A háború során lehetőség volt arra, hogy a hozzátartozók – az erre vonatkozó előírások szigorú betartásával – az elesett/elhunyt katonák földi maradványait hazaszállíttassák és hazai földben helyezzék őket örök nyugalomra. Az Isonzó mellől két bácskai születésű 86-os ezredbeli hősi halott, Rind Antal és Sáfrán András is így térhetett haza.
Az olasz hadvezetés 1915. október 16-án újabb nagy támadást indított az osztrák–magyar védelem ellen. A november 7-ig tartó 3. isonzói csatában a Krn hegycsúcstól a tengerig húzódó 60 km-es frontszakaszon – sokkal nagyobb kiterjedésben, mint az első két csatában – tombolt a harc. Ebben a csatában részt vett a szabadkai cs. és kir. 86/III. zászlóalj, amely már 1915 júniusától az olasz hadszíntéren küzdött.
A szabadkai 86-osok kikülönített zászlóalja a tolmein-i hídfőben, Selónál (ma: Sela pri Volčah, Szlovénia) tartották a védőállásokat, amelyeket ekkorra már sikerült kellően megerősíteni: a sziklás talajban az összekötő- és futóárkokat 2,5 méterre mélyítették, a vonal mentén pedig 18 – deszkával kibélelt – kavernát alakítottak ki, amelyeket egyenként 40-50 ember befogadására tettek alkalmassá.
A védelmi harcok vázlata a 3. isonzói csata idején 1915. október 16-tól november 7-ig
(Gaksch József – Dimics Szilárd: A volt szabadkai 86. gyalogezred története 1882–1918. 1940. 293. o.)
Az Isonzó mentén vívott harcokban a 86-osok bátor helytállását az 1915. október 24-ei hivatalos hadijelentés – amit Franz Höfer cs. és kir. altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese írt alá, amiért Höfer jelentésként emlegették – is kiemelte: „Az Isonzó melletti csata még folyik. Az ellenség rohamai bátor gyalogságunk szívós védelmében rengeteg veszteséggel megint összeomlottak. A Mrzli Vrh harcvonal ellen a Tolmein-i hídfőig bezárólag az olaszok még mindig kétségbeesett erőfeszítéssel támadnak. Különösen a Santa Luzia-tól nyugatra fekvő magaslatot támadják szakadatlanul. Alpinik itt behatoltak a védőállás egy kis szakaszába, de az 53. és a 86. gyalogezred részeinek erélyes ellentámadása hamarosan újra kiverte őket onnan.”
A 3. isonzói csata során nemcsak az olaszok szenvedtek érzékeny veszteségeket, hanem a 86/III. zászlóalj is. Az ezredtörténet adatai szerint a zászlóalj 51 embert veszített halottakban: egy tiszt és 50 legénységi állományú katona halt hősi halált.
Lövészárok olasz halottakkal a selói gyümölcsösnél a 3. isonzó csatában
(Gaksch József – Dimics Szilárd: A volt szabadkai 86. gyalogezred története 1882-1918. 1940. 290. o.)
Az elsők között, 1915. október 17-én vesztette életét a 9. századhoz beosztott Hollósi Frigyes Károly (Szepesófalu, 1891) hadnagy, amikor éppen a század balszárnyának kiigazítására vonatkozó utasításokat vett át Bozó Antal századostól, a géppuskás osztag parancsnokától. Később dinnyeberki Bozó Antal őrnagy – aki a 3. isonzói csatában nyújtott vitéz magatartásáért kiérdemelte a III. osztályú Katonai Érdemkeresztet – is életét vesztette: a 11. isonzói csatában szerzett súlyos sebesülés következtében 1917. szeptember 11-én hunyt el.
Az olasz támadások 1915. október 24-én is folytatódtak: „az olaszok kilenc rohamot intéztek a 86-os zászlóalj ellen, de a védők puska- és géppuskatüzében mindannyi összeomlott. A bersaglierik ezután abbahagyták meddő támadásaikat. A 86-os vitéz kitartása következtében nem tudott diadalmaskodni az olaszok egyetlen támadása sem, legfeljebb a védőállás előtt levő holttestek szaporodtak néhány százzal.”
Ezen a napon halt hősi halált a földműves családból származó, 21 éves Rind Antal, aki 1894. január 13án született Topolyán (Bács-Bodrog vm., ma: Bačka Topola, Szerbia). Antal fiatalon, már 19 évesen megnősült: 1913. június 4-én vette feleségül Tóth Juliannát.
Rind Antal és Tóth Julianna házasságkötésének bejegyzése a topolyai római katolikus anyakönyvben
A népfelkelőként szolgáló Rindet 1915. október 24-ei hősi halálát követően a Selónál kialakított temetőben, még ugyanazon a napon eltemették Fuchs tábori lelkész közreműködésével.
Az október 25-ei harcok az ezredtörténet szerint: „a 10. század felváltotta a 12. századot a jobb alszakaszban és a 12. század zászlóaljtartalék lett. Ezen a napon harci tevékenység nem volt, ami úgy értendő, hogy az olasz gyalogság nem támadott. Tüzérségük és géppuskáik azonban igen élénk tevékenységet fejtettek ki, miáltal érzékeny veszteséget okozott a zászlóaljnak (5 halott és 25 sebesült). A viszonylagos harci szünetet a századok az állás és az akadályok helyreállítására fordították.”
A hősi halált szenvedett öt katona egyike volt a 23 éves, nőtlen Sáfrán András tizedes is. András 1892. november 30-án látta meg a napvilágot Szabadkán, a római katolikus Szent György templomban keresztelték. Apja, Károly ókéri (ma: Zmajevo, Szerbia) származású vasutas, édesanyja pedig a temesvári származású Mészáros Rozál volt. A szabadkai gimnázium értesítőjében közölt adatok szerint András az 1904/04-es tanévben fejezte be az első, az 1906/07-esben pedig a harmadik osztályt. Nem volt jó tanuló: az osztályokat elégségessel végezte el, egyszer meg is bukott. 1915. október 25-ei hősi halálakor az ezred halotti anyakönyvében feltüntetett adatok szerint diák volt. Őt is halálának napján temette el a harctér közelében kialakított temetőben Fuchs tábori lelkész.
A Santa Lucia-i temető
(Gaksch József – Dimics Szilárd: A volt szabadkai 86. gyalogezred története 1882-1918. 1940. 386. o.)
A két fiatal hősi halott végleges nyugvóhelye azonban nem az Isonzó mentén kialakított temető lett. Hozzátartozóik ugyanis 1916 tavaszán úgy döntöttek, hogy földi maradványaikat hazaszállíttatják. Ebben a Rind család – Antal szülei és sógora – vállalt szerepet. De Sáfrán András bátyja, a gépészmérnök végzettségű Ferenc is közreműködött, aki Érsekújváron teljesített szolgálatot MÁV-műhelyfőnökként.
A sírok felleléséhez szerencsére részletes vázlatrajz állt rendelkezésükre.
A hősi halált halt Sáfrán András és Rind Antal sírjainak vázlatrajza
(Bálint Norbert gyűjteményéből)
A szigorú hatósági előírások betartása mellett lehetőség volt arra, hogy az elesett/elhunyt katonák holttesteit/földi maradványait hazaszállítassák. Ezekről az esetekről részletesen a 1916. március 1-jei keltezésű – a Belügyi Közlönyben megjelent – báró Hazai Samu honvédelmi miniszter által aláírt A harctéren elesett és a tábori egészségügyi intézetekben meghalt katonai egyének kiásása és szállítása című körrendelet intézkedett.
A harctéren elesett és a tábori egészségügyi intézetekben meghalt katonai egyének kiásása és szállítása tárgyában 1916. március 1-jén kelt körrendelet, amely a Belügyi Közlönyben jelent meg
A rendelet értelmében ezekben az ügyekben a polgári személyeknek a tartózkodás szerint illetékes közigazgatási hatósághoz/polgármesterhez kellett kérvénnyel fordulniuk. A kérvénynek tartalmaznia kellett a folyamodó neve és lakhelye mellett az elhalt nevét, rendfokozatát és csapattestét, a folyamodóhoz fűződő rokoni kapcsolatát, az elhalálozás nemét, helyét és idejét, valamint a sír jelenlegi és szándékba vett helyét, illetve annak a személynek a nevét, aki az exhumálás alkalmával az azonosítást elvégzi. Ha a polgári hatóság rendben találta és igazolta a kérvényben közölt adatokat, akkor továbbította azt az illetékes katonai parancsnoksághoz. Amennyiben a katonai parancsnokság szabályszerűnek és kivitelezhetőnek ítélte meg a kérvényt, akkor ennek jóváhagyásáról határozatot/engedélyt állított ki, aminek birtokában a folyamodó hozzáláthatott a gyakorlati kivitelezéshez, viselve annak minden költségét. Hullakiásás csak egyes sírokból történhetett, és a szállításra vonatkozó szabályokat (pl. fémkoporsó) szigorúan be kellett tartani.
A budapesti Marx és Grossmann Érckoporsó és Ércárú-Gyár által Sáfrán Ferenc részére kiállított számla értelmében a koporsókért 724 – egyenként 362 – koronát kellett fizetni, és ebben még nem szerepelt a vasúti szállítás költsége (az összehasonlítás kedvéért: egy mázsa „új” búza hatóságilag megszabott ára 1916 nyarán Bács-Bodrog vármegyében 41 koronát tett ki).
A fémkoporsókról kiállított számla
(Bálint Norbert gyűjteményéből)
Az akciót siker koronázta, a koporsók június elejére hazaérkeztek: Rind Antalt 1916. június 6-án Topolyán, Sáfrán Andrást pedig 1916. június 16-án Szabadkán helyezték örök nyugalomra.
Rind Antal eltemetésének bejegyzése a topolyai római katolikus halotti anyakönyvben
Sáfrán András eltemetésének bejegyzése a szabadkai Szt. György plébánia halotti anyakönyvében
Béke poraikra!
A cikk megírásához nyújtott segítségért köszönet illeti Bálint Norbertet.
