Karácsonyozzon és szilveszterezzen Londonban! (1916)

2020.12.30. 07:00 :: SzoleczkyEmese

Képeslap-kincsek 3.

A Nagy Háború során számos osztrák–magyar és német állampolgárságú civil került pusztán attól nehéz helyzetbe, hogy a hadüzenet pillanatában ellenséges ország területén élt munka, tanulás, ösztöndíj vagy bármi hasonló miatt. Mások csak rövid időre látogattak el külföldre, szabadságukat töltötték ott, amikor a szó szoros értelmében egy pillanat alatt forró lett a lábuk alatt a talaj. Amennyiben magyar internáltakról esik szó, mindig kikötünk Kuncz Aladár Fekete kolostoránál és a francia internálás körülményeinél. Ma kézbe vett képeslapunk ezzel szemben Angliába, pontosabban Londonba kalauzol minket, ahol szintén sok magyar lakott és többen járták meg az internálás kálváriáját.

 

Első hallásra-látásra rendkívül jól hangzik – akár még meghívóként is – a fenti cím; ha azonban a meglehetősen ritka karácsonyi lapot jobban megnézzük, könnyen sejthető, hogy feladójának inkább szívfájdalmat és keserűséget, sem mint örömet tartogatott ez az angliai tartózkodás.

„Herzliche Weihnachts und Neujahrs Grüsse 1916-1917 aus der Kriegsgefangenschaft im Alexandra Palace London, N[orth].” (Szívélyes karácsonyi és újévi üdvözlet az Alexandra Palace-ból, Észak-Londonból, a hadifogságból 1916-1917) hirdeti a rajzos lap felirata, amelyen a fenyőfát, kisebb csomagokat és egy „Alexandra Palace” feliratú zsákot cipelő Mikulást egy brit utcai rendőr, közismert nevén bobby terel egy hatalmas, jól felismerhető épület felé a parkon át. A képeslap hátoldalán csak a ceruzás címzés szerepel – Török Évi úrleánynak, Budapest V. Alkotmány utca 5. A feladó személye az előlap sarkában kitöltött rubrikákból derül ki: a 23 éves Török S[ándor], küldte haza, aki a B zászlóaljban, azon belül a XII/1. századba beosztva, élt az Alexandra Palace-ban, 5674-es fogolyszámmal, s akit a Nemzetközi Vöröskereszt archívuma szerint 1915. augusztus 28-án vettek nyilvántartásba. Török Sándor Dr. Török Lajos (1863–1945) bőrgyógyász, rendkívüli egyetemi tanár és színésznő felesége, Deli Emma fia volt, aki két lánytestvére közül az idősebbnek írta e lapját.

Török István képeslapjának elő- és hátlapja – a feladóról a Nemzetközi Vöröskereszt nyilvántartásából sem sikerült többet megtudni 

Török István képeslapjának elő- és hátlapja – a feladóról a Nemzetközi Vöröskereszt nyilvántartásából sem sikerült többet megtudni Török István képeslapjának elő- és hátlapja – a feladóról a Nemzetközi Vöröskereszt nyilvántartásából sem sikerült többet megtudni
(HM HIM Hadtörténeti Múzeum 4.309/Em)

Azok számára, akik, csakúgy, mint én, eddig nem ismerték e londoni helyszínt, tekintsük át a történetét! Ehhez a 19. század közepéig kell visszanyúlnunk az időben.

1851. május 1-jétől október 15-ig a londoni Hyde Parkban zajlott le az első világkiállítás (Great Exhibition of the Industry of All Nations), azaz az „iparműkiállítás”, a kulturális és ipari és tudományos újdonságok 19. században oly népszerű bemutatója. A kiállításnak az erre az alkalomra épített Crystal Palace (Kristálypalota) adott otthont: fémkeretekbe „foglalványozott” üvegekből készült óriási épület, amelynek hatalmas belső terében fák és szobrok gazdagították a látványt, s London egyik legmagasabb pontján lévén pazar kilátást kínált a fővárosra. Nem csoda hát, hogy a tömegrendezvényeknek helyet adó Kristálypalota közönségsikert aratott és 1854-ben kibővített formában a dél-londoni Crystal Palace-nek átnevezett területen építették fel véglegesen, ahol aztán 1936. november 30-án tűz pusztította el.

1859-ben az egykori Hyde parki kiállítás belsőépítészeti főfelügyelője, a sokoldalú Owen Jones (1809–1874) megálmodta és papírra vetette a Crystal Palace észak-londoni párjának első terveit a Muswell Hill és a Wood Green között található magaslatra és környezetére. A The People’s Palace („Népek Palotája") megvalósítására 1860-ban megalakult magántársaság azonban kezdetben nem tudott az új szórakoztató- és rendezvényközpontra anyagi támogatást szerezni. Ismét egy sikeres tárlat, az 1862-es londoni, dél-kensingtoni világkiállítás vitte előrébb az ügyet: a lebontott építési anyagokat kapták meg újrahasznosításra. Először a leendő épülethez tartozó parkot nyitották meg a nagyközönség előtt 1863. július 23-án, előnyös névváltoztatással: az épületet és az azt körülvevő parkot a népszerű új walesi hercegné, Alexandra Caroline (1844–1925) dán királylány tiszteletére nevezték át, akit Edward herceg – a későbbi VII. Edward (1901–1910) – 1863. március 10-én vett feleségül. 1865 szeptemberében a palota építése is megkezdődött, de nem a Jones által eredetileg javasolt üvegszerkezettel, hanem John Johnson (1807–1878) és Alfred Meeson (1808–1885) tervei alapján. Hivatalos megnyitója Viktória királynő születésnapján, 1873. május 24-én úgy zajlott le, hogy már saját vasútállomása is volt, a sínpálya közvetlenül mellé települt. Átadása után azonban 16 nappal – addigra a virágbemutatókra és a koncertekre érkező 124.000 látogatónál tartottak – az üvegkupolában keletkezett, három emberéletet követelő tűzvész következtében teljesen kiégett, csak a külső falai maradtak meg, a 4700 tárgyat tartalmazó agyag- és porcelángyűjtemény időszaki kiállítási anyaga megsemmisült. Alig két év alatt, 1875. május 1-jére szilárdabb, tűzbiztosabb, lezárható terekkel bővítve átépítették és sarkonként négy víztartállyal újranyitották. A fákkal szegélyezett dombon álló új létesítményt – ahonnan szép időben a Crystal Palace-ig, Dél-Londonig ellátni – a kikapcsolódás minden társadalmi réteget kielégítő lehetőségével ellátták: volt benne korszerű koncertterem (a Great Hall), színház, előadóterem (Small Hall), művészeti csarnok, múzeumi tér, könyvtár, táncterem, pálmaház madárházzal és majomházzal. illetve körötte versenypálya, csónakázótó, vendéglátóhelyek az álló büfétől a kávéházon át az elegáns étteremig. 1875-ben a koncertterembe Európa egyik legjobb és legnagyobb orgonáját építették be. A színháztermet politikai találkozókra is használták, ám a korban népszerű viktoriánus pantomimek és melodrámák által igényelt legújabb technológiájával szerelték fel, különleges effektusokat „tudó” gépeket építettek be, – így a művészek eltűnhettek, újra megjelentek és a levegőbe repíthetők voltak, moziként is használták 1935-ös bezárásáig. A környező park már 1880 augusztusában világításban fürdött; a domb tövében szabadtéri úszómedencét építettek, ám ennek mára némi nádon kívül kevés nyoma maradt. A helyszínen 1868-ban nyílt meg egy lóversenypálya lelátóval (az Alexandra Park Racecourse, elrendezése miatt a „Frying Pan”, „Pan Handle” – ’Serpenyő’ becenéven), amely 1970-es bezárásáig az egyetlen londoni lóversenypálya volt. Hétvégi kirándulók sokasága ámulhatott a 3.000 férőhelyes cirkuszban, szabadtéri bemutatók során ismerkedhetett egzotikus egyiptomi, japán és mór „falvakkal”; láthatott bálnacsontvázat és lapp tábort rénszarvasokkal. De létezett hullámvasút, és egy 9 lyukú golfpálya is, a tavon éjszakánként újrajátszották Pompeji pusztulását, a velencei álarcos karnevál forgatagát, vízi- és tűzijátékokkal kiegészítve, légi akrobaták ugrottak hőlégballonról az életüket és a végtagjaikat kockáztatva a Park fölött. Már 1898-ban filmet forgattak a területen. Dacára a sok látványosságnak a palota méretei miatt a fenntartók gyakran jutottak pénzzavarba, ezért 1900-ban az Alexandra palotát és a parkot tulajdonosai eladásra kínálták fel. A közelben élő közéleti szereplők adományokból alapítványt létrehozva felvásárolták a létesítményt, s törvénnyel biztosították örökös közhasznúságát – ma ez Haringey kerületi önkormányzatának kötelessége.

Az első világháború idején a parkot bezárták, a palotát és a területet először menekülttáborként (Metropolitan Asylum Board) használták a lakóhelyüket elhagyni kényszerült belgák, hollandok, megárvult gyermekek számára. A nagy koncertterem teljes nézőtere szorosan egymás mellé állított ezer ágyas hálóteremmé alakult, az orgona környékét, a pódiumot a menekültek csomagjai lepték el. 1915. március 31-én adtak először hírt az újságok arról, hogy az 1914. augusztus 5-én a parlament által jóváhagyott Aliens Restriction Act (Idegeneket korlátozó törvény, 1914/1161) értelmében az eddigi menekülttábor helyén rendőri felügyelet alatt álló internálótábort hoznak létre az Egyesült Királyságban brit útlevél nélkül élő vagy ott rekedt 17–55 év közti német, osztrák és magyar férfiak számára. A Lusitania 1915. május 7-i elsüllyesztése utáni fokozódó németellenesség nyomán a miniszterelnök még szigorúbb korlátozásokat jelentett be, amelyek május 13-án léptek hatályba.

Bár az 1906-os genfi konvenció úgy rendelkezett, hogy az idegen állampolgárokat háborús helyzetben vissza kell toloncolni hazájukba, sem ez, sem a hágai egyezmények nem intézkedtek részletesen a külföldön tartózkodó polgári személyek sorsáról. E joghézag miatt minden állam saját elképzelései szerint rendezte ezt a kérdést, arra hivatkozva, hogy a külföldi állampolgárok szabad mozgása és jelenléte jelentős biztonsági kockázatot hordoz. Úgy tűnik, már évekkel korábban bizalmasan kezelt döntésekben intézkedtek arról, hogy az esetleges hadiállapot beállta esetén miként vegyék nyilvántartásba és kezeljék a hadviselő országok állampolgárait. A legkülönbözőbb korlátozásokat hozták velük szemben, a hadüzenetet követően pedig szinte azonnal megkezdték ezek végrehajtását. Nyugodtan hivatkozhattak a közhangulatra is, amely könnyen kémet látott az ellenséges állam polgáraiban; ezeket az atrocitásokat a belbiztonsági erőknek kellett kezelniük, és ez kapóra is jött a táborokba gyűjtéshez. Az internáltak fogva tartási körülményeit a semleges országok diplomatái és a Nemzetközi Vöröskereszt képviselői ellenőrizték, mindkét felet figyelmeztetve a kölcsönösség elvére.

Ezidőtájt a németek London második legnagyobb kisebbségét alkották, sokan éltek a vidéki Angliában is. Mintegy 19.000 ellenséges állambeli, közrendre veszélyesnek minősített polgárt azonnal internáltak, számuk 1915. júliusig 26.173-ra emelkedett, és 1915 novemberében érte el a csúcsot, 32.440-et – kevés esetet leszámítva a mintegy 16.000 nőt nem érintette az intézkedés-sor. Több mint 15.000-en kértek mentességet, közülük csak 7.343 fő járt sikerrel. A mentesség iránti kérelmet vagy nemzeti, vagy személyes okokra hivatkozva lehetett benyújtani. Nemzeti érdeknek számított a befogadó ország szempontjából értékes szakmai ismeret vagy tapasztalat, valamint a háborús érdem. A személyes ok jelenthetett életkort, fogyatékosságot, az Egyesült Királyságban való tartózkodás 15 évet meghaladó [!] időtartamát, brit állampolgárral kötött házasságot, a brit fegyveres erők kötelékében szolgáló gyermeket. Egyik sem garantálta a mentességet, sőt ellenkezőleg: sok brit születésű nő vagy férfi vált megbízhatatlanná éppen házastársa miatt.

A „polgári fogolytábor” főbejárata – a Nemzetközi Vöröskereszt felvétele A „polgári fogolytábor” főbejárata – a Nemzetközi Vöröskereszt felvétele
(Forrás: grandeguerre.icrc.org)

Az Alexandra Palace-ban működtetett internálótábor parancsnokságát a brit gyarmati időszak Malájföldön széles körben ismert alakja, az akkor már idős kiváló sportember és focista, Robert Sandilands Frowd Walker alezredes látta el 1917 májusában bekövetkezett haláláig. Az 1915. május 7-én internálótábornak nyilvánított palotában kényszerű változtatásokat hajtottak végre kb. 3000 fő elhelyezése érdekében, térosztásokkal dormitóriumokat (hálótermeket), műhelyeket kialakítva, csoportos étkeztetéssel, mosdással, parkbeli tornáztatással és sétáltatással. A foglyok szenvedtek a magánélet teljes hiányától, igyekeztek valamifajta „sátorszerűséget” tákolni az ágyuk köré, megpróbálták kiharcolni a tábor parancsnokánál, hogy találkozhassanak hozzátartozóikkal.

Alvóhelyek a Small Hall-ban © IWM (Q 64158) Alvóhelyek a Small Hall-ban © IWM (Q 64158)
(Forrás: londonfilmland.files.wordpress.com)

A polgári internáltak tornagyakorlata – a Nemzetközi Vöröskereszt felvétele A polgári internáltak tornagyakorlata – a Nemzetközi Vöröskereszt felvétele
(Forrás: grandeguerre.icrc.org)

Az internált személyek ruhával és élelemmel való ellátása az állam feladata volt, ezt helyben, műhelyekkel oldották meg, az internáltakat munkára fogva, akik hetente 1 fontot kaptak juttatásként, ebből vásárolhattak a palotában működő boltban újságot és cigarettát. A táborban működtetett szabóműhelyről, illetve a kézműves-asztalosműhelyről fotó készült, képeslapot is kiadtak. A műhelyekben eladásra gyerekjátékok, sőt kis vitorlások is készültek, utóbbiakkal maguk a foglyok játszottak a park csónakázótavában. A konyhákban német szakácsok főztek, a háborús viszonyok közti egyhangú étrendben sült marhahús, zöldségek, párolt birka és kenyérpuding szerepelt – ezért aki tehette, élelmiszercsomagokat kért kinti szeretteitől. Az otthonuktól, családjuktól, barátaiktól és munkájuktól elszakított, alapvetően bűntelen fogvatartottak nem internáltként, hanem hadifogolyként definiálták magukat.

A konyha, ahol az internáltak maguk főztek. A szakácsok gyakran azok voltak, akik előzőleg London legjobb szállodában séfként dolgoztak. © IWM (Q 64152) A konyha, ahol az internáltak maguk főztek. A szakácsok gyakran azok voltak, akik előzőleg London legjobb szállodában séfként dolgoztak. © IWM (Q 64152)
(Forrás: londonfilmland.files.wordpress.com)

A műhelyekben foglalkoztatottak a kortársak szerint sokkal kevésbé szenvedték meg lelkileg a bezártságot. © IWM (Q 64153) A műhelyekben foglalkoztatottak a kortársak szerint sokkal kevésbé szenvedték meg lelkileg a bezártságot. © IWM (Q 64153)
(Forrás: londonfilmland.files.wordpress.com)

A táborbeli mindennapokról az anarchista író, Rudolf Rocker (1873–1958) jóvoltából tudunk, akinek a Mott őrnagy, táborparancsnok felkérésére írt visszaemlékezése egy példányát a British Library őrzi: „… számos olyan szervezet és csoport létezik, amelyek a foglyok kezdeményezéséből nőttek ki… ezen intézmények közül a legrégebbi az irodalmi és a kultúrtörténeti előadássorozat, amelyet egy ismert szocialista szerző minden héten rendszeresen tart 1915 júliusa óta a Színházban. Két hónappal később megalapították a »Konzert Verein« -t, amelyen az internált zenészek többsége részt vesz. Meglepő gyorsasággal fejlődött, és az utolsó parancsnok közvetlen pártfogása alatt állt, aki maga is nagy zenekedvelő volt. […] ez a társaság hetente koncerteket adott a Színházban, amelyek a foglyok százai számára csodálatos szellemi gyógyírt jelentettek […] az Amatőr Színházi Társaság […] művészi szempontból sok kívánnivalót hagyott maga után. […] Számos más szervezet, amelynek elsősorban sportcélja van, mint például a Turn Verein (Torna Egyesület), a Labdarúgó Klub stb., korábban stabil tagsággal rendelkezett. […] az élelmiszerkorlátozások azonban jelentősen hűtik a sportlázat. […] Az internálás nyomasztó unalma magával hozza, hogy a férfiak idővel elveszítik minden érdeklődésüket bármilyen kezdeményezés iránt. Az egyetlen intézmény, amely kivételt képez e fájdalmas szabály alól, a »Kino«. 1915 óta létezik, és az egész tábor nagy örömmel fogadta. Hosszú ideig csak egy előadást tartottak hetente, és mindig nagyon sokan látogatták. De még később is, amikor két heti »Kino-estet« rendeztek, a látogatottság eredménye ugyanaz maradt. […] Semmi más szórakozás vagy bármilyen jellegű foglalkozás nem képes arra, hogy a fogoly teljesen megfeledkezzen a környezetéről. Akár a műhelyben dolgozik, akár az iskolában tanul, akár valamilyen sportot követ, akár a zenét hallgatja, mindig van egy bizonyos valami, ami valaha is tudatába hozza fogságának szűk kereteit. […]”

Az internáltak között volt Carl Holzer (1878. augusztus 25. – 1943. június 10.) osztrák litográfus-festőművész is, aki 1900 óta élt az angol fővárosban, 1905-ben Edmontonban feleségül vett egy brit hölgyet, Catherine Emilie Adelheid Collatz-ot, három gyermekük született. Kereskedelmi grafikusként jómódban élt, de vesztére osztrák állampolgár maradt: 1915-ben elsők közt került az Alexandra Palace-ba, ahol több portrét készített internált társairól, a táborbeli életről. A háború befejezése után visszatért korábbi munkájához, ám 1926-ban brit állampolgár lett.

Az egyik dormitórium Carl Holzer rajzán (Az Alexandra Palace gyűjteményéből) Az egyik dormitórium Carl Holzer rajzán (Az Alexandra Palace gyűjteményéből)
(Forrás: artsandculture.google.com)

De nem Holzer a szerzője a mi általunk őrzött, fentebb leírt képeslapnak, amelyet a sajtó által „Palatial Prison”-nak nevezett tábor „luxus-hunjai” felhasználására készítettek, hanem az osztrák Anton (Tony) Binder (1868–1944), aki illusztrátorként és egyiptomi festményei révén, valamint kairói fényképészként szerzett ismertséget. Igen sok rajzot készített, s pechjére akkor tartózkodott Londonban, amikor a világháború kitört. Az Alexander Palace-ba internálták, majd 1918 májusában repatriálták, sokáig Dachauban élt. Binder már 1915-ben készített a foglyok részére képes levelezőlapot, amely két verzióban is fennmaradt, az egyik angol, a másik német nyelvű felirattal: az angol szöveg a „Hearty Christmas- and New Year Greetings from the Camp at Alexandra Palace London” feliratot kapta és hely volt rajta az aláírásnak, a német változat „Herzliche Weihnachts und Neujahrs Grüsse 1915 Kriegsgefangenschaft im Alexandra Palace London” üzenettel jelent meg. A rajz felső részén a domboldal fölé emelkedő épületegyüttes kiválóan látszik, akárcsak a területet körülvevő négysoros drótkerítés; a fogságról árulkodik a rácsos térelválasztóra helyezett gyertyacsonk, a priccs a pokrócokkal, táskával, s hiába magasodik fölé a gyertyákkal-díszekkel ellátott karácsonyfa, a lap már ekkor, a fogság néhány hónapja után sem sugároz örömöt. Az Alexandra Palace birtokában levő példányok két rab emlékét őrzik, akik saját adataikkal látták el: a 6888-as internált, a lajtaszentmiklósi (ma: Neudörfl an der Leitha, Ausztria), 1887. szeptember 18-i születésű Joseph I. Reiter az angol; a 8439-es fogoly, az azonosíthatatlan E. Hanke (?) a német változatot.

Az 1915-ös karácsonyi – újévi üdvözlőlap-variánsok, Tony Binder szignójával 

Az 1915-ös karácsonyi – újévi üdvözlőlap-variánsok, Tony Binder szignójával Az 1915-ös karácsonyi – újévi üdvözlőlap-variánsok, Tony Binder szignójával
(Forrás: twitter.com/AllyPallyMuseum)

A béke beköszöntével az idegenekre vonatkozó korlátozásokat nem szüntették meg, sőt kiterjesztették a szankciókat: a helyi rendőrségnél történő regisztráció érvényben maradt; korlátozták az idegenek kereskedelmi, közszolgálati munkavállalását, nem változtathattak nevet stb. A volt ellenséges külföldieket többségükben deportálták, azokat is, akiket a háború alatt felmentettek az internálás vagy a hazatelepítés alól – hatalmas felháborodást és indulatokat keltve.

1918. december 28-án még arról elmélkedett a londoni John Bull újság, hogy az Alexandra Palace-beli „hunokkal” valóban kell-e barátkozni a karácsony másnapján tartott összejövetelen? Három nappal később már a terület újjáélesztésének és újranyitásának gondolatával foglalkoztak a helyiek, visszakövetelve eredeti funkciójának az épületet az államtól. 1919 januárjában mindenesetre lapinformációk szerint mintegy 4.300 „teuton” élt még itt, akiket ki akartak toloncolni, akik azonban petíciót nyújtottak be és nem voltak hajlandók távozni az országból, csupán 223-an. Eközben a táborban dúlt az influenza-járvány, egyesek öngyilkossággal reagáltak a hatósági intézkedésekre. 1919. március végére sikerült gyakorlatilag kiüríteni az épületet, bár még április 6-án is egy előző napi szökevényt kerestek, és május végén is elvétve még, de éltek ott „ellenségek”. Hivatalosan 1919. május 30-án, gyakorlatilag június folyamán zárták be az épületet, mint internáló-tábort, invalidusházat és orvosi részleget, még a kormányhivatalok, pontosabban a hadsereg használta az épületet, de a parkba már beengedték a sétálókat, cserkésztalálkozót lehetett benne tartani. Decemberben azonban az üvegtető egy része beszakadt a hó terhe alatt. Az épület megnyitását a legoptimistább becslések szerint is 1920 tavaszára ígérték, ami májusban következett be.

Az újranyitás után a palota visszatért elsődleges céljához, a szórakoztatáshoz. Az észak-londoni kiállításnak 1925-től adott otthont, amely a legújabb trendeket és technológiákat hozta a palotába. A nyilvános sportok ökölvívással, versenyzéssel, krikettel és focival tértek vissza a parkba. Katonazenekaroktól kezdve újra sok koncertező lépett fel, pl. az angol színész-énekesnő, Gracie Fields (1898–1979), aki az 1930-as években adta a létesítménynek az „Ally Pally” becenevet. 1935-ben a palota teljes keleti szárnyát bérbe adták a BBC-nek, hogy televíziós stúdiókká alakítsa. A világ első nagy felbontású televízióadását innen, az Alexandra palotától 1936. november 2-án sugározták. A televíziós szolgáltatást 1939-ben felfüggesztették a második világháború miatt s csak 1946-tól kezdték el újra a sugárzást. Az Alexandra palota adótornyát azonban a német Blitz során használták: ezzel zavarták a Luftwaffe jelzéseit. A második világháború alatt az épület ismét befogadta a menekülteket, és 1940-ben a Dunkirkből visszatérő csapatok állomáshelyévé vált. 1954-ben eltávolították a vasútállomást a palota tövéből, és a BBC legtöbb műsorszórása a Lime Grove új stúdióiba költözött, csak a híreket sugározták innen. A Rolling Stones 1964-ben játszott itt, a Pink Floyd 1967. április 29-én az Alexandra Palotában megrendezett pszichedelikus esemény, a '14 Hour Technicolor Dream' („14 órás technicolor álom”) keretében lépett fel. Ez indította el az óriás rockkoncerteket, a Rolling Stones, a Led Zeppelin, The Who és a Queen mind játszott itt. 1980. július 10-én a palota ismét lángba borult, az eredeti épület nagy része megsemmisült. Csodával határos módon a Viktoriánus Színház és a BBC Studios megmaradt. A palota 1988-ban nyílt meg újra.

2015-ben a Heritage Lottery Fund támogatása révén megújult a keleti szárny, 2019-től újra használatban van az eredeti színpadi gépezetekkel. Az Alexandra Palace 1996-ban a Hornsey Historical Society kezdeményezésére műemlékké vált, 2013-ban az Alexandra Parkot helyi természetvédelmi területté nyilvánították. Az engedélyeztetés során az egykori iratszekrényekben több ezer dokumentumot, fényképet és tárgyat találtak, amelyek az épület és a park teljes történetét dokumentálják. Ez alapozta meg az Alexandra Palota, a BBC és egyéb szervezetek, lokálpatrióták adományai révén folyamatosan bővülő, a Google Arts and Culture partnerségében konzervált és nagyrészt digitalizált gyűjteményét. A beazonosítást, katalogizálást az archívum önkéntesei és támogatói végzik.

Felhasznált irodalom, posztok:

- Michael Foley: Prisoners of the British. Internees and Prisoners of War during the First World War. England, 2015.
- Dr. Török Éva: Dr. Török Lajos (1863–1945) Emlékezés születésének 140. évfordulóján. In: Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemle 77. évf. 4. sz. 175–176. p.
- Refugees at Alexandra Palace
- A Brief History of Alexandra Palace
- Carl Holzer: Artist and Enemy Alien
- Enemy aliens in Great Britain, 1914-1919
- Suffolk Artists
- Christmas for Ally Pally's WW1 Prisoners
- What the fairy-tale is to the child
- Alexandra Palace, London: Internment Camp for Germans
- Panikos Panay: Prisoners of War and Internees (Great War)

Szólj hozzá!

Címkék: karácsony szilveszter képeslap internálás London internálótábor

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr6516362368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása