„Nyomor az élet; hát meddig tart ez így?”

2022.07.18. 07:17 :: MagyarosiSándor

Jakab István első világháborús naplója – 19. rész

1916. november 21-én meghal Ferenc József, a katonákat pedig felesketik Károlyra, az új királyra. November 27-e, az eskütétel napja más miatt is emlékezetes marad hősünk számára: életében először eszik olyan nyúlpaprikást, ami nem is nyúlból készült, de ezt csak utólag tudja meg… Az élmény hamarosan elhalványul az olasz hadszíntér egyéb szörnyűségei mellett. A nagyszebeni 31-esek élete tartalékban és az állások között oda-vissza ingázva, állandó életveszélyben telik. Az első vonal felé a fáradt katonák – köztük sok nemrég felgyógyult sebesült – le-lemaradoznak, nem bírják az úttal járó fáradalmakat. Így jár Jakab is a géppuska cipelése közben, akit végül két szanitécnek kell az állásba bevinnie...

 

1916. november 26.

Megérkezett egy ezred katonaság, voltunk már elegen. Ez a részlete a falunak egyik része volt csak, a község az nagy volt, civilek is laktak bent. Itt lehetett venni jó bort a civiltől; víz az kevés volt, élelmiszer, az igaz, nincs. Szereztem vizet, megmosakodtam, ruhát mostam, az élősdiek között razziát rendeztem. Holnap inspicirung lesz, jön Károly király [...] Volt takarítás, pucoválás, vargálás; én elkészültem a fegyverrel is.

Harctéri helyzet a Doberdó- és a Komeni-fennsík déli részén 1916. november 13-án a 9. isonzói csata után Harctéri helyzet a Doberdó- és a Komeni-fennsík déli részén 1916. november 13-án a 9. isonzói csata után. Selo településtől északnyugatra, a 16. hadosztály felirat fölött az akkor itt tartalékban álló 31. gyalogezred jelölése is látható
(Forrás: József főherceg: A világháború amilyennek én láttam. III. kötet. Olasz háború. Doberdo. Budapest, 1928. 75. melléklet részlete)

1916. november 27.

Korán reggel sorakoztunk ki egy mezőre a falu közelében. Rém sok katonaság volt, mindenhonnan idegyűltek. Már meguntuk az állást és várást; 11 óra felé jelzik, hogy jönnek: meg is jöttek, nagy tisztek, maga a király, valami papok minden felekezetből. A századokat végigjárták, némelyiknél megálltak valamit kérdezni. Volt csinálva egy emelvény; egy vezérkari tiszt feláll rá, és hatalmas beszédet intéz a katonasághoz; buzdít a kitartásra és említi a királycserét. Tehát most felesküszünk IV. Károly magyar királynak. Az eskü megtörtént, minden század megy haza. Kész volt az ebéd, disznósült, rum és bor – ezért mindennap felesküdnék egy királynak.

Délután sétálni mentem a faluban egy káplárral, esetleg valami bort ha tudnánk keríteni. Érdeklődve itt-ott találtunk egy háznál, hoztak is egy litert. Bementünk a szobába – ugyan behívtak; volt egy öreg anyóka és két fiatal nő, meg egy kis fiúcska. Az egyik nő tudott magyarul, tehát így értekeztünk. Meg a bor nagyon jó volt, régi, öreg bor; így beszélgetve telt az idő. Már este volt, a két fiatal nő visszatartottak vacsorára. Nyúlpaprikásra, mondta a magyarul beszélő. Sok kínálást nem vártunk, ott maradtunk. Megvolt a vacsora, hozza még vettünk egy liter bort, miből ittak a lányok is. Az öregasszony meg a fiúcska elmentek lefeküdni, mi meg ott maradtunk, beszélgettünk, játszadoztunk. Így játék közben mondta a lány, hogy a paprikás nem nyúl volt, hanem macska. Ők megeszik. A barátomnak rosszul jött, hogy ő macskát evett, de én, ha már megettem, jó volt, jólesett. Ami a legfőbb, hogy jóllaktam – nem is törődtem vele. Igaz, másodszor talán nem enném meg. És így telt az idő. Egye fene, legyen így is. Még írtam két tábori lapot anyámnak. A bornak van egy kis hatása.

1916. november 28.

A szobában töltöttem a napot; délután volt parancskiadás. A barátommal elmentünk a macskásokhoz: megittunk ½ liter bort, adtak valami sült gesztenyét.

A 31. gyalogezred szász katonája által Segesvárra küldött levelezőlap az ezred egyik századának bélyegzőjével A 31. gyalogezred szász katonája által Segesvárra küldött levelezőlap az ezred egyik századának bélyegzőjével (Forrás: Magyarosi Sándor gyűjteménye)

1916. november 29.

Ma rukkolt az egész század, mi is a puskával. Nagyon köves a vidék; a falusiak innen-onnan összegyűjtik a kis földet egy csomóba; a magot beszórják, és így termelnek valamit. Van nekik olajfa, citrom, gesztenye és datolya, meg mandula, füge is, gyérebben. Termőképesek csak ezek a kör alakú lyukak; körbe csinálnak emeleteket kőfallal, és ezt a földet turkálják. Délután iskola. Írtam anyámnak egy tábori lapot, kértem egy kis dohányt; ez a legszűkebb itt.

1916. november 30.

Csendben telt el a nap, csak a rukkolás volt és délután iskola, este egy kis kártyázás.

1916. december 1.

Esett egész nap; a fegyvert, a muníciót megpucoltuk, volt egy kis testgyakorlat, délután iskola. Sok repülőnk ment ki a frontra, hatalmas kravált csináltak ott; hallszott a bombák robbanása. Az olasz relülők visszazavarták őket, és majdnem a falunk fölött volt az ütközet. Leütöttek két olasz gépet, teljesen összetörtek; a mienkből megsebesült 3 gép, de nem estek le.

1916. december 2.

Parancsba jött, este megyünk ki az állás mögé. Délelőtt egy kis testgyakorlás, délután készülődés. Vacsora után fölpakolunk a lovakra és előre. Éjjel két órakor megérkeztünk valami rozoga barakkokba, a domb oldalába voltak ásva. Megállapításom szerint nem lesz jól dolgunk.

1916. december 3.

Nappal szétnéztem, de nem kellemes a látvány. Oly nagy a büdösség, alig lehet bírni. A közelben volt temetve vagy 65 hulla, alig volt földdel betakarva, inkább mésszel; innen áradt ez a bűz. Vagy két ló a barakkal szemben már rothadásnak indult. Mink bosnyákokat váltottunk föl; nem lehet leírni az örömüket, hogy elmennek innen. A nap csendben telt.

1916. december 4.

Egész éjszaka keveset aludtunk, annál többet rettegtünk. Veszettül lőtt az olasz, egy gránát a barakkunk sarkát le is csapta nappal. Délelőtt jött vagy 5 drb 30-as, mind közel esett; az őrültségig fölizgatott. Szaladni nem volt merre, hisz talán ott még rosszabb; rezgett a barakk, mint földrengéskor. Délre elcsendesült. Estefelé jött egy pár csim-bum, ti. 7-es kaliberű gránát, ami négyszer-ötször a földre esett, míg olyan ütést kapott, hogy bírt felrobbani. Este elmentünk a menázsiért, vagy 100 métert a barakktól. Elég megfizetett volt ez is: sok baka éhesen ment utána, de nem volt része megenni, agyoncsapta valamelyik gránát. Írtam egy tábori lapot anyámnak Kolozsvárra; a postát mindig a szakács vagy a Stabs káplár szedte be és hozta ki.

1916. december 5.

Egész éjszaka nem bírtam aludni, veszettül lőtt az olasz. Nappal is csak nyugtalanság; alighogy elszenderedtem, hol egy srapnel, hol egy gránát riasztott föl álmomból. Így telik az idő, nagyon ki vagyok bágyadva, a régi lövésem is kezd fájni. Nyomor az élet; hát meddig tart ez így?

1916. december 6.

Korán hajnalban négyen átmentünk a szomszéd dolinába, itt dolgoztunk egy tárnaépítéssel. Itt bár a gránáttól mentve voltam. Dolgoztunk vagy 15 baka. Itt egyéb volt a baj, ide gázokat lőttek. Itt is vége: a mai nap folyamán 6 gázgránátot lőttek ide, egy alkalommal a gázmaszka mentett meg csak. Este robbantottunk dinamittal, a kőbe fúrt lyukakat. Éjjelre visszamentem a barakkba. Nagyon ki vagyok fáradva. Már lesz, ami lesz, nem bírtam tovább a szemeimmel; a kőfal sarkában meghúzódtam és aludtam egész éjjel 3 órakorig. Ekkor felzavart az alárom; a hír szerint az olaszok átlépték állásainkat. Ki is vonultunk; elég nagy tüzelés volt az állásban, de nem volt ütközet. A bal fegyvertől megsebesült egy román ember.

Gáztámadás ábrázolása egy korabeli képeslapon Gáztámadás ábrázolása egy korabeli képeslapon
(Forrás: Magyarosi Sándor gyűjteménye)

1916. december 7.

Mint a tegnap; dolgozni voltam a tárnában; az olasz ma nem lőtt egyet sem. Este visszamentem a barakkba. A barakkunknak egyik szárnya már nem volt; egy harmincas szétszórta, és vele együtt vagy 16 embert. Pionereket vagy hármat eltemettek, a többit nem találták, csak húscafatokat. Kaptam egy tábori lapot anyától.

1916. december 8.

Csak dolgozni mentem; már vagyunk vagy 18 m-nyire előre. A főhadnagynak tanácsoltam egy keresztvágást jobbra és balra, és még egy kijárást; ő is helyeselte. Ma kevés baka dolgozott, helyettük mind tisztek, kis kadétok voltak. Nem sajnálták a dolgot; örültek, hogy míg bent vannak, az életük biztonságban van. Este visszamegyek a barakkhoz; mondják a fiúk, ma egy lövés sem volt. Írtam egy levelet anyámnak. Az éjszaka is elég csendben telt, hozzánk egy lövés sem jött.

1916. december 9.

Csak dolgozni mentem; elég jól telt. Volt még három bányász; gázunk ma se volt. Este a vacsorát kikaptam; megyek a barakkhoz. Itt szomorú a hír: eggyel megint kevesebb a puskám létszáma, egy Moldován nevű ügyes gyerek súlyosan megsebesült a hátán és a lábain. Egy gránát közel esett le a barakkhoz, a szilánkjai a deszkán át sebesítették meg. Különben nagyon egy jó lelkületű gyerek volt.

1916. december 10.

Ma fegyver- és lőszerpucolás; úgy hiszem, ki fogunk menni az állásba. Két gránát esett közel a barakkhoz, de áldozatja nem volt.

1916. december 11.

Parancs jött, bemegyünk az állásba. Ma a bal fegyvertől egy ember sebesült meg. Jaj, de kínos a helyzetünk! Kikaptuk a vacsorát, fölkészültünk és lassan megyünk előre. Nagyon zaj nélkül kell járni, veszedelmes az út, a fényszórókkal az olasz nagyon dolgozik, igen gyakran járnak a csim-bum gránátok. 10 órára megérkezünk egy kőfal mellé, ez volt az állás: egy 70 cm mély árok és előtte egy hatalmas kőfal – inkább kőhalmaz. A fegyvert beállítom a kilövésbe, egy posztot melléje teszek, és megvizsgálom a terepet, hol mi van. Vagy húsz méterrel hátrább volt a dekung egy tölcsér oldalába bevájva – ej, de kényes a helyzet itt is! A szakácsnak adtam egy levelet anyámnak, egyéb nem történt. Megvirradtunk.

1916. december 12.

Korán reggel köszönt az olasz egy harmincassal; elég messzi esett, de azért szórta a követ, mint az esőt. Csak úgy zengett a dekung teteje, ami hajlított vastag pléhlemezzel volt födve. Imádkozik az egész társaság; mondom én, már elkéstünk az imádsággal, itt a végóra. Bizony, majd’ az is volt; egy gránát tőlünk 10 méterre esett egy szomszéd dekungra. Öten voltak benne, mind ott maradtak, a mi dekungunknak meg nagyobb része összeomlott. Ma 12 darabot kaptunk az adagból; ezt éppen elég volt egy emberi szervezetnek – csak távolról is – hallani. Éjszaka fölszedtünk mindent és mentünk kissé balra, a tenger felé. Itt már rendes árok van ásva, és a dekungok is kényelmesebbek. Virradatra már az új állásban voltunk, elfoglaltuk a dekungot is.

1916. december 13.

Itt egész más az élet. Alig van 2 km-re az előbbitől, de ide nem is lőnek annyira. Innen már lejt a tenger felé, mind kisebbek-kisebbek a dombok, míg végre a tengerparton elfogynak. Itt aludtunk egész nap; erre szükségem is volt, nagyon ki voltam fáradva. Szép kilátás volt itt a tengerre. Tőlünk a tenger felé az állást az 51-es ezred foglalta el; mi is közibük voltunk beosztva.

1916. december 14.

Az éjszaka is elég csendben telt el, nappal is; a mieink lőtték az olasz rezervát. Valamikor itt is nagy ütközetek voltak: csupa vér mindenhol, irtózatos egy szag, dögszag van. Az olaszok állása alig van 15 méterre a mienktől, sőt egy helyen ők is, mi is egy árokban vagyunk: egy vastag kőfal választ el. Félünk is lőni egymást. Nem bántjuk egymást; vannak egyesek, átkiabálnak hozzuk, ők meg hozzánk. A gyalogságtól mondják, hogy mivel közel vannak az állások egymáshoz, a tüzérek nemigen lövik, mert nem oly biztos a lövés, de némelykor megjelenik a tengeren egy-egy szörny, és ez hosszan végigszórja az egész állást; hol a miénk, hol az övék.

1916. december 15.

Mondhatni csendben telt a nap, egy-két baka megsebesült, egynehány gránát ment a rezervákra. Egy pár repülő kószál, mint a sas, melyik ki akarja szemelni az áldozatját, oszt hogy majd hirtelen lecsapjon rá, fölmarkolja és tovaszálljon. Kaptam anyámtól egy tábori lapot, Brassóból írta. Éjszaka lehet pihenni; fele a legénységnek mindig aláromban volt. A tenger felől lehetett látni a fényszórósugarakat, mit Triesztből kezelnek a tenger kémlelésére.

1916. december 16.

Mint a tegnapi nap. Pihentem egész nap, sokat aludtam. Rám is fért; ki vagyok gyengülve nagyon. Az étkezés elég gyenge. Kaptam hazunról egy 35 dekás csomagot, volt benne borszesz és cukor.

1916. december 17.

A fegyvert megpucoltuk és a lőszert újratöltöttük. Jaj, de meg vagyok elégedve ezzel a helyzettel! Lehet pihenni is meg aludni is. Nagyon esős idő van, hull az eső éjjel-nappal; nem zápor, hanem csak gyenge eső.

1916. december 18.

Mint a tegnapi nap, elég csendes. Sár van elég – nincs annyi föld, mint most sár. Írtam anyámnak egy tábori lapot és kaptam tőle egyet. Éjszaka elég jól pihentem; a lábam mind gyengébb.

1916. december 19.

Ma a tengerről kaptunk egy pár lövést, de kárt nem csinált; a szabadban estek le. A lábammal voltam orvosi viziten; azt mondták, menjek egy hét múlva megint megvizsgáltatni.

1916. december 20.

Ma nagy légi ütközet volt, leesett három repülő, de nem tudom, melyik másik, hova tartozott. A szomszédunkba valami csehek jöttek tegnap, befészkelték magukat egy felhagyott dekungba. Ma délután egy eltévedt gránát épp rájuk esett, nyolcan maradtak halva. Temetésükkel én is segítettem; egy lyukat vájtunk nagy nehezen a kövek közé, ide behánytuk – inkább lehet mondani, egy rakás véres húst (nagyon megcsonkított testrészek és leszakított tagok). Csúnya egy mesterség ez a dögészet is.

1916. december 21.

Kártyázással telt az idő, vesztettem vagy öt koronát; van még vagy 65 koronám. Este kaptunk rumot, vagy 1 decit és elég jó ételt. Kaptam hazunról egy 35 dekás csomagot, dohányt, papírt és egyebet. Írtam anyámnak egy tábori lapot.

A 31. gyalogezred katonái A 31. gyalogezred katonái
(Forrás: Magyarosi Sándor gyűjteménye)

1916. december 22.

Délig elég csendben telt; délután a tengerről kezdtek verni. Följött a napunk, a legelső lövés is az árokba esett. Így tartott egész három óráig, mert a hajót megzavarták a mi hajóink, de ez idő alatt épp eleget dolgozott. Áldozatja nem volt sok, mert a legénység mindig a legutolsó tölcsérbe menekült [...], mert épp abba a tölcsérbe nem bír soha lőni egy ágyú. Volt vagy 8 sebesült, 1 halott, az árok teljesen össze volt törve; alig ismerszik meg, hogy volt valamikor árok. Estére telefonon kapjuk az értesítést, vacsora után megyünk vissza tartalékba. Ennek örültem, nagyon le vagyok gyengülve és fáradva. Meg a piszok – van egy hete, hogy meg sem mosakodtam. A vízhiány miatt alig volt mit inni, meg az élősdiek is nagyon elszaporodtak, a lábam is nagyon gyengélkedik. Megvolt a vacsora, felszerelünk és egyenként megyünk, hogy az olasz észre ne vegye távozásunkat. Irtózatos egy út, kövek közt botorkázni. Sötét van, mint a korom [...], a lábam is fáj, alig vánszorgok. 3 órára megérkeztünk egy falucskába: itt volt a szanitécanstalt, itt belágeroztak egy civilhez. Itt szereztem öt cső kukoricát, mit csak úgy ropogtattam, mert éhes voltam.

1916. december 23.

Rögtön megmosakodtam, fehér ruhát vettem; mintha egészen újraszülettem volna. Jaj, de nyomorúságos az élet! Kikapjuk a vacsorát, már le is feküdtem. Egyszer kiabálják, alárom; föl az egész banda. Fölszedünk, kiállunk az utcára, várjuk a parancsot. Jön a főhadnagyunk, mondja, ki kell menjünk az állásba, mert bajok vannak.

Ez éppen elég lesz nekem, talán ki sem mehetek. A főhadnagynak nem mertem szólani erről; megmondja, hogy szimulálok. Viszem a végletekig, amíg csak bírom a nyomort. Meneteltünk egészen 12 óráig; a társaság és a lovak is annyira kimerültek, nem bírták tovább. Épp itt tértünk ki a járható útról; itt leszedünk a lovakról és pihenőt tartunk. 5 perc múlva az egész csapat aludt – inkább elbénult. Egy emberem a puskától hiányzott; valahol kidőlt szegény Gyorgye, pedig elég izmos gyerek volt. Én hanyatt dűltem egy kőrakásnak; a bal lábam majdnem érzéketlen, elzsibbadva. A lovak is, szegények, csak úgy remegnek.

Egy félóra múlva megjött Gyorgye halálsápadtan, majdnem sír. Mell-lövése volt ezelőtt 4 hónappal, és ez neki fölsajog mindig. 1 órakor felszedtünk, megyünk előre. A főhadnagy látja ezt az elgyengülést, csak biztat, bár menjünk be az állásba. Tehát megyünk tovább. Az állás nincs messzi; néha egy-egy golyó nyihogva tovarepül a fejünk fölött. Elöl itt-ott megvillan, de mire megvillan, már itt is van a csim-bum. Ahol be-beütődik a földbe, szikrákat hány, míg végre egy helyen elrobban; ekkor szórja a követ kegyetlenül. Nagyon rettegve megyünk egy óra hosszat [...]. Előttem, inkább jobboldalt ment a dinstfürender őrmester. Elöl villan és csattan; e pillanatban az őrmester egy kissé hátradűl, kezeit hirtelen fölkapja, még lép vagy hármat, oszt elbukik előre. A ló is egyet ugrott. Én nekidűltem a lónak: oly kénszagot érzek egyszerre – ez mind pillanat műve volt. A káplár [...] rögtön nézi az őrmestert: már nem él. A csim-bum átment a testén, mint egy fátyolon: még leesett vagy háromszor a földre, míg a hegyoldalba ütközve robbant. Egy páran hátramaradtunk, a főhadnagy is. Praiszer őrmester halott volt, a mellkasa teljesen roncs: van rajt’ egy 5–6 cm átmérőjű lyuk; a lövedék inkább a szívén talált. Egy katona ott maradt behúzni egy dolinába – a közelben volt egy –, mi meg a csapat után iparkodtunk.

Veszettül kezdnek villogni elöl. Nider, volt a parancs, de már késő, már szórták a követ a lövedékek. Szegény lovak, ők is értik a veszélyt, valamelyik kőrakás mellé iparkodnak. Még jön egynehány szálve, oszt elszűnik.

Itt a lovakról elszedjük a fegyvert, muníciót; ezek mennek vissza, mi meg előre. Nyihog egy gránát, bevágódik a hegy szikláiba, szórja a követ veszettül. Egy ütést érzek a kezemen; nézem, talán megsebesültem? Nem, de a kezemre kötött óra ezer darabra ment; épp az órát találta el a kő.

Megyünk tovább, már közel van az állás; jön a jelzés, még egy km. Az összes erőmet megfeszítve iparkodom, de a 2-es szám, ki a puskát viszi, kidűlt – a fegyverrel együtt a földre esett. Nincs mit csinálni, fogom a puskát és viszem tovább. Elég fájdalmak közt; a bal lábam már halott. Mind gyakrabban tartom a pihenőt, de még hátrább is maradnak a csapatból. Kínos egy menetelés ez.

Elöl megint villog már, robbannak a lövedékek is. Mire lefekszem a földre, a bal lábamon, a bokán érzek egy ütést [...]; összerogytam, a puska meg a karomra esett. Egy kis idő múlva felállok, de nem bírok lépni; megint leestem. Alig bírok gondolkozni, mi van velem. Még egy nehány bakát látok vánszorogni előre; többet már nem emlékszem, csak úgy fél mámorral. A közelemben egy féléternyi magas követ látok, a puskát odahúzom; én a kő mögé hasaltam és elaludtam vagy inkább aléltam.

Sokat nem ülhettem itt. Jött két szanitéc, fölvesznek és bevisznek az állásba, mi már egész közel volt. Itt egy méternyi magas, vassal födött dekungba tettek, valami fenyőszalmára. Itt bevárom a reggelt; nem volt senki más, csak én. Hajnalban jött a káplár Roman, fölkeresett; ő mondja, öten vesztek oda, eltűntek, míg bejöttek az állásba. Itt a 2. ezred mellett voltunk, valami cseheket váltunk föl. Írtam egy tábori lapot anyámnak, hogy kipihentem magam.

Következő rész: „Megkértem, hogy gyógyítson ki, oszt szívesen ülök kint az állásban…”

Összes rész: Jakab István első világháborús naplója

2 komment

Címkék: olasz front Jakab István Doberdó császári és királyi nagyszebeni 31 gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr3417885393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csorsza 2022.07.18. 09:51:10

A "kravál" jelentése: felfordulás, zűrzavar. Vissza kellene tenni az eredetit.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása