Ágoston törzsőrmester végső nyughelyének a kutatása

Dr. Fodor Szabolcs Bátor régóta kutatja a cs. és kir. békéscsabai 101-es gyalogezredben szolgált dédapja történetét. 1914-ben Ágoston László András hivatásos katonaként az ezred kikülönített II. zászlóaljában szolgált Trebinjében, a Monarchia balkáni végvidékén. Ott élt vele családja is, s olvasónk nagyapja is a bosznia–hercegovinai kisvárosban született. A háború kitörését követően Ágoston törzsőrmester járőrszolgálatra indult embereivel a betörő montenegrói csapatok felderítésére. Soha többé nem került elő. Sírhelyének a felkutatásában a napjainkban Trebinjében élő Djokic Évától érkezett segítség…

Fiatal felnőttként kezdtem el kutatni családom történetét, és ez azóta is szenvedélyem maradt. Az egyik legfőbb kutatási irány a kezdetektől az volt, hogy kiderítsem a Szegváron 1881-ben született Ágoston László András dédapámnak, anyai nagyapám édesapjának sorsát.

Annyit tudtam róla, hogy katona volt, és az első világháborúban esett el, így 1914-ben született nagyapám nem is emlékezhetett rá. Tudtam továbbá, hogy egyik bajtársa vette feleségül dédanyám húgát, és ez a sógora ugyancsak életét vesztette a Nagy Háborúban, és az özvegyen maradt nővérek egy ideig együtt éltek és közösen nevelték dédanyám négy, és húgának egy gyermekét. Dédapám katonai szolgálatának és halálának körülményeit azonban nem ismertem.

 Ágoston László Andrásról Szegeden készült fotó, amin még pénzügyőrként láthatjuk (Dr. Fodor Szabolcs Bátor tulajdonában lévő fotó)

Amikor a kutatást megkezdtem, már nagyapám generációjából sem élt senki a családban, ezért csak nagyon lassan, lépésről lépésre tárult fel előttem a múlt, sokszor a véletlen segítségével. A családi szájhagyomány emlékei, anyakönyvi bejegyzések, fotók, a Hadtörténelmi Levéltár Bécsi Kirendeltségétől származó információk, az ezred történetét feldolgozó könyvben rejlő adatok mind a kirakós játék egy-egy darabját jelentették. Így tudtam meg először alakulata számát, majd rendfokozatát, később szolgálati helyét, végül halálának helyét, időpontját és körülményeit.

 Ágoston László András szakaszvezetőként a húgával, Ilonával
(Dr. Fodor Szabolcs Bátor tulajdonában lévő fotó)

Megtudtam tehát, hogy amikor dédanyámmal 1906-ban, Békéscsabán összeházasodott, dédapám már a császári és királyi 101. gyalogezred szakaszvezetője volt. Első két gyermekük is Békéscsabán született 1907-ben, illetve 1909-ben, a család lakóhelye pedig a gyalogsági laktanya volt.

 A békéscsabai gyalogsági laktanya korabeli képeslapon

Harmadik gyermekük 1911-ben jött világra dédanyám szüleinek lakóhelyén. Dédapám ekkor már őrmesterként szolgált az ezredben.

A következő nyom már a hercegovinai Trebinjébe vezet, ahol az ezred II. zászlóalja 1910-től állomásozott. Dédapám az 5. század tagjaként teljesített szolgálatot. Fennmaradt egy ott készült fénykép a három gyermekről, amely képeslapként ükszüleimhez érkezett.

 Az Ágoston család Trebinjében
(Dr. Fodor Szabolcs Bátor tulajdonában lévő, utólag, általa színezett fotó)

Ekkor tehát az egész család itt élt, sőt dédanyám ott szülte meg az ikerlányokat, akik azután hat, illetve tizenegy hónaposan ott is hunytak el. Az ő létezésükről korábban nem is tudtam, de arra is a kutatás során jöttem rá, hogy 1914 áprilisában nagyapám is Trebinjében született, és nem abban a magyar városban, amely személyazonossági irataiban szerepelt.

 Az Ágoston gyermekek Trebinjében
(Dr. Fodor Szabolcs Bátor tulajdonában lévő fotó)

Ez az év már a Nagy Háború kezdetének éve volt. Június 28-án megtörtént a szarajevói merénylet, és egy hónapra rá kitört a világháború.

Trebinje környékén az ellenségeskedés 1914 augusztusában kezdődött meg, amikor montenegrói csapatok lépték át a határt Lastva térségében.

Az 1914-es hercegovinai-montenegrói határtérségről készült vázlat
(Hadtörténelmi Levéltár: A világháború 1914–1918 különös tekintettel Magyarországra és a magyar csapatok szereplésére. Bp., 1928. IV. kötet 48. sz. melléklet)

Ekkor, augusztus 3-án Trebinjéből két felderítő csapatot küldtek ki. Az egyiket, amely húsz 101. gyalogezredbéli katonából állt, dédapám vezette. A családban fennmaradt emlékfoszlány szerint önként jelentkezett a feladatra. A másik őrjárat pár napon belül visszaérkezett, dédapám csapatát azonban soha többet nem látták. Minderről A 101-es zászló alatt című könyv is beszámol.

Az ezredtörténet beszámolója az eseményekről: „Augusztus 2-án Montenegró hadat üzent, csapatai betörtek Lastva környékére. Augusztus 3-án Wagner Elemér főhadnagy főleg csendőrökből és pénzügyőrökből verbuvált járőrével a keletre, az 5. századbeli Ágoston törzsőrmester pedig 20 százegyes virágszálával — mert azok voltak ezek a standbeli legények! — az észak felé eső hegyek felderítésére indult. Wagner főhadnagy 8-án visszatért járőrével együtt, Ágoston törzsőrmesterről és embereiről azonban hír többé nem érkezett. Ők az első 101-es hősi halottak.” (Makkay Machalek Pál: A 101-es zászló alatt. A v. békéscsabai cs. és k. 101. gy.e. emlékalbuma. Budapest, 1934.)

Kezdetben azt feltételezték, hogy dédapám fogságba esett, de később a kiszabadult szemtanúk elmondták, hogy harcban esett el 1914. augusztus 10-én, és a montenegróiak temették el, valahol Lastvánál. Tehát mondhatjuk, hogy ő volt az ezred (egyik) első hősi halottja.

Így talán érthető, hogy miért kezdett el annyira érdekelni Trebinje és környéke. Sokat tűnődtem azon, hogy vajon megvan-e, fellelhető-e dédapám nyughelye. Eljátszottam a gondolattal, hogy elutazok Hercegovinába, de arra jutottam, hogy nyelvismeret és helyismeret hiányában nem sokra mennék a helyszínen.

 Trebinje korabeli képeslapon

Azután beléptem egy Facebook csoportba, amely a 101. gyalogezred emlékére jött létre, és ott egy rövid írás és néhány kép megosztásával virtuális síremléket állítottam dédapámnak. A csoportnak azóta is tagja vagyok, böngészem a bejegyzéseket és a közelmúltban ott olvastam először Djokic Éváról. Azonnal felkerestem Fb oldalát (A Monarchia nyomában, azaz erődök Bosznia-Hercegovinában és Montenegróban), és nem akartam hinni a szememnek. Egy magyar hölgy, aki Trebinjében él, és nem elég, hogy szállásadással is foglalkozik, de ő maga is szenvedélyesen kutatja fel a Monarchia megmaradt épített (elsősorban katonai) emlékeit a térségben, sőt ilyen tárgyú túrákat is szervez és vezet. Mintha nekem találták volna ki!

