveszélyes volna.

A legnagyobb veszélyt a vízhiány okozhatja, ez ellen a férfias kitartás, az élethez való ragaszkodás, az önuralom az egyedüli fegyverek, erre nézve időnkint majd intézkedés történik. Eddig csak hírből ismert új ellenség ellen vonulunk – a sivatag ellen, amelyet szintén le fogunk győzni katonás fegyelmezettségünkkel, férfias kitartással, s azzal a nemes érzéssel, hogy a német haza, a német anyák várnak reánk odahaza; azok a németek, akik büszke német önérzettel, férfias bátorsággal harcolták végig a világ minden csataterét, nem fognak alattomos arabok és gyáva sakálok martalékává lenni. Ha pedig harcra kerülne a dolog, a német ököl tudja, hogy hová és hogyan sújtson le. „Deutschl-D…über alles!

Utólag még csak annyit, hogy már a mai nap kritikus nap lesz. Reggelre okvetlen el kell jutnunk kitűzött helyre, mert különben nappal a perzselő óriási hőség a sivatagban mindenkit lever a lábáról, éjfélig a magunkkal vitt vízből egyetlenegy cseppet sem szabad inni, ezt betartani mindenkinek férfias becsületessége, mert minden csepp víz egy-egy lépéssel visz közelebb hazánkhoz.”

Ezeket adta ki rendeletben Báró Hammerstein porosz alezredes, aki ígérete szerint a legrövidebb úton fog bennünket a sivatagokból kivezetni, hogy így előbb jussunk Damaskusba, mint az ellenség.

Báró Hammerstein alezredes késői portréja Báró Hammerstein alezredes késői portréja
(Forrás: https://www.armedconflicts.com/Hammerstein-Gesmold-Frithjof-von-t146605)

Báró (Freiherr) Frithjof von Hammerstein-Gesmold (Halberstadt, 1870 – Hildesheim, 1944.) porosz tábornok (vezérőrnagy), a Pour le Mérite kitüntetettje. 1916. október 1-től a német 146. (1. mazúriai) gyalogezred parancsnoka. 1916-17-ben ezredével a Balkánon, Macedóniában harcol, majd 1918 tavaszán Palesztinába helyezik át. Részt vesz a Jordán védelmében, majd ezredével a 4. török hadsereg tartaléka lesz. Július elején súlyosan megbetegszik tífuszban. Felépülése után (időközben alezredessé léptetik elő) szeptember közepén veszi újra át az ezredparancsnokságot. Harcol a megiddói csatában (ez az a 1918. szeptember 19-én kezdődött hadművelet, amelyről Kemény Gyula naplójában beszámol), majd a rá következő visszavonulás során ezredével az utóvédet képezi. Kiváló helytállásáért Liman von Sanders főparancsnok a Pour le Mértite-re terjeszti föl, amit november 1-én II. Vilmos császártól vehet át. Ugyanekkor átveszi a német Asia-Korps parancsnokságát.

Németeknek, Németország hős fiainak szól a parancs, de értettünk belőle mi k.u.k.-beliek is.

Délután 4 órakor megkezdődik a pakolás, az útra készülődés. A németek igen sok gépfegyver muníciót, pár összetört géppuskát ásnak el a fák alá, sok apróságot meg a vízbe dobálunk. Meg egyszer aztán újra és újra vizet iszunk, az indulás előtt minden edényfélét megtöltünk vízzel a mindenek mindene.

Következő rész: „Itt vannak a sírásók…”

Összes rész: Dr. Kemény Gyula ezredorvos palesztinai naplója

Szólj hozzá!

Címkék: visszavonulás törökök 1918 Palesztina Hammerstein dr. Kemény Gyula Jerash Gerasza

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr6818059098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása