„Mert szép a török nő, gyönyörűségesen szép…”

2022.12.05. 07:00 :: PollmannFerenc

Dr. Kemény Gyula ezredorvos palesztinai naplója – 2. rész

Hogy a török főváros rabul ejtette Kemény doktort, az már az előző részből nyilvánvalóvá vált. Ezúttal Isztambul látnivalói közül különösen a hölgyek iránti elragadtatásának ad hangot. Láthatóan alapos ismeretekkel rendelkezik a fátyolviselés értelméről és jelentőségéről, miközben felvilágosít bennünket az európai férfiakra levantei hódításaik során leselkedő veszélyek mibenlétéről is. Emellett kritikus megjegyzésekkel illeti a helyi társadalom szélsőséges megosztottságát. A naplórészlet végén kiderül az is, hogy hamarosan búcsút int Isztambulnak és elindul a frontra.

 

A Bosporust még egy másik tenger övezi, a török házak tengere. Valóságos háztenger minden rendszer nélkül építve. És ez teszi széppé, érdekessé a mi szemünkben, mert mi megszoktuk a házakat, lámpákat, utcákat katonai sorrendben állva látni. Itt nincs sorrend. A házak óriási tömege van egymás mellett, egyiknek erre, másiknak amarra néznek az ablakai, amelyek szintén olyan aprók, hogy messziről mind külön-külön villanylámpaként festenek. Akármerre néz az ember, mindenfelé a rendszertelen, össze-vissza elhelyezett milliónyi apró fénygolyók. A házak közül kiemelkednek a karcsú kecses minaretek, templom (mecset) tornyok, amelyek szintén fényárban úsznak.

Török és osztrák–magyar katonatisztek Isztambulban a III. Thotmesz fáraó I. Theodosius császár által Egyiptomból ide szállíttatott obeliszkje mellett, a háttérben a Hagia Sophia kupolája Török és osztrák–magyar katonatisztek Isztambulban a III. Thotmesz fáraó I. Theodosius császár által Egyiptomból ide szállíttatott obeliszkje mellett, a háttérben a Hagia Sophia kupolája (Forrás: dr. Kemény Gyula hagyatéka Kincses Károly gyűjteményéből)

Aki valaha igazán gyönyörködni akar a természet esti-éjjeli szépségében, az nézze meg este a Bosporusban tovasikló csónakról Kons[tantinápoly]t. Szebbet álmában, legnagyobb fantáziával nem láthat. Nappal pedig óriási emberáradat tolong az utcákon, mint már említettem, a földkerekség mindenféle vallású, színű, nyelvű embere tolong itt egymás mellett békés egyetértésben.

A mellékutcákon óriási a zaj, ott sütnek, főznek, cipőt talpalnak, ruhát, szerszámokat s egyéb tárgyakat készítenek a szabadban. Édességeket áruló cukrászok, óriási terheket cipelő hordárok, gyümölcsárusok stb. stb. sietnek tova egymás mellett. Minden rangú és rendű munkát férfiak végeznek, árusok is csak ők lehetnek, feleségeik-asszonyaik csak ott sétálnak, nézegetnek, vásárolnak, de elárusításban részt nem vesznek. Aztán a rengeteg pár kilométer hosszú bazárok lent a föld alatt, amelyek aláhálózzák a várost, ahol csak egyetlen, mondjuk a cipő-ruha bazár olyan hosszú, mint pl. az Andrássy út, ilyen számtalan van. Köteteket lehetne ezekről írni. A tankönyvekben is felemlített nagy piszoknak nyoma sincs, éppen úgy a háború előtti időkig létező negyedmilliónyi kóbor kutya mind egytől-egyig eltűnt. Ezt már a németek csinálták.

Isztambuli utcarészlet a Hagia Sophia épületével a háttérben. A földön valószínűleg a fotót készítő dr. Kemény Gyula árnyéka látható Isztambuli utcarészlet a Hagia Sophia épületével a háttérben. A földön valószínűleg a fotót készítő dr. Kemény Gyula árnyéka látható
(Forrás: dr. Kemény Gyula hagyatéka Kemény Szilárd jóvoltából)

A városnak kb. 1 ½ millió a lakossága, ennek kb. a fele igazhívő török, ¼ millió a görög, 200 ezer az örmény, 70 ezer a zsidó s 80 ezer az európai s ezenkívül Ázsia, Afrika különféle színes elemei mind feltalálhatók. A férfiak, ha török alattvalók, mind egytől-egyig kötelesek fez-ben járni, a fejen levő piros fez a török állampolgárságot jelzi – minden nyilvános munkát ők végeznek, nyilvánosan csak ők szerepelhetnek, feleségeikkel nyilvánosan soha, vagy nagyritkán jelennek meg.

A naplóíró a következő öt bekezdés szövegét, ami az eredeti naplóban 4 és fél oldalt tesz ki, utólag áthúzta, azonban a szövegrészt a közreadó és a szerkesztőség is a napló szerves részének tekintette, különösen, hogy az azt követő rész az áthúzott szöveg szerves folytatása, ezért annak az áthúzás nélküli közlése mellett döntöttünk.

A török nő a kelet „noli me tangere”-je. Épp ezért minden európai azonnal s elsősorban csak ezekre kíváncsi. A török nő, mint minden álmok elérhetetlenje szerepel a köztudatban, ezt tanítják a tankönyvek, ezt igazolják a tapasztalatok. És ennek a török nőt elzáró körülvevő romantismusnak-miszticizmusnak egyetlen s legfőbb terjesztője, izgató lenyűgözője a nő arcát eltakaró fátyol.

És én mint orvos mondhatom, hogy mennyit de hányszor és milyen súlyosan csalódik az ember! Szinte rosszul esett, egészen levert, mintha súlyos csapás ért volna, amikor előttem – az orvos előtt föllebbent ama mistikus fátyol. Az ember mind egyforma, akár szegény, akár gazdag, akár tudós, akár tudatlan, ha az összes emberi ösztönök legnagyobbik, leghatalmasabbikáról a nemi-szerelmi ösztönről van szó. A török nő legfőbb ékessége-szépsége, patinája, mindene épp ebben a fátyolban van. Mert, ami tilos, az kell, az jó minden áron.

A török nő eme mistikus, legnagyobb kincsét, legnagyobb szépségét lebbentette föl a török birodalomnak ama élő legnagyobb embere Enver pasa. Micsoda óriási befolyás, tekintély, hatalom kellett ahhoz, amit szultánok sem merészeltek megbolygatni, a török nő arcát fedő szent fátyolt törölte el, lebbentette föl Enver pasa. Eleinte örültek ennek a nők, szintén azért, mert addig tilos volt fellebbenteni, de úgy jártak vele, mint Éva a tiltott almával, épp az ellenkezőjét érték el vele. Mert 1917 óta ugyan nem kötelező a fátyol hordás, de azért a csúnya nők s a nagyon szépek ma is viselik s fogják is állandóan viselni. A csúnyák hiúságból, a szépeket pedig a férjeik nem engedik fátyol nélkül az utcára, nehogy gyaurok ocsmány szemei legeljenek az üde tearózsa arcokon. Mert szép a török nő, gyönyörűségesen szép. Mindnek koromfekete a haja, amely kék avagy lila selyem hálóba van szorítva, ez a fejkendő pont olyan, mint a mi vöröskeresztes ápolónőink fehér, hátul lelógó fejkötői. Mindenkor és mindenhol csak selyemben járnak, amely lila, világoskék, kék avagy fekete színű. A rövid blúz egyszínű a szoknyával. A szoknyát nem ott kötik meg soha, mint a mi nőink, hanem magasan, közvetlen a mellek alatt, már emiatt is, de meg mert a szoknyák túl bőek, ezért a török nőknek az idomairól még sejtelme sem lehet a kutató szemnek.

Török nők az utcán korabeli szarajevói kiadású képeslapon Török nők az utcán korabeli szarajevói kiadású képeslapon
(Forrás: Babos Krisztina gyűjteményéből)

Az idomoknak, az emlőknek még csak nyoma sem rajzolódik ki a ruhák alól. A nyak teljesen takart. Egyetlen dolog, ami mindig látható, s ez a láb. Hanem ezek aztán európai ember számára irígylésre méltók. Emberileg szinte hihetetlen kicsinyek s helyesek. A cipők majd mind félcipők s igen magas sarkúak. A férj parancsából eltakart szép nő is módot talál fátyola fellebbentésére az utcán, vagy más nyilvános helyen, ha kérkedni akar szépségével s ezt akkor teszi meg, ha neki tetsző, megfelelő emberekkel találkozik. Ilyenkor megáll s előveszi arany hímzésű retiküljéből kicsi zsebkendőjét, felveti fátyolát s – megtörli az arcát, mialatt mozdulatlan fejjel, de forgó szemekkel ide-oda néz.

A török nők legnagyobb, utánozhatatlan szépsége a gyönyörű diónyi nagyságú kék szemük. Koromfekete haj, diónyi kék szemek, tearózsaszínű arc. Ezeket takargatja el az okos török férfi. Megbecsülhetetlenül nagy kincs az a török fátyol úgy a nő, mint a férfi részéről. Egyiknek hiúság, a csúnyának szépség, a szépnek béklyó s a férjnek pedig Wertheim lakat. A fátyol nem a rabszolgaság, az elnyomottság jele, hanem ellenkezőleg, a női hódítás, a férfibolondítás, a szerelmi izgatás igazi fegyvere, s igen hatásos. Mert ahogy szeretnők a szép női testet ruha nélkül látni, úgy szeretnők a fátyolt is fölemelni s alánézni. De ha már sokszor láttuk, amazt is, meg ezt is megunjuk, mert megszoktuk akárcsak a házaséletet. Aztán a nagyon szép nő is, akinek nyűg a fátyol, ha megöregszik, milyen jó barátja lesz újra a gyűlölt fátyol és mert egyszer mindenki megöregszik, így egyszer mindenkinek újra szeretett tárgya lesz a fátyol. El lehet mondani, hogy Mohamed geniális intézkedései közt egyik leggeniálisabb volt a fátyol rendelet.

A szerecsen nő!! [A naplóíró által piros színnel tett utólagos beszúrás különösebb magyarázat nélkül. - A szerk.]

Fátyolt azonban nemcsak a török, hanem a görög, örmény, zsidó, arabs, beduin, fellach stb. nők is hordanak. Ezek közül a görögök, a zsidók s az örmények egy része nem mohamedánok s mégis hordják a fátyolt, mert a sok 100 éves török uralom kényszerítette őket erre, bár nem azzal a szigorral, mint a mohamedánokat. Sőt, ma éppen fordítva. Legalább K[onstantinápoly].ban nem mohamedán nőnek szigorúan tilos a fátyol viselet, mert sokan visszaélnek vele.

Itt kell megemlítenem azon tényt, hogy a török nő mindenekfölött erkölcsös, 12-14 éves korban már anya, 30 éves korban csúf vénasszony, nemi tekintetben csak a férjét ismeri, mást soha. Mégis sokan vannak, akik keleten jártak s azzal dicsekednek, hogy török nő volt a szeretőjük. Erre nézve tény a következő: 1.) Ha véletlenül török nő megkapható, az csak olyan nő lehet, aki férjével Európát bejárta, mint nagykövetségi alkalmazott, konzul stb. stb. neje. Ezeket az igazi török gyűlöli, erkölcstelennek tartja őket. De hát ezek igen kevesen vannak. 2.) Török czigányleányok. Fenségesen gyönyörű szép nők, majd meghalnak a férfiért, élvezni és folyton élvezni, ez minden vágyuk. Ezek is lefátyolozottak, de erkölcseik olyanok, mint a mi kóbor czigányainké s olyan a társadalmi állásuk is. 3.) Visszaélések történnek a török nemzeti viselet révén s e téren megint csak a fátyol vezet, mert az európai minden lefátyolozottat török nőnek tart. Az ilyen ravasz nő egyéb, később leírandó dolgokban is utánozza a török nőt. E téren vezetnek a világhírű Levantinerinnek.

Levantiner – ez a szó keleten az európai szemében erkölcstelenséget, becstelenséget, alávalóságot jelent úgy az ipar-kereskedelem terén, mint a privát élet minden fajtájában. Akire azt mondják: ez egy Levantiner, avagy Levantinerin, az a társadalom salakja. Egyébként különböző európai bevándoroltak és a keleti görögök, örmények, zsidók összeházasodásából született gyermekek a Levantinerek. A legtypikusabb Levantiner az Európából bevándorolt apa s a keleti görög anya gyermeke. Pl. ha francia bevándorolt férfi keleti görög nőt vesz feleségül. A görög után a legtypikusabb Levantinerek az európai apa s a keleti zsidó anya házasságából, vagy viszonyából született gyermek. Minden csaló, sikkasztó, tolvaj, csalárdulbukó kereskedő a Levatinerek köréből kerül ki. Fő-fő foglalkozásuk a csempészés, kereskedelmi csalások, zálogházak, az Európában hamisított „keleti áruk” eladása, az uzsora stb. stb.