Üzenetet írtam neki, és ő azonnal válaszolt. Még aznap kaptam tőle képeket a környékről, ahol dédapám elesett. A kapcsolatot azóta is tartjuk. Figyelemmel követem a saját Facebook csoportjában megosztott képeket és videókat, amelyeket expedícióin készít. Addig is, amíg személyesen nem látogathatok el Trebinjébe, Éva több irányban is megindította a kutatást. Egyrészt megkísérli felkutatni dédszüleim ikergyermekeinek sírját a trebinjei temetőben, illetve nyomozásba kezdett annak érdekében, hogy valami közelebbit derítsen ki dédapám végső nyughelyének hollétéről.

A Trebinje körüli erődrendszerről készített vázlat
(Forrás: Die Reichsbefestigung Österreich–Ungarns zur Zeit Conrads von Hötzendorf. Ergänzungsheft 10 zum Werke Österreich–Ungarns letzter Krieg)

Talán Éva tapasztaltsága, alapossága, intuitív lénye és a szerencse együtt kellett ahhoz, hogy rövid időn belül eredményes legyen. Rálelt egy nagyméretű síremlékre a vadonban, abban a térségben, ahol dédapám a feljegyzések szerint elesett. A sírkövön nevek már nem láthatóak, azonban egy dátum igen, és ez (1914. augusztus 8.) igencsak közel esik dédapám halálának feltételezett napjához, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a halotti anyakönyvi bejegyzésre utólagosan, két év távlatából, szemtanúk elmondása alapján került sor.

Lehetséges, hogy ennél közelebb már nem jutunk az igazsághoz, de én úgy érzem, hogy végre pont kerül a történet végére, és ez máris több, mint amit remélni mertem, amikor belekezdtem a kutatásba. Dédapámat nem ismerhettem személyesen, még fia, az én nagyapám sem emlékezhetett rá, hiszen négy hónapos volt, amikor elvesztette az édesapját. Mégis, valamilyen okból nagyon közel érzem magamhoz, és természetesen nagyon büszke vagyok rá. Sokszor eszembe jut, és – különösen amióta idősebb vagyok, mint ő a halálakor – sokat gondolok arra, hogy én magam hasonló helyzetben képes lennék-e ilyen bátorságot és önfeláldozást tanúsítani. Remélem, sohasem kerül rá sor, hogy ezt megtudjam!

A Facebook csoportban állított virtuális emlékmű mellett Évának hála immár egy valóságos emlékműnél is leróhatom tiszteletemet gyermekeimmel együtt.

Természetesen tervezem ugyanis, hogy amint a körülmények (a vírushelyzet, az utazási korlátozások, az anyagi feltételek) lehetővé teszik, családostól Trebinjébe látogatok, és Éva segítségével személyesen is felkeressük azokat a helyszíneket, amelyek a színteret szolgáltatták családunk életéhez a múlt egy rövid, de fontos és végzetes szakaszában.

Egyedülállónak és csodálatraméltónak tartom azt, amit Éva csinál. A Monarchia utolsó utóvédjeként, idejét, energiáját, pénzét nem kímélve küzd azért, hogy ne merüljön feledésbe múltunk egy darabja, és a hazáért hősiesen helytálló elődeink emléke. Köszönöm neki.

* * *

Eddig dr. Fodor Szabolcs Bátor írását olvashattuk. Szerkesztőségünk kapcsolatban áll Djokic Évával, akinek a fotóival már Bálint Ferenc szerzőnk bileki halálmarsról szóló korábbi írásában is találkozhattak olvasóink. Kérésünkre a helyszíni fotók mellett most Éva megírta és elküldte a kutatásának a legfontosabb részleteit is. Innen következzenek az ő sorai.

* * *

Néhány hónappal ezelőtt megkeresett e-mailban egy fiatalember Magyarországról és felkért, hogy kutassam fel dédnagyapja halálának lehetséges helyszínét. Ágoston László András ugyanis az első világháború idején Trebinjében szolgált és itt is halt meg a közelben.

Halála helyszínének Lastva volt megjelölve, amit én egészen jól ismerek, hiszen a falu körüli hegyek a kutatásaim egyik nagy jelentőséggel bíró helyszíne. Lastva látszólag jelentéktelennek tűnő álmos kis falucska, de az Osztrák–Magyar Monarchia idejében, különösen a Nagy Háború alatt nagy jelentőséggel bírt, mivel nagyon közel volt az akkori (és a mostani) montenegrói határhoz.

Lastva település napjainkban egy egykori erődítés maradványai felől
(Fotó: Djokic Éva)

1914 augusztusának elején a montenegróiak behatoltak Bilek (ma Bileća) és Trebinje irányába, elfoglaltak több őrházat és egyéb katonai létesítményt, a korabeli feljegyzések szerint a Monarchia csapatai jelentős veszteséget könyvelhettek el.

A szerkesztő megjegyzése: ezekről a kezdeti Bilek környéki harcokról olvashattunk dr. Kemény Gyula ezredorvos 1914-es szerbiai naplójának első kilenc részében.

Lastván és a tágabb környékén sok megfejtenivaló rejtély van a számomra. Egy ismeretlen első világháborús katona sírjáról már tudtam a környéken, egy kis faluban, az Orjen hegységhez tartozó Bijela Gorán. Ez volt az első lehetséges sír, melyet Szabolccsal is tudattam.

Egy ismeretlen katona sírja Bijela Gorán
(Fotó: Djokic Éva)

A hegyen még feljebb volt a határvédelem, meg is találtam az egyik kisebb őrházat, illetve erőd (erődök?) is volt(ak) ott, ahol jártam. A kutatásoknak köszönhetően egy ez idáig a köztudatban nem ismert egykori erőd is képbe került, mely szintén a Bijela Gorán található. Hatalmas területen terült el a Monarchia komplexuma, posta, áram és kórház is volt ott anno...

Egy erőd maradványai a Bijela Gorán
(Fotó: Djokic Éva)

Tudomásomra jutott, hogy az erdő mélye sírokat is rejt, de ennek a felkutatására csak lombhullás után van mód. Felmentem ide is, egykori lövészárkokat találtam, utakat, falmaradványokat, de a sírhantokat egyelőre áthatolhatatlan dzsungel védi... Ez lehet még egy lehetséges nyughely! Egészen pontosan két helyszínről tudok itt is.

A harmadik síremlékre, ami Lastva közelében, a Trebisnjica folyó túloldalán található, a helyiek elmondása alapján leltem rá. Ez egy hatalmas sírbolt, ahol talán nem is egy katona nyugszik...

A feltételezett közös síremlék maradványai
(Fotó: Djokic Éva)

A feltételezett közös síremlék maradványai
(Fotó: Djokic Éva)

A dátumot meglátva még a lélegzetemet is visszafojtottam, hiszen két nap a különbség csupán a sírkőbe vésett dátum és Ágoston törzsőrmester halotti anyakönyvi bejegyzése között! Szabolcsnak is felfedtem legújabb felfedezésemet, és egyelőre gondolatban ezt a sírt tekintem dédnagyapja sírjának, ennél a sírnál szándékozik leróni tiszteletét és megemlékezni egy csokor virággal...

A feltételezett közös síremlék feliratának maradványai az 1914. augusztus 8-ai dátummal
(Fotó: Djokic Éva)

Szerkesztőségünk a halotti anyakönyvekben Lastva mellett két 101-es ezredbeli katonát talált, akik ugyanaznap, 1914. augusztus 10-én haltak hősi halált és akiket szintén a montenegróiak temettek el. Elképzelhető, hogy Ágoston László Andrással együtt ők is részt vettek a felderítő vállalkozásban és vele közös sírban nyugszanak.

Junászka György póttartalékos az 1. pótszázadban szolgált. Békés megyében Gyulán született 1888-ban. Római katolikus vallású volt, foglalkozását tekintve vendéglős, Januszka Károly és Tóth Rozália gyermeke.

Kergyik Pál őrvezető az 5. században szolgált. Békés megyében, Békéscsabán született 1890-ben. Evangélikus vallású napszámos volt, Kergyik János és Hrabovszki Dorottya gyermeke.