A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 9. rész
És 1915. október 19-én megkezdődött a halálmenet… Szakraida István és szerencsétlen sorsú társai szigorú őrizet mellett indulnak Koszovó felé, nehogy a gyorsan közeledő bolgár csapatok megszabadíthassák őket rabságuktól. Az őszi esős időjárás a rossz utakat szinte járhatatlanná változtatja. A rabok cipői tönkremennek, lábaik kisebesednek. A nap végén a szállás nyomorúságos, a pénz értéktelen, az ellátás főleg kenyérből áll. November közepén nagy kő esik le a szívükről: Monastir felé fordítják a csapatot, nem Szkutari (azaz a kibírhatatlan szenvedést ígérő Albánia) felé…
III. rész
Vándorlás Ó-Szerbián, Albánián keresztül Olaszországba
(Kb. 600 tiszt, ebből 200-250 szerb, cseh, szlovén megbízhatatlan, a szerbek terveit elősegítik)
[1915.] október 19. Elvittek Nisből. Amit bírtunk, hátizsákokban a hátunkon cipeltük. Szokatlan dolog, oly hosszú idő óta megint 30 km-t gyalogolni. Az őrség 100 emberből és még vagy 50 csendőrből áll. Még bombákkal is fel vannak szerelve. – Állandóan esett az eső. Az országút folyóvízzé alakult. Sötétben, teljesen átázva, sárosan érkeztünk Prokupljeba. Körülbelül 200-an egy ruhatár padjára szállásoltak el. Oly szorosan voltunk, hogy még le sem tudtunk ülni. A nedves ruhát nem tudtuk lerakni, ébren maradtunk egész éjjel.
20. Ruhaszáritás a padláson. Kint zuhog az eső. A szolgákat szabad kiküldeni a városba. A szerbek nem váltják be saját bankjegyeiket. Kénytelen az ember 10 Dinár árát vásároltatni, mert aprópénzt nem adnak vissza. Most kénytelen voltam a Nisből maradt 50 K-t beváltani, 50 Dinárt adtak érte. Breyjel és Kirchnerrel közösen élünk, így könnyebben tudunk talán kijönni.
21. Megtett utunk és szállásunk nyomorúságát nem lehet elég hűen leírni. A menetelés erős őrizet mellett történt. Aki fáradtság miatt már nem bírt menni, azt puskatussal bíztatták ezek a bestiák. A hadifogoly legénységet is viszik velünk együtt, borzasztó rongyosan néznek ki szegények. Néhánnyal sikerült beszélni, ezek mondták, hogy mindnyájan a bolgár határon dolgoztak, és mikor azok betörtek, gyorsan elhozták ide őket. Soknak sikerült átszökni a bolgárokhoz. Olasz szakaszvezetőt, akit velem fogtak el, láttam, de beszélni nem engedtek vele. Oly rosszul nézett ki szegény, hogy alig ismertem meg. Fájó szívvel gondoltam az egykori hetyke 37-es [al]tisztre, aki most csak az árnyéka annak.
22. Még mindig Prokupljeban tartanak. Állatokat nem szoktak ily szűk helyen elhelyezni, mint minket. – Nagy a nyomor Szerbiában. A hátizsákok részére alig tudnak ökrös szekeret keríteni. Borzasztó drágaság. 1 l rakia (szilvapálinka) 5 dinár. 1 tojás 30 para (fillér). 3 deci konyak 3-5 Dinár. Ma nem maradt több mint 40 Dinár nálam, kétségbe vagyok esve, hogy mi lesz, mert Breynek és Kirchernek sincs több pénzük. – Folyton esik. Hiába panaszkodunk a szerb parancsnokunknak, Sapinac alezredesnek, ő sem tud rajtunk segíteni, a szerb kormány pedig nem sokat törődik velünk. A szerbek Edelman ezredest Makenzennek nevezték a nép előtt.
23. Hrženyák, Zuber horvát hadnagyok és még 5 cseh tiszt szerb szolgálatba léptek. Átlépett még egy 70-es főhadnagy, akit most fogtak el Belgrádnál. – Hogy ezek mit gondolnak, az érthetetlen. – Mindig esik. A piszok tönkreteszi az embert. Gyomrom teljesen el van rontva.
24. 40 km-es menetelés Kursumljéig. Nagy sár. Este erős köd. Holt fáradtan késő este érkeztünk meg. Sátrakba tettek, melyekben csak kevés vizes szalma volt elhintve. Egész éjjel dideregtünk. Alvás helyett álltunk, föl-le szaladgáltunk a sátrak között, úgy fáztunk.
25. A köd felszállt. A nap is kisütött. Felszárítottuk a szalmát, kaptunk pokrócokat. A drágaság nő. A konyhákat (Nisben volt) egyesítették és szekereken hozzák a különböző üstöket utánunk. Reggel és este teát vagy feketét, délben gulást kapunk. Főleg kenyérrel táplálkozunk, veszünk is annyit, amennyit csak kaphatunk. Már most csak 20 Dinárom maradt, de nagy szerencsénkre Brey és Kirchner most kaptak 200 K-t hazulról, melyet csak most osztottak ki. Így hát hárman csak kijövünk belőle.
26. Esik, a sátrakban guggolunk. Ma ideérkezett még néhány elkésett lap, én kaptam egyet anyámtól szeptember 25-ről.
27. Nyomorúságos cigányéletet vagyunk kénytelenek folytatni. Esik. Köd. Ha bírnám a szerb nyelvet, szökni próbálnék. – Mi azt reméljük, hogy a mieink és a bolgárok gyorsan közelednek és elseprik egész Szerbiát. Nem lehetetlen, hogy kiszabadulunk ebből az átkos helyzetből. Azt hallottuk, hogy egyelőre Pristinába akarnak vinni.
28. Nehéz azt leírni, amit ma szenvedtünk. Rettenetes esős éjszaka után, reggel még zuhogó esőben elhagytuk Kursumljét. Eleinte a Toplica völgyében mentünk. Én csak úgy vánszorogtam, mert éjszaka állandóan hasmenésem volt és így ki voltam merülve. A Toplica csakhamar elöntötte az egész völgyet. Az utat nem lehetett használni, a meredek hegylejtőkön mászva kellett előre haladnunk. Végre az út elhagyta a völgyet és szerpentinekben fölkapaszkodott a 800 m magas Prepoleci hágóhoz. Itt volt a török-szerb határ. Vad vidék, szép a maga nemében. Estefelé értünk fel a hágóhoz, és itt sűrű köd burkolt be minket. Mintha felhők között mentünk volna. 10 óra felé 36 km-es gyaloglás után Poduljevóba érkeztünk. Teljesen átáztak a cipőink. Szabad ég alatt egy kis vizes szalmán kellett ezt az éjszakát eltölteni. Legjobban emeli a nyomorúságunkat, hogy minden lépésünkre vigyáznak, szuronyokkal vagyunk körülvéve.
Az úton a mi legénységünk dolgozott. – Itt akartak néhányan megszökni (Rubin, Priza, Binder) de a hosszú út és eső minden ruhájukat és a lábaikat tönkretette.
29. Reggel 8 órakor indulás. Ha legalább korábban indítanának minket, hogy este ne kellessen sötétben megérkezni. – Tegnap óta Živkovič őrnagy a parancsnokunk. Ő minden jót ígért nekünk. – Az egész úton esett az eső. Bőrig áztunk. Sötétben érkeztünk Pristinába 30 km-es mars után. Keresztül vezettek a városon, piszkos török utcákon. A hegyes kövezet teljesen feltörte a lábunkat. A víz annyira átjárta a cipőt, hogy a talpa foszlányokban szakadt le. Végre egy volt török kaszárnya lóistállójába helyeztek el. – Térdig érő sárban jártunk. A folytonos nedvesség már a csontunkig hat. – A szekerek hátizsákjainkkal mind elmaradtak a kiáradt Toplica miatt. Nem tudtunk átöltözni, nedves ruhában maradtunk reggelig. Kenyerünk szintén a hátizsákokban maradt. Ma egész nap reggel egy darab kenyeret és pálinkát kaptunk Poduljévóban. – Hogyha az úton venni akartunk valamit valamelyik paraszttól, csak egy feleletet kaptunk: Nema ništa (nincs semmi).
Egyáltalán egész Szerbiában közszájon forgó és folyton használt kifejezések: nema ništa, sutra (holnap), hajdi (vorwärts).
Ha mars közben valamelyikünk megáll, hogy egy kicsit kifújja magát, mindjárt „hajdi, hajdi” kiáltással, és puskatus ütéssel figyelmeztetve lesz a továbbmenésre.
Mai utunkon már albán és török lakossággal találkoztunk. Csak itt-ott van egy albán falu, melyek úgy néznek ki, mint nálunk a faluvégi cigány kunyhók. Ezeket az albánokat úgy látszik nem merték a szerbek besorozni. Sok fiatal, erős legényt láttunk. Apró lovaik vannak, még az asszonyok is azokon járnak.
30. Pihenő. Az orvos bekötözte feltört lábainkat. Megjöttek a hátizsákok, átöltözködtünk. Esős idő. Pristinától délre terül el a Rigómező a Láp folyó mentén. (Ma azt hallottuk, hogy Užice és Kragujevac elestek. A bolgárok bombázzák Nist és már Üszküb előtt állanak.
A hadifoglyok vonulásának útvonala
(Forrás: Szöllősy Aladár: Szerb hadifogság. Budapest, 1925.)
Délfele nagy ágyúdörgést hallottunk déli irányból. Ha feltevéseink igazak, akkor ez azt jelentené, hogy a bolgárok már Üszküb birtokába vannak és most északi irányba törnek. – Megszökni nehéz, össze vagyunk törve. – Ha a bolgároknak sikerülne most Prizrend felé átvágni a szerbeket, úgy megfoghatnának minket. De ez oly szerencse volna, hogy erre nem is merek gondolni. –
Találkoztam Csóka századombeli közlegénnyel, akit szintén velem fogtak el. – Folyton fáj a hasam. –
Pristina török jellegű város. Sok mecsetet és minaretet láttunk bene. – Egy cipőtalpért 10 Dinárt kellett fizetnem. Most már kifogytam a pénzemből, teljesen Breyre és Kirchnerre vagyok szorulva.
Este egy részünket kitettek az istállóból sátrakba. Avval a paranccsal, hogy csak a szerbek, csehek és más szlávok maradhatnak az istállóba. Adházy kapitány, aki mindkét lábára sebesült és nem tud járni (kocsin hozzák utánunk) erre szintén ki akart menni a sátorba. Živkovič őrnagy nem engedte és kijelentette nekünk, hogy neki a szerb kormány megparancsolta a szláv tiszteket mindenben előnyökben részesíteni.
31. Azt mondják, hogy Prizrendbe visznek. Még ma is hallatszik az ágyúdörgés. Több szerb lovascsapatot láttunk abba az irányba vonulni. Itt a kaszárnyába néhány ezer szerb újonc van összegyűjtve, 17 évesek, most viszik őket a harcba. – A szerbek nagyon üldözik az albánokat. Ma is egy hegyoldalon 5 albánt végeztek ki. – Komolyan gondolkozunk egy szökésen.
November 1. 25 km-es könnyű menet után Stimljebe érkeztünk. Szép idő. A Rigómezőn mentünk keresztül. Előttünk déli irányban egy óriási hegység emelkedik, a Šara planina Ljubotin 2606 m csúcsával. Kereszteztük Lipniánál azt a vasúti vonalat, mely Mitrovicáról Üszkübbe megy. Tegnap állítólag 2 albán falut gyújtottak meg a szerbek ezen a vidéken, mert a lakosság fellázadt. – Egy istállóban voltam 100-ad magammal elszállásolva.
2. Suharekába érkeztünk 22-kor. Egy magas hágót kellett megmászni. Onnan gyönyörű kilátás nyílt abba a völgykatlanba, melyben Prizrend fekszik és amelyet a Šara planina választ el az Üszkübi síkságtól. Nyugatra a montenegrói havasok, délre és délnyugaton az albán hegyek, keletre a Šara planina. Az itt elterülő völgy maga is egy fennsík, 400 m-re fekszik a tenger színe fölött.
– Ma sátrakban háltunk, de nem kaptunk szalmát, egész éjjel fáztunk. Sokan le sem tudnak feküdni, hanem egész éjjel tüzet raknak a sátrak között és melegednek. A konyháink mindig későn kezdenek főzni, keveset főznek, mert nem kapnak eleget.
3. Ma végre nem kellett sokat menni. 16 km után Prizrendbe érkeztünk. Itt folyik a Drin. Borzasztó meleg van. A városon keresztül vittek. Zsúfolva volt emberekkel, főleg törökök és albánok lakják. Egész rendőr kordon állott mindenütt, amerre elmentünk. Úgy látszik, hogy itt az albánok nagyon gyűlölik a szerbeket és sok bajt okoznak nekik. Minket a városon kívül egy félig leégett török kaszárnyába szállásoltak el. Szalmán fekszünk, egy szobában 120 vagyunk.
4. Egész éjjel esett az eső. A tető lukas, úgy hogy beesett a szobába, nem lehetett aludni. – A szerb papírpénzt nem akarják elfogadni, vagy nem adnak érte csak 5 ezüst D-t. A szerb őrnagy látszólag igyekszik helyzetünkön könnyíteni, de nem sok sikerrel. – Utoljára Kursumljéban volt pénzkifizetés. De minthogy a papiros pénznek nincs értéke, most már nincs semmi abból.
Prizrend török város, vagy 20 minaretje van. A város közepén egy dombon egy török vár áll. – Kursumlje óta itt volt alkalmunk először mosakodni.
Prizren látképe a régi török várból egy 1988-as felvételen
(Forrás: a közreadó által készített dia)
5. Magunk mossuk a szennyesruhát egy patakban.
6. Egyesek azt mondják, hogy a szerbek átadnak valamelyik Entente hatalomnak. Találgatjuk, hogy mi lesz velünk. Ez a bizonytalanság borzasztó. – A konyha keveset főz. Cukrot nem kapni. Drága minden. Kukoricakenyeret, hagymát veszünk, és azt esszük. Újságot nem kapunk.
7. Úgy látszik, hogy a szerbek már a végét járják. 20 K papírpénzért 24 ezüst D-t, egy arany 20 K-[ér]t 30 ezüst D-t adnak. Szerb papírpénzért nem adnak semmit, a szerb katonaság csak erőszakkal tudja a papírt beváltani. A konyha csak zab- és árpakenyeret tud a részünkre vásárolni. Ez teljesen tönkreteszi a gyomrunkat. Még tegnap drága pénzen (5 D egy kis tábla) csokoládét tudtunk venni, ma már nem kapható.
8. Ma kivittek csoportonként egy török fürdőbe. Víz alig volt bene, tulajdonképen nem is fürdő, hanem egy imaházzal egybekötött helyiség, ahol imádság előtt megnedvesítik a lábaikat a muzulmánok. – A kaszárnya előtti téren egész piac alakult. Ide jönnek ki a városból olyan kofafélék, török kávét, mézet, hagymát és ilyen dolgokat adnak el nekünk. – Kiadták a parancsot, hogy készülődjünk, holnap megyünk tovább. Este 7-kor aztán megint elrendelték, hogy még itt maradunk. – Állítólag a szerb kormány Prizrendbe érkezett.
9. Megerősítették az őrséget, nem engednek ki a kaszárnya előtti rétre.
11. Egy train csapatot szállásoltak el ebben a kaszárnyában, sok kocsival és lóval. Egy kenyérért 2 D-t fizetünk. Állítólag holnap megyünk és pedig Debra felé. A szerb őrnagy azt mondta, hogy Monastirba akarnak minket vinni.
12. Ma 32 km-t tettünk meg. Prizrendet reggel 6 órakor, még félhomályban hagytuk el. Néhányan visszamaradtak a prizrendi kórházban. – A Drin mentén vittek minket, most már albán területen. Az utat javítják, mindenütt albánok dolgoznak. Ma több csoport hadifogoly legénység is elindult Prizrendből utánunk. – Nagyon vad vidék. Azt hiszem, hogy az úton kívül nem lehet előrehaladni. Estefelé Junkulába értünk.
Táborozás a Jum Kule-i hídnál
(Forrás: Szöllősy Aladár: Szerb hadifogság. Budapest, 1925.)
Ez egy kis katonai tábor a Fehér és Fekete Drin összefolyásánál, a szerbektől van megszállva. Itt legalább úgy tetszik, hogy a szerbek az urak, a körül fekvő hegyeken szerb őrségeket láttunk. – Lábaim odavannak. A konyhák nem győznek nekünk eleget főzni, 600 embernek nehéz, és azonkívül alig van néhány szekér az üstök továbbvitelére. Az egész út mentén nem lehet semmit sem kapni, legfeljebb néhány albán árult dohányt. Junkulában szerb katonáktól vásároltunk, már akinek volt pénze, kenyeret. Mi hármunk részére tudtunk egyet venni. A konyha mindenki részére egy fél kenyeret adott. Állítólag a további úton nem kapunk kenyeret, mert nincs. – Az úton előkelő szerb családokat is láttunk gyalog menekülni. Sátrakban aludtunk.
13. Nagy kő esett le szívünkről. Féltünk, hogy innen Szkutari felé is vihetnek, mert tényleg arra ágazik el egy út. És Szkutariból meg más céljuk már nem lehetne, mint minket az Ententnak kiszolgáltatni. – Szóval nem arra mentünk. Elhagytuk a Drin völgyét. Egy elhagyott, sziklás, cserjés vidéken mentünk. A hegyek csúcsai hóval vannak borítva. Valami 3 albán falut láttunk ezen a vidéken teljesen leégve. Azt mondják, hogy a Balkán-háborúban a szerbek kiirtották ezt a törzset. Az úton folyamatosan katonai őrjáratokkal találkoztunk. 15 km után Pizajba érkeztünk. Itt egy magas dombon, a Gjaljé 2471 m magas hegy mellett sátrakat vertek fel részünkre. A hátizsákjainkat eddig hozták utánunk. Ezentúl nekünk kell cipelni mindent, mert oly rossz út következik, melyen szekér nem mehet. – Az albán faluk itt mind kőből vannak építve, a tető is kő (sziklakő).
Ablakok nincsenek, csak kis lyukak, melyek lőréshez hasonlítanak. – Látszik, hogy itt még az egyes családok is harcoltak egymás ellen. – Hideg, havas levegő. Észak-Albánia lakossága katolikus.
Kőből épült albán kula
(Forrás: commons.wikimedia.org)
14. Ma itt maradtunk. Živkovič málhásállatokat vár, melyek a konyhaszereket vinnék tovább. – A sátrakban szorongunk, heves szél és nagy eső. Kenyeret nem kapunk. Spórolunk a tegnapról megmaradt fél kenyérrel, mindig csak egy harapást vágunk le. Néhánynak sikerült a faluban kukoricakenyeret keríteni. 6 D-t fizettek egy darabért.
15. A konyhák csak húst tudnak nekünk adni. Nagyobbára „jarac” (juh) húst kapunk, mely bizonyos kiálhatatlan szaggal bír, de oly éhesek vagyunk, hogy még a lóhúst is megennénk, ha volna. Živkovič megparancsolta az albánoknak, hogy csináljanak nekünk kukoricakenyeret. Persze mindjárt megettük. Egész Prizrendig jött velünk egy szerb kantinos, aki azonban oly hallatlan uzsoraárakat zsarolt ki tőlünk, hogy végre is felzúdultunk ellene, és erre Živkovič elcsapta. – Ma volt pénzfizetés. De mit csináljon az ember evvel a papirossal, mikor semmit sem lehet venni. Ez alkalommal vették észre, hogy Zemer kapitány, Wusán, Schorlé főhadnagyok, Kiss S. és Kiss A. hadnagyok, Barabás kadett megszöktek. (Prizrendben, valószínűleg reggel, mikor elindultunk.) Živkovič őrnagy borzasztó dühös lett. 2 óra hosszat az esőn kellett állanunk egy négyszögben, a szerb katonák körülállottak minket és azt a parancsot kapták, hogy ha valaki elhagyja helyét, lőjék le. A csehek[et] és szerbeket ellenben beküldték a sátraikba. Nagyon nyomorultul éreztük magunkat, a vad szerbek kényük kedvük szerint azt csinálhatták velünk, amit akarnak. Egy elhagyott, lakatlan, óriási hegyekkel körülzárt vidék, senki sem tudta volna meg, hogy és mint tettek el láb alól.
A fenti veszélyes epizódot részletesen írja le Szöllősy Aladár a visszaemlékezéseiben. (Érdekes, hogy sem Szakraida, sem Szöllősy nem említi a másikat egyetlen alkalommal sem…)
„…a szerb őrnagy, aki sebesüléséből kifolyólag amúgy sem tudta magát lábain egyensúlyban tartani, most előre-hátra ingadozva, magán kívül ordítozta a szerb katonák felé:
– Lőjétek és szúrjátok le, aki a sátorban marad.
Nem tudtuk, mi történt, úgy, ahogy voltunk, hagytuk el sátrainkat s állottunk fel négyszögbe. Mikor meggyőződtek róla, hogy mindenki elhagyta sátrát, a csendőrség és katonaság körülvett bennünket. A szerb őrnagy, kapitány s a narednik (őrmester) a négyszög közepére vonultak, az őrnagy Edelmann Lipót ezredesünket szólította maga elé s német nyelven tudatta vele, hogy Zörner Adolf százados, Kiss Sándor, Vuksán Sándor, Kisch Viktor, Chorle Rudolf főhadnagyok és Barabás Géza hadapród-jelölt Prizrenből megszöktek s hogy most vége minden kedvezménynek (?), magunk vihetjük hátizsákjainkat, továbbá sátrainkat reggel, délben és este csak rövid időre hagyhatjuk el. Az étkezést kürtszó jelzi, s aki máskor sátrát elhagyja, lelövendő. Miután ezeket szerbül is megismételte, tántorogva s magából kikelve, ordítva, beszédét így fejezte be:
– ... Cim vise mrtvich tim bője vrsis sluzbu, hocu da vidim mrivogal Jeste-me razumjeli Vojnici? (Minél több halott, annál jobban végzed szolgálatodat; halottat akarok látni! Megértettétek katonák?)
– Razumjemol! Razumjemo! (Megértettük! megértettük!) — ordították körülöttünk a szerb katonák s csendőrök.
A szerbeket, cseheket, a horvátok közül a szerb érzésűeket, továbbá a törzstiszteket, orvosokat és papokat az őrnagy parancsára sátraikba vezényelték s minket az őrség szorosabbra fogott össze. A havas esőt arcunkba csapja a hideg szél s némelyek talán betegen, szederjes ajkakkal, mintha imát mormolnának.” (Szöllősy… 50. oldal)
Következő rész: „Ezen az állomáshelyünkön éjjel vagy 300 emberünk megfagyott…”
Összes rész: A halálmars krónikása – Szakraida István naplója
