Jakab István első világháborús naplója – 7. rész
Hősünk továbbra is fel-felkeresi az orosz lányokat, gyakori eltűnései azonban már a feletteseinek is kezdenek szemet szúrni. Először parancsnoka, egy főhadnagy fedezi fel, hogy csellengő katonája kikhez járogat, aztán egy napon két tiszt is megjelenik a lányok házánál, és ezzel a bakák számára a móka véget ér. Közben beköszönt a tél, emberünk pedig megünnepli első harctéri karácsonyát. 1916 januárjában véget ér a géppuskás tanfolyam és a front mögötti békés napoknak is vége szakad. Jakabék visszakerülnek az állásba, ahol kényelmesen berendezkednek egy újonnan épített fedezékbe. A mindennapok egyhangúságát csak a Montenegró elfoglalásának örömére rendezett díszlövés töri meg.
1915. december 8.
Rukkoltunk, csak odakint a gyakorlótéren. Én parancsot kaptam – mint kém lettem kiküldve abba az irányba, merre a lányok laktak. Az én belátásom szerint. Mit derítek föl? Gondolom magamban, hát a lányokat. Jó lesz ez. Megyek vissza a jelentéssel, hogy hol az ellenség: mindjárt meg is kezdtük a felvonulást. Mikor kiértünk a domb tetejére, tüzet nyitunk az épületre meg a környékére. Volt is siker, mert a bentlakók megijedtek, hogy mi tényleg rájuk tüzelünk. Egy öregasszony az ablakból fehér kendőt lobogtat, mire mi is tüzet szüntetünk. Az előnyomulás itt is sikerült és kaptunk pihenőt; a főhadnagy rendezett játékot, hogy meg ne fázzunk. Mi kihasználtuk az alkalmat Kissel és beszaladtunk a lányokhoz melegedni; ezek megkínáltak nyers krumplipalacsintával, mi ki van sütve zsírban és cukorral meghintve. Nem sokat időztünk ott, hogy a távollétünk ne tűnjön föl, visszamentünk az osztaghoz. Kevés idő múlva mentünk is már haza. Délután iskola a szobában, estefelé a Katinkához: ott voltam éjfélig. Otthon egy páran még kártyáztak.
1915. december 10.
Mint rendesen az előbbi napon, csak a fagy nagyobb.
1915. december 11.
Mint az előbbi nap; a főhadnagy megfenyített az egészünket a sok lógásért, egyúttal megtiltotta azt.
1915. december 12.
Nem rukkoltunk, menni kell a templomba, de én elmentem a lányokhoz. Vittem cukrot és mézet, ott ültem egész estig, megtanítottam őket kártyázni. Nótáztunk, teáztunk, és így telt el a nap.
1915. december 13.
Ma nagygyakorlatunk van, a 31. ezred egy batalionjával kell ütközzünk. Rendes időben indultunk el; a káplár Gábost rászedem Kissel, hogy vegye az irányt a házak felé, ti. a lányok felé. Odaérve mi mentünk a káplárral a szobába, ott csináltak a lányok jó meleg teát. A sok beszédben mink ottfelejtettük magunkat. Egyszer olyan nagy kiabálás van kint; utánunk lesett a főhadnagy, tehát megtudta, hogy mi hol keressük az ellenséget. De mikor meglátta, milyen gyönyörűek – az ellenség –, minket elküldött az ellenség keresésére, ő meg bement a lányokhoz. Mondom Kisnek, mi kikopunk e kedves ellenségből. Ami meg is történt, mert csak addig volt baj, míg vajegy tiszt felfedezi, oszt vége a bakának. Mi berukkoltunk, a tiszt úr meg későre jött haza; elteltek a mézes napok. Délután iskola a ló betegségéről.
1915. december 14.
Alighogy kiértem a gyakorlótérre, az alkalmat fölhasználtam, mindjárt mentem a lányokhoz. Ezek csak úgy fogadtak, mint eddig, aztán mondták, hogy a főhadnagy úr nagyon fenyegetőzött azokra a bakákra, akik ott jártak és kérdezték, hogyha nem bántott. Visszaszaladtam az osztaghoz, nem tudta senki, hogy én hol voltam. Mondtam a Gábosnak, hogy én délre nem megyek haza, a lányoknál kapok ebédet. Ott is maradtam; ebéd elég jó volt. Ebéd után meg ott maradtam, ha mindjárt büntetést is kapok. Elég vígan telt a délután, de úgy négy óra után jön az udvarba két tiszt, egy hadnagy és egy Fenrik, tartnak egyenest a szobába. Én egy kicsit meghökkentem; már időm nem volt fölöltözni, meg oszt a zubbonyom az egyik lányon volt [...]. Beléptek, tisztelegnek – zavarba jöttek egyelőre, hogy megláttak engem, mert nem tudták, hogy ki vagyok. Gondolták, valami tiszt. Köszöntem én is. Később fölveszem én is a kabátot; akkor látták, hogy kivel van dolguk. Mindjárt kérdőre vontak, hogyha van kimaradásom; bizony nekem nem volt. Rögtön följegyzett a hadnagy, hogy hová tartozom, és figyelmeztetett a rögtöni távozásra, különben bekísértet a komondóhoz. Egy kicsit rosszul jött, hogy így történt. Nem volt merre, el is jöttem. A lány kikísért a kapuba, ott elbúcsúztunk, talán örökre.
Szerelmétől búcsúzó katona egy korabeli képeslapon
(Forrás: Magyarosi Sándor gyűjteménye)
Estére megérkeztem az osztaghoz. Itt is baj volt: a naposi szolgálatot rám nyomták, én meg nem voltam jelen. Ez elég baj volt, a főhadnagy is megtudta a távollétem és kimondta, ha megérkezem, jelentkezzem nála. Jelentkezem is; az őrmester és a káplár bemondása szerint kint voltam az állásban a barátaimnál, mit ő nagyon nehezen hitt el, de azért helybenhagyta, majd aztán ő mondta meg, hogy hol voltam. De nem büntetett, csak 48 órai naposi szolgálattal, meg hogy meg ne próbáljam többé. Éjjel szolgálatban voltam, de nem volt szigorú, lehetett aludni is. Egész éjjel havazott.
1915. december 15.
Nem volt rukkolás a nagy hó miatt. Iskola a fegyverről, délután testgyakorlat és iskola az osztag fölszereléséről.
1915. december 16.
Nem rukkoltunk, a hó egy méternél vastagabb. Iskola a tüzelésről, a belövésekről, délután énekóra, testgyakorlat. Általában véve elég jó az étkezés, ital is kijár elég jól. Jól érzem magam.
1915. december 17.
Rukkoltunk; elég nehéz volt a nagy hóban mászkálni. Az egész osztag a vadászház felé mentünk, itt ültünk vagy egy félórát. A kisebbik lányt nem láttam; be meg nem mentem, mert bent voltak a tisztek a századtól is – szóval én kikoptam innen. Eh, sebaj, büszke voltam, hogy utánam jöttek a tiszt urak, én voltam az első. Kis barátom, ő nagyon bánkódott emiatt. Utóvégre bele kellett nyugodni a jelenbe. Egy órakor értünk haza kifáradva, megfagyva, a nagy hótól megvizülve. Délután csak szárítgattuk a ruhánkat a szobában.
1915. december 18., szombat
Iskola a szobában. A főhadnagy úrtól nyertem 20 db cigarettát, hogy a fegyvert 45 mp alatt szétszedtem és összeraktam; ilyen gyorsan senki nem tudta. Délután dinszfráj pucoltunk, mosakodtunk, varrtunk, aludtunk, kártyáztunk. Kaptam levelet anyámtól, Jakab Istvántól a honvéd századtól. Voltam fürödni a városban: 1 korona a meleg fürdő. Itt a fürdőben egy hadnagy főbe lőtte magát; mi volt az oka, azt nem tudhatom.
1915. december 19., vasárnap
Voltam istentiszteleten, mi a szabad ég alatt volt. Délben jó menázsi: disznósült, palacsinta, sós káposzta, ½ liter bor. Délután sétáltam a városban: elég rend van, a hó nagy garmadákba van gyűjtve. Egy zsidótól vettem képeslapokat, mit mindjárt el is küldtem a postán – vagy öt darabot. A városban találkoztam azzal a hadnaggyal, melyik a lánynál kapott, de nem volt rossz szenvvel irántam; adott vagy 10 drb cigarettát, kérdezett egy-mást a lányokról. Este kártyáztunk, veszítettem 9 koronát.
1915. december 20.
Rukkoltunk. Elég kínos ez a rukkolás, de csak jobb, mint az állásban lenni: nem nyihognak a gránátok a fejem fölött. Máskülönben már el is szoktam [...] az ilyesmitől. Délután iskola, és napos lettem.
1915. december 21.
Az osztag rukkolt, én otthon maradtam. Egy gyalogsági szakácstól vettem 1 kg cukrot, ½ liter rumot; az egész egy korona. Délután iskola és az egész fürödni ment. Éjjel kártyáztam, veszítettem 7 koronát.
1915. december 22.
Rukkolás. Volt céllövés, én lőttem egy géppuskapáncélra, min 16 lyukat fúrtak a golyók. Igen, mert a páncél gyenge vasból lett csinálva. Délután iskola; kaptam postát Fejér Katustól. Este nyertem a kártyán 11 koronát; hazunról kaptam egy csomagot.
1915. december 23.
Rukkolás; ma elővonulási gyakorlatok; délután iskola.
1915. december 24., karácsony
Nem rukkoltunk, előkészületek a karácsonyi ünnephez [...]. Én indítványoztam egy karácsonyfát felállítani; összegyűjtöttem vagy 20 koronát, vettem rajta minden csecsebecsét. Csináltunk papírszalagot, a konyháról kaptunk 40 darab fánkot, mit a szakács csinált a megspórolt anyagból, meg oszt faszoltunk 5 pipát, 20 képeslapot, 6 csomag csokoládét, cukorkát, szájharmonikát (2), tollat (5), ceruzát (5), tábori lapot 200 drb-ot, 2 bicskát – elég szép volt. Estére készen állott a fa. Vacsora után eljött a főhadnagy megnézni: nagyon szép volt. Meglepődött, egy darabig nézte-nézte, egyszerre csak a könnyek hullanak a szeméből. Mindenkinek kezet adott és nagyon kért, hogy a tűzvonalban hű bajtársként tekintsük és támogassuk. Volt a fán vagy 7 drb gyertya, meggyulladtak mind. Ekkor egy szép beszédet mondott; mi nagyon megható volt, hogy itt a távolban a hazától, családtól, a mi szeretteinktől ily boldogan ülhessük meg e nagy napot. Bizony, oly érzelem fogott el mindnyájunkat, még engem is, talán mindnek hullott a könnye, hogy élhetünk. A főhadnagy adott a fára 200 drb cigarettát és megígérte a holnapi viszontlátást; elment. Bizony oly vígan telt az éjszaka, én a szájmozsikával húztam, a többiek meg táncra perdültek. Ki nem táncolt, segített a nótában, egy része kártyázott. Éjfélkor a szakács behozott mindenkinek egy nagy fánkot, volt egy kis borunk is; itt a zsidó házigazda csak úgy bámult a mi vígságunkon. Én megetettem vele egy darab fánkot; állítottam, faggyúval van sütve, pedig disznózsírban volt. Az ám, lett imádkozás, mikor megtudta a valót; megkötözte karját, lábát, a homlokára föltette a négyszögletű szentséget, így kérte bűne bocsánatát. Két órakor én is lefeküdtem.
A Monarchia egyik lovas alakulatának a katonái a karácsonyt ünneplik
(Forrás: Magyarosi Sándor gyűjteménye)
1915. december 25.
Karácsonyi reggeli volt rumos kávé. Voltam istentiszteleten, azután volt a mi szobánkban egy szép beszéd, mit az őrmester Oters rendezett. Énekeltünk templomi éneket, majd a Bibliából, és azután megvolt az ebéd, mi elég ünnepélyes volt. Délután kártyáztunk, táncoltunk, meg gyönyörködtünk a karácsonyfában. Megjött a főhadnagy is egy pár tiszttel, itt volt az ezredes Mandgezos, az ezred parancsnoka; megdicsért, adott 200 drb cigarettát a fára, mondott egy szép beszédet és eltávozott, és vele az egész tisztek. Írtam Katusnak.
1915. december 26.
Mi a szobában tartottunk istentiszteletet a lutheránus vallás szerint, mert az őrmesterek szászok, meg a főhadnagy is jelen volt – ő is szász volt. Istentisztelet után ő tartott egy hazafias beszédet, végre egy imát a magyar népért, a királyért és a hazáért. Oly gyönyörű kis gyülekezet! A főhadnagy a csoport közepén; kezet fog mindenkivel, és meleg baráti szeretetét ajánlotta és kívánta minden katonától. Még ott társalgott köztünk, és kiosztotta a karácsonyi ajándékot a fáról; a legnagyobb örömmel és megelégedéssel fogadta mindenik. Én kaptam két zsebkendőt, 1 pipát, 1 szájharmonikát, cukorkát, cigarettát, csokoládét. Oly megható pillanatokat éltünk át most; jelen mindenik, elmélázva a családi körre, ahol annyira várják haza az apát, a fiút, a kedvest, hol a karácsonyfa alatt egy-két jókedvű gyerek, ugrándoznak körül, mit sem törődve azon, hogy a kedves apukájuk vajon hol lehet, vajon részesül a kis Jézuska által hozott karácsonyi fának ragyogásán örvendezni. Boldogok ezek a picik. Ott van az anyukájuk, térdel öszekulcsolt kezekkel a karácsonyfa alatt, és valamit halkan rebeg a szája, forró könnyek gördülnek alá volt piros-halvány arcán. A hancúrozó gyerekek meglátják az édesanyjukat; egy láthatatlan erő készteti őket, hogy úgy csináljanak, mint anyukájuk, és halkan rebegve kérik: kis Jézuska, őrizd meg édesapánkat a csatákban és vezéreld haza, majd imádni foglak, míg élek. Az én gondolataim egy ilyen töredéken kalandoztak; volt egy pár, kik könnyeztek. Ezt a mély csendet az őrmester Oters törte meg, parancsolta, hogy menjenek menázsiért. A főhadnagy jó étvágyat kíván, mit mi viszonoztunk, és eltávozott. A menázsi elég jó volt, jobbat nem is lehet kívánni: ½ liter bor. A délután megint vígan telt, táncoltunk, kártyáztunk, énekeltünk. Este újra kártyáztunk: nyertem 17 koronát. Még volt egy kis borunk, én vettem vagy 2 litert: mi megittuk az Istvánokat éltetve.
1915. december 27.
Otthon töltöttem az egész napot, aludtam; este kártyáztunk. Kint a fronton, a várostól balra átjött 38 orosz katona, kik megunták már a nyomort.
1915. december 28.
Rukkoltunk. Gyönyörű téli nap, vakítóan csillámlik a hó a nap sugaraiban. Ma volt [...] lövés, találatom volt a legénységnél az első, a tisztekkel a harmadik. A díjat kaptam: 100 drb cigaretta, 2 kenyér, ¼ kg csokoládé. Délután iskola a szobában. A főhadnagyunk egy őrnaggyal hármunkat előjegyzett előléptetésre. Kaptam levelet.
1915. december 29.
Rukkoltunk; kint a gyakorlótéren különféle játékokkal töltöttük az időt. Délután iskola; átvettem a naposi szolgálatot.
Hógolyózó katonák
(Forrás: Magyarosi Sándor gyűjteménye)
1915. december 30.
Itthon maradtam mint [...] napos. Kaptam levelet, karácsonyi üdvözleteket. Délután iskola, a szolgálatot átvette káplár Gábos.
1915. december 31.
Rukkoltunk, én helyettesítettem káplár Gábost. Elővonulási gyakorlatok voltak; elég jól sikerült, a főhadnagy igen meg volt elégedve. Délután dinszfráj. Ma az évnek utolsó napja; jó, hogy megérhettük. Annyi viszontagságon keresztül itt állok; hogy mit hoz a jövő, az még titok. Nem kívánok egyebet, csak békét, és akkor megvolna minden.
Kártyával virrasztunk. Éjjel 12-kor kint az állásban minden ágyú leadott 5 lövést, minden baka kilőtt 10 golyót köszönteni az új évet. Kívántam boldog új évet az én kedveseimnek odahaza. Vajon még ismételhetem-e ezeket a szavakat egy év múlva, nem tudom – elbúcsúztunk egymástól új évet és békét óhajtva. Tehát kívánok a legboldogabb új évet mindazoknak, kik majd egykor, sok év múlva olvasgatják ezeket a sorokat úgy téli estéken, rokon, barát, gyermek, unoka egybegyűlve, barátságos meleg szobában.
1916. év
Január 1., szombat
Újév, istentisztelet; voltam én is, az összes tartalék csapatok jelen voltak. Hatalmas beszédet mondott egy kapitány. Az egész nap lógással telt és kártyázással. Kaptam egy csomagot anyámtól.
1916. január 2.
Volt katolikus istentisztelet; az egész nap lustasággal telt el. Délután parancsba jött kimenni az állásba. Ez baj: végeladás, nincs maradás. Nagyon sajnálom itthagyni ezt a jó életet, de ha parancs, ez annyit jelent, mint előre.
1916. január 3.
Reggel korán keltünk fölkészülni, rendbe hozni mindent. A puskákat megtakarítottuk, kikaptuk a rezerva adagot, délben a menázsit. Vettem egy szakácstól 1 kg vajat, 2 kenyeret. 1 órakor fölszereltünk, indultunk az állás felé: elég vígan mentünk, nótaszóval. Este szürkületben megérkeztünk csak oda, hol voltunk előbb, egy fél km-nyire jobbra, le a völgybe. Egyenkint beszállottunk az állásba – itt németek voltak –, a puskát kitettük a kilövésbe. Én fölszereltem szolgálatba, a németek hátramentek a dekungba pihenni.
Csend van idekinn, alig hallható egy-egy puskalövés a távolból. Nem látni semmit, csak hóval borított minden: előre egy tisztás, vagy háromszáz méterre egy sor fűzfa és egy bokor húzódik. A völgy közepén egy patak partja is látszik, hátul meg fenyős nyírfaerdők – itt-ott kivágott fák megmaradt tuskói feketéllnek ki a hóból. Éjfélkor leváltottak, helyembe jött Balla Ferenc, én meg bementem a dekungba. Elég tágas, de gyengén van összeácsolva: a gerendák törésig vannak meghajolva – majd segítünk rajt’. Szép helyen voltunk itt is; a kilövéstől balra nem messzi volt Sklobova kis falucska, fölötte túl egy kis erdő, ebben meg egy futóárok ásva egész a széléig. Előttünk nem látni az orosz állást, messzi balra van. Jobb oldalt látni lehet, de messzi hátra, egy nagy erdőt. A puskát belőttük egyes pontokra, a káplár megcsinálta a skicét. Egész nap csendben telt; messzi balra egy kis ágyúzás volt – biztosan tüzérek lövik be az ágyúkat. Ide a reggelit korán reggel hozzák be, az ebédet és a vacsorát este szürkületben. Egész bátran lehet kint járni az állás mögött vagy az állás tetején.
A cs. és kir brassói 2. gyalogezred mozgása Baranoviczitől Gorodiszczeig. A vázlaton a Jakab által emlegetett falu is megjelenik (Forrás: Deseő Lajos (szerk.): Erdélyi ezredek a világháborúban, Bp., én.)
1916. január 5.
Ma: szép idő, gyönyörű téli nap. Az orosz lőtt egy párat, de messzi hátra. Én, Jakab, Berszán és Balla megegyeztünk egy új dekungot építeni magunknak; a főhadnagy megengedte, mihez rögtön hozzá is fogtunk ásni. A talaj homokos, gyorsan ment. Egész nap semmi különös sem történt.
1916. január 6.
A főhadnagy Gáli megkapta a századosi rangot, és tőlünk el lett helyezve. Helyébe jött egy hadnagy, Kappel – szász, de magyarul is tud. Nagyon finom ember, tehát mától ez a parancsnokunk; a szolgája egy csernátfalusi fiú [...]. A vacsora még világon kijött; elég jó. Hoztak tábori kályhákat és csöveket; egyet át is vettem a leendő lakásunkba.
1916. január 7.
A földásással készen voltunk, mentünk az erdőbe favágni. Paizs is segített, már hozunk is egy nagy fát a vállunkon. Valamiért összeszólalkoztunk, én a fát a vállammal ledobtam, a másik vége a vállán maradt; ez annyira megütötte, hogy elesett, majdnem eszméletlenül. Otthagyott, nem segített; a fát én hoztam egyedül. Megint visszamentünk. Épp belekezdtünk egy magas nyírfát levágni – mi még nem tudtuk, hogy tilos a favágás. Oda termett egy őrnagy, veszettül elkezd ránk bőgni. Paizsnak még le is adott egy jó hazait, csak úgy csattant – én szerencsémre nem kaptam –, és raportra stímolt mind a kettőnket. Most kapunk vagy kétórai kikötést. Jelentettem a hadnagynak, mi nem vagyunk az oka, nem tudtuk. Hát ő elintézte, és engem hátraküldött a lovakhoz; ott segítsenek a lovászok fát levágni és este hozzák ki egy szekérrel, ami meg is történt. Van most fa. Megjött a menázsi is.
1916. január 8.
Hozzáfogtunk az ácsoláshoz: délután 2 órára a dekung be lett födve, majd két méter földdel a födél betakarva. Én a konyháktól hoztam deszkát, papírt, megcsináltam az ajtót – még ablakot is kerítettünk –, külön-külön ágyakat mindenkinek. Oly kényelmes volt! A közepébe majd teszünk egy asztalt. Kihozták az élelmezést, kávét és rumot; a kenyér oly fehér, mint a hab.
1916. január 9.
A dekung tetejét gyeptéglával beraktuk, az oldalait faragott fából kiraktuk, fönt húztunk kátránypapírból plafont, közepébe asztalt tettünk: oly kényelmes, hogy jobbat az állásban nem lehet kívánni. Apró fenyőgallyból csináltunk puha ágyat; oly higiénikus, akár a legelső szanatórium. Megjött a menázsi és kaptam postát. Mától mindennap a lovászok hoznak egy szekér tűzifát fölvágva, a fahurcolástól meg vagyunk mentve. A tüzéreink egy párat lőttek az orosz állásra.
1916. január 10.
Az éjjel havazni kezdett; hull a hó, de sűrűn. Jó meleg van a dekungban. Unalmunkban már nem tudunk mit csinálni: kártyázni nincs pénz, olvasni nincs mit, tehát heverünk.
1916. január 11.
A jobbszárnyon egy pár orosz ágyúlövés volt. Sok orosz repülő átjött ma. A mieink nagyon srapneloztak, de siker nélkül; mentek az ő akaratuk szerint. A megfigyelőből látni, nagy csapatmozgások vannak az oroszoknál.
1916. január 12.
Hozzáfogtunk a töltényeket megpucolni. Szibériai hideg.
1916. január 13.
Csak őrségbe álltunk ki. Fa van bőven, meleg is van a dekungban. Estefele elmentem vizet hozni egy jó kis forráshoz; lehetett egy 1/2 km-nyire. Erdőn meg egy tarvágáson kellett átmenni. A hadnagy úr ma megvizsgálta minden dekungban a tisztaságot; a mienk nagyon tetszett neki, mit irigyelt is tőlünk.
1916. január 14.
Hozzáfogtam faragni, de a szerszám teljesen hiányzott, a bicsokkal nem sokra mentem. A varrás az inkább halad; megvarrtam a ruháimat, ahol rongyos volt – ugyan ez se volt sok. 12–2 között voltam szolgálatban, estefelé elmentem vízért. Meghozták a vacsorát. Egy kis csomagban kaptam dohányt, mit húgom, Katus küldött; én válaszoltam neki.
1916. január 15.
A fegyvert megpucoltuk, de csak unalomból. Járni nem lehet sehova, egy méter vastag a hóréteg; jobb a dekungban. Írtam leveleket ismeretlen lányoknak. Este a diszfürender hozott ruhát, én részesültem: két ing egy lábravalóval. Kaptam csomagot anyámtól: kenyér, szalonna, dohány és papír, csokoládé, egy hósapka, egy haskötő volt benne. Ezt közösen, négyen fogyasztottuk el, és ez így ment kölcsönösen: hol egyiknek, hol másiknak jött a csomag.
1916. január 16.
Ma csináltunk apró nyírfagallyból 10 drb seprűt, legyen már seprűnk is. Az őrmester Otersnek megjavítottuk a dekungját. Épp a szomszédságunkba megjött egy fényszóró-abtailung. Éjszaka dolgoztak a pionerek az állás előtt: csináltak drótakadályt.
1916. január 17.
A szentjánosbogarak vagy a fényszórósok hozzáfogtak dekungot ásni, közvetlen a mi dekungunk mellé – már szomszédunk is van, kezdünk népesedni. Estére megjött egy század pioner, de nem mentek ki: ott ólálkodtak az árokban meg a dekungban. Este 9 órakor alárom, teljes fölszereléssel, mindenik a helyét elfoglalta. Nagyon figyelek előre, de semmi mozdulat; csodálom, mi lehet. Később jött a hadnagy úr, ő mondta, hogy mi van: most este érkezett meg a hír, hogy Montenegró el lett foglalva, lerakta a fegyvert, és ennek örömére az összes frontokon ¼ órai díszlövés lesz minden fegyvernemtől ½ 10-től ¾ 10-ig. A jeladás egy vörös rakéta a tüzéreknek, az apró fegyvereké két vörös rakéta. Tehát megértettük, várjuk a pillanatot: a fegyver készen, én figyelek hátra.
Már repül a rakéta. E pillanatban, akárcsak a pokol az összes ördögeivel kiszabadult volna, irtózatos dörej: úgy hull a gránát, mint az eső. A fegyverjel is megjött, már hallszik a jobbszárnynak a rotyogása, már mi is megkezdtük, csúnya egyszerre így. Tartott egy negyedórát, oszt csend, megint némaság. Kint voltunk egész 10 óráig, azután csak a poszt maradt kinn, a többiek visszavonultunk a dekungokba. Egész éjjel nem volt egy puskalövés sem.
Következő rész: „A kutyák meglátták a nyulat…”
Összes rész: Jakab István első világháborús naplója
