„Az ember rongy féreg, a gyomor kormányozza a világot!”

2021.02.01. 07:00 :: THorváthAttila

Hegedős Károly harctéri emlékei – 17. rész

Károlyt két hétre visszavonják az alakulatának központját jelentő mozdonyállomásra. Az üteget időközben átszervezték és új hadrendi számot kap. Megismerkedik a tüzérség nem első vonalban szolgáló tagjaival. Több évtized alatt átalakulhatnak az emlékek: az előkerült naplók alapján az emlékiratíró meglepve tapasztalja, hogy az első harctéri kalandok egyes részletei – bár az élményeket hasonló erővel adják vissza – nem egyeznek az akkor leírtakkal…

 

Most, ahogy átfutom az akkori feljegyzéseimet, a harctéri naplómat, úgy látom, hogy kisebb-nagyobb ellentmondások vannak a napló és az emlékezetem után írt memoir között; igaz, hogy ezek a lényegen nem változtatnak, például: a tűzkeresztségen Stahl zászlóssal együtt estem át a napló és Bahr zászlóssal a memoir szerint, Görzben először egyedül voltam bent a napló, és Faltayval együtt a memoir szerint. Részletkérdések, amikben azonban nem mindenkor a napló a megbízható, mert például a napló szerint az új állás, amibe majd a Haubitzokhoz megyünk, a Sabotino mellett lenne, holott – hiszen 3 hónapig ott állottunk –, tényleg a Podgora mögött feküdt. A naplóban feljegyzett 8 fénykép felvételek helyesek, kár hogy ezekből már a 2., 3., és a 9. nincsenek meg.

Itt most érdekes a napló pár oldala. Átmásolom ide, mert hátha a napló még elkallódik addig, mire te 18 éves leszel kisfiam! Még 16 év és 3 hónap lesz addig! Rengeteg idő. Jó, hogy az ember a jövőbe nem lát.

Naplómásolat: 1916. február 27. 164. [magaslat]

Hatalmas Isten, megsegítettél! Most már tudom, mi az a halálfélelem. Nem gyávaság ez, nem, hanem az ösztön, az élet megtartása utáni állati tulajdonság, nem tudjuk, mi a halál, nem attól félünk, hanem attól, hogy majd az élet fáj!

A 2. megfigyelő állásban telefonszolgálatot teljesítek. 26-án éjjel ½ 11-kor mentem ki először vak sötétségben, egy emberrel a vezetéket ellenőrizni, mert nem funkcionált a telefon. Nem vettek bennünket (mármint az ellenség) észre, az út mégis rettenetes volt. Ezt megismételtük (megcsináltuk) háromszor. A fényszórók és világító rakéták fényénél úgy éreztem, mintha a sárban térdig állva én lennék az egyedüli célpont. Mindez nem juttatta eszembe a halált. Nem! Ha az ember erős, mennydörgős időben kint van a szabadban. Ma délután estem át a Jó Isten kegyelméből a tűzkeresztségen. Stahl zászlóssal és egy kanonierral elindultunk egy futóárokban (ahol térdig süllyedtünk a híg sárhabarcsban) a gyalogsági lövészárkok felé. Talán a kíváncsiság vitt bennünket, talán az Isten vitt engem erre a próbaútra. A délelőtt folyamán hozott egy tüzér ide egy olasz fegyvert meg kulacsot, ő bejárta az elhagyott olasz lövészárkokat. Miután egy titáni munkát, egy hatalmas kavernát csaknem készen megnéztünk, elindultunk, hogy egy Bersaglieri kalapot kerítsünk az elhagyott lövészárokban. Észrevettek-e bennünket vagy nem, azt nem tudjuk. Útközben egy hamuszín tömegre mutatott a kanonier: Itt a talján! Rám az első pillanatban rettentő benyomást tett: hason fekve, félmeztelenül hagyta ott egy gránát. Istenem, nagyot vétkeztem, érzem, valami káröröm félét éreztem. Az újságok annyit hozzák a sok cikket az olasz hitszegésről, hogy bennem meggyökeresedett valami olyasféle fogalom, mintha minden egyes olasz gazember volna. Istenem, nem ember az már, aki rohamra megy, miért? Gyűlöletből? Dehogy! Elég az embernek egy tüzérségi tüzet kiállania, eszébe jut: „miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek.”

Egyszerre egy srapnell fütyül el felettünk, jön a második, harmadik, azt hittem, észrevettek. Ebben a hiszemben futunk végig az árkokon, hol négykézláb, hol térdig a vízben.

Február 28. Hétfő: Tegnap éjjel abbahagytam az írást. Ilyen éjjelem még nem volt. Ahogy tegnap délután a gyalogsági vonalban tüzet kaptunk, futottunk végig az árkokon. Emberi formájukból kivetkőzött őrök között megyünk, azaz futunk. Egyszerre az árok véget ér! Háromnegyed órát állunk a térdig érő vízben és várjuk a tüzelést. Rémítőn visít a gránát mind, ami megfigyelő fedezékünk körül csap le. Egy emberünk ott maradt a telefonnál, mi meg a tűz alatt tartott vonalon rohanunk, ahogy bírunk. Végre „haza” érkezünk. Romok között laktunk eddig is, de most alig ismerünk rá. Irtózatos, micsoda pusztulás. S a mi tüzérségünk hallgat, meg sem próbálja keresni azt a 2 üteg nehéz tarackot, 2 üteg tábori ágyút és egy 28 cm-es mozsarat, amelyik ránk tüzel. Én ülök a telefonhoz. Mindenfelől mennek a jelentések: az ellenség erős tűz alá vette a hatalmas méretű kavernáinkat, amik itt vannak előttünk. Egy hónapja kezdték el, örökös éjben dolgoznak százan meg százan, Istenem, az egyik magyarul szólal meg, Békés megyei, tótkomlósi. Éjjel 1 órakor megszűnik a tüzelés. Átadtam 12 órakor a telefonkagylót az egyik telefonistának, imádkozom, ugyanúgy, mint odahaza: Hatalmas Isten, segíts meg, légy velem. Amen.

Reggel van, csajkát mosunk, csend van az egész vonalon. Várom a felváltásokat, hogy két napig megint biztonságba lehessek. Az ösztön a ragadozóé, mely sok millió embert ölni kényszerít, az ösztön az, az ember lelke pedig az, amely a létfenntartási ösztönével irtózik a haláltól. Nem a haláltól, hanem az átmenettől az életből a halálba.

Február 29. Még most sem váltottak fel, pedig elég lenne ám 3 nap ezen a komisz helyen.

Március 1. Szerda Éjjel virrasztok, mert nem lehet lefeküdni, csupa víz az ágyam. 70 centiméteres víz van a Deckungban. Kezdek beletörődni a háború sanyarúságába. Holnap reggelre várom a felváltásomat.

Március 3. Péntek. Tegnap végre délelőtt felváltottak. Már az új stellungba jöttem vissza, ahol is a honvéd nehéz tarackokat vettük át. Faltay azt beszéli, hogy tiszti étkezdét fogunk kapni és hogy ő Bahr zászlóssal a Beobachter szolgálatot fogja ellátni, én pedig bent maradok a Batterie-ban. Nekem magamnak van egy kis unterstandom „Villa Hühnersteigen” ágy, asztal, mosdó és kályha van benne, meg 3 szék. Egy kissé nyirkos, hideg, no de az semmi. Tegnap bent voltam Görzben sok mindent bevásároltam volna, de nem volt pénzem; így csak ami a legszükségesebb, szivart és gyertyát vettem. Mondhatom, jó impresszióim vannak Görzről, igen szép helyen fekszik, az emberek nem is gondolnak arra, hogy háború van, végzik rendesen a dolgukat. A mai napom szabad, pucolom a ruháimat, írok levelet, de még inkább várom a kért holmit hazulról. Ma délelőtt leadtunk egypár lövést, nem is dördül olyan nagyot ez a Haubitz.

15 centiméteres tábori taraczk-öteg új pozícióban harczra készen „15 centiméteres tábori taraczk-öteg új pozícióban harczra készen"
(Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár, Vasárnapi Újság, 1914. évi 45. szám 541. oldal)

Márc. 4. Szombat. Holnap reggel megyek vissza a B[eobachter]. 2-höz. Ma este temérdek levelet írtam, csak éjjel érzem jól magamat, amikor fűteni lehet. Semmi különösebb nem történt.

Március 7. Kedd. Márc. 6 -án felváltottak, a Batterie 6, s így Faltayval együtt élünk lassan, csomagot várva: egy kicsit enni! Istenem, hol van az idealizmus, a háború magasztos eszméi? Sehol! Az ember rongy féreg, a gyomor kormányozza a világot!

Március 9. Csütörtök. Faltay felment ma délben a megfigyelőbe, én meg itt maradtam. A verpflegungom rettenetes, rendetlen, 6-án fassoltam utoljára kenyeret. III. 10-i kelettel ismét kértem a pénzt Bélától, miért nem küldi? Endrének III. 10-i kelettel megírtam, hogy vagy 12-én délután, vagy 16-án d.u. keresem fel.

Március 12. Vasárnap. A 21. születésnapom! Ma megyek fel a megfigyelőbe valószínűleg.

Március 14. Kedd.

„Um 8 uhr abends 3 leere Wägen zum geschützstation um weckholen 65 leere Munitionverschläge zu schicken, der Herr Oberlieutenant Fleischmann soll einen Dienstzettel zur „Höhle” schreiben 1000 (tausend) Brandel zu auf]f]ordern. (Telefon aviso der Her[r]n Lieut. Schopfs, angekommen um 3 uhr Nattg.)”

Lám, nem a megfigyelőbe mentem, hanem két hétre jöttem le a Staffelhez, hétfőn, 13-án. Arany jó dolgom van, a főhadnagyom kedves ember, s nagy pacer amatőr fényképész, jól megy a dolgom nála. Lovagolok, amikor akarok, felkelek, amikor akarok – dolgom nincsen, csak néha hallok egy-egy ágyúdörgést, abból tudom, hogy háború van.

No, most egy kicsit abbahagyom a naplómásolást, s leírom, hogy hát mi is ez a Staffel, vagy Protzenstatio[n], amint hívják.

A mi ütegünk, amit átvettünk március elején, hivatalosan a „M[agyar]. kir[ályi]. 20. honvéd nehéz tüzérezred 2. ütege”, vagyis a Batterie átvedlett honvéd nehéz tarackos üteggé. Régi, 1891-es mintájú 4 drb. tarackból áll az üteg; öreg tarack, aminél az ágyú csöve még nem fut vissza egy hidraulikus és rugós féken a kitüzeléskor, hanem maga az egész ágyú, illetőleg tarack ugrik ki a beágyazott helyéről visszafelé. Roppant primitív tarackok, 15 cm-es öbűek (caliber), de előszedték az arzenálból most ezeket is. Lőni lehet velük, miért ne használjuk. Igaz, a lövés menete roppant lassú, mert az egyes lövedékekhez külön kell a lövedéket és külön – (távolságok és kilövési szög szerint) – a puskapor tölteteket, amik kis vászonzacskókban vannak – adagolni. Úgy 3-4 perc kell egy lövés leadásához, mert a lövés pillanatában a tarack visszaugrik a neki előre elkészített rézsűs „Bettungon”, vagy 1–2 métert, újra vissza kell tolni, s minden lövés után újra rátenni az irányzó készüléket, s újra irányozni.

A tarack lövés leadása utáni visszaugrása A tarack lövés leadása utáni visszaugrása
(Hegedős Károly rajza az emlékiratból)

A tarackot 6 nehéz ló vontatja, úgy, hogy a lovainkat is kicseréltük. Az üteg honvéddá vedlett, de a tisztek, s így a vezényszó is, egyelőre osztrák maradt, az ütegjelző tábla felirata meg ez a csodabogár:

„Honvéd Schwere Batterie 2./20.”

Az üteghez tartozott vagy 120 ló, nehéz lovak, vegyes és hátaslovak, apró hegyi lovak, közönséges parasztszekerekkel a lőszer, a „Bettung”, a tartalék poggyász, szerszám, mesterember kellékek és műhelyek (szabó, cipész, szíjjártó stb.) az élelem és nem utolsósorban a tábori konyha vontatásához, no meg az altiszti és a tiszti hátaslovak. Ez az egész társaság, lóápolós tüzérekkel, altisztekkel, Verpflegsunteroffizier-ral, konyhaszemélyzettel, szakácsokkal, mesteremberekkel együtt mintegy 100–120 embert tett ki, akik az ütegállástól mintegy 7–8 km-nyire, hátra, Görz mellett, az úgynevezett Rosenthal falu közelében minden holmival és bagázsiával nyugodtan táborozott. A lovak és legénység barakkokban, a konyha egy félszer alatt, kamrák, raktárak, szintén barakkokban voltak, egy kis falunak tűnt az országút mellett végig a sok üteg Staffel-ja, ezek között volt a miénk is.

A parancsnoka egy Fleischmann nevű tart[alékos]. főhadnagy, egy bécsi zsidó kereskedő ember volt. Lágyszívű és jóakaratú, minden, csak nem katona. Barátságos, engem rögtön a saját barakkjába kvártélyozott be, ahol az irodája is volt, előtte kis asztal, lóca, szóval hosszabb tartózkodásra berendezkedve. A teleptől cca 4-500 méterre volt egy emeletes ház, ebben volt egy tiszti étkezde. Fleischmann szó nélkül magával vitt engem oda: „Na ja, natürlich, der Heketisch (Hegedős) speisst doch mit uns, er kann ja doch nicht Mannschaftsmenage fassen, er ist doch Kdtaspirant! Er hat doch kein Gage, er kann aus seinen eigenen Geld ins Messe doch nicht ein zahlen, aber, dass spielt doch kein Rolleaux (így mondta kein Rolló) ein Person zwischen Achte wie fiele wir dabel sind!”

Roppant emberséges, roppant megértő ember volt, emberszeretetből, felebaráti szeretetből tette, amit tett. Ritkaság ilyen embert találni a zsidók között, még Fleischer Gyurin is túltett a jószívűségével.

Mit jelent terített asztal mellett rendes ebédet, vacsorát elfogyasztani közel egy hónapi legénységi koszton élés után, magam mosta csajkából, zsebből előhúzott esszeig-gal, azt csak most éreztem. Az asztalnál vagy öten-hatan ültek kívülem; egy „Regimentsarzt”, egy osztrák, de magyarul is jól beszélő ezredorvos, egy morózus és félnadrág román kadett-állatorvos, pár provianttiszt meg ilyesféle „Etap[p]enschwein”-nak titulált frontmegetti tiszt. Vígan voltak, itták az „Etappensäure”-nek nevezett uniformizált ízű és színű kincstári vörösbort, s látszott rajtuk, hogy meg vannak elégedve a sorsukkal, így ki lehet bírni a háborút, csak „offenzíva” ne legyen! Csak „előre”, vagy csak „hátra” mozgás ne legyen! Inkább morzsolódjék itt fel a sáros lövészárkokban az olasz tűz alatt a monarchia egész hadereje! Az ő helyzetük így briliáns, jár nekik a fizetésük mellett a „Feldzulag”, a harctéri pótlék, ami a fizetés 100%-a, dolga mi lehet egy „ezredorvos”-nak más, mint a szerencsétlen vöröskeresztes kadetteket meg káplárokat kiküldeni egyszer-egyszer, ha sebesülteket hoznak be ide nekik „hátra”, s ha azok történetesen még élnek, mi a dolga egy „artilleriebrigade”-hoz beosztott állatorvosnak más, ha nem az, hogy az egyes ütegektől hetenként beszedje a rühes lovak listáját, s azokat külön lágerbe vezényelje, ahol egypár lóápoló kenegeti és legelteti őket.

Ez a társaság volt a harcolók sleppje, az elkényelmesedett és elcivilesedett uszálya, amibe először esett bele a fegyelem lazulásának férge! Ez mérgezte meg azután az egész ármádiát.

Következő rész: „Nem zavar, ha lő a talján?”

Összes rész: Hegedős Károly harctéri emlékei

Szólj hozzá!

Címkék: tüzér hadtáp tüzérség görz lövészárok Hegedős Károly tábori tarack tüzérfelderítés mozdonyállomás

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr1316410898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása