Jakab István első világháborús naplója – 8. rész
A „kettősök” meglehetősen nyugodt időszakot élnek át a lövészárokban. Hősünket „Titulart Gefreiterré” –címzetes őrvezetővé – léptetik elő, ugyanakkor beosztják a figyelőbe is, amelyen a géppuskások a gyalogsággal és a tüzérséggel osztoznak. A szolgálatban az új beosztással járó tennivalókat gyakorolja, szolgálaton kívül pedig az orosz srapnellövedékek időzítőiből kiszedett alumíniumból készít gyűrűt eladásra. Mindeközben elkészül a fényszórósok fedezéke, Jakabék árokrészét pedig két aknavetővel és egy 3,7 cm-s gyalogsági ágyúval erősítik meg. Hősünk egy újonnan létrehozott alakulatról, egy rohamszázadról is beszámol, amit ő csak rablóbandaként emleget. Egy kutyafogat is feltűnik a színen, de megjelenik egy nyúl...
1916. január 18.
Az orosz lőtt egy párat messzi hátra, az állást kímélte. Fegyverpucolás, munícióutánpótlás; kilőttünk 2000 töltényt.
1916. január 19.
Már nincs mit csinálni; unalomból hozzáfogok gyűrűt csinálni; talán ezt viszem valamire. Csak be kell szerezni alumíniumot meg egy reszelőt, egy vékony fűrészt: ennyi az egész szerszám. Most van dolgom, keresni alumíniumot; csak úgy lestem, hová lő az orosz srapnelt, mert a lövedéknek a tempírungja alumíniumból van. Egész nap jártam, de nem kaptam semmit.
1916. január 20.
Ma hátramentem Jakabbal; hát találtunk is vagy 5 fejet. Irtózatos nehéz munka volt ez a nagy hóban. Nagy örömmel tértünk haza, feledtük a nagy fáradságot; jó, hogy találtunk, ami kell az üzemhez. Amint hazaértünk, mindjárt főztem egy teát; cukor volt, meg egy kis rum. Nemsoká jött a vacsora.
1916. január 21.
Már reggel hozzáfogtunk a gyűrűöntéshez. Az előszöri nem sikerült, a másodszori annál is jobb: egy 12 cm hosszú csövet öntöttem, mit oszt’ kifűrészeltem a gyűrű szélességét számítva. Lett belőle vagy 11 darab, Jakabnak meg 18. A fegyverszerszámtartóból kivettem a reszelőt és úgy megcsináltam – nem a legügyesebben –, amit el is adtam 1 koronáért. Az oroszok tőlünk balra lőtték az állást, de nagy ágyúval. Egyéb semmi különös – no meg, hogy szép idő lett.
1916. január 22.
A fényszórósok elkészítették a dekungot. Átmentem hozzuk kártyázni, volt is sikerem, elnyertem 98 koronájukat, mire az őrmester Oters szétzavart. Persze, merthogy én nyertem! 4–6-ig voltam szolgálatban. Megjött a menázsi, húskonzerv. Az élelmezést kutyák húzták ki az állásba, négyesfogat egy kis szánban: gyönyörű, nagy kutyák. ½ liter bort is kaptunk, mindennapra 10 drb. [...] cigaretta vagy 1 deka dohány. A pionérok lázasan dolgoznak a drótsövényen.
1916. január 23.
A főhadnagy úrtól kértem eltávozási engedélyt a városba, Gorodicsbe. Én és Kis el is mentünk bevásárolni enni-innivalót a kantinba; kaptunk 2 liter rumot, 1 liter konyakot, 1 kg csokoládét, 2 kg szalámit, dohányt 5 pakkot, 300 drb. cigarettát. Én vettem egy zsidótól 5 drb. reszelőt [...]. Mi is beszedtünk a rumos teából, ti. csak a tea név alatt lehetett italt árulni. Valahogy kimásztunk az állásba – mert útközben is iddogáltunk –, a bevásárlásra kapott pénzzel elszámoltam. Én megtartottam a liter konyakot, amit átadtam őrmester Otersnek, hogy a kártyázástól elzavart. Magamnak is még megmaradt 30 korona. Kijött a vacsora és menázsi. Én lefeküdtem, nem törődtem semmivel. Reggel 4–6 között voltam szolgálatban. Az éjjel kipróbálták a fényszórókat; a pionérok dolgoznak elöl.
1916. január 24.
Egy orosz katonát fogtak a pionérok; át akart szökni hozzánk. Vegyítettem egy kis szeszt, miből ittunk az egészen: rég is nem láttunk háziszőttest, köményest. A reszelőket 4-et eladtam – egy-egy öt korona nyereséggel –, egyet megtartottam én. Ment a gyűrűgyártás; ma megcsináltam három gyűrűt, el is adtam. 4 korona darabja, jól megy az üzlet. Az őrmester meghívott délután teára engem és Kist és Gábost; elkártyázgattunk egész estig, veszítettem 4 koronát. Jön a szakács nagy búsan, jelentette, hogy a menázsi elömlött: amint hozzák a kutyákkal, egy nyúl épp előttük szaladt ki az erdőből. A kutyák meglátták a nyulat, utánairamodtak a szánkóval, rajta az üsttel, szaladnak árkon bokron keresztül. A szakács nem bírt ellent állni, mert haraptak; a keze meg is lett harapva. Az útból elszaladtak vagy 200 métert egy kisebb hegy oldalán, bizony az üst jól legurult. Itt a nyulat elveszítették. Olyan jóízűet nevettünk, hogy talán még sose olyat. Nevetett a szakács is, de már megtörtént; mindjárt el is mentünk a helyszínére, s tényleg a szakács bemondása szerint történt. A vége az lett, hogy nem kaptunk vacsorát. A hadnagy, mikor megtudta, az is jót nevetett rajta.
Kutyafogat a császári és királyi 2. gyalogezred egyik katonájának fényképén
(Forrás: Székely Nemzeti Múzeum)
1916. január 25.
Fegyver- és miníciópucolás egész estig. Este a lovakkal hozták ki a menázsit. 8–10-ig voltam szolgálatban. Nagyon sok pioner dolgozik elöl, tengersok drótot és karót előhordtak. Behoztak egy 7 cm-s ágyút az állásba, és velük érkezett meg két aknavető osztag. Az állást nagyon erősítik; itt is lesz majd annak idején egy vérmező.
1916. január 26.
Szép téli nap, enyhe. Úgy 3 óra felé jön az ordonánc a hadnagy úrtól, hogy jelentkezzünk – én, Kis, Gábos, az őrmester – a lakásán. Már tudtuk, hogy miért; kihúzzuk magunkat és megyünk. A hadnagy már kint várt; a másik puskától is voltak hárman. A hadnagy kijelenti, hogy az előléptetés megjött parancsba, ti. ő meg lett főhadnagy, az őrmester volt titulárt, most virkli; a káplárok viszont – én és Kis – titulárt Gefraiterek. Figyelmeztet, hogy mindegyik hozza rendbe magát, varrja föl a csillagot, 10 órakor raporton a kapitány Gálinak jelentsük. Már állunk a kihallgatáson: jelentettük neki, hogy átvettük rangfokozatot, mit meleg kézszorítással adott át és gratulált. Ezek után egy beszédet mondott [...], emlékeztetve arra az esküre, mit letettünk fegyverbe lépésünkkor, sok szerencsét kívánva, mi meg köszöntük, eloszoltunk.
Hogy a dekungba mentem, a fiúk gratuláltak; kérték a támogatásomat, én meg az övéket. Hát már igyuk meg az áldomást, magyar embernél így szokás. Megvegyítek ½ liter szeszt jó köményesen, szájról szájra adva, kívánva hol ezt, hol azt. Hopp, jön be Kis, és kezében egy üveg rum – tehát összegyűltünk az egész – az őrmester is; oly szép jelenet volt ezt látni. Vége lett ennek is; a fegyvernél a beosztás lett: Gábos formeister, én a hármas, Kis a kettes, Berszán a négyes, Jakab ötös, Balla hatos, Ambrus hetes, egy sváb fiú nyolc. Ezek után mindjárt egy gyűjtést rendeztünk a főhadnagy úrnak egy ajándékot venni, mit meg is rendeltünk Budapestről: 100 korona értékben egy cigarettadóznit, egy K. monogrammal.
1916. január 27.
Ment a gyűrűgyártás, 5, 7, 10 koronáért is adtam egyet. Ma csináltam egyet halálfej dísszel, ezt az őrmester vette meg. A tüzérek, kik behozták az ágyút az állásba, a kilövésünktől vagy 40 m-nyire dolgoznak a kilövéssel. Egyik aknavető tőlünk balra vagy 30 m-nyire van, a másik jobbra, az ágyún túl vagy 20 m-nyire. Elég erős az állás így, és ez így volt az egész vonalon: nagy készülődés van.
1916. január 28.
Semmi különös [...], írtam Sándor bának.
1916. január 29.
A tüzérek az ágyút és a kilövést elvégezték, meg az aknások is.
1916. január 30.
Az orosz egynehányat lőtt nem messzi hátra – az ám, az oroszok sem ülnek hiába, ők is csinálnak előállást, egész a domb fölé előtolták. Nagy ásatások látszanak a megfigyelőből, mi egy kb. 40 m magas fenyőfa tetejébe van szerelve, telefonnal ellátva. A falu fölötti kis erdőben egész egy erődítményt csinált az orosz, mit a mi tüzéreink megsemmisíthetnek. Hogy mi okból nem bántották még eddig? Este kihozták a menázsit.
1916. január 31.
Ma hallottam először a rablóbanda vagy sturmcomp. hírét. Ez egy újonnan szervezett katonaság, többnyire önkéntesek, a legelszántabbak, kiknek a teendőik a rablás: az ellenséget mindig zavarják, ne hagyják pihenni.
A főhadnagy kinevezett az osztag megfigyelőjének, mit a fenyőfáról teljesítek – itt volt a géppuska-, a gyalogsági- és a tüzérségi megfigyelő. Ezt az állást fölváltva fogják teljesíteni, tehát én már túl, a fegyver melletti szolgálattól mentes vagyok. Hátramentem a fegyvermesterhez a kukkert megjavítani. Ez idő alatt keresett engem Fejér Misi, nem talált. A konyhával kijöttem. A rablóbanda nem messzi, tőlünk hátra ütötte fel a tanyáját, egy szapőröktől csinált rókalyukban, vagy 20 méter mélységben a földben. Írtam Sándornak.
1916. február 1.
Csendben telt a nap; a főhadnagy úr adott képeslapot olvasni. 2–11 óráig a megfigyelőben voltam, egy tüzér őrmestertől vettem át a szolgálatot. Szép innen a kilátás, vagy 40 km-re lehet látni az oroszhoz. Jól látszik, mint járnak az oroszok; nem sűrűn, egy-egy lovas és szekér. Az állás mögött csak úgy hemzseg az orosz katona. A telefon a fülemre kapcsolva, ez meg össze-vissza kiabál mindent. Ez a megfigyelő a Juci nevet viseli, nekem csak erre a névre kell válaszoljak. Estefele már gyakrabban jönnek a szekerek, biztosan az oroszoknak hozzák a vacsorát (minálunk is így történt). Hátra már lehet látni a trénjeinket.
Egy kis köd szállott le, már nem lehet messzi látni. A telefon szólít, mit látni a 621-es kotén. A kukkerrel nézek oda; négy orosz dolgozik javábul egy futóárokkal a hegyről le. Jelentem a telefonon. Megint szólnak: a 36-os batri belövi magát. Már nyihog is egy gránát és becsapódik vagy 60 lépéssel hosszabban. Ezt bemondom, a második majd’ az oroszokra esett; ezt is bemondom. Jön a harmadik is; ez mind agyonüti az oroszokat, ha el nem szaladnak előre. Ezt a becsapódást is bemondom, és a válasz az, hogy nagyon figyelmes legyek erre a pontra.
Kezd hideg lenni; van jó hósapkám a kagylóra húzva, egy hatalmas nagy suba, dupla csizma. Pipázni nem szabad, de vigyázva lehet. Már ebben az öltözetben meg nem lehet fázni. Hozzák a menázsit, de visszaküldöm; majd megeszem szolgálat után. Ekkor jön a főhadnagyunk – ő volt a szolgálatban levő tiszt, följött. Kérdem a jelszót, nem válaszol jól. Persze én nem ismertem rá; kérem még egyszer, ekkor is rosszul felel. Kapom a pisztolyt, hogy lövök. Ő észreveszi; ekkor kiáltja: Lajos, mert ez volt a jelszó. Kéri a lózungot: Fertő, mondok neki, jöhet. Kérdi, hogy mi újság; mondok neki, hogy mi lesz, a 36-os batri fog lőni. Ő mondja, bevárja, és egyúttal jelenti, hogy ő a szolgálatban levő tiszt. 8 órakor szólítnak a 36-os batritól, mi van a ponttal. Hát dolgoznak, mit a kukkerrel lehetett látni: a havon mászkálni ide-oda fekete foltokat. Szól a telefon, Achtung, Juci, figyelj már, 36-os batri, 3-as löveg. Már jött is; a robbanási szikránál látni több álló alakot. Én leadom, jó volt, szóra nem is méltatták, csak jött is vagy 50 darab lövedék alig 5 perc alatt, aztán csend lett.
10 órakor jött a váltás a századtól, egy szakaszvezető; átadtam a váltást, bejelentem a regement comondohoz, ott átveszik, én távozok. Nem fáztam meg. Az ételt megmelegítem, van még egy kis pálinkám, iszok belőle, megvacsorázok. Ekkor bejött az őrmester kérdezni, minek volt ez az ágyúzás. Azt mondom, hogy a dolgozó oroszokat zavarta meg. Majd megnézzük holnap; ezzel elment. A mások már alusznak, Jakab kint van poszton; hát én is lefekszem álmodni szépeket.
3,7 cm-s gyalogsági ágyú császári és királyi 2. gyalogezred egyik katonájának fényképén (Forrás: Székely Nemzeti Múzeum)
1916. február 2.
9 órakor kelek föl, megmosakodom, megyek megnézni, mit műveltek a gránátok. Elég szép, van három halott, az egész környék csupa tölcsér, itt már többé nem ásnak az oroszok. Ez a pont a kilövésünktől volt 200 lépést jobbra, 600 m-t előre. A nap csendben telt el. Délben ettem 2 órakor. Szolgálatban, a fa tetején nem történt semmi különös; szórakozni is lehet, annyi nevek, kiabálás van a telefonon. 10-kor fölváltottak.
1916. február 3.
Hozzáfogtam a gyűrűreszeléshez, nem volt mit csinálni. Ma kaptam egy távolságmérőt [...], ezzel nézegettem egyes pontokat a géppuska részére. 2–10 között szolgálatban.
1916. február 4.
Mostam ruhát, elmentem Fejér Misihoz. Kb. egy km-re van innen, ő káplár és zugkomondánt Megvendégelt – volt neki kakaó, kávé, rum –, adott emlékül egy fényképet, mit itt mellékelek. 2 órára visszajöttem, 10-ig voltam szolgálatban. Oly kényelmes ez a kis dekung, külön alszik mindenik: egyik sarkában a füttő, középen egy kerek asztal, min eszünk. Egyik oldalában egy pad, mi fenyőgallyal van kitömve; emlékeztet egy avadag díványra. Írtam levelet édesanyámnak (mellékelve), megvacsoráztam. Még mesélgettünk, míg el nem aludtunk.
1916. február 5.
Semmi különösség nélkül telt el. Megcsináltam egy új skiccet a puskának, mibe minden pont, hova lehet lőni a puskánkkal, be lett mérve. 2–10 között szolgálat.
1916. február 6.
Reszelem a gyűrűt, megfaragom, megvésem. Már 15 koronáért is adok egy gyűrűt – ellenben szépen van kidolgozva. Írtam levelet Katusnak. 2–10 között szolgálatban. Ma az ezredes úr jött vizsgálni az egész bakacsaládot. Az alárom ½ órát tartott, oszt ki-ki pihenőre.
1916. február 7.
Ma egész lanyha a idő, a bakák egész ütközeteket rendeznek hógránátokkal. Jókedvében van az egész család. Többen csináltak egy hatalmas orosz katonát hóból – volt három m. magas. Jártak a repülők, ütköztek is fönn; a mienk egy megsérült, de rendesen leszállott. Tengersokat ágyúztak rájuk, csak úgy hullott az ólomeső. Írtam levelet édesanyámnak, voltam 2–10 között szolgálatban, azután egy kicsit kártyáztunk. Berszán kiment szolgálatba. Kaptam levelet Fejér Misitől – egy zenés levelezőlapot –, rajta a lengyel himnusszal és a Kesereg a vajda című nótás darabokkal.
1916. február 8.
Voltam hátra alumíniumot keresni, találtam is egy pár darabot. Voltam a bandánál, itt köztük van Vajda György, és örültünk ezen a találkozáson. Bevitt az unterstandba, volt neki egy kis rum, ebből illogattunk. 2 órára hazamentem. A szolgálat csendesen telt el, az oroszok azon a ponton fölhagytak a dologgal. Az étkezés elég jó, bor jön minden második nap, ½ liter.
1916. február 9.
Gyűrűgyártással meg a szolgálattal telt a nap.
1916. február 10.
Mint e tegnapi – egy pár orosz gránátnak a kivételével, ami a rablóbandához közel esett le.
1916. február 11.
Reggel hozzáfogtam kártyázni a szentjánosbogarakkal; előre veszítettem, de visszajött; a fiúk ma megpucolták a fegyvert és a muníciót.
Fényszórósok egy korabeli képeslap részletén
(Forrás: Magyarosi Sándor gyűjteménye)
1916. február 12.
Korán reggel nagy légiharc. Vagy öt orosz repülő átjött hozzánk, bombázta a tartalékot meg a tüzéreket. Tőlünk is jött vagy négy repülő, volt úszkálás a levegőben! Egy orosz repülőt fölgyújtottak, mi le is esett Gorodics város szélén. Volt benne egy orosz őrnagy és egy főhadnagy, kiket elfogtak – két kopogó éhes cigány baka [...], kik épp arra barangoltak. A szolgálatom letelt; semmi különös, az idő nagyon lanyhul, talán már jön a tavasz, jöjjön a kedves.
Következő rész: „Mindnyájan följegyeztük a titkos jeleket…”
Összes rész: Jakab István első világháborús naplója