De még typikusabb a Levantinerin. Oh, a Levantinerin, ez a suhogó selyembe járó, tarka-barka ruhájú, talmi ékszerekkel cicomázott, a legképtelenebb frizurával ékesített, ringó járású keleti kokott, aki rámosolyog, rákacsint, sőt utána is fordul a férfiaknak. Az európai férfiú erre körülnéz, nem akar hinni a szemeinek, büszkén kihúzza magát, boldogan indul a Levantinerin után, s az a büszke beképzeltség dagasztja mellét, hogy meghódított egy török nőt. A lefátyolozott török nőt! Mert erre sóvárog minden európai. Ha most a közelebbi intim körülmények között azt látja az európai, hogy az imádott „török nő”-je a hónaljban s a szemérem tájon még meg is van borotválva, akkor aztán esküszik idehaza török nőknél elért sikereire. Mennyien és hányan csalódnak így – nagyon, de nagyon drágán. Mert ha egyszer a Levantinerin el tudta az európaival hitetni, hogy ő török nő, akkor zsarol és újra zsarol s erre ütőkártyául mindig a „török férj” rettenetes bosszúját helyezi kilátásba, amire a megszorult fizet és újra fizet. Hiszen fizet az illető az ilyenféle kalandért Pesten-Bécsben is, hát hogyne fizetne itt! Aleppóban a fülébe súgják az embernek, hogy igen szép török nőt tudnak szerezni, de csak éjfél után, aztán csak papucsban s mindenféle rejtett utakon lehet hozzá bejutni s amikor a boldog nyugati férfi mindenféle titkos szőnyegajtókon át bejut vágyai netovábbjának szentélyébe, boldogan fizet bármit s másnap roppant titokban adja tovább, mert nem képes magában tartani, hogy őt micsoda óriási szerencse érte, hogy megjárta a földi paradicsomot, hogy hiába, igazán vad temperamentummal csak a török nő tud szeretkezni stb. s akkor aztán a bennfentesek hahotázás közben világosítják föl, hogy az a gyönyörű török nő, akiben a boldog balek csak egyetlen hibát talált, ti. hogy nem tudott vele beszélni, mert ő nem ért arabul, törökül – mondom, nevetés közben világosítják föl, hogy ért bizony ez a szép török nő horvátul, sőt magyarul is! Hány magyar és horvát lány szerepel „török nő”-ként keleten! Hogy lekonyul a becsapott férfi álla erre! Eleinte hinni sem akarja. Aztán pedig újra „török nő” után néz. Mondom: kivétel van minden szabály alól, de mégis, aki török nő szerelmével kérkedik idehaza, az saját maga is jóhiszeműen megcsalta először saját magát s aztán megcsalja barátait is. Mert az európai férfit boldogító nő 99,9%-ban közönséges Levantinerin volt. Egy tipikus keleti kokott, aki sokkal utolsóbb a nyugati társánál, mert a nyugati legalább tiszta fehérneműben jár, sőt tán ez a tisztaság, a csipketenger a fő fegyvere, míg a Levantinerin alsó ruhája s meztelen teste is annál piszkosabb, sőt mocskosabb, minél tarkább a külseje, minél nagyobb a külső talmi elegantiája. Ha az ember egy ilyen hódításokkal dicsekvő európait sarokba szorít, akkor ha már minden illúzióját föl is adja, akkor is utolsó ütőkártyául még azt vágja ki, hogy az a „szép török nő” meg volt borotválva. Pedig hát ez a legelső a fátyol után, amit a Leventinerin végrehajt magán. Ez a leborotválása a nemi részeknek hihetetlen egyszerű, pár percig tart, nem borotvával történik, hanem egyszerű chemiai porral. A fátyol és a leborotvált nemi szervek tényleg a legtypikusabb jellemzője a török nőknek, de épp ezekkel élnek vissza a Levantinerek.

Török nő korabeli képeslapon Török nő korabeli képeslapon
(Forrás: Babos Krisztina gyűjteményéből)

Sokak előtt hihetetlenül hangzik, de tény, hogy a városban tisztaság uralkodik, állítólag csak azóta, amióta a németek itt vannak, amióta ők dirigálnak. Bár a mellékutcák tisztasága így is sok kívánnivalót hagy hátra. Eltűntek az utcákról Konst[antinápoly] városát már az elemi iskolás tankönyvekben is felemlített annyira jellemző kóbor kutyák. Nincsenek sehol. A németek érdeme az is, akik a negyedmilliónyi kóbor kutyát összefogdosták, hajókra rakva a tengerbe fullasztották őket. Egy részüknek sikerült Prinkipo s egyéb szigetekre kiúszni, de ott a lakatlan, víz nélküli kopár szigeten mind éhen pusztultak.

Konstantinápolyban siklanak tova a legkellemesebben a villamos kocsik. Szinte hangtalanok, nem sértik a fület rettenetes sivításukkal. Aztán a fő-fő érdekességük, hogy absolute nem ráznak, írni lehet a kocsiban. Van I-II-III oszt., minden osztályon vannak külön-külön függönyökkel elválasztott női szakaszok. A női szakaszok különben a vasutakon, villamosokon, földalatti felvonókon szigorúan külön szakaszok, ahová török férfi nem mehet be, nem úgy van tehát, mint nálunk Európában, ahol a nők maguk nem akarnak női szakaszban utazni, hacsak valami különösebb okuk nincs erre.

Sok a pipere üzlet, a drogéria, a czukrászda, a borbélyüzlet, úton útfélen édességeket árulnak. Enni-innivaló van bőven, perecet, finom ropogós kiflit, hófehér kenyeret, bort, pezsgőt, cukrot, ruhaneműeket, cérnát, cipőt – mind-mind olyan mennyiségben lehet itt kapni, mint békében. Nincs itt semmiben hiány, csak pénz legyen. Ma a háború 4ik évében minden városban óriási a küzdelem az élelmiszerekért, ruházati cikkekért, mert egyszerűen nincs. De itt akárcsak békében, úgy lehet bennük válogatni. Itt K[onstatntinápoly].ban tényleg nyíltan látható az egymással szembeállított szegénység, nyomor egyrészről, míg másrészről a tobzódó ragyogó gazdagság. Sok ember hal itt éhen, de ezt Allah akarja így, az ő tetteit pedig tilos bírálni, hisz a praedestinátión úgy sem képes az emberi erő változtatni. Fémpénz azonban már itt sem forog, csak papírpénz.

Hemzseg a sok idegen K[onstatntinápoly]ban, de annyi hasztalanul lézengő tisztet sehol sem lehet látni, mint itt. Két Armee kaphatna innen tisztikart. És ennek a horribilis drágán fizetett sok tisztnek absolute semmi dolga. Van ugyan keleti kérdés, ott lent a Jordán völgyében háború etc. De oda egy sem akar lemenni. Rettegve gondol mindegyik arra, hogy K[onstatntinápoly]t el kellene hagynia, ezért mindegyik ellenségét látja a másikban, aki talán őt akarja kitúrni, ezért ha az új elem megérkezik, ha az ember hivatalokba bemegy kérdezősködni, akkor hihetetlen nemtörődömséggel, nagyfokú animositással fogadják.

Leégett itt egy török városrész – csupa faház, mert a török házak túlnyomó része fából van. Leégett városrész, házak tulajdonjoga az egyházra száll át. A Monarchia csupa jószívűségből vállalkozott reá, hogy a leégett rész helyébe építtet 8000 barakklakást. De nekik erre nincs deszkájuk, válaszolta a török, majd adunk mi, ez volt a viszontválaszunk. Ekkor a török azzal huzakodott tőle, hogy nincsen most e célra elég szakemberünk. A Monarchia erre 70-nél több tisztet, megfelelő legénységet küldött le K[onstatntinápoly]ba. De már 6 hete van itt az anyag, a rengeteg személyzet, de még nem kezdték meg az építést, mert a török hatóság még – nem adta meg az építést az ingyen barakkokra. Itt van valami. A baksis ügy nincs rendben. Együtt lakunk itt ilyen beosztott tisztekkel, akik reggel felé jönnek haza, nappal alszanak, felszedik a horribilis magas fizetést – a százados havonta mindent beleértve kap 3115 K[oroná]t és várnak. Itt bizony kár volna sietni!

Isztambuli kikötő részlet, a kép közepén a háttérben dr. Kemény Gyula, előtte német katonák, jobbra s balra törökök Isztambul, Karaköy kikötői részlet a Galata hídnál a város európai részén. A kép közepén a háttérben dr. Kemény Gyula, előtte német katonák, jobbra s balra törökök
(Forrás: dr. Kemény Gyula hagyatéka Kincses Károly gyűjteményéből)

Gyönyörűen érdekes város ez a K[onstatntinápoly]. Sok érdekes dolog megtekintésére jelenleg nem futotta az időből. Kár ilyen hamar elhagyni, másrészt meg tán jobb így, mert minden éremnek 2 oldala van, a házasság sem csupa nászútból áll. Itt elhagyjuk azt a világvárost, ahol a földgömb minden vallása, minden nyelvű és színű népe tolong, ahol mindenféle pénz minden divat és szokás feltalálható.

Következő rész: „Az egész utazás igazán exotikus, typikusan keleti…”

Összes rész: Dr. Kemény Gyula ezredorvos palesztinai naplója

Szólj hozzá!

Címkék: törökök Palesztina Isztambul dr. Kemény Gyula

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr9217994420

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása