„Átkozta igen-igen a háborút, hogy már nem lesz vége”

2022.09.12. 10:59 :: MagyarosiSándor

Jakab István első világháborús naplója – 27. rész

Hősünk betegsége kórházi kezelést igényel. A betegeket szállító szekerek Toporoutzon haladnak át, ahol az ezred az előnyomulás alatt is megállt. Jakab leugrik az őt szállító kocsiról, hogy elbúcsúzzon attól az asszonytól, aki a faluban való tartózkodásuk alatt gondoskodott róluk. Ezzel a búcsúval hősünk az arcvonaltól is búcsút vesz és elindul a beteg, illetve sebesült katonák megszokott útján a hátország felé. Útközben majdhogynem első kézből szerez tudomást egy szerelmi okból elkövetett kettős gyilkossági kísérletről, beszélget egyik kórházban egy fogoly romániai katonával, végül pedig visszaérkezik Magyarországra, ahol a miskolci barakk-kórházba kerül.

 

1917. szeptember 19.

Reggel kaptam kávét, 10 órakor volt a vizit. Az orvos megint figyelmeztetett, óvakodjak a zsírtól. Húst egyáltalán nem szabad enni. Délben tejet és diót ettem. Este megint vizit, nem volt lázam (37.6). Egész nap a környéken mászkáltam, nagyon sok diót ettem.

1917. szeptember 20.

9 órakor volt a vizit, az orvos küld tovább. Ma nem kellett semmi étel, egy pár diót ettem. Estére rosszul voltam (hányinger és szédülés). Szekerek nem jöttek mivel továbbmenni; írtam húgomnak egy tábori lapot (7. sz.).

1917. szeptember 21.

Reggeli kávé, 10 órakor volt a vizit; az orvos nagyon finom ember. Délben kaptam levest. Délután nagyon sok sebesült érkezett a 2-ősöktől és a németektől; mesélik ezek, hogy az orosz mily kegyetlenül macskázik, aknáz és ágyúz. Elég szép számmal meggyűlt a beteg és a sebesült, csoportokba verődve kártyáznak, mesélnek, könnyebb sebesültek még nótáznak is. Ma sem jöttek szekerek, hogy továbbmehessünk.

Lovaskocsik valahol a harctéren Lovaskocsik valahol a harctéren
(Forrás: Fortepan/adományozó: Babarczy Eszter)

1917. szeptember 22.

Reggel volt vizit; a szekerek megérkeztek – 10 fogat –; öreg magyar bakák voltak a kocsisok. Megvártuk a déli menázsit (én kaptam csak levest), délután 2 órakor indultunk, a 10 fogaton 36 beteg. Szép kis karaván; oly lassan és csendesen kígyózik a nem a legjobb utakon; nem halad gyorsan, mert betegeket szállít. Én egy Munkács vidéki magyar bácsi szekerére ültem, mellette foglaltam helyet. Szegény bácsi oly sokat panaszkodott: bajok vannak odahaza és rekvirálnak mindent, még a tojást is a tyúk alól. Átkozta igen-igen a háborút, hogy már nem lesz vége. Ekkor jövünk egy kis mocsaras vidéken át, az út egy kis dombra mászik. Csak itt kezdi nógatni a két sovány gebét; valamikor ők is voltak lovak, de már a háború rajtuk is nagyon meglátszik. A dombtetőn már látni lehet Toporuc nevű kis falucskát; itt pihentünk egy pár nap az elővonulásban, ott van a ház, hol tanyáztam.

Megkérem az öreget, álljon meg egy percre, ismerősöm van itt. Leszaladok, ott van az asszonyka. Mondom neki, csak búcsúzni jöttem, megyek vissza messzi-messzi Magyarországba. Még könnyezett, hogy meglátott, milyen szép sárga vagyok. Valami élelem után nézett, adjon nekem az útra; nem utasítottam vissza, rosszul esett volna neki. Adott egy fél kenyeret, egy darab túrót, szalonnát – de friss volt. Szegény asszony nagyon megkért, ha találkozom a bátyjával, üdvözletét adjam át. A nevét is megmondta, mit én elfeledtem följegyezni. Elbúcsúztam; sokat búsult, a kezével integetett az ég felé és leborult a földre. Megértettem, hogy kéri az Istentől a békét.

Az öreg már hívott, hogy menjünk, hanem igen elmaradunk a többitől. Az elemózsiát szétosztottam a betegek közt, csak a túrót tartottam meg. Haladunk tovább. Néha-néha meglódulnak a lovak, beértük a többi kocsikat.

Este ½ 7 órakor megérkeztünk Satagora faluba; itt elhelyeztek egy tábori kórházban. Itt megfürödtünk, a ruhát elszedték gőzölni, fertőtleníteni; vacsora volt egy kis rumos tea. Nekem nem sok ringatás kellett; a puha ágyban hamar elaludtam – egész reggelig, mint a bunda.

1917. szeptember 23.

Kora reggel behoztak két súlyos sebesült huszárt; egyik még fiatal volt, a másik vagy 30 éves; nagyon odavolt mind a kettő. Itt a faluban lettek megsebesítve; egy cseh katona szúrta le tőrrel mind a kettőt egy orosz lány miatt. Udvarolt az egyik huszár a lánynak, tolakodott a cseh, ez is szerette a lányt. A lánynál szóváltás volt köztük, majd később oly alkalommal a cseh orvul leszúrta a huszárt, és bement a lányhoz. A fiatal huszár eltűnése gyanús volt az öregebbiknek – jó barátok voltak –, elment megkeresni. Megy a lányhoz, ottan találja a csehet és kérdi, a huszárt merre látták. Felelet helyett ez ráugrott, és a tőrét vagy háromszor belemártotta, mind a hátába; egy a tüdejéig hatolt. Ekkor a cseh megszökött, a lány jelentést tett a komandónál, és a lánnyal egyben mentek a tisztek, hogy ő fölismeri a tettest. Meg is találták; egy huszár őrmesternek az ügyessége volt, hogy a lányt is le nem szúrta a cseh. A fiatalabbik huszár az én ágyam mellett lett téve. Nézek rá, szegény, hogy vonaglik! Baloldalt a nyakán az ér el lett vágva: mentség nem volt, hisz a tőr lement egész a jobb oldali tüdőbe. Megjött a pap, meggyóntatta mind a kettőt; egyik sem tudott már a világról. Egy gyertyát a kezébe tettek; a lába megrándul, remegve kinyújtja: az izmoknak a végvonaglása látszik. Egy kis sóhaj, és elszállt a lélek. Nyugodj csendesen, kedves bajtárs. Nem tudhatom a nevét és hogy honnan való, el volt szedve mindene. Hol várhatják szegényt és hol múlik ki?

A kimúlás reggel 7 órakor történt; két gyertya égett a fejénél. Egy óra múlva kivitték. Épp ekkor jött meg a szakaszparancsnoka, egy őrmester és egy huszárkapitány, meg egy falujabeli fiú: megkötözve kísérte a tettest, a csehet – ügyes egy szál gyerek ez is. Az őrmester megtudta, hogy ez már halott: nagyon dühbe jött. Mint egy veszett tigris, rontott a csehre, de tartotta magát, nem bántotta. A cseh meg tagadta, hogy ő volt. A halottat kivitték, a másik is alélt volt. A kapitány kérte az orvost a kórházból, hogy ébressze fel a beteget. Az orvos is egy cseh volt. Többször adtak be neki valami erős dolgot, huszár ébredezik: egy félóra múlva elég jól beszélt. Ekkor előhozták a csehet, ha ráismer a huszár: kérdezés nélkül, rögtön ráismert. Az őrmester meg mondta, hogy nem az; odaállítottak egy másodikat, egy harmadikat, de csak erre vallott. Jegyzőkönyvet vettek fel a dologról, három kórházi beteg is aláírta, amit látott. Nagyon dühöngtek az egész betegek a csehre; egyik kiáltja, rögtön lőjék le, én kiáltom, kötelet neki. Csendesít minket a huszár őrmester és biztat; bosszulatlan nem marad, majd ellátja a dolgát úgy honvédhuszár módra; immár jön a csehnek is a feketeleves. Eltávoztak. Marad a sebesült; keveset beszélt, de nem volt önkívületben. Mikor megtudta, hogy a társa elhalt, úgy sírt, mint egy gyerek.

10 órakor volt a vizit, az orvos rendelt erszte diet: reggel kávé, délben leves, este kávé és kenyér helyett cvibak. Este 7 órakor elindultunk szekérrel az állomásra, mi nem messzi volt; este 9 órakor megérkeztünk Csernovicba. Az állomás mellett lent a gödörben valami sátorbarakkokban háltunk; elég hűvös volt az éjszaka.

1917. szeptember 24.

A reggeli kávé volt; oly jólesett a meleg kávé, éjszaka átfáztam egészen. Délben volt disznósült; keveset ettem meg, odaadtam egy magyar fiúnak. Ő a kezén volt sebesülve. Délután bementem a városba: eléggé össze van rombolva. Meglehetős kisváros. Estére visszajöttem, vacsora volt: kávé. Itt látom az állomáson Buna Pista hadnagyot – iskolás kollégám. Nem bírtam vele beszélni mert ment a vonattal: mire odaértem, már a kocsiban volt. A sátorban aludtam, megfáztam nagyon; írtam egy tábori lapot húgomnak (8.).

1917. szeptember 25.

10 órakor indultunk a vereskeresztes vonattal be az országba; örülök, mert megint megyek hazafele. Az irány volt Kolomea. Délben jó tejes menázsit kaptam, este kávé. Nagyon gyenge vagyok. Kolomeára megérkeztünk este 9 órakor; itt betettek egy hatalmas istállóba, valamikor huszárok tanyáztak benne. Rém büdösség volt a karbidtól – mert karbidvilágítás volt. Ez a nagy bűz roppant hányingert csinált nekem, éjszaka rókáztatott. Deszkaágyakban aludtunk – voltunk vagy 500 beteg. Nagyon hűvös volt éjszaka.

Kórházvonat Kórházvonat
(Forrás: Fortepan/Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, Archívum, Negatívtár)

1917. szeptember 26.

Reggel kávé volt, délben leves. Az orvos megvizsgált és délután 2 órakor elküldött itt helyben az 1204 sz. tábori kórházba. Itt megfürödtem, kaptam tiszta ruhát, és elhelyeztek a 10-es számú megfigyelőszobában. A tisztaság itt nagy, ez rendes kórház.

1917. szeptember 27.

Az orvos megvizsgált, kaptam első diétát: naponta 4-szer tejet és 8 darabka szárított zsemlét. Itt nagyon kezdett fájni a mellem, nagy szúrásaim voltak; egész nap az ágyban feküdtem.

1917. szeptember 28.

Az orvos megvizsgált és panaszoltam, mennyire vannak szúrásaim. Naponta kapok 2 ½ liter tejet, 12 darabka zsemlét. Naponta kétszer vizit. A mellemre melegvízzel telt tömlőt rendelt. Láttam Vilmos császárt és Károly királyt, autóval mentek ki a frontra. Épp az ablak alatt mentek el elég lassan. Estére a szúrásaim nőttek, nem bírtam aludni, rosszul voltam, lázálmaim voltak: csúnyákat, rémeseket láttam. Ma írtam anyámnak egy tábori lapot (9.).

1917. szeptember 29.

Reggel nagy lázam volt; étvágyam nincs, csak iszom a tejet. A szomszéd ágyban egy román volt, nekiadtam a felesleget; még kunyorál dohányért is. A meleg tömlő sohase esett le rólam [...]. Írtam ki a frontra az abteilunghoz; estére a lázam elég nagy, de jobban érzem magam, nincsenek szúrásaim.

1917. szeptember 30.

Nagyon szép idő. Itt a kórházban elég jó, csak az orvos nem tud egy szót sem magyarul, csak szláv nyelvet. Ma kaptam 10 cigarettát 5 napra. A szomszéd beteg nagyon kedvemre jár, ma vetettem vele egy Budapest újságot. Még eltöltöm az időt az olvasásával.

1917. október 1.

Írtam anyámnak egy levelet (10. sz.). A szúrásaim szűnnek, kapok valami port – „Magnezia usta” – és karlsbadi borvizet. Az étkezéssel meg vagyok elégedve, 5-ször kapok naponta, de csak tejet, és egy tojás nagyságú tehéntúrót. Írtam ki az abtailunghoz; Tolán Tódor a fegyvernél volt mint 2. számú beosztás [...], őt hagytam mint formaisztert a helyembe. A szomszéd betegágyban ez a román nem erdélyi, ő romániai fogoly. Nagyon alázatosan viseli magát, hogy kapjon egy cigarettát vagy egy falás ennivalót.

1917. október 2.

Mint mindennap. A mellemmel könnyebben vagyok. A sárgaság, mit az orvosok icterusnak neveznek, most ragyog a legszebben – egész egy csodaember lettem. A port és a borvizet használom.

1917. október 3.

Orvosi vizsga volt reggel és este, mielőtt lázmérés is volt. A tejet, amit kapok, nem bírom mind elhasználni, marad még a fogolynak is, ki nem tudja, hogy köszönje meg. Kaptam 10 drb cigarettát öt napra, nekem még van a kaluszi dohányból 6 csomag. Egy kissé jobban érzem magam. Egész nap az ágyban voltam.

1917. október 4.

A lázam ma rendes. Az étkezésem naponta 14 drb száraz zsemle; reggel: tej, tízórás: tej, délben leves, tej, tejes kása és tészta, 4 órás: tej, este: tej, leves és kávé. Estére még éreztem fájdalmakat.

1917. október 5.

Kint borús idő, esőre készül. Mától kezdve kapok 2 karlsbadi sót és magnéziumot. Írtam húgomnak egy tábori lapot (1. sz.).

1917. október 6.

Egész nap az ágyban. Ezzel a fogollyal még beszélgetek időtöltésből; nem bírja dicsérni, hogy milyen jól élnek itt a katonák, dacára, hogy milyen rég folyik a háború. Ez náluk Romániában nincs meg.

1917. október 7.

Különös följegyeznivaló nincs. Nagy égiháború; éjszaka keveset aludtam.

1917. október 8.

Áthelyeztek a 11 sz. szobába (vagyis a szomszéd szobába). Mától naponta kapok 2 főtt tojást. Egész éjszaka esett; én feküdtem, sokszor magamban gondolva, mily boldog vagyok, nem mint azok, kik kint az állásban áznak-fáznak és nem tehetnek róla.

1917. október 9.

Egész nap esett. Itt a szobában a betegek kártyáztak, de nem pénzért. Egyik-másik töltött cigarettát, és adta el pénzért vagy élelemért. A másik olvasott – a Bibliát, és magyarázta azután – ez biztosan baptista. Későre könyörög ő is az Istennek.

1917. október 10.

Ma: szép idő. A szobában sétáltam, az ablakhoz ültem, gyönyörködtem az őszi napsugarakban, hogy mennyire iparkodik a nap meleget adni; de hiába, csak hűvös van. Egy dráma történt a kórház udvarán. Hogy mi okért, nem tudtam meg: egy főhadnagy a 31-es ezredből, nagy betegségből miután kigyógyult, főbe lőtte magát. Megkaptam a leveleket, mit Tolár barátom küldött a frontról, ti. mi az én címemre érkezett hozzuk (2. sz.).

1917. október 11.

Nagyon szép őszi idő. Az orvos a reggeli viziten kiírt más kórházba; délután áthelyeztek a 12-es szobába. Itt más orvos volt; megvizsgált, megállapította a szívbajomat, ti. szívtágulást. Egyéb minden mint a másik szobában.

1917. október 12.

Egész éjjel esett, és nagyon hűvös jő a takaró alatt, a fűtetlen szobában. Úgy látszik, közeleg a tél. Egész nap a szobában járkáltam ide-oda; már meguntam az ágyat. Írtam egy levelet anyámnak.

1917. október 13.

Reggel fölhozták a ruhámat. 9 órakor mentem ki az állomásra vagy 300 beteggel. Ki szekéren, ki gyalog; én gyalog mentem, igen ráz a szekér. Délután 2 órakor indult el a vonat, hajnalra megérkeztünk Stanislauba. Vereskeresztes vonat volt, elég jól táplálnak, pláne a tejeseket.

Az Auguszta Gyorssegély Alap által felállított kórházvonat belseje Az Auguszta Gyorssegély Alap által felállított kórházvonat belseje
(Fortepan/ Országos Széchényi Könyvtár)

1917. október 14.

Reggel volt kávé, tejes; délben kakaóban rizsa; este sajt, tea, zvibak, naponta ½ kenyér, fehér. Egész napon át jöttünk; Kalusz, Dolina, Sztrij nagyobb állomásokat érintve megérkeztünk a Kárpátok aljához. Itt találtunk egy menetzászlóaljat, a 101-es ezredtől mentek ki a frontra. Nagyon gyorsan haladtunk. Oly jól pihentem egész éjjel: jó ágyam volt a kocsiban, a felső részen.

1917. október 15.

Reggeli volt kávé. Már bent vagyunk Magyarországon. Tízórás: tejeskávé, délben leves. Kimondhatatlan az örömem, hogy megint bent vagyok az országban. Átjöttünk: Munkács, Sátoraljaújhely és Miskolc városokon; ide megérkeztünk délután 4 órakor. Hatalmas tífuszkórház volt itt. A vonat a kórház előtt megállott; leszállottunk és a 4-es számú barakkban elhelyeztek. Tengersok itt a beteg. Vacsora káposzta volt, miből nem ettem semmit. Írtam egy levelet anyámnak (4. sz.). Elég jól pihentem egész éjjel.

Következő rész:

Összes rész: Jakab István első világháborús naplója

Szólj hozzá!

Címkék: kórház orosz front sárgaság hátország Jakab István

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr4317929719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása