A két „hazatért” hős: Rind Antal és Sáfrán András

2022.11.10. 10:39 :: MolnárTibor

A háború során lehetőség volt arra, hogy a hozzátartozók – az erre vonatkozó előírások szigorú betartásával – az elesett/elhunyt katonák földi maradványait hazaszállíttassák és hazai földben helyezzék őket örök nyugalomra. Az Isonzó mellől két bácskai születésű 86-os ezredbeli hősi halott, Rind Antal és Sáfrán András is így térhetett haza.

 

Az olasz hadvezetés 1915. október 16-án újabb nagy támadást indított az osztrák–magyar védelem ellen. A november 7-ig tartó 3. isonzói csatában a Krn hegycsúcstól a tengerig húzódó 60 km-es frontszakaszon – sokkal nagyobb kiterjedésben, mint az első két csatában – tombolt a harc. Ebben a csatában részt vett a szabadkai cs. és kir. 86/III. zászlóalj, amely már 1915 júniusától az olasz hadszíntéren küzdött.

A szabadkai 86-osok kikülönített zászlóalja a tolmein-i hídfőben, Selónál (ma: Sela pri Volčah, Szlovénia) tartották a védőállásokat, amelyeket ekkorra már sikerült kellően megerősíteni: a sziklás talajban az összekötő- és futóárkokat 2,5 méterre mélyítették, a vonal mentén pedig 18 – deszkával kibélelt – kavernát alakítottak ki, amelyeket egyenként 40-50 ember befogadására tettek alkalmassá.

A védelmi harcok vázlata a 3. isonzói csata idején 1915. október 16-tól november 7-ig A védelmi harcok vázlata a 3. isonzói csata idején 1915. október 16-tól november 7-ig
(Gaksch József – Dimics Szilárd: A volt szabadkai 86. gyalogezred története 1882–1918. 1940. 293. o.)

Az Isonzó mentén vívott harcokban a 86-osok bátor helytállását az 1915. október 24-ei hivatalos hadijelentés – amit Franz Höfer cs. és kir. altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese írt alá, amiért Höfer jelentésként emlegették – is kiemelte: „Az Isonzó melletti csata még folyik. Az ellenség rohamai bátor gyalogságunk szívós védelmében rengeteg veszteséggel megint összeomlottak. A Mrzli Vrh harcvonal ellen a Tolmein-i hídfőig bezárólag az olaszok még mindig kétségbeesett erőfeszítéssel támadnak. Különösen a Santa Luzia-tól nyugatra fekvő magaslatot támadják szakadatlanul. Alpinik itt behatoltak a védőállás egy kis szakaszába, de az 53. és a 86. gyalogezred részeinek erélyes ellentámadása hamarosan újra kiverte őket onnan.”

A 3. isonzói csata során nemcsak az olaszok szenvedtek érzékeny veszteségeket, hanem a 86/III. zászlóalj is. Az ezredtörténet adatai szerint a zászlóalj 51 embert veszített halottakban: egy tiszt és 50 legénységi állományú katona halt hősi halált.

Lövészárok olasz halottakkal a selói gyümölcsösnél a 3. isonzó csatában Lövészárok olasz halottakkal a selói gyümölcsösnél a 3. isonzó csatában
(Gaksch József – Dimics Szilárd: A volt szabadkai 86. gyalogezred története 1882-1918. 1940. 290. o.)

Az elsők között, 1915. október 17-én vesztette életét a 9. századhoz beosztott Hollósi Frigyes Károly (Szepesófalu, 1891) hadnagy, amikor éppen a század balszárnyának kiigazítására vonatkozó utasításokat vett át Bozó Antal századostól, a géppuskás osztag parancsnokától. Később dinnyeberki Bozó Antal őrnagy – aki a 3. isonzói csatában nyújtott vitéz magatartásáért kiérdemelte a III. osztályú Katonai Érdemkeresztet – is életét vesztette: a 11. isonzói csatában szerzett súlyos sebesülés következtében 1917. szeptember 11-én hunyt el.

Az olasz támadások 1915. október 24-én is folytatódtak: „az olaszok kilenc rohamot intéztek a 86-os zászlóalj ellen, de a védők puska- és géppuskatüzében mindannyi összeomlott. A bersaglierik ezután abbahagyták meddő támadásaikat. A 86-os vitéz kitartása következtében nem tudott diadalmaskodni az olaszok egyetlen támadása sem, legfeljebb a védőállás előtt levő holttestek szaporodtak néhány százzal.”

Ezen a napon halt hősi halált a földműves családból származó, 21 éves Rind Antal, aki 1894. január 13án született Topolyán (Bács-Bodrog vm., ma: Bačka Topola, Szerbia). Antal fiatalon, már 19 évesen megnősült: 1913. június 4-én vette feleségül Tóth Juliannát.

Rind Antal és Tóth Julianna házasságkötésének bejegyzése a topolyai római katolikus anyakönyvben Rind Antal és Tóth Julianna házasságkötésének bejegyzése a topolyai római katolikus anyakönyvben

A népfelkelőként szolgáló Rindet 1915. október 24-ei hősi halálát követően a Selónál kialakított temetőben, még ugyanazon a napon eltemették Fuchs tábori lelkész közreműködésével.

Az október 25-ei harcok az ezredtörténet szerint: „a 10. század felváltotta a 12. századot a jobb alszakaszban és a 12. század zászlóaljtartalék lett. Ezen a napon harci tevékenység nem volt, ami úgy értendő, hogy az olasz gyalogság nem támadott. Tüzérségük és géppuskáik azonban igen élénk tevékenységet fejtettek ki, miáltal érzékeny veszteséget okozott a zászlóaljnak (5 halott és 25 sebesült). A viszonylagos harci szünetet a századok az állás és az akadályok helyreállítására fordították.”

A hősi halált szenvedett öt katona egyike volt a 23 éves, nőtlen Sáfrán András tizedes is. András 1892. november 30-án látta meg a napvilágot Szabadkán, a római katolikus Szent György templomban keresztelték. Apja, Károly ókéri (ma: Zmajevo, Szerbia) származású vasutas, édesanyja pedig a temesvári származású Mészáros Rozál volt. A szabadkai gimnázium értesítőjében közölt adatok szerint András az 1904/04-es tanévben fejezte be az első, az 1906/07-esben pedig a harmadik osztályt. Nem volt jó tanuló: az osztályokat elégségessel végezte el, egyszer meg is bukott. 1915. október 25-ei hősi halálakor az ezred halotti anyakönyvében feltüntetett adatok szerint diák volt. Őt is halálának napján temette el a harctér közelében kialakított temetőben Fuchs tábori lelkész.

A Santa Lucia-i temető A Santa Lucia-i temető
(Gaksch József – Dimics Szilárd: A volt szabadkai 86. gyalogezred története 1882-1918. 1940. 386. o.)

A két fiatal hősi halott végleges nyugvóhelye azonban nem az Isonzó mentén kialakított temető lett. Hozzátartozóik ugyanis 1916 tavaszán úgy döntöttek, hogy földi maradványaikat hazaszállíttatják. Ebben a Rind család – Antal szülei és sógora – vállalt szerepet. De Sáfrán András bátyja, a gépészmérnök végzettségű Ferenc is közreműködött, aki Érsekújváron teljesített szolgálatot MÁV-műhelyfőnökként.

A sírok felleléséhez szerencsére részletes vázlatrajz állt rendelkezésükre.

A hősi halált halt Sáfrán András és Rind Antal sírjainak vázlatrajza A hősi halált halt Sáfrán András és Rind Antal sírjainak vázlatrajza
(Bálint Norbert gyűjteményéből)

A szigorú hatósági előírások betartása mellett lehetőség volt arra, hogy az elesett/elhunyt katonák holttesteit/földi maradványait hazaszállítassák. Ezekről az esetekről részletesen a 1916. március 1-jei keltezésű – a Belügyi Közlönyben megjelent – báró Hazai Samu honvédelmi miniszter által aláírt A harctéren elesett és a tábori egészségügyi intézetekben meghalt katonai egyének kiásása és szállítása című körrendelet intézkedett.

A harctéren elesett és a tábori egészségügyi intézetekben meghalt katonai egyének kiásása és szállítása tárgyában 1916. március 1-jén kelt körrendelet, amely a Belügyi Közlönyben jelent meg A harctéren elesett és a tábori egészségügyi intézetekben meghalt katonai egyének kiásása és szállítása tárgyában 1916. március 1-jén kelt körrendelet, amely a Belügyi Közlönyben jelent meg

A rendelet értelmében ezekben az ügyekben a polgári személyeknek a tartózkodás szerint illetékes közigazgatási hatósághoz/polgármesterhez kellett kérvénnyel fordulniuk. A kérvénynek tartalmaznia kellett a folyamodó neve és lakhelye mellett az elhalt nevét, rendfokozatát és csapattestét, a folyamodóhoz fűződő rokoni kapcsolatát, az elhalálozás nemét, helyét és idejét, valamint a sír jelenlegi és szándékba vett helyét, illetve annak a személynek a nevét, aki az exhumálás alkalmával az azonosítást elvégzi. Ha a polgári hatóság rendben találta és igazolta a kérvényben közölt adatokat, akkor továbbította azt az illetékes katonai parancsnoksághoz. Amennyiben a katonai parancsnokság szabályszerűnek és kivitelezhetőnek ítélte meg a kérvényt, akkor ennek jóváhagyásáról határozatot/engedélyt állított ki, aminek birtokában a folyamodó hozzáláthatott a gyakorlati kivitelezéshez, viselve annak minden költségét. Hullakiásás csak egyes sírokból történhetett, és a szállításra vonatkozó szabályokat (pl. fémkoporsó) szigorúan be kellett tartani.

A budapesti Marx és Grossmann Érckoporsó és Ércárú-Gyár által Sáfrán Ferenc részére kiállított számla értelmében a koporsókért 724 – egyenként 362 – koronát kellett fizetni, és ebben még nem szerepelt a vasúti szállítás költsége (az összehasonlítás kedvéért: egy mázsa „új” búza hatóságilag megszabott ára 1916 nyarán Bács-Bodrog vármegyében 41 koronát tett ki).

A fémkoporsókról kiállított számla A fémkoporsókról kiállított számla
(Bálint Norbert gyűjteményéből)

Az akciót siker koronázta, a koporsók június elejére hazaérkeztek: Rind Antalt 1916. június 6-án Topolyán, Sáfrán Andrást pedig 1916. június 16-án Szabadkán helyezték örök nyugalomra.

Rind Antal eltemetésének bejegyzése a topolyai római katolikus halotti anyakönyvben Rind Antal eltemetésének bejegyzése a topolyai római katolikus halotti anyakönyvben

Sáfrán András eltemetésének bejegyzése a szabadkai Szt. György plébánia halotti anyakönyvében Sáfrán András eltemetésének bejegyzése a szabadkai Szt. György plébánia halotti anyakönyvében

Béke poraikra!

A cikk megírásához nyújtott segítségért köszönet illeti Bálint Norbertet.

Szólj hozzá!

Címkék: tolmeini hídfő Selo Szabadka Topolya Sáfrán András cs. és kir. szabadkai 86. gyalogezred 3. isonzói csata Rind Antal

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr7417975020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása