Hegedős Károly harctéri emlékei – 24. rész
A kadét évtizedekkel később idézi fel naplóbejegyzéseit és helyzetjelentéseit a gáztámadás vészterhes óráiról. Úgy ítéli meg, összességében nemcsak sikertelen, hanem hadászati szempontból értelmetlen is volt az akció és az olasz túlerővel szemben hosszú távon egyébként sem vehették volna fel a versenyt. A gáztámadás utáni napokban folytatódik az állásharc: az önkéntes az elesettek összegyűjtéséről és eltemetéséről, hősies sebesültmentésről számol be. A pihenőhelyre vonulva Károly továbbra is hódolhat rajzszenvedélyének, amelynek egyre nagyobb híre lesz bajtársai között…
A vázlataimban sok van erről a gáztámadásról. Persze utólag emlékezetből. Itt adom, ami a naplómban áll.
Kusza betűkkel:
„VI. 29. Capriva
Valisella - schwere
Bruma
Bidischini
Biascol
140.-es ziel
170.-es ziel
Tintori - mindig lőnek
Mindig erős Minenfeuer. 8-9. Biene előtt tartjuk az első olasz vonalat, veszteségekkel, a 10–11-ben saját stellungban vagyunk, a 197-es stellung a birtokunkban van.”
Helyzetjelentés
Az ellenség tüzérségi tüze a legutóbbi jelentés óta enyhült, jelenleg a 10. és 11. Bienék erős aknatűz alatt állanak. A helyzet változatlan; a 10. és 11. Bienékben saját első vonalainkat tartjuk, a 8. és 9-es Biene előtt egyesek állítása szerint az ellenség első vonalát tartjuk. Veszteségeink növekedése az utóbbi percekben enyhülni látszanak [így!], csak a korábbi összecsapások sebesültjeinek elszállítása akadályozott, mivel a feljáró utat az ellenséges Bruma, Biascol, Bidischini ütegek időnként felváltva tűz alatt tartják.
2. sz. megfigyelő.
Hegedős Károly hadapród
1916. június 29. d.u. 1h 15H
Helyzetjelentés
1916.VI.29. 2h30. A helyzet – amennyiben a megbízható híreket meg lehet kapni – változatlan. A 11. Biene balszárnya és a 11. Biene több, a 197⌖ irányából jövő nehéz gránát oldalozó tüzelése alatt áll. Hogy az állásokat képesek vagyunk-e tartani, arról megbízható felvilágosítást illetékes helyről megszerezni nem tudtam. Tüzérségi szempontból megítélve a 10. és 11. Bienéket az ellenség rohamára – nem – megértnek kell jelentenem (a „nem” szót hosszas töprengés után szúrtam be, mert jóllehet, az állások rommá voltak lőve, teljesen megérve hevertek az ellenség rohama elé, de tudtam, hogy a mi honvédeink, amíg egy szál van belőlük, még ezeket a romokat is képesek tartani a michelei 20-as buzogányukkal!)
Az aknatűz hevessége nem szűnik. Az ellenség tüzérségi tüzelésének hevessége változó. Az előbbi jelentésben jelzett állásokat jelenleg tartjuk. Biascoli nehéz üteg a brumai és farraival váltakozva tűz alatt tartja a futóárkokat, s a rajvonal feljáró helyeit.
„Az olasz gyalogsági aknavetők találatainak hatása a lövészárkainkban. A Mte. San Michele 10. biene-jében lévő találatok 1916. június 29-én, a gáztámadás napján.”
(Fénykép az emlékiratból)
3. Helyzetjelentés
3.00-kor a tüzérségi és aknatüzelésben kis szünet állott be. Elszórt gyalogsági fegyvertűz alábbhagy. 445-kor az előbbi jelentésemben említett flankirozó ütegek megnyitják a tüzet nehéz gránátokkal a Biene 10-re. Az állások a tüzérségi tűz következtében mind jobban megrongálódnak.
5.10-kor délután az ellenség tüzérségi tűz alatt tartja ÉNy-i oldalozással a rajvonalat, s a futóárkokat. A 170-tól nyugatra eső irányból lő egy könnyű üteg, az aknák, amik már ritkábban jönnek, ugyanezen irányból jönnek.
A gyalogsági tűz szünetel.
5.40 A tüzérségi tűz az ellenség részéről kezd alábbhagyni. 1-2 perces időközökben ad le az ellenséges Farra avagy Biasiol üteg 1-1 nehéz gránátot a rajvonal mögötti részekre. A rajvonal összelőttségének foka nem lehet okozója annak, hogy a 10. Bienét ne tudnánk tartani. Egyes helyeken a lövészárok felegyenesedett emberből fél alakot mutat, míg más helyeken a vasfödél lemez is érintetlen.
A telefonvezetékek olyannyira össze vannak szaggatva, hogy azokat teljesen újonnan lefektetni gyorsabbnak és eredményesebbnek bizonyulna. Eddig leadva: Hegedős.
Este 815. Este 7-től 1-2 tüzérségi lövedéktől, s 1-2 oldalozó aknától eltekintve 915-ig meglehetős csend uralkodik.
8.45 Az ellenség lead egypár aknát a Biene 10-re bal oldali oldalozó irányból. Lő a valisellai nehéz üteg a Biene mögötti részekre. A helyzet változatlan.
Június 30.
Győző, legyőzött, mint ahogy
Két birkózó egymásra rogy (Arany)
Nem sikerült az akció. Leírnom fölösleges, ennek a napnak a borzalma örökké megmarad az emlékezetemben.
Hegedős Károlynak életre szóló lelki sokkot okozott a gáztámadás. Egy későbbi, a koreai háborúban történt gáztámadásról szóló újságcikket bekötött emlékiratának lapjai közé
A harctéri naplóm I. kötetében még vagy 2-3 tucat ellenséges cél van összejegyezve, azután üres.
Befejeződött a gáztámadás, csak két év múlva, amikor mi már jóval előbb állottunk ezen a terepen, jártam az akkori ellenséges állások területén és a mögött. 14,000 olasz katona volt eltemetve ott a gradiscai temetőben; ezek a gáztámadás áldozatai voltak. Éppen offenzívára készültek, a mi gáztámadásunk a 12. órában indult hát meg. Nagy eredménye nem volt sajnos, mert az olasz új hadsereget hozott erre a helyre, mi a rommá lőtt állásainkat újra kiépíteni nem tudtuk, mert az olasz, különösen ettől az időtől kezdve, nagy tüzérségi és aknavető fölényben lévén, állandóan lőtt bennünket. Mi az ő tüzérségét elhallgattatni, legyőzni nem tudtuk, a nálunk akuttá vált lőszerhiány miatt. 10–15 lövést engedélyeztek nekünk egy-egy ellenséges ütegre, ami – utólag tudtuk meg – úgy be volt építve, gránátbiztos aknákba süllyeszthetően minden egyes ágyú, hogy azt mi ugyan „volltreffer”-ezhettük azzal a 10–15 lövéssel, annak meg sem nyikkant. Az aknavetőik meg állandóan mozogtak, két lövést nem adtak le egy és ugyanazon helyről, hogy védekezhettünk volna ellene. Védekeztünk vérrel, magyar vérrel a szó szoros értelmében. Az állásokban minden század szakaszán 10–12 sebesült, 2–3 halott. Ez azt jelentette, hogy 1–2% halott, 5–6% sebesültveszteség naponként; ha így tart még tovább, 2 hónap alatt a hadosztály 100%-os veszteséggel eltűnik a föld színéről, már csak az utánpótlása fog élni, mint ahogy az eredeti 20. honvédhadosztálynak 1915 júliusától 1916 augusztusáig 300%-os vesztesége volt, 3-szor újult meg a hadosztály. Ekkora emberveszteséggel háborúzni olyan abszurdum, amit csak a magyarfaló osztrákba oltott cseh szoldateszka hadvezetőség bírt el lelkiismerettel a magyarok terhére!
Néhány éve árverésen bukkant fel ez a rajz, amely szinte bizonyosan Hegedős Károly Harctéri vázlataiból származó alkotás
(Babos Krisztina tulajdona)
Pohl Albert vezérőrnagy, a „Monte San Michele”-i „hős”, aki egy évig „tartotta” a császár rögeszméjéért ezt a kőszikla-dombot, megkapta 1917-ben Károly királytól a monte san michelei nemesi előnevet és a magyar nemességet, mert 57 tüzértisztje esett el neki ez alatt! Hej, Habsburgok, Habsburgok, de olcsó volt nektek mindig a magyar vér! Meg is vert érte benneteket az Isten!
Pohl Albert „hős” lett, mert a más vére azzá tette, s elvesztette a végén is a San Michelét, szerintem a zöld gránátos világítójeles butasága, a feletteseinek jelentése szerint pedig az ellenség nyomasztó túlereje folytán! Pohl Albertről még többet is, nekem is volt vele incidensem Wolhiniában! Abból láttam, hogy dilettáns, szenilis, ostoba, kártevő mihaszna, nem pedig tüzérdandár parancsnok! Szégyen és gyalázat volt, ilyen emberek butasága miatt a vágóhídra vinni a halált megvető bátorságú magyar vért!
A gáztámadás után egy bizonyos bódult állapotban rostokoltunk tovább a Cotiči-i állásunkban. Megérkezett az ütegünkhöz két önkéntes, Tritz István és Eisner Lajos. Tritz zárkózott, morózus fiú, a tiszti vizsgán megbukott, Eisner meg az igazi minden lében kanál fiatal zsidógyerek. Nekünk Faltayval csakhamar tehermentesítést jelentett ez a két önkéntes a szolgálatban, mert bevezettük őket a gyalogsági összekötő szolgálatba a Biene 10-ben, s így ők is felváltva 3–3 napot ott teljesítettek szolgálatot, míg mi a 343-on az ütegparancsnoki szolgálatot láttuk el egymást felváltva július közepétől, mert Pauer szabadságra utazott és a két osztrák hadnagy nem tudott a haubitzokkal lőni, Fleischmann fhgy. pedig, a Protzenoffizier, pláne nem!
Most, júliusban jártunk azután le gyakran Görzbe, meg a Vrtoče-i majorba üdülni. Görzben még azt is felfedeztük, hogy van egy „K.u.K. Militärpuff” is, ahogy tréfásan nevezték, egy katonai bordélyház. Meglátogattuk, de csak egyszer, roppant szegényes volt bizony az, szegény párák igazán mindenre el voltak szánva, hogy ilyesmire adták a fejüket.
A július elég nyugodtan telt el; egyszer, egy csendes este kapott 2–3 schrapnellt az ütegünk. Az ott őgyelgő Tritz önkéntes meg is sebesült a fején, elment a rövid szereplése után az ütegtől. Eisner meg közben nagy hőstettet vitt véghez.
A Biene 10-ben volt. Ott, azon a helyen, ahol én ültömben megundorodtam ebben a hónapban a marhanyelvtől, mert dögszagát éreztem, amikor a rajvonalban ettem, mint ebédemet. Nap mint nap ezt kaptuk, s én nap mint nap reklamáltam, miért romlott a marhanyelv, amit felküld a Protzni?
Válaszoltak, a marhanyelv friss, az ütegnél is azt ették a tisztek, ott nincs panasz. Érthetetlen, csak az enyém büdös? Július 14-én sült ki, miért éreztem én büdösnek a marhanyelvet.
Július 14-én éppen én voltam szolgálatban a Biene 10-ben, amikor az olaszok fehér zászlót tűztek ki! Mi az, béke?
Nem. Egy szakállas olasz kiállt a fehér zászló mellé és magyar nyelven 2 órai fegyverszünetet kért, hogy a két vonal közötti hullákat eltemethessük. Telefonáltunk a hadosztályhoz, az megadta a fegyverszünetet. A fehér zászlót vöröskeresztes zászlóval cserélték fel az olaszok, s bátran kijöttek a fedezékeikből. Mi is. Most láttuk, hogy a két állás között halomszámra fekszenek, ki fedetlenül, ki meg félig, meg egészen betemetve a gránáttölcsérekbe, az olasz és magyar elesett katonák oszlásnak indult tetemei. Ezek terjesztették azt a szörnyű bűzt, keverve a gáztámadás óta itt olyan jellegzetesen megmaradt clórgáz szaggal, hogy csoda, hogy nem fertőzte meg az egész hadsereget ez a levegő.
Az én lőrésem előtt, éppen ott, ahol ezelőtt ebédelni szoktam, egy oszlásnak indult szőke olasz hulla feküdt. Ez volt büdös, nem az én marhanyelv ebédem, de az orromban ezzel a szaggal megutáltam a marhanyelvet vagy 5–6 esztendőre.
A hullákat lecipeltük, eltemettük. Incidens is történt, mert a mi bomba vezetőink közül egy nem tudott a fegyverszünetről, s látta, hogy a két vonal között emberek mozognak, s oda lőtt egyet! Bezzeg beugráltunk a fedezékbe, az olasz dominikánus barát fogta a sleppjét, s alig tudtuk megmagyarázni és győzni a bocsánatkéréssel, hogy sajnálatos tévedés!
Eltakarítottuk a hullákat, s letelt a fegyverszünet. Azt hiszem, az olaszok alaposan kikémlelhették ezalatt a mi állásainkat, mert az aknavetőik halálos pontossággal találtak bele az árkainkba.
Eisnernek a hőstette ezután történt. Pár nap múlva ő volt szolgálatban, s hallotta, hogy hajnalban – már világos volt – egy sebesült nyöszörög a két állás között. Kimászott az állásból, s behozta a sebesült honvédet a vállán. Az olaszok – elég embertelenül – lőttek rá gyalogsági fegyverrel, de sem őt, sem a sebesült honvédet nem találták el.
Eisner persze rögtön kamatoztatta ezt a hőstettét. A gyalogsági századparancsnokkal rögtön egy felterjesztést íratott magáról az „arany vitézségi érem”-re!
Egy kis túlzás, sőt vaskos túlzás, mert a vitézségi érem haditettért jár, ez pedig „emberbaráti” kötelességteljesítés volt. A hadvezetőség is így döntött, s Eisner egy vöröskeresztes kitüntetést kapott. Azt, amit érdemelt, de ő már soron kívüli zászlósságról és arany vitézségi éremről álmodott!
Faltay Pali pár nap múlva meggyógyult a gázmérgezésből és „hazajött” az üteghez. Rajzolgattam – Pauernek egy szép nagy térképet, rajta az összes ellenséges célokat, azután mint emblémákat rajta egy löveget beásva, ahogy volt, az ütegmegfigyelőt a 343-on a vörösfenyő-erdőben, azután a farrai templom tornyát, ahogy a 15-szörös távcsőben látszott az ütegmegfigyelőből, a hatfogat silhouette-jét, ahogy egy tarackot vontat fel a San Michele szerpentinútján stb. Remekül sikerült. Azután a vázlatfüzetem is gazdagodott. Sajnos, egy remek lapját valaki ellopta. Ez a rajz önmagamról készült. „Kentaur bajban” volt a címe.
Volt abban az időben egy izgékony apró kis fekete hátasló a protzninál. Ezen lovagolgattam. Merna tájékán tartalék lövészárkok voltak kiásva, de roppant keskenyek, legfeljebb 1.00 méter szélességben és úgy 1.40-1.50 m mélységben. Ezeket az árkokat nagyon kecsesen ugrotta a kis fekete. Én ugrattam, de egyszer rövidet talált ugrani, s a két hátsó lábával belecsúszott a szűk lövészárokba. Úgy kellett gyalog a stafflihoz visszamennem emberért, kötélért, hogy kihúzzuk a kis lovat, amelynek – akárcsak nekem – a haja szála sem görbült meg. Harmincegy év múltával is olyan elevenen él előttem ez a karikatúra, olyan nagy tetszést aratott, hogy rekonstruálom, s ide rajzolom.
„Centaur bajban”
(Karikatúra az emlékiratból)
Eisnerről a gáztámadás óta semmit sem tudunk, úgy látszik, fogságba került.
A Cotiči-i utolsó hónap élete különben, a gáztámadástól a visszavonulásig, elég kedélyes volt. Hajnalban – mintha csak közös megegyezésen alapult volna – ahogy teljesen kivilágosodott, minden harci zaj elült. Még egy rossz Mannlicher sem pukkant, a madarak hangversenyeztek, s mi – a legtöbbször hálóingre levetkőzve – ilyenkor aludtuk az igazak álmát, feltéve, ha nem voltunk szolgálatban. Én az ütegben sohasem teljesítettem szolgálatot, mert felderítő tiszt voltam, s így, ha az ütegben voltam, mindig komótizáltam. A mi ütegállásunk mellett vitt fel az út a San-Michele-i állásokra, aki az állásokba igyekezett, az mind elvonult előttünk. Lassanként kaszinóállomás lett az ütegállásunk; kiültünk egypár székre az út mentén, s mindig akadt jövő-menő ismerős. Az megállt, s leadta a legújabb ezred-, hadosztály- vagy tüzér- dandár-pletykát. Számon tartották a szomszédos ütegek ezredjáró tisztjei, az állásokba fel, s onnan hazaigyekvő bakatisztek, hogy a Pauer ütegnél mindig van valami érdekesség; a „kifogtam rajtatok” című rajzom óta azt is mindenki tudta, hogy a Pauer ütegnél a Hegedős Kdtt. vázlatkönyvében mindig van valami érdekes látnivaló, amin jót lehet röhögni. Be-betértek az ismerősök, bár nálunk a bor és a kártya nem járta, mi sokkal érdekesebben töltöttük el a pihenőnket Faltayval meg Pauerrel, semhogy ilyesmire gondoltunk volna, mégis mindenki szívesen megállt 5 perc pihenőre nálunk.
A „2/20-as honvéd nehéztüzér üteg hivatalos WC-je”
(Rajz az emlékiratból)
Megcsodálták az elegáns W.C.-nket W nélkül, ami nem volt egyéb, mint egy régi tölgyfa W.C. deszka, szabályosan lecsapható tetővel, egy ládára szerelve, amit azután egy külön tiszti latrina fölé állítottunk esetről-esetre, a láda fölé pedig egy szabályos, kátránypapírral bevont árnyékszék-bódé került, amit szintén magunkkal szállítottunk. Nem azért van két építész az ütegben, hogy az üteg tisztjei primitíven éljenek! Még klosettpapír tartót is csináltunk, elegánsat, úgy hogy még a budink is látványosságszámba ment!
Hegedős Károly többször említi a „Harctéri vázlatok” című albumot, amelyet az 1990-es évek közepén árvereztek el Budapesten, valamelyik Múzeum körúti antikváriumban. A körülbelül A4-es méretű, fekete lapokból álló albumba Hegedős Károly fényképeket, színes és fekete-fehér rajzokat, karikatúrákat, akvarelleket ragasztott, vélhetően dátumokkal, a helyszín és esetleg a képen szereplők neveivel megjelölve. A megvásárolt albumot később valószínűleg szétszedték, és az idők során több kisebb részletben került forgalomba, mivel néhány lap – amelyeket későbbi részekben közlünk, és amelyeket láthatóan fekete albumpapírról fejtettek le – internetes árverésen került a szerkesztőség egyik tagjának birtokába, és ezekről az emlékirat megfelelő részének ismeretében szinte teljes bizonyossággal megállapítható Hegedős Károly szerzősége. Amennyiben az olvasóink közül valakinek gyanús, hogy az emlékiratírótól származó fénykép vagy rajz van a birtokában, szívesen vennénk, ha jelezné, vagy egy másolatot eljuttatna hozzánk.
A doberdói gáztámadás tervéről és lefolyásáról lásd dr. Stencinger Norbert írását
Következő rész: „Öt isonzói csatát vívtunk meg e helyen, s most minden veszve van”
Összes rész: Hegedős Károly harctéri emlékei
