Türelemüveg és ami mögötte van

2022.12.22. 07:00 :: RózsafiJános

Mikor kisgyerek voltam, kíváncsian néztem azt az érdekes üveget, amely a dédnagyanyám ágya melletti kis szekrényen volt elhelyezve és az esti imádkozás után mindig arra tette rózsafüzérjét. Megkérdeztem tőle: „Mama, milyen üveg ez, hogyan került bele a kereszt?” Kezébe fogva az üveget, megsimogatta és ezt mondta: „Nagyapád készítette, amikor nagyon messze, hadifogságban volt.” Bizony, akkor még semmit sem tudtam arról, hogy mit jelent az a szó, hogy hadifogság, és miért készítettek ott ilyeneket…

 

Sokan vagyunk úgy, hogy sok időt igénylő kutatásba kezdünk annak érdekében, hogy megismerjük egykori felmenőnk katonai múltját, mi történt vele a harctéren, hadifogságban. Magam is így voltam ezzel, amikor nagyapám, ifjú Rabóczky János harctéri, hadifogsági hónapjait, éveit kutattam. A kiindulási alap dédnagyanyám visszaemlékezése, valamint a rendelkezésre álló néhány írásos emlék, és egy türelemüveg volt.

Nagyapám 1894. október 21-én született Duna-Adonyban, egy földműves családban (meghalt ugyanott 1926-ban). Jó tanuló diák volt, de már gyerekként is folyamatosan részt vett a gazdasági munkában, apjával együtt közösen művelték a család földjeit. Jó kézügyességgel javította a lószerszámokat, szerette a famunkákat. Nem volt visszahúzódó természetű, és mint életérős, rátermett fiatal, könnyen beilleszkedett a falusi ifjúság körébe, néha túlságosan is.

Ifjú Rabóczky János a katonakórházban Ifjú Rabóczky János a katonakórházban (Az álló sorban balról a harmadik)

Ifjú Rabóczky János 1914 decemberében vonult be a cs. és kir. székesfehérvári 69. gyalogezred laktanyájába. 1915 tavaszán még érkeztek tőle tábori levelezőlapok, de egyszer aztán hirtelen elmaradtak. Eltelt jó néhány hét, amikor végre értesítést kaptak tőle. Megtudták, hogy lövés érte a lábát, és a Vöröskereszt alsó-ausztriai szervezete floridsdorfi egyesületének kórházában ápolták Bécsben. Fiatal szervezetének köszönhetően állapota annyira javult, hogy 1915. augusztusának a második felében már elhagyhatta a kórházat, hazatérhetett szüleihez. Jobb lába a sérülés miatt rövidebb lett, ami a járásán is meglátszott. Hazatérése csak betegszabadság volt, amelynek lejárata után be kellett vonulnia újra a 69-esek pótzászlóaljához.

Id. Rabóczky János (1873 – 1932) és felesége, Farkas Mária (1877 – 1963) Id. Rabóczky János (1873 – 1932) és felesége, Farkas Mária (1877 – 1963)

Apja, az 1873-ban született id. Rabóczky János 1915 szeptemberében vonult be a m. kir. székesfehérvári 17. népfelkelő gyalogezredhez, és menetzászlóalja október végén indult a doberdói frontszakaszra. Fia rövidesen követte őt a karsztvidékre, mert újra be kellett vonulnia. December közepén már a 69. gyalogezred III. zászlóaljának 11. századába volt beosztva. Apa és fia hiába voltak aránylag közel egymáshoz, először csak tábori lapokkal tartották egymással a kapcsolatot.

A személyes találkozásra 1915 karácsonyának táján került sor. A családi legendáriumban megmaradt, hogy az eseményről egy haditudósítóként a fronton tartózkodó újságíró is beszámolt. Írásának az volt a címe, hogy „Apa és fia találkozása a fronton.” Rövid idejű találkozás lehetett, mert nagyon szigorúan vették és korlátozták a katonák front mögötti mozgását, a látogatásokat. Újra el kellett válniuk egymástól, és egyikőjük sem tudta, mi vár reájuk másnap. Az újabb találkozásra csak 1919 novemberében került sor, amikor ifj. Rabóczky János hazatért az olasz hadifogságból.

Ifj. Rabóczky János karácsonyi üdvözlőlapja édesanyjának Ifj. Rabóczky János karácsonyi üdvözlőlapja édesanyjának

A 69/III. zászlóalj bakái biztosan sokáig emlékeztek arra a pillanatra, amely karácsony szentestéjén a görzi hídfő Podgora magaslatának 240-es csúcsán történt. A zászlóalj egy villanykörtékkel ellátott karácsonyfát állított fel, amelyeket a sötétben hirtelen felkapcsoltak. Az ezredalbumban olvasható: „És amint a villanykörték hírtelen kigyúltak, az olaszok nem tudván mi az, egypár géppuskalövést adtak arra, de amidőn észrevették, hogy karácsonyfa, a tüzet azonnal beszüntették és ezután oly csend borult az Isonzó frontra, le egész tengerig, mintha az elkeseredetten harcoló két ellenség katonái gondolataikkal maguk is hazaröppentek volna falucskáikba.”

1916 áprilisában nagyapám még húsvéti üdvözlőlapot küldött édesanyjának. A harctéri emlékek fonala itt megszakad, csak a családban megőrződött néhány mondat maradt fent ifj. Rabóczky János fogságba eséséről: „Talán 1916 nyarán, vagy 1917 tavaszán esett fogságba.” A zászlóalj hadiútját követve az 1916. augusztusi 6. isonzói csatára, vagy az 1917. május 10. isonzói offenzívára tehetjük ezt a pillanatot.

Pergőtűz a Podgorán, 1916. augusztus 6-án Pergőtűz a Podgorán, 1916. augusztus 6-án
(Forrás: internet)

Id. Rabóczky János 1916. január végén súlyosan megbetegedett, kórházba került. Fizikailag annyira leromlott az egészségi állapota, hogy (valószínűleg) 1916 végén leszerelték a honvédségtől. Amikor fiától hirtelen nem érkeztek levelek, a harctéri tapasztalataiból tudta, hogy nagy a baj. Feleségével csak akkor nyugodtak meg egy kicsit, amikor megérkezett az első életjel, az első levelezőlap az olaszországi hadifogolytáborból.

Ifjú Rabóczky János a Milánóban készült felvételen 1917. szeptember 9-én Ifjú Rabóczky János a Milánóban készült felvételen 1917. szeptember 9-én

Sajnos csak egy, a Milánóban töltött időkből származó fotó maradt fent a hadifogság időszakából. Az 1917. szeptember 9-én feladott lapon az látszik, hogy nagyapámnak lehetősége volt készíttetni magának egy olyan ruhát, amely elütött a bakaruhától. Valószínűleg már akkor is a türelemüveg készítés volt a bevételi forrása, amely egyben alapja volt a túlélésnek.

A történethez hozzátartozik, hogy 1945 tavaszán sok I. világháborús tábori levelezőlap elpusztult. Mivel a szovjet csapatok nagy veszteségeket követelő harcokat folytattak a Margit-vonalban, ezért Adony, mint hadtápterület több hónapon keresztül szovjet megszállás alatt volt. Minden házat elfoglalt a katonáság, amelyekből sok minden eltűnt, elpusztult. A 68 éves egyedül élő özvegy dédnagyanyámnak is csak néhány emléket sikerült megmentenie.

Nagyapám kézügyessége kezdetben kevés lehetett a türelemüveg készítéséhez. Kellett egy olyan fogolytárs, aki tanította, felügyelte a kezdeti próbálkozásokat, amíg szükség volt rá. Be kellett szerezni az üveget, a „belevalókat”, kellettek a szerszámok, az idő az alkotásra és nagy-nagy türelem. Közben el kellett tudni viselni a monoton fogolyélet mindennapjait.

türelemüveg

A képzeletemben látom a húszas életéveinek elejét élő fiatal parasztgyereket, aki már megjárta az orosz és olasz harcterek poklát, s aki éppen egy újabb üvegbe rakja össze alkotását. Erősen koncentrálva, néha remegő kézzel, vékony kis drótokkal igazítja, forgatja, ragasztja a szépen faragott kis darabokat. És ha nem sikerült, újra nekiállt, mert készen kellett lennie, és egyre tökéletesebb olasz nyelvtudását felhasználva el is kellett adnia. Hiszen túl kellett élni mindent, és hazajutni a Duna menti faluba!

Az üvegünkben talán likőr lehetett valaha. Türelmes, aprólékos munka után állt össze a kompozíció: Krisztus a keresztfán. Négy gyertya a sarokban, kis virágok a kereszt körül, és a papírból kivágott, ma már fakuló kép a kereszten. A lezárás is fából faragott: felül kereszt, amelynek szára az üvegben fa ékkel van rögzítve.

türelemüveg

Ma, amikor kezembe veszem a türelemüveget, családunk egyik fontos emlékét tartom. E kis üveg azonban nem csak nagyapámtól emlék, hanem egy kicsit a XX. század történelméből is. Az első világháború és a hadifogság világára is emlékeztet. Én azonban leginkább arra a fiatal hadifogolyra gondolok, aki számára ez az alkotása nem juttatott újabb kenyérdarabot, mert a saját kis zsákjába tette, őrizte, és hazahozta az édesanyjának. Édesanyjának, dédnagyanyámnak, aki számára a „keresztes üveg” az egyik legfontosabb emléke volt fiatalon elhunyt fiától.

Szólj hozzá!

Címkék: hadifogság olasz hadifogság türelemüveg magyar királyi székesfehérvári 17. népfelkelő gyalogezred cs. és kir. székesfehérvári 69. gyalogezred III. zászlóalja

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr2618007806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása