„De akkor szép a szegénység, ha semmi sincs…”

2022.09.26. 07:00 :: MagyarosiSándor

Jakab István első világháborús naplója – 29. rész

1917 decemberében hősünk a pótkeretnél összebarátkozik egy Vas megyei katonával, egy kövérebb pörkölt után pedig kiderül, hogy még nem gyógyult ki teljesen a sárgaságból. Mindez azonban nem jelent akadályt ahhoz, hogy beosszák a következő menetalakulatba. Jakab azonban ezúttal nem fogadja el, hogy míg mások évekig a pótkeretnél vannak, neki újra a harctérre kell mennie. Elcseréli bakancsát egy rosszabbra és kihallgatásra jelentkezik, de a lábbeli pótlása helyett a lógósok ügyét hozza szóba a parancsnoknak. Fellépése eredményeként jelentős változásokra kerül sor a pótkeretnél. Kikerül a marsból, a Száva és a Duna parton gyakorlatozik az alája beosztott géppuskásokkal. Többször eszébe jut Rozika, végül azonban mégsem keresi fel a lányt, így szegénységben, nyomorogva, keserű hangulatban telik számára az év vége. Szabadságot kér és meg is kapja. Újra elindul haza...

 

1917. december 10.

Rukkolás. Déli szellő, nagy hóolvadás, nagy víz az úton. Szerencse, hogy jó a bakancsom. Délben jó menázsi, délután iskola és zugispicérung. 30 embert a kezemre adtak vezényelni; jól ment. Parancskiadás után töltöttem egy doboz cigarettát, mit el is adtam. A gyomrommal sok bajom volt, ki van hűlve.

1917. december 11.

Nem rukkoltunk. 10 órakor megvolt a menázsi, 12 órakor mentünk Szurcsinba lőni; megérkeztünk ½ 4 órakor. Fölkerestem a régi civilemet. Épp a fia is idehaza volt; ott marasztaltak – úgyis civileknél kell bekvártélyozni –, adtak vacsorát (túrós puliszkát vajjal), és vettem pénzzel tőlük szalonnát és kenyeret. Ittunk valami szilvapálinkát. Gyalogos baka volt [a fiú]. Sokat elpanaszkodott az öreg is, hogy milyen igazságtalanság van a községükben az elöljáróktól.

1917. december 12.

Reggel 6 órakor mentünk lőni a Száva partjára, én is lőttem. Rém nagy hideg volt; összegyűjtöttünk csomó fát, gallyat, tüzet gyújtottunk, így valahogy kibírtuk. Itt megismerkedtem egy Kormos nevű Vas megyei gyerekkel. Roppant nagy ereje volt, a puskával mindenestől az ölében szaladt 100 métert és vissza. Ezt magam mellé veszem. Nagyon alázatos fiú volt, örült, hogy felajánlottam a barátságomat.

Gyakorlatozó géppuskások Gyakorlatozó géppuskások
(Forrás: A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum gyűjteménye)

10 órakor véget ért minden, kikaptuk a disznógulyást – fenséges étel volt, elégséges. Összepakoltunk, megyünk haza. Útközben vettem kenyeret és szalonnát – a csapattól elmaradtam Kormossal. Este 6 órára hazaértünk; itt kaptunk kávét, és a barátom is vett egy kis szalonnát. Kimentünk a kantinba, megittunk ketten ½ liter bort.

1917. december 13.

A tegnapi disznógulyástól rosszul lettem, igen kövér volt. Mentem az orvoshoz maródi vizitre, kaptam porokat. A század rukkolt, volt zsoldfizetés. Kovács barátom megérkezett a frontról; ő mondja, az ezred lement Dél-Tirolba, Asiagóhoz. Ő is betegen lógott el, nem volt már egyéb mentség.

1917. december 14.

A század volt sistaton lőni. Én a szobában voltam, vágtam dohányt és töltöttem cigarettát. Kovács is nem rukkolt. Ma soknak adtak szabadságot. Este voltam a városban.

1917. december 15.

Rukkoltam én is. Volt orvosi vizit az egész századnak. Délután takarítás, szalmakicserélés a zsákokban. A menetnek volt ispicérung; volt dohányfaszolás, két nagy csomag minden embernek. Kormos nagyon jól viseli magát velem szemben, nagyon őszinte gyerek.

1917. december 16.

Iratkoztam szabadságra, nem kaptam: helyette kaptam 5 napi kaszinót. Ez is jó, nem kell kimenni a városba. És ma vasárnap. Az nem békít, hogy bent üljek, csak kimentem. Legyen, ami lesz, nem bántam.

1917. december 17.

Reggel a dinszfürender őrmester, egy szász hozzám jön és azt mondja nekem: ma nem rukkol ki. Jól van; én maradtam és egy pár maródi a szobában. 9 óra felé jön egy hadnagy, hogy menjek be az irodára. Bemegyek. Nem értettem, mit akarnak velem. Itt csináltak fölvételt és a hadnagy felolvas egy batalionparancsot, hol írja, Gf. Jakab kimegy a marssal a frontra – azzal, amelyik egy pár nap múlva kimegy. Hogy lehet ez? Hiszen én csak most jövök kintről, és megint menjek ki? A hadnagy és az őrmester rám mordul, hogy nem engedelmeskedem a parancsnak. A parancs előtt meghunyászkodtam.

Eléggé levert ez a hír. Ez így van a mi hadseregünkben; ha a parancsban írja, az szentség. Az irodából kijövök. A napossal el kellett menjek orvosi vizitre; a többi maródiakkal mentem. Visszajöttem, a szobában maradtam és gondolkoztam, mit csináljak én ez ellen. Hisz vannak, kik már két éve itt vannak a kádernál; én csak most jövök és már tuszkolnak ki. Nem, ez nem lehet, inkább megszököm a Bakonyba, kapok én ott társakat. Már tizenkettő az óra; a század hazajött. Nagy lármával rohannak be az ajtón, hogy menjenek menázsiért. Kormos hozzám jön; látja, oly levert vagyok, kérdi, mi a baj. Nem szólok neki. Ő ajánlkozott, hogy elhozza a menázsit. Hozd, mondom. Nem kellett az étel, odaadtam neki, hogy megegye, de ő nem volt megnyugodva, kérdésekkel mindig ostromlott. Már láttam, hogy ő is velem egyet érez; megmondom neki, hogy beosztottak a marsba. Az nem lehet, villogó szemekkel mondja, de ezek a tolvaj szászok mindent elkövetnek, hogy ki ne menjenek a frontra. Én mondom, hogy a batalionparancsban volt. Ő is gondolkodik. Nagy későre megszólal: én is megyek magával, el nem maradok, bárhová megy. Köszönöm, barátom, látom, hogy szeretsz, és ahogy bírsz, úgy támogatsz. Nem, nem fogunk kimenni, te sem, én sem; előbb megmozgatom a fél világot, és majd csak azután. Csak ő néz, hogy mi lesz ebből. Vagy két szász fiú meghallotta ezt a kijelentésemet. Érdeklődnek Kormostól, hogy mi van velem, oszt ő meg mondja. Ezek mondják nekem, hogy egy szász – Fogel nevű – kimarad a marsból. Ezek is panaszkodnak, hogy csak egy hónapja, hogy bejöttek a káderhoz, szabadságot sem kaptak itt: mikor kértek, betették a marsba őket. Ez is jó volt nekem, hogy megtudtam, a gondolkodásom máshová is kiterjedt. Mondom Kormosnak, cseréljük ki a bakancsokat. Az övé nagyon rossz volt, nem volt rajt’ talp; ő mondja, hogy a magáé még egész jó. Ne törődj, most egy tervem akarom megvalósítani. A csere megvolt. Mindjárt egy kis idő múlva jön a napos, menjek az irodába. Bemegyek, ott van a hadnagy, az őrmester, beszélnek szászul, én meg nem értettem, mit. Az iroda egyik sarkában meglátok egy sátorlapban ruhát és egyéb fölszerelést; a hadnagy egész mellém jön és mondja, mától kezdve a marsban van; itt van az új fölszerelés, átveszi és beadja a magazinba. Jól lesz, hadnagy úr. Nagyon alázatosan kibontom a csomagot, meglátom benne a szeges bakancsot. Ez is elég, Tirol felé mutatja az utat. Összefogom a sátorlapot, beviszem a magazinba, ott átadom a káplárnak. Csak úgy vigyorgott a bajusza alul, mit én megláttam. Ez is jó, gondolom magamban. Kértem tőle egy pár talpat ráverni a régi bakancsomra, mi a lábamban volt. Megnézi, hogy talp nincsen rajta; azt mondja, hogy csak ha batalionraporton kérek, csak úgy kapok az alezredes úrtól. Tehát föl kell iratkoznom zászlóaljkihallgatásra. Jó lesz.

Délután volt iskola; én a marssal társalogtam semmi ellenkezés nélkül, még jókedvet mutattam. Parancskiadáson mondom a szolgálatban levő tisztnek – egy magyar zászlós volt –, hogy mi kell nekem, és fölírt raportra mint kérőt. Még figyelmeztetett, hogy egy kicsit csípjem ki magam, mert az öreg tart kihallgatást. Ez még jobb nekem. Eltelt az éjszaka.

1917. december 18.

Délelőtt nem rukkoltam. 1/2 10 órakor volt meg a raport; a káderirodán lett tartva mindig. Ott fölállított a zászlós: a jelentők elöl, a kérők utánuk. Én a kérők közt voltam az első. Rám kerül a sor; egy kissé meg voltam döbbenve, hogy a bomba most fog robbani. Hogy kit fog sebezni, meg fogjuk látni mindjárt. Az öreg megteszi a lépést előmbe, tiszteleg, én is – egész strammul –, majd azt mondom „herr oberstlajtnant, Gfr. Jakab, ich meld lign horzám. Egy panaszom van; ő megnéz és mondja a zászlósnak, hogy ez kérő, nem jelentő, és kérdi tőle, miért nem állítja be rendszeresen a kérőket és a jelentőket. Ekkor én mondom, igenis, alezredes úr kérem; másképp nem bírok ide följönni. Jól van, fiam, hát ha olyan nagy a baj... Tessék meghallgatni! Majd az irodában! Tiszteleg és odábblép: vége az egész kihallgatásnak. A zászlós csak úgy fixírozott, és úgy kezdett volna valamit, de nem volt rá alkalom; az öreg mondja a zászlósnak, hogy aprét után az irodában kihallgat.

Az irodába be is mentem; ott állottam vigyázban, mint a feszület. Ő egy asztalnál le volt ülve; azt vezényli, Ruht (pihenj). Egész mellém jött, azt mondja, beszéljek egész nyugodtan, ő meg ráült féloldalt az asztalra. Én neki mindent szépen elmondtam, ő türelemmel hallgatta. Ott volt még egy kapitány és egy őrnagy, végighallgatták. Még van valami mondanivalója, kérdi. Igen; kérem alázattal ennek az orvoslását. Az majd az én dolgom, hangsúlyozta az én szót. Egyéb nincsen, alezredes úr. Ön elmehet, mondja ő; összekapom magam, fordulok és távoztam. A folyosón vagy öt tiszt várakoztak; ott volt az mga parancsnoka, egy kapitány, Teleki; román ember. Csak rám néz, de nem szól semmit. Én fölmentem a kaszárnyába. Az őrmester rám mordult, hogy rukkoljak ki, én meg nem akartam, mert nem vagyok köteles. A szobában voltam délig. Egyszer jön a napos, hív az irodába. Ott volt a kapitány úr, a zászlós és az én kedves hadnagyom. A kapitány kérdőre vont itt is, hogy mi történt az ő tudta nélkül; a hadnagy nagyon meg volt szeppenve. A kapitány kérdi, ha igaz mind, amit mondtam az öregnek. Igen, bárhol is megfelelek érte, és ha itt nem kapok orvoslást, folyamodok tovább, míg az igazság kiderül. Kimehet, mondják nekem. Egy kis kedvem meg kezdett jőni. A század rukkol be: kiadják a délutáni parancsot, és csajkákkal mennek a menázsi után. Én is mentem. Délután iskola volt; Keresztes Géza, egy brassói fiú elment a kórházba. Estére a parancskiadáson nagyon megugrattak engem: a kezemre adott a szolgálatvezető őrmester 10 embert, nagyon meghordozott engem. Mondtam a fiúknak, nem kell gyengülni, csináljuk, amit mond, hisz úgyis ez az utolsó neki. Parancsba volt, hogy holnap délelőtt raportra áll az egész batalion teljes létszámmal, anélkül, hogy egy hiány is legyen. Én is tudtam és a szászok is tudták, mitől való ez. Én nem mertem kimenni a városba. Mikor elmeséltem Kormosnak, hogy mit csináltam, a lélekjelenléte úgy elfogta, szóhoz se jutott.

1917. december 19.

Iskola. Én a marssal egy helyt voltam; az őrmester hozzám jön és mondja, hogy menjek át az ersatzhoz, én meg tiltakoztam, hogy a marsban vagyok. ½ 9-kor sorakozó az udvaron; a század már kint volt. 9 órakor a kapunál álló őr kiáltja, gever heraus, jön az öreg! Ő bejött a kapun, tart egyenesen a mi irodánknak; a kapitány jelentkezik, hogy áll a század. Az egész, kérdi az öreg, a szakácsok, a lovászok? És ekkor az öreg rákiált: a tisztiszolgákon kívül minden ember legyen itt, maródi, minden.

Feltehetően erdélyi katonák csoportképe Feltehetően erdélyi katonák csoportképe
(Forrás: A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum gyűjteménye)

A napos szalad, gyűjtse a többit is össze; jőnek vagy 25-en, mindenféle lógó banda. Közben az öreg elment a századhoz, köztük megfordult; mehetnek kirukkolni ezek. Rexum, linkszum, és az udvar megürült. Mink, a puskások ott voltunk minden pereputtyostól. Az öreg elkiáltja: aki több mint egy éve itt van a kádernél, lépjen elé három lépést. Jaj, de nagyon sokan voltak! Lehetett vagy 70 ember. Herstelt, kiáltja az öreg; akinek két éve, hogy a kádernál van, lépjen elő. Előlép vagy 28 ember. Ez is szép. Ezek között voltak őrmesterek is. Fergaterung egy külön helyt: kinek másfél éve, kinek egy éve volt, mind külön gruppéba lett fölállítva, és így tovább, míg leért négy hétig. Alig maradtunk vagy 25-en, akik egy hónapon belül jöttünk meg. Mi is fergáterung egy csoportba. Egy hadnagyot odaszólított fölírni minket; ezek mennek 18 napi szabadságra. Ez jó. Elmegy a spekulánt abtailunghoz, kiknek egy éve, hogy a kádernál vannak. Kik a marsba be lettek osztva, kezeket föl! Alig volt vagy 6 ember. Roppant mérges lett az öreg, csak úgy dühüngött. Egy beszédet tartott nekik és nekünk is: összehasonlított az egészünket és vágott. Kiknek már egy éve, hogy itt vannak, azok az én parancsomra be vannak osztva a menetbe, és a legelső menettel kimennek a hazát védeni. Akik 4 hónaptól egy évig voltak itt, azok a következő marsba lesznek beosztva. Megnézte a törzskönyvet, valamit jegyezett bele, oszt a bandát mind fölíratta. Tizenkettőkor vége lett az előadásnak.

Volt ám öröm: az egész menet visszamaradt. A ruhákat átadták, tettek új szakácsokat: ki lett cserélve az egész szakramentum! Volt egy magyar őrmester, aki visszamaradt a menetből: nem bírt eléggé magasztalni, hogy eztet elkövettem. Voltak, kik tudták, hogy mi okáért történt ez, és voltak, kik nem tudták az okot; azt hitték, ennek úgy kell lenni. A menetbe bekerült az őrmester úr és a hadnagy úr is, meg a frajter úr is. Kormos, mikor megtudta, hogy én csináltam az egészet, nagyon bámult rám. Ekkor a bakancsot visszakaptam az enyémet, és én odaadtam az övét 1 pár talppal, hogy menjen, üttesse föl a suszterájban. Keresztesnek jött 20 korona, mit kivettem én, hogy majd átadjam neki. Átvettem a naposi szolgálatot; egyesek úgy néztek rám, majdhogy föl nem faltak. Fenyegetőztek is a lógósok, de nem mertek bántani. Mondom ezt Kormosnak, hogy mi a szándékuk ezeknek; ő is kérte az Istent, hogy legyen alkalom egy kicsikét fogódzkodni. Vacsora zupa és szalonna volt.

1917. december 20.

Naposi szolgálatom tartott délig. Nagyon hideg van, de szép az idő. Délután aludtam, voltam kint a városban Kormossal.

1917. december 21.

Rukkolás, az új mars külön században. Beszélték, hogy mi történt a puskásokkal. Délután mentünk lőni Szurcsinba; én csak annál a bácsinál kvártélyoztam, és Kormost is vittem magammal. Adott vacsorát mind a kettőnknek, én adtam neki vagy 30 cigarettát. Vacsoráztunk májast és sült disznóhúst. A mars nem jött velünk.

1917. december 22.

Reggel volt kávé; az öreg adott tejet, és mi is adtunk kávét. Lementünk lőni; lőttünk 70-en egy-egy 100 golyót. Nagy hideg volt, muszáj volt tüzet csinálni. Délután 4 órakor itthon voltam Zimonyban. Kávé és szalonna a vacsora; látom, az új szakácsok is elég jól tudnak készíteni.

1917. december 23.

Kis havazás. Voltunk raporton a szabadságért, meg is kaptuk, de addig nem mehetünk el, míg a mások vissza nem jönnek. Kenyérfaszolás: 2 napra ½ kenyér. A szabadság 18 nap.

1917. december 24.

Rukkoltunk. Délben voltam batalionraporton a szabadság végett, az öreg aláírta. Délután nagytakarítás, este kaptunk karácsonyi ajándékot – 5 drb cigaretta, egy spicc és egy darabka tészta. Ezt egy hadnagy adta. Őfelőle a románok összegyűltek és karácsonyesti énekeket énekeltek. Nagyon buzgó nép.

1917. december 25.

Ma karácsony, de igaz, még egy darabka kenyerem sincs. Volt zsoldfizetés, délben volt egy nagy ebéd – fánk, leves, hús, főzelék és rántott tarhonya –, este kávé és szalonna. Egy ismerős civiltől kaptam egy csajka bort; megcukroztuk és megittuk – én, Keresztes és Kormos. Este voltam a városban. Akartam Rozihoz menni: még nem tudja, hogy itt vagyok a városban.

1917. december 26.

Voltam maródiviziten, kértem az orvostól valami porokat. 6-an kaptunk egy kenyeret. Ma nevem napja: vettem egy fehér kenyeret, legyen kalácsom is. Délben leves és gulyás. Nagyon csúnya az idő, havaz veszettül: nem megyek sehová. Keresztes elment szabadságra 10 napra Torontál megyébe. Ott van neki egy nagybátyja mint csendőrőrsparancsnok.

1917. december 27.

Nem rukkoltunk. Nagyon zord idő, iskola egész nap a szobában. Elment Belgrádba a kurzusba 20 ember.

1917. december 28.

Rukkoltunk. A havazás elállott és lett egy déli szél. Csak úgy olvadt a hó, lett nagy lucskosság. Ma elköltöttem az összes pénzemet, ami volt: már több egy fillér sincs. De dohány sincs: így is jó.

1917. december 29.

Rukkoltunk a Duna-partra; roppant nagy szél dühöng. Kaptunk kenyeret, 3 napra ½-et: elég kevés. Este már nem soknak van. Mi lesz még két nap? Délután nagytakarítás; a kurzusba kiválasztottak 19 embert. Kaptam egy lapot Csuka Ilustól – egy unokahúgom (2.).

1917. december 30.

Nem mentem sehova, a szobában aludtam meg kártyáztam. Kaptunk 6-an egy kenyeret. Korán feküdtem. Kaptam egy lapot anyámtól (3. sz.); én is írtam neki.

1917. december 31.

Az esztendőnek utolsó napja. Megint megértem e napot úgy-ahogy, elég nagy szegénységben. De akkor szép a szegénység, ha semmi sincs. Délelőtt rukkoltunk: elég mocskos idő, délután hóhányás, udvartakarítás, ilyen valami. Szabadságról megjött Keresztes és Pap barátom; ez egy Kis-Küküllő vármegyei, Gógánváralja nevű falucskából való. Megkínáltak hazaiból – be is laktam. Keresztes hozott sok dohányt a bátyjától. Én elég szegény esztendőt hagyok hátra: sok nyomoron átmentem ez évben, de jól is volt itt-ott. Ilyen a sors. 8 órakor lefeküdtem, kívánva egy boldogabb új esztendőt édesanyámnak és húgomnak is. Ha lehet, boldogabbat, mint a múlt volt. Hogy ennyire szegény vagyok, én vagyok az oka, mert ha Rozit kerestem volna föl, úri dolgom lenne. Volna étel itt bőven; az a jó bor... De így csak rágondolok és már jóllaktam. Nem fog ez menni így.

1918. háborús év

1918. január 1.

Nagyon szép idő. Délután mentem a városba. Akarok végezni a nyomorral: föl akartam keresni Rozit, de nem mentem be a lakásba, visszajöttem a kaszárnyába. Írtam leveleket több helyre. Egész estig bent voltam. Korán feküdtem. A társaság még egy ideig zavargott; úgy 1 óra felé elcsendesült minden.

1918. január 2.

Volt rukkolás, hétszer.

1918. január 3.

Volt zsoldfaszolás, 270 fillér, egyéb semmi különös.

1918. január 4.

Semmi feljegyeznivaló. Nagy fagy, iskola a szobában és testgyakorlat az udvaron.

1918. január 5.

Keresztessel este voltam a városban. Voltunk egy kávéházban, fizetett egy kávét. Az indulást a szabadságra nagyon várom. Nehezen jőnek a többiek a szabadságról.

1918. január 6.

Vasárnap vízkereszt. Voltam a román templomban Keresztessel és Kormossal; egyéb semmi különös.

1918. január 7.

Rukkolás. Elég szép, napsütéses idő, csak a gyakorlótéren rém nagy huzat van a Dunáról. Akár a borotva éle, oly éles a levegő.

Erdélyi katonák a géppuskát tanulmányozzák Erdélyi katonák a géppuskát tanulmányozzák
(Forrás: A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum gyűjteménye)

1918. január 8.

Megjött az utolsó szabadságos és hallom, megyünk mi is. Most már nincs akadály.

1918. január 9.

Délelőtt rukkolás és lőttünk élessel a Dunába. Délután kiadták a szabadságos levelet, tehát mehetünk. Meguntam itt nagyon. Kaptam ételpénzt – 7 korona 30 fillért. Este 7-kor indult a vonat Szabadka, Budapest felé.

Itt a kézirat megszakad és ezzel a sorozatunk is véget ért.

Az összes rész elérhető itt: Jakab István első világháborús naplója

Szólj hozzá!

Címkék: napló hátország lógósok Jakab István császári és királyi nagyszebeni 31 gyalogezred pótkeret

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr6017939726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása