„A koldustarisznyát akaszthatnám nyakamba, Csonka Magyarország dicsőségére”

2021.07.29. 07:00 :: KarikaTímea

A magyarországi hadigondozás a Nagy Háború után

A címben idézett mondat Hegedüs Sándor pápai rokkant honvéd 1922-ben íródott leveléből származik, amelyben a népjóléti miniszterhez fordult segítségért megvont rokkantjáradékának ügyében. Jelen írásunk az első világháború utáni hadigondozást, a hadigondozottak sorsának alakulását mutatja be, melynek során rávilágítunk arra is, hogy Hegedűs Sándor elkeseredettsége korántsem volt egyedi eset, lelkiállapota jellemző volt a magyarországi hadigondozottakéra általában is.

 

Hegedűs Sándor pápai hadirokkant kérelme Hegedűs Sándor pápai hadirokkant kérelme
(Forrás: MNL VeML)

„Összeomlottak a frontok. Letettük a fegyvert. Elvesztettük a háborút. Kitört a forradalom és jött a megszállás. Védtelen határainkon ellenállás nélkül özönlött be az ellenség. (…) A határszéli [hadigondozó – a szerző megjegyzése] intézetek nagy része, helyesebben személyzetük és gondozottjaik az ellenség elől menekültek. A legtöbb esetben mindenüknek, milliós értékű berendezési és felszerelési tárgyaiknak hátrahagyásával. Volt rá eset, hogy még az alkalmazottak ingóságai is odavesztek. Az ápoltakat hozó vonatok kivétel nélkül Budapestre futottak be. A betegek nagy része, különösen azok, a kik nem voltak ágyhoz kötve, nem egy alkalommal még útközt elszéledtek. Köztük – sajnos – sok száz tüdőbeteg. Ám még így is igen nagy volt azoknak a száma, a kiknek elhelyezéséről sürgősen gondoskodni kellett” – így írta le a háború befejezését követő állapotokat felsődriethomai Pettkó-Szandtner Aladár, a magyar hadigondozásról 1924-ben kiadott tájékoztatójában.

Pettkó-Szandtner Aladár, a m. kir. Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára Pettkó-Szandtner Aladár, a m. kir. Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkára (Forrás: Tolnai Világlapja, 1927. március 23.)

Munkájából megtudhatjuk, hogy a menekült hadirokkantak egy részét az Országos Hadigondozó Hivatal (a továbbiakban: OHH) fővárosi intézeteiben próbálták sürgősen elhelyezni, azok közül is főként a majd’ 1500 férőhellyel rendelkező, Fehérvári út 102. szám alatti utókezelő gyógyintézetbe, amely az Ericsson Magyar Villamossági Rt. gyárépületében működött. Nagyobb részük elhelyezésének megoldására azonban új intézeteket kellett létrehozni. Ezek közül az egyik az addig katonai üdülőtelepként szolgáló budapesti, Németvölgyi úti barakktelep volt, a másik pedig a csóti hadifogolytábor, illetve annak kórházépületei. Ezek igénybevétele nem okozott különösebb nehézségeket, mivel a polgári forradalom kitörése után mindkét intézmény teljesen kiürült.

A csóti leszerelőtábor A csóti leszerelőtábor
(Forrás: www.europeana.eu)

Az őszirózsás forradalom azonban nem csak az elhagyott katonai intézmények átvételével hozott változásokat a hadigondozásba. A Károlyi-kormány 1919. január 1-től az OHH-t a Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium felügyelete alá helyezte, s annak központjába és intézeteibe – Pettkó-Szandtner leírása szerint – hadirokkantak közül kiválasztott ún. bizalmiakat ültetett, akiknek egy része „álrokkant”, a hatalmi párt embere volt. A bizalmi rendszer távozásra kényszerítette a hivatal több főtisztviselőjét, valamint az intézetekben dolgozó orvosi kar és ápolószemélyzet nagy részét.

Felborult a rend az utókezelő kórházakban, a rokkantiskolákban és az árvaházakban is, az OHH kezelése alatt állt pénzalapok vagyona pedig közprédává vált. Felszámolták a hadigondozó kormánybiztosi intézményt és az Országos Hadigondozó Tanácsot, továbbá sok helyen megszűnt a hadigondozó párfogói- és tanácsadórendszer és a hadigondozó bizottságok működése is. Mindeközben az OHH intézeteiben a következő forradalmat előkészítő, erős propaganda tevékenység folyt. A Fehérvári úti utókezelő gyógyintézetben például a hetekig ott tartózkodó Szamuely Tibor (akit egyébként 1919 áprilisában a rokkantügyek teljhatalmú népbiztosává neveztek ki) toborzott híveket pártja számára, ahogy tette ezt 1915–1918 között, oroszországi hadifogsága alatt a fogolytáborokban is.

Szamuely Tibor 1919-ben Szamuely Tibor 1919-ben
(Forrás: www.europeana.eu)

A szintén baloldali befolyás alatt állt Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Szövetsége (a továbbiakban: HOSZ) is mozgolódott már 1919 elején. Január első napjaiban tagjai közé tartozó hadigondozottak ostromolták meg a Legénységi Hadirokkantak Országos Egyesülete által kiadott lap, a Rokkantujság Kossuth utcai székhelyét, mivel az támadást intézett a HOSZ ellen (a beszedett tagdíjakkal kapcsolatos pénzügyi visszaélésekre célozgathattak). Február 2-án nagyjából kétezernyi hadigondozott (rokkant, özvegy és árva) vonult a Budai Várba, soron kívüli földhöz juttatást, a hadirokkant-ellátási törvény reformját, valamint az OHH feloszlatását vagy átszervezését követelve. Néhány nappal később hadirokkantak elfoglalták az OHH Vilmos császár úti központját és eltávolították a még ott dolgozó tisztviselőket. (A HOSZ működését egyébként a belügyminiszter 1919 októberében felfüggesztette. Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Nemzeti Szövetsége néven 1920 márciusában alakultak újjá. Ezen érdekképviselet közismert rövidítése volt a HADRÖÁ.)

B. Horváth János hadirokkant igazolványa 1920 körül B. Horváth János hadirokkant igazolványa 1920 körül
(Forrás: www.darabanth.com)

A Tanácsköztársaság kikiáltása és a kommunista hatalomátvétel után az OHH a Népjóléti és Munkaügyi Népbiztosság égisze alatt működött tovább. Elrendelték az ellátatlan hadirokkantak, özvegyek és árvák összeírását, megemelték a segélyek összegét és intézkedéseket tettek az intézetekben élők élelmiszer ellátásának javítására is, de ezeket a rendelkezéseket nem tudták maradéktalanul végrehajtani, mivel az ország nagy része ekkor már idegen megszállás alatt állt.

A magyar hadigondozásnak ezt az időszakát Pettkó-Szandtner végletesen negatívnak ábrázolja. „És miként vész, vér, gyász, nyomor és pusztulás voltak kormányzásuknak állandó kísérői, rombolás volt eredménye igazgatásuknak a hadigondozás terén is. Az anarchia, a mely már az első forradalom idejében megvetette lábát a hadigondozási intézetekben és intézményeknél, elképzelhetetlen mérveket öltött. A sötét középkorra, az ököljog idejére emlékeztető állapotok voltak mindenfelé találhatók. Várakhoz, erődítményekhez voltak az intézetek hasonlók. A gondozottak és ápoltak, a kik most már túlnyomórészt minden törődöttség nélkül való álrokkantakból állottak, fegyverekkel, töltényekkel és kézigránátokkal voltak felszerelve. Valóságos fegyveres hatalom volt egy-egy intézetnek a betegállománya, a mely akaratának és óhajának minden körülmények között érvényt szerzett. Másrészt azok az igazi rokkantak, a kik rokkantiskolai kiképzésük után, mint a társadalom hasznos tagjai, már otthonukban helyezkedtek el, sok esetben teljes mértékben ki voltak szolgáltatva az ú. n. proletárdiktatúra önkényének.”

A háború utáni zűrzavaros időszakok, az aktuális politikai helyzet nyilvánvalóan lehetőséget adott visszaélésekre, szabálytalanságokra. Annak tisztázása azonban, hogy ezek pontosan miként és milyen arányban valósultak meg, még várat magára.

A művégtaggyár dolgozóinak csoportja 1919. május 1-jén A művégtaggyár dolgozóinak csoportja 1919. május 1-jén
(Forrás: www.europeana.eu)

A forradalmak és a román megszállás után kifosztott ország újjászervezése során a hadigondozás rendszerét is újra fel kellett építeni: országos irányítását közvetlenül a népjóléti és munkaügyi miniszter jogkörébe utalták, valamint ő felügyelte az OHH-t és intézeteit, az alapokat és alapítványokat is. Az irányítása alá tartozó minisztérium hatáskörébe vonták a haditelek- és nevelési segély ügyekben való döntést, valamint ott intéződtek ezután a nem hivatásos állományba tartozó tisztek és legénységi egyének, valamint özvegyeiknek és árváiknak hadigondozási ügyei. A hivatásos tisztek és hátramaradottjaik katonai nyugellátási ügyeit továbbra is a Honvédelmi minisztérium kezelte.

Elkezdődött a hadigondozó intézmények átszervezése, valamint a rokkantotthonok és hadiárvaházak gondozottjainak felülvizsgálata is. Eltávolították az intézetekből a gondozásra már nem szoruló személyeket – az utókezelő intézetekben ápolt rokkantakat orvosi felülvizsgálatnak vetették alá, az árvák esetében jogosultságukat ellenőrizték. A gondozottak számának jelentős csökkenése természetesen maga után vonta az intézményhálózat leépítését. Több intézetet megszüntettek, másokat összevontak. Az átszervezés folyamán azonban szem előtt tartották, hogy a hadifogságban sínylődő rokkant katonák hazatérésekor a számukra szükséges férőhelyeket biztosítani tudják, valamint hogy azok elhelyezéséről is képesek legyenek gondoskodni, akik a háború utáni zavaros időkben – általában rajtuk kívülálló okoknál fogva – nem tudták igénybe venni az utógyógykezelést.

Hazatérő volt hadifoglyok üdvözlése a csóti táborban Hazatérő volt hadifoglyok üdvözlése a csóti táborban
(Forrás: Hadifogoly magyarok története. 2. kötet, Budapest, 1930)

A hadifoglyok hazahozatala hivatalosan 1922-ben fejeződött be. Az őket szállító különvonatokat egyenesen a leszerelőtáborokba (legtöbbjüket Csótra) irányították, ahol 14 napig tartó egészségügyi megfigyelés alatt tarották a katonákat, ugyanakkor vizsgálták a fogság alatt tanúsított magatartásukat is. Ott tartózkodásuk alatt egyaránt gondoskodtak szórakoztatásukról és felvilágosításukról – többek között megismertették velük a hadigondozás eljárásrendjét és intézményrendszerét. Megfigyelésük után a rászorulókat a tábor parancsnoksága az OHH által kijelölt intézetekbe küldte. Pettkó-Szandtner így írt erről: „Tapasztalat szerint a törődöttséggel hazatérők jelentős részének thermalis fürdőkezelésre volt szüksége, kisebb része orthopaediai és sebészeti kezelésre, illetve művégtaggal való ellátásra szorult. De számos belbeteg, főként tüdőbeteg is volt minden szállítmányban. Általában igen nagy volt azoknak a száma a kiket fogászati kezelésben és fogpótlásban kellett részesíteni. Ezek között szinte rendszeresen szájsebészeti esetekkel (állkapocssérültekkel) is találkoztunk, sőt gyakori jelenség volt, hogy a hazatérők soraiban bőrbetegek és bujakórosak is előfordultak.”

Léb Ferenc veszprémi tizedes részére Csóton, 1921-ben kiállított hadifogoly-igazolvány

Léb Ferenc veszprémi tizedes részére Csóton, 1921-ben kiállított hadifogoly-igazolvány Léb Ferenc veszprémi tizedes részére Csóton, 1921-ben kiállított hadifogoly-igazolvány
(Forrás: MNL VeML)

Újabb feladatot rótt a rendszerre a háború után megszállt területekről, majd a trianoni döntés következtében lakóhelyükről elmenekült rokkantakról való gondoskodás is, amelynek megoldása nem volt éppen zökkenőmentes. Példaként említhető, hogy az OHH sátoraljaújhelyi rokkantintézetének ápoltjai és személyzete az intézet megmaradt vagyontárgyait vonatra rakva menekült el a csehek elől, s hónapokig vesztegelt a hatvani vasútállomáson. A Trianoni döntés következtében – ahogy azt már korábban említettük – az új határokon kívülre került a hadigondozó intézetek jelentős része.

Az impériumváltás különösen a hadiárva-ellátásban okozott nagy zavart. Az OHH által létesített hadiárvaházak közül kettő, a szerződéses viszonyban állók közül pedig tizenhat működött elcsatolt területeken. Ezekben az intézetekben nevelkedtek olyan gyermekek, akiknek illetőségi helye Csonka-Magyarországon volt, a magyar fennhatóság alatt állókban pedig gondoztak olyan árvákat is, akik az elcsatolt országrészekből származtak. Emiatt bonyodalmas gyermekcserék és optálási ügyek intézésére kényszerült a minisztérium, miközben sok száz gyermekelhelyezési kérelmet kellett amúgy is elbírálniuk.

A Magyar Kefe- Kosár- és Seprőgyár Rt. hadiárvák zenekara kb. 1917-1918-ban A Magyar Kefe- Kosár- és Seprőgyár Rt. hadiárvák zenekara kb. 1917-1918-ban
(Forrás: www.darabanth.com)

Az általános elszegényedés, a nehéz megélhetés, a rossz kereseti viszonyok ugyanakkor szükségessé tették a hadigondozottak további segélyezését, annál is inkább, mivel nyugellátásuk folyósítása akadályokba ütközött. A volt császári és királyi hadsereg kötelékébe tartozók nyugellátási és nyilvántartási iratait a nagyszombati cs. és kir. rokkantházban őrizték, amely cseh megszállás alatt állt, a honvédség és népfelkelés állományába tartozó rokkantak iratainak nagy részét pedig a megszálló román csapatok elpusztították.

A hadigondozottak helyzetének és pénzellátásának rendezésével kapcsolatos első jelentősebb jogszabály a 2700/1922. M.E. rendelet volt, amely nyugellátás helyett járadékot és ápolási pótlékot állapított meg a hadigondozottak számára, bár ezt jövedelmi korlátokhoz kötötte. (Nem sokkal később a jövedelmi cenzust törölték, ugyanakkor az a következő évtizedekben vissza-visszatérő feltétel volt a hadigondozási járadékok megítélése során.)

Az igénymegállapítási folyamat lebonyolítására a főváros kerületeiben, a törvényhatósági jogú és rendezett tanácsú városokban, valamint szinte valamennyi járásban igénymegállapító bizottságokat hoztak létre, amelyek a jogosultság megadása után ún. „Egyéni lapot” állítottak ki, s azt ezután a hadigondozottaknak minden igényükkor be kellett mutatni. (E nyomtatványt 1934-től a Hadigondozási igazolvány váltotta fel.) Alapvető változásokat azonban a hadirokkantak és más hadigondozottak ellátásáról szóló 1933. évi VII. törvénycikk hozott a hadigondozásba, amely többek között leírta a hadigondozási eljárás rendjét, megszervezte a hadigondozó bizottságokat, felsorolta a közreműködő hatóságokat, szabályozta a hadigondozási ellátásokat és megnevezte a hadigondozottak nemeit. E törvény és a végrehajtására hozott 9300/1933. Eln. Hg. H. M. számú utasítás szolgált alapul a következő évtizedek során – egészen 1994-ig – a hadigondozásban követett eljárásoknál.

Néhai János veszprémi hadirokkant számára kiállított Egyéni lap Néhai János veszprémi hadirokkant számára kiállított Egyéni lap
(Forrás: MNL VeML)

Amrein István veszprémi hadirokkant Hadigondozási igazolványa Amrein István veszprémi hadirokkant Hadigondozási igazolványa
(Forrás: MNL VeML)

Térjünk vissza azonban a hadigondozás intézményrendszeréhez. Az utolsó gyógykezelésre szakosodott intézmény, a budapesti Fehérvári úti intézet (sebészeti-plasztikai osztályának kivételével) 1922 szeptemberében szűnt meg, s ugyanekkor számolták fel a Hadivakok m. kir. Országos Intézetét is. A két intézet felszerelését és rokkantházi ellátásra szoruló ápoltjaikat a frissen alapított M. Kir. Hadirokkant Otthon vette át. A már csekély számú, kezelést vagy műtétet igénylő hadirokkant gyógyítását a budapesti és a debreceni tudományegyetemek klinikái vállalták, vagy a budapesti irgalmas rend kórháza és más vidéki közkórházak fogadták be őket. A sebészeti-plasztikai osztályt és a Németvölgyi úti, tüdőbetegeket gondozó intézetet (az utóbbit M. kir. Tüdőbeteg-Gyógyintézet néven) továbbra is működtetni kellett, s az állam biztosította a rászoruló hadirokkantak ingyenes gyógykezelését, valamint protézissel és gyógyszerekkel való ellátását is.

A magukról gondoskodni nem képes hadirokkantak befogadására hozták létre a M. kir. Hadirokkant Otthont Budapesten, a IX. kerület, Timót u. 3. szám alatt, amelynek lakói teljes ellátást élveztek. Aki akart, dolgozhatott is az otthon kosárfonó- és kefekötő műhelyében. A volt legénységi állomány tagjait és az altiszteket közös termekben, a tiszteket külön szobákban helyezték el. Az intézetben rádióval felszerelt társalgó, olvasó- és dohányzóhelyiség szolgálta a bentlakók kényelmét, de házikápolnával is rendelkeztek.

A Magyar Kefe- Kosár- és Seprőgyár Rt. hadiárvák zenekara kb. 1917-1918-ban A Timót utcai hadirokkant otthon 1924-ben
(Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár)

A Honvéd menház A Honvéd menház
(Forrás: Vasárnapi Ujság 1871. június 4.)

A felvételre váró rokkant katonák nagy száma már viszonylag rövid időn belül egy „újabb” hadirokkant otthon megszervezéséhez vezetett: 1925-ben a kormányzó hozzájárult az 1848/49-es Honvéd Menház M. kir. Rokkantházzá való átszervezéséhez. 1930-ban két újabb hadirokkant otthon létrehozásának tervét cikkelyezték törvénybe, ezek megépülését azonban a gazdasági világválság meghiúsította. Pedig egyre több lehetett a rászoruló, hiszen 1933-ban a már nem először átszervezett Németvölgyi úti intézetet is kijelölték e célra, amely M. kir. Honvéd Rokkantház és Rokkantotthon telephelyeként működött tovább. Korszerűtlen barakképületeiben több mint száz hadirokkantat ápoltak áldatlan körülmények között, amelyről még az Országház Képviselőházának ülésén is vitáztak a képviselők. A hadirokkant otthonok ügyében a második világháború befejezéséig nem történt további változás.

A Németvölgyi úti M. Kir. Tüdőbeteg Gyógyintézet egyik kórterme 1924-ben A Németvölgyi úti M. Kir. Tüdőbeteg Gyógyintézet egyik kórterme 1924-ben
(Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár)

A forradalmak utáni konszolidáció idejétől kezdve fokozatosan, az utókezelő gyógyintézetekkel párhuzamosan megszűntek vagy hadiárva nevelésre és -oktatásra alakultak át a korábbi rokkantiskolák is. Legelőször az egyetlen, forradalmi idők alatt létesült intézmény, a budapesti Pannónia utcai hadirokkant-tanulóotthon oszlott fel, majd megszűnt a biai vadőri, valamint a gici, kecskeméti és debreceni rokkantiskola is. Értelemszerűen korábban megszűntek az OHH intézetei közül azok, amelyek a háború után megszállt területeken és a trianoni határokon kívül eső területeken működtek. Ugyanígy elvesztettük a trianoni döntés következtében szinte valamennyi mesterséges testrészeket előállító műhelyünket, egyedül a budapesti maradt meg, amelynek a megcsonkult ország valamennyi rászoruló hadirokkantját, majd a polgári rokkantakat is el kellett látnia (M. kir. Állami Művégtaggyár néven működött már 1917-től).

A M. kir. Állami Művégtaggyár tervezési irodája 1924-ben A M. kir. Állami Művégtaggyár tervezési irodája 1924-ben
(Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár)

Külön fejezetet érdemelne a hadiárva-gondozás, ám külön kutatást is, így most csak nagy vonalakban ismertethetjük történetét. A kormány 1920-ban elrendelte a hadiárvák (újabb) összeírását, amely valamennyi rájuk és életkörülményeikre vonatkozó lényeges adatot szerepeltetett. Ezen adatok alapján történt meg az intézeti elhelyezések elbírálása, amelyhez immár nem csak a hozzátartozók, hanem az árvaszékek meghallgatása is szükséges volt. Alapelvnek tekintették, hogy amennyiben lehetséges, a gyermekek az anya vagy – annak hiánya esetén – közeli hozzátartozójuk háztartásában maradjanak, s nevelésüket az állam anyagilag (nevelési pótlék formájában) támogassa.

Bagoly Béla, olasz fronton eltűnt kisújfalusi tanító, tartalékos hadnagy özvegye és kisfia, Béla Bagoly Béla, olasz fronton eltűnt kisújfalusi tanító, tartalékos hadnagy özvegye és kisfia, Béla (Forrás: Sublótba zárt háború adatbázis, MNL VeML)

Ennek ellenére rengeteg gyermek szorult árvaházi elhelyezésre a hadiárvák és a súlyos törődöttségű hadirokkantak gyermekei (ún. hadigyámoltak) közül is. A minisztérium 1924-ben négy hadiárvaintézetet tartott fenn (Ikerváron, Nyíregyházán, Székesfehérváron és Tokajban), hadiárva szakiskolát és fiúhadiárva-internátust Vácott, valamint helyet biztosított a Timót utcai hadirokkant otthon műhelyében fiú hadiárvák képzésére, a Németvölgyi úti tüdőbeteg intézetben pedig tüdőbeteg hadiárvák gyógykezelésére. Ezeken kívül több mint ötven, a minisztérium számára részben vagy teljes egészében átengedett intézet és szervezet (törvényhatósági-, egyesületi- és magánárvaházak, zárdák, nevelő- és tanintézetek, lovászképzők, beteg és fogyatékos gyermekek részére fenntartott intézmények stb.) szolgálta a hadiárvák ügyét.

A székesfehérvári hadiárva-intézetben segéddé avatott árvák csoportképe A székesfehérvári hadiárva-intézetben segéddé avatott árvák csoportképe
(Forrás: Tolnai Világlapja, 1926. június 30.)

Általános elképzelés volt, hogy az elemi iskola elvégzése után a hadiárvák és hadigyámoltak elsősorban gyakorlati képzésben részesüljenek. A fiúkat ipari és mezőgazdasági képzésben, a lányokat pedig elsősorban gazdasági, háztartási és háziipari oktatásban részesítették. Nagyon keveseknek adatott meg az a kiváltság, hogy szellemi pályát válasszanak, s ezt is kiváló előmenetelhez kötötték. Mindössze 18 helyet biztosítottak a váci internátusban a kitűnő képességű fiú hadiárváknak, s hasonló számban végezhettek középiskolát lány hadiárvák Nyíregyházán, az „Alapítványi Erzsébet Árvaházban”. 1924-ben 116.826 hadiárvát tartottak nyilván Magyarországon.

A gici hadiárva szövőiskola A gici hadiárva szövőiskola
(Forrás - Gerely Jolán: Egy magyar nagyasszony, Jankovich-Bésán Endréné grófné sz. Szentkereszty Janka báróné élete)

Az intézményrendszeren kívül élő hadigondozottakat elsősorban a részükre folyósított járadékokkal segítette az állam. Azonban ez sem történt zökkenőmentesen, hiszen a státuszt és az ellátást kérelmezni kellett, s aki a megadott határidőig ezt nem tette meg, az könnyen kiszorulhatott az ellátottak köréből. Az MNL Veszprém Megyei Levéltárának őrizetében lévő hadigondozási iratok tanúsága szerint számos hadirokkant és hadiözvegy igényét utasították el a határidő utáni jelentkezések következtében, de azért előfordult olyan eset is, amikor fellebbezésre, méltányosságból megítélték azt. A kérelmek késedelmes benyújtásának legtöbbször az volt az oka, hogy nem tudták beszerezni a szükséges katonai igazolásokat (némelyek azért, mert irataik elcsatolt területen maradtak), vagy nem jutott el minden érintetthez a járadékigénylés lehetőségének híre. A járadékokon kívül egyéb kedvezmények is megillették a hadigondozottakat, például előnyben részesültek korlátlan italmérési engedélyek, dohányeladási engedélyek vagy mozgófényképüzem engedélyek kiadása során is. Jellemzően sok hadirokkantból lett így kocsmáros vagy trafikos.

A gici hadiárva szövőiskola Pap József hadirokkant kárpitos és fényező műhelye Pécsen, 1933-ban
(Forrás: www.darabanth.com)

Ugyanakkor az is megállapítható a hadigondozási iratokból, hogy ezek az intézkedések nem biztosították a megélhetésüket. Ennek egyik oka nyilván az lehetett, hogy a besorozott legénységi állomány nagyobb része földműves volt, akik rokkantként jóval nehezebben gyakorolhatták (ha tudták) eredeti foglalkozásukat, mint iparos, kereskedő vagy hivatalnok sorstársaik. Ugyanígy a kisbirtokos földművesek vagy földnélküli zsellérek (gyakran kisgyermekekkel együtt) magára maradt özvegyei voltak leginkább kitéve az elszegényedésnek, éhezésnek.

A magyarországi hadigondozás rendszeréről alapvetően elmondható, hogy legkevésbé a hadiözvegyekkel, valamint a hadigondozott családtagokkal (eltartó nélkül maradt szülőkkel, nagyszülőkkel) foglalkoztak. Igaz ugyan, hogy a hadiözvegyek például igényelhették az ún. végkielégítést is – ami harminchat havi járadéksegély egyösszegben való kezükhöz juttatását jelentette, s egy időre orvosolhatta gondjaikat – ám ennek igénybevétele esetén elestek annak lehetőségétől, hogy ezután bármikor újra járadékot igényelhessenek. A későbbiekben ez a méltánytalan eljárás sok özvegynek és gyermekeinek életét nehezítette tovább. Veszprém város hadigondozási alapiratait tanulmányozva feltűnik az is, hogy az 1930-as évek közepén több idős hadigondozott családtag hadigondozási igazolványán lakóhelyként a szegényházat jelölték meg, amelynek hátterében nagy eséllyel állhat az elvesztett gyermeknek, unokának, mint anyagi támasznak a hiánya.

Kiss Józsefné veszprémi első világháborús hadiözvegy 1946-ban, a népjóléti miniszterhez írott kérelme és az arra adott válasz

Kiss Józsefné veszprémi első világháborús hadiözvegy 1946-ban, a népjóléti miniszterhez írott kérelme és az arra adott válasz Kiss Józsefné veszprémi első világháborús hadiözvegy 1946-ban, a népjóléti miniszterhez írott kérelme és az arra adott válasz
(Forrás: MNL VeML)

A társadalom a háború után sem volt részvétlen a hadigondozottakkal, továbbra is többféle módon próbálták segíteni őket. Az egyik nagyobb ívű próbálkozás a korábban már megismert kereseti telepekkel rokonelvű szociális telep létrehozása volt Fóton. A kezdeményezés a 150 ház felépítésére megfelelő birtokrészt felajánló, 1921-ben adománygyűjtésbe kezdő gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska nevéhez fűződik. A cél egy hadirokkantaknak, hadiözvegyeknek és hadiárváknak otthont adó, családiházas telep felépítése volt, Suum cuique – Mindenkinek a magáét – néven.

Az épülő „Suum cuique” telepről kiadott képeslap 

Az épülő „Suum cuique” telepről kiadott képeslap Az épülő „Suum cuique” telepről kiadott képeslap
(Forrás: www.darabanth.com)

A gyűjtés gyors sikert hozott, már 1922 májusában átadhattak 18 házat. Az ünnepségen, amelyet számos előkelőség jelentlétében tartottak, az avatóbeszédet Horthy Miklós kormányzó mondta. Azután is sikeresen folytatódott tovább a gyűjtés, amelynek eredményeként 1929-ben már 58 ház felépítéséről számolhattak be. Az adakozók között számos külföldi polgár és neves államférfi is szerepelt, egy-egy házat építtetett például XI. Pius pápa, a sziámi uralkodó, Japán császára, Mussolini vagy lord Rothermere.

Az 50 házból álló fóti telep ünnepélyes átadásán készült fotó Az 50 házból álló fóti telep ünnepélyes átadásán készült fotó
(Forrás: Tolnai Világlapja, 1928. június 13.)

Persze így is rengeteg nélkülöző, nyomorgó, kolduló hadirokkant, hadiözvegy és árva élt szerte az országban, némelyek emberhez méltatlan körülmények között. Pettkó-Szandtner Aladár 1924. évi munkájában megemlékezik például egy olyan hadiözvegyről, aki lakás hiányában két gyermekével a munkahelyéül szolgáló nyilvános illemhelyen lakott, valamint több olyan esetről, amikor szülőtlen hadiárvákat a lakásukul szolgáló ólból szállítottak be valamelyik hadiárva intézetbe. A hadirokkantak koldulása már a háború alatt megoldandó problémaként jelentkezett. A magukat haszontalannak érző csonka, béna hadfiak közül feltehetően többen fordultak az alkoholhoz vígaszért – főként, ha családjuk is tehernek tekintette őket.

Utcán kéregető rokkant katonák, 1918 körül Utcán kéregető rokkant katonák, 1918 körül
(Forrás: www.europeana.eu)

A királyért és a haza magasztos eszméjéért harcba indult férfiakat, akik elgyötörten, csonkán, bénán tértek haza a Nagy Háborúból, nem egyszer koloncként kezelte családjuk. Maga Klebelsberg Kunó is tanúja volt egy vak és csonka hadirokkant feleségével való első találkozásnak, amelyről megrázóan számolt be A Tisza-zug című írásában:

„Egyik ilyen rokkant katona alig várta, hogy feleségét viszontláthassa és mégis arra kért bennünket, hogy előbb csináltassuk meg üvegszemét és műlábát, mert nem akarná feleségére emberroncs visszataszító benyomását tenni. Mikor megvolt az üvegszem, megvolt az új cipővel borított műláb, akkor pénzt küldtünk az asszonynak, hogy fel tudjon jönni Budapestre férje látogatására. A feleség érkezésének a híre új életkedvet öntött a szerencsétlen emberbe, megtakarított pénzéből még kis meglepetést, ajándékot is vett feleségének. Képzeletében előre is átélte a viszontlátás örömeit. Az asszony megérkezik, a vak katona tétova léptekkel közeledik hozzá, feszülten várjuk, mit mond a hitves neki vigasztalásul. Megdermed bennünk a vér, mert bántó éles hangon elsikítja magát: »Neked is jobb lett volna – mondja –, ha a gránát egészen széttép. Mit kezdjek egy ilyen nyomorék emberrel.«” Ez a kíméletlen haszonelvűség vezethette azt a három nagyrévi asszonyt is a híres-hírhedt tiszazugi méregkeverők közül, akik arzénnal mérgezték meg a háborúból megrokkanva hazatért, számukra csupán terhet jelentő férjüket, Jóljárt Istvánt, Földvári Károlyt és a Cibakházáról Nagyrévre került Holyba Károlyt.

Az egyik férjgyilkos, méregkeverő asszonyról megjelent cikk Az egyik férjgyilkos, méregkeverő asszonyról megjelent cikk
(Forrás: Friss Ujság, 1930. január 24.)

Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy a Nagy Háború rokkantjainak és a hősi halált halt katonák családjainak megpróbáltatásai nem értek véget a békekötéssel. Az országot és a társadalmat ért minden csapás, veszteség – mondhatjuk talán – őket hatványozottan sújtotta. A háborút követő évtizedekben sokuknak nyomor, éhezés, megaláztatottság jutott osztályrészül. S ha mindez nem lett volna elég, jött egy újabb háború és újabb politikai rendszerek. Az első világháborúban hazájukért küzdő izraelita katonák és családtagjaik hitsorsosaikkal együtt kerültek gettókba majd haláltáborokba. Férjüket vesztett hadiözvegyek sora a következő világégéskor immár gyermekeit is sirathatta. A második világháború után megszüntették a hadigondozásra való igényjogosultságát azoknak, akiket az igazolási eljárások alapján nem tekintettek politikailag igazoltnak, akik nevüket visszanémetesítették vagy német–magyar kettős állampolgársággal rendelkeztek, majd a kitelepítésre kijelölt németeknek is. Kizárták a pénzellátásban részesülők köréből azokat, akik önálló iparosként vagy önálló kereskedőként működtek, mivel „megélhetésüket biztosítottnak tekintették”. Ezt az elvet aztán 1949–1950-ben, egy országos felülvizsgálat során kiterjesztették mindenkire, akire csak lehetett. A Nagy Háborúban megrokkant katonáknak, a hősi halottak családjainak hála és hathatós segítség helyett jószerivel csak bánat, mellőzöttség, ínség és elhallgattatás jutott.

Vály Nagy Lajos hadirokkant 1957-ben írt fellebbezése megvont járadéka miatt Vály Nagy Lajos hadirokkant 1957-ben írt fellebbezése megvont járadéka miatt
(Forrás: MNL VeML)

Irodalomjegyzék:

• felsődriethomai Pettkó-Szandtner Aladár: A magyar hadigondozás. Visszapillantás és tájékoztató. Budapest, 1924
• Takács Tibor: Gátlások nélkül. Szamuely Tibor 1919-ben, in: múlt-kor, 2019. tavasz
• Cserhalmi Péter: Az első világháborús magyar hadirokkantak állami ellátásának jogi szabályozása az 1933-as „rokkant törvény” megszületéséig, in: Sic itur ad astra, 26. (2018) 67.
• Karika Tímea: Családok és háborúk. A családtörténeti kutatás lehetőségei a hadigondozási iratokban, in: TURUL 93. (2020) 2. füzet
• Fejes Zsolt - Mihók Sándor: A hadirokkant otthonok magyarországi története, in: Lélektan és hadviselés – interdiszciplináris folyóirat, I. évf. 2019/1. szám
• Hámori Péter: A fóti Suum cuique-telep története, in: Honismeret, 28. évfolyam 2000/1. szám
• gróf Klebelsberg Kunó: A Tisza-zug, in: Néptanítók Lapja, 1929. szeptember 18.
• Mátay Mónika – Trádler Henrietta: Áldozatok a háború után: arzénnel mérgezett veteránok, in: Sorsok, frontok, eszmék. Tanulmányok az első világháború 100. évfordulójára. Budapest, 2015
• Karika Tímea: A hadigondozási törvényből adódó levéltári feladatok tapasztalatai a Veszprém Megyei Levéltárban. Szakdolgozat. Magyar Országos Levéltár, 1999
• Arcanum Digitális Tudománytár

3 komment

Címkék: tanácsköztársaság Szamuely Tibor Klebelsberg Kunó hadiözvegy hadiárva hadigondozás hadirokkant

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr5516632052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pasztorl92 2021.07.31. 06:42:24

Tartalmas poszt. Köszönjük. Kutatásaim során az alábbi levelet találtam. Sajnos keltezés nincs rajta.
„Alolirot alázatos kérelemel járulok anagy tekintetű Honvédelmi minisztérium 4 osztálya kegyes szine elé sebesülésem folytán a rokantá vált igazolása és a rendkívüli felöl vizsgálat elö vezetésére. születési évem 1889 sajó Petri Borsod m Katona időmet Kasán a 6ik taraczkos tüzérezrednél és a 3.h.tá.t. ez. töltötem háborúban bevonultam mint tartalékos 1914 agusztus elsején eperjesre innin mentem ki a harcztére (orosz) az 3.h.tá.t. ezred első ütegével majd a román frontra vezényeltek mikor ezeknek a frontóknak vége let az olasz frontra mentem mindenüt az első vonalban teljesítetem szolgálatot it meg sebesültem a Tonále völgy területén folyt harczókban sebesülésem történt 1918 junius ho 13 án mint löveg vezetöi szakasz vezetö elenséges gránát lövést kaptam asaját löszerekmbe melynek követ 4 emberem halot és én 3 magamal sebesültem sebemet akét lábam hátso tagján mint egy 20srapnel töltelék és egy 4 czentis repesz darabot a fartö forgoba ajob lábamban melynek következtéböl nehezeb munkát mai napig nem tudok végez ni a nagy lég nyomás következtéböl fül és sziv betegséget is szenvedek sebesülve aradon fekütem az összes harcztéri szoltálatom 47 honap maratam alázatos hü szolgája Vitéz Drótos József Keresztes Püspöki Borsodmegye mező Keresztes"

KarikaTímea 2021.08.01. 18:56:45

Kedves Pasztorl92!

Köszönöm a visszajelzést, örülök, ha tetszett a poszt!

Az Ön által idézett levél valószínűleg 1933-34 körül íródhatott, ugyanis akkor került a Honvédelmi Minisztérium hatáskörébe a legénységi rokkantak hadigondozása is, az 1933. évi VII. tc. alapján (1933-1944 között volt a honvédelmi miniszter a "hadigondozó főhatóság", előtte, 1919-1933-ig a népjóléti miniszter). A hadirokkantak és hadigondozottak közül igen sokan csak akkoriban nyújtották be igényüket hadigondozási ellátásra, amit a hadigondozó bizottságok bíráltak el. Jónéhány igénylő mégis a miniszternek címezte kérelmét, de azt is lehet, hogy fellebbezéssel fordult a honvédelmi miniszterhez Drótos József, mert valami (talán hiányzó okmányok) miatt elutasított kéremlmét az ügyében illetékes (járási) hadigondozó bizottság.

Az Ön által idézett levél is mutatja, hogy mennyire informatívak ezek az iratok, hiszen a kérelemből megismerhetjük a katona szolgálatának és sebesülésének történetét is.

Üdvözlettel: Karika Tímea

KarikaTímea 2021.08.01. 19:18:54

@pasztorl92: válaszoltam, véletlenül külön kommentben.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

  • PintérTamás: A Rohatyn környékén tett terepbejárásunk útibeszámolója a Facebook oldalunkon: www.facebook.com/... (2021.09.19. 19:21) Elesett Rohatynnál
  • Gátai Róbert: Kedves Tamás! Nagyon köszönöm válaszát. Már így is nagyon hálás vagyok eddigi segtségükért! (2021.09.17. 22:39) Összetört emlékezet
  • PintérTamás: Ma újabb beszámolók jelentek meg a könyvbemutatóról. Újkor.hu, 2021. szeptember 17.: ujkor.hu/c... (2021.09.17. 20:43) In nomine Domini!
  • PintérTamás: @Gátai Róbert: Kedves Róbert, sajnos nem tudunk ilyenről. Ha csak az iratok meglennének is nagyon ... (2021.09.17. 10:03) Összetört emlékezet
  • PintérTamás: A kötetet Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában mutattuk be 2021. szeptember 13-án, hétfőn... (2021.09.17. 09:58) In nomine Domini!
  • Utolsó 20

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása