A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 5. rész
Megkezdődik az 1915-ös esztendő. Hősünk megtapasztalja a hadifogság hétköznapi szenvedéseit: nem elég felgyógyulni a sebesülésből és/vagy a betegségekből, el kell viselni a megalázó rabságot, a kényszerű távollétet az otthoniaktól, az összezártságot a sokféle idegennel, az unalmat, a női nem utáni vágyakozás kínjait. A posta nagyon egyenetlenül jár. Szerbiában tombol a rettenetes tífuszjárvány, ami a foglyokat sem kíméli. Az általános rossz hangulatot fokozza Przemyśl elestének híre is, amit a szerbek kitörő örömmel fogadnak…
1915. Újév napján nagy meglepetés ért. Kirchner barátom, akit 1914. április óta nem láttam (a bileki zászlóaljnál szolgált) idejött Valjevóból. Tífuszban feküdt, a visszavonulás alkalmával a mieink otthagyták.
A nagy ivások korszaka most következett. Mindenki az alkoholban keresett vigasztalást. Sok embert láttam könnyezni ebben az időben. A katonának hazájáért sírni nem szégyen. – Sötét színben láttuk a jövőt. És mindig rosszabb híreket hallottunk. Mindegyikünk foglalkozott már azzal a gondolattal, hogy mi lesz, ha hazánkat felosztják.
Mindenki ideges, a legkisebb dolgon összevesznek az urak. Nem múlik el nap provokálás nélkül.
Osztrák–magyar hadifoglyok első étkezése
(Forrás: C. Sturzenegger: Serbien im europäischen Kriege 1914/1915. Zürich, 1916.)
1915. Január. Február.
Nagyon sok sebesült tisztünk esett fogságba. Ezek most jönnek ki lassanként. 4 tisztünk, akik itt Nisben kapták meg a tífuszt, meghalt. Egy tartalékos tiszt a mellébe szúrt, annyi időnk volt csak, hogy megakadályozzuk a komolyabb sérülést. Ezt aztán őrülten vitték a kórházba. Egy másik szintén megőrült, leugrott az első emeletről, később aztán meghalt.
Ebben az időben öten meg akartak szökni. Tervük nem sikerült, mindnyájukat becsukták a közönséges rabok közé, és egy hónapi vizsgálat után megint közénk helyezték őket. (Nikolič, Zuber, Binder, Barabás, Wusán) – Mikor ezt a szökési kísérletet felfedezték, már délután 5-kor be kellett menni a szobába, és csak reggel 4-kor volt szabad kijönni. Vagy 2 hónapig tartott ez, ezen idő alatt nem vittek fürödni. Az újságolvasást is eltiltották egy időre. – Állandóan Brey[-j]el és Kirchnerrel vagyok együtt, mi hárman a legintimebb barátok lettünk.
Albániában volt lázadás. A szerbek leverték azt és állítólag még Durazzót hatalmukba ejtették. Macedóniából rengeteg újoncot hoztak ide Nisbe. Törökök és albánok. Mind össze voltak láncolva. Azt mondták, hogy a szerbek most ezeket is besorozzák.
Február 24. Ma egy általános szobakutatást rendeztek. Mindnyájunkat kiállítottak az udvarra. Minden ajtónál 2 szuronyos rendőr vigyázott, hogy senki be ne mehessen. Minden szobát külön kutattak át. Egész nap kint tartottak az udvaron, még ebédelni sem volt szabad. Az utolsó szoba este 10-kor került sorra. Dühösek voltunk. Annyi rosszat kívántunk a szerb alezredesnek, mint még soha senkinek. Popovics, egy szerb kapitány, 2 szerb közlegény, és egy tőlünk szerb szolgálatba lépett kadett, Rubinics forgatták fel ágyainkat és koffereinket. Összesen 10 d[a]rfa]b pisztolyt és több hozzátartozó töltényt találtak. Az illető urak elfogatásuk alkalmával nem adták át, mert a szerbek nem kérték vagy elfelejtették elvenni.
(Kaptam K. Feritől egy lapot dec. 28-ról Szt. Péterváron keresztül.)
25. A szerb újságok mindenféle kósza hírt összeírnak. Az oroszok még állandóan a Kárpátokban vannak (Mezőlaborc). Azt is hallottuk, hogy Soissonnál a németek áttörték volna a francia frontot. A városból hoznak ilyen híreket, melyek jó színben tüntetik fel a mi helyzetünket.
(Írtam K. Ferinek és Klárinak.)
26. Popovics becsukatta Balta hadnagyot, mert azt írta haza, hogy rosszul bánnak velünk. Ezt csak a mi cenzoraink jelenthették föl. Nagyon neki adtam magam az ivásnak, mi lesz ebből? – Most az öreg csicsák helyett rendes katonaságot rendeltek az őrizetünkre és néhány csendőrt.
27. Levelek csak nem jönnek, ki tudja megkapják-e otthon a mi lapjainkat. Beengedtek egy fényképészt, csináltak néhány felvételt. – Többen fekszenek közülünk tífusszal a kórházban. Kirchner váltólázzal bent volt néhány napig, ma jött ki, rosszul néz ki. – Az ember elfásul minden iránt. Nagyon gyakran van hasfájásom.
28. Néhány nap óta nagyon hideg van. Az idő nagyon változó, állandóan meg vagyunk hűlve.
Március 1. Vajon mit hoz ez a hónap? Már most 7 hónap óta folyik az elkeseredett küzdelem és még nincs eredmény. Lehetetlen, hogy még sokáig kibírják ezt az emberek.
(Írtam Jancsinak és Sanyinak születésnapra.)
2. Nikolič, valamint a többi 5 szökni vágyó tiszttársunk ma szabadultak ki a várból, ahol máig voltak becsukva. Magánzárkákban voltak, csak állni és ülni lehetett. Úgy bántak velök mint a betörőkkel.
3. Popovics ma kényszeríteni akarta Nikoličékat, hogy adják becsületszavukat, mi szerint nem szöknek meg többet. Kezüket összeköttette, tombolt dühében, de hiába. – Végre a minisztérium rendeletére megint elvitték őket és állítólag Üszküb[b]en lesznek őrizve. – A szerb parancsnokság Edelman ezredes által kijelentette, hogy ha valakinél még lelnének fegyvert, azt főbe lövik, és mindnyájunkat valamilyen erődítménybe zárnak le.
4. Ma a következő hírek keringtek: Olaszország tiltakozott a Dardanellák bombázása ellen. Romániában bizonyos pártok a középhatalmakkal egyetértenek. Bulgária meg teljesen a mi pártunkon van. Kirchner születésnapját ünnepeltük.
(Kaptam Matild nénitől lapot jan.7-ről. Írtam Feri öcsémnek és Matild néninek.)
5. Ma jött rég óta több levél. (Kaptam anyámtól egy lapot jan.)
6. Az ember nem tud sokat a világ folyásáról, újságokat csak titokban kapunk, mert még mindig meg van tiltva az olvasás. Nagy ivászatok mindennap.
7. Várok hazulról pénzt, már alig van 10 Dinárom. Esténkint elbeszélgetünk Kepessel a szép Kassáról. (Írtam anyámnak.)
8. (Írtam anyámnak.)
9. Nem értem, hogy otthon nem kapják meg a lapjaimat, ahol pénzt kérek.
(Kaptam Kláritól febr. 12-ről és Guszta nénitől egy lapot.)
10. Nagy havazás, de aztán rögtön el is olvadt a hó. A becsempészett „Journal des Balkans”-ból olvastuk ki, hogy az orosz konzul Rómából Szt. Pétervárra utazott, hogy a Dardanellák miatt utasításokat szerezzen. – Este némikor el-elhegedülnek egy szép nótát, akkor úgy elfog a vágy, a keserűség és a bú. Szomorú, megható és gyönyörű szép jelenetek vegyesen eszembe jutnak úgy az otthonról, valamint az ezredről. Hej, de szeretnék még harcolni. Legszívesebben sírnék, de már azt sem tudok.
(Kaptam anyámtól és Wassermantól egy lapot. Írtam Guszta néninek és Klárinak.)
Tífusz barakk a brit vöröskeresztes missziónál
(Forrás / James Berry és mások.: The Story of a Red Cross Unit in Serbia. London, 1916.)
11. A Valjevóban őrzött fogoly magyar–osztrák katonák nagy része tífuszban elpusztult. Nisben valami 4000, összesen 20 000 katonánk pusztult el. A szerb állam csak örül ezen, mert kevesebb gondja van.
(Írtam Wassermannak és a Loncini háziasszonyának.)
12. Ma kaptam egy lapot Klári nővéremtől, melyen mosolyognom kellett. Mily vígan írnak ők, ha tudnák, hogy nekünk egy csöpp kedvünk sincs a nevetéshez. Ez a lap febr. 8-ról volt.
(Írtam Klárinak.)
13. A veszekedések folytatódnak. Egymásnak is megkeserítjük ezt a hadifogságot. Itt vannak egyesek, akik nem lehetnek épeszűek.
14. Az újságokból megtudtuk, hogy a Kárpátokban elkeseredett harcok folynak, változó szerencsével. A francia harctéren is erős harc. A Dardanellákat hevesen bombázzák.
(Kaptam egy lapot Reindl bácsitól.)
15. Ma azt hallottuk, hogy Olaszország egy egyezmény szerint Franciaország ellen fog indulni? Görögország velünk tart. A bolgárok csapatokat összpontosítanak a szerb határon. A szerb újságok Konstantinápoly közeli elestéről írnak.
(Írtam Reindl bácsinak.)
16. A „Journal des Balkans”-ban állott, hogy a szerb kormány ki akarja cserélni a harcképtelen foglyokat. Egy ilyen újság 2-6 Dinárunkba is belekerül.
17. Beteg vagyok. Fáj a fejem.
18. Az orvos mindenféle kiütést konstatált a mellemen, de megnyugtatott, hogy az elmúlik.
19. Ma végre 2 ½ hónap után kivittek fürödni. – Sárgaságot kaptam. – Nem szabad mindenfélét ennem. Ha írok, reszket a kezem, otthon csodálkozni fognak a rossz írás miatt. Ma egy éve József napkor szebb időket éltünk. (Írtam Guszta néninek és nagymamának.)
20. Szerbiában dühöng a tífusz. Szegény katonáink mind el fognak pusztulni, ha ez így tovább tart. A minket kiszolgáló legénység közt is leltek tífuszbetegeket, és többen közülünk meg is kapták, most a kórházba vitték őket. – A legénység, akik minket kiszolgálnak, csehek és szerbek, a szerb állam rendeletére van ez így, német és magyar legénységet nem engednek hozzánk férkőzni.
22. Rettenetes, szinte megfagyasztó hírt közölt velünk a szerb alezredes és Pankovics nagy örömmel, t.i. Przemyśl elesett. Este 8 óra után a szerb alezredes az udvaron játszatta a katonazenét, a szerbek és a csehek ott voltak és nagy mulatságot csaptak. Velünk pedig kinyittatták az ablakokat, hogy mi kénytelenek legyünk hallgatni.
(Kaptam Mariska n. és Jancsitól.)
23. Borzasztó leverőleg hatott Przemyśl. Micsoda következményei lehetnek ennek?! Nem tudom még mire vélni e vár elestét. Az ember nem mer arra gondolni, de minden lehetséges, nagyon megcsökkent a remény, hogy még ép bőrrel kerülhessünk ki ebből a háborúból.
24. Ma még azt hisszük, hogy talán Przemyśl még nem esett el és csak az újságok hazudnak. Nagyon kevés postát kapok mostanában. Úgy látszik leveleket írnak, pedig azokat nem közvetítik. – A sárgaság alábbhagyott, nagyon kell vigyáznom a gyomromra. – Minden nagyon drága, a pénzem gyorsan fogy.
25. A szerb lapok közlik Przemyśl elestének közelebbi részleteit. E szerint éhínség ütött ki a várban és felsőbb parancsra adták meg magukat. – De azért bármily nagy veszteség, a Kárpátoknál tovább nem jönnek, és ha Galícia el is veszett számunkra, a németek Lengyelországból éppen oly nagy területet foglaltak el. – A szerbek örömmámorban úsznak, a városban zene játszik. Nem tudom elviselni azt a gondolatot, hogy ez a rongyos ország így dacol velünk. – Az ember lelke megedződik.
(Írtam K. Ferinek.)
26. A „Journal des Balkans” is megerősíti a przemyśli eseteket. Azt írja ez az újság, hogy az oroszok most minden erejüket, a 200 000 oroszt Przemyśl alól is a Kárpátokba vetik. Elkeseredett harcok folynak ott és eddig ránk nézve előnyösen. – Ez az újság Romániában jelenik meg, franciául nyomtatják, meg van fizetve az „entente”-tól, de azért hoz bécsi jelentéseket is.
(Kaptam Marjantól egy lapot.)
27. Nem értem, hogy hazulról már oly régen nem kapok levelet, pedig tudom, hogy sokat írnak. Ez igazán bosszant.
28. Ma nagy változások történtek. A kaszárnya mellett van egy rét, oda kimehetünk és sportolhatunk. Persze megfelelő őrizet mellett. Egy kantint állítottak fel, melynek a kezelését szerb nemzetiségű tisztjeinkre bízták. A fő elárusító Dobrovics úgy szolgált ki minket, mint ha kutyák volnánk. Szóval kedvezmények, melyekre nem számítottunk. A szerb zenekar is játszott és mikor az alezredes nem hallotta, egy pár 20 K-ért eljátszották a Radetzki és Eugen indulót. – Délután meglátogatott egy nemzetközi bizottság, mely azt nézte meg, hogy hogy bánnak velünk. Persze a mai nap jó bánásmódra mutatott. Eddig 5-kor kellett bemenni a szobába, most már 6-ig szabad a réten tartózkodni.
(Írtam Marjannak és Tekla néninek.)
A rét, ahol a hadifogoly tisztek sportolhattak
(Forrás / C. Sturzenegger: Serbien im europäischen Kriege 1914/1915. Zürich, 1916.)
29. A réten most egész nap játszunk, fiatal, öreg vegyesen. Persze a kantinban minden drágább, mint a városban, de mi erre vagyunk szorulva, így aztán az ember ezt a kevés pénzt is elkölti. – Borzasztó vágyat érez az ember a női társaság után. Az embernek eszibe jutnak lányismerősei és fáj, hogy így van az ember. – Most kezdek én is szaladva labdázni, még nagyon ügyetlen vagyok, és a mellem is fáj, ha egy kicsit megerőltetem magam. Ezentúl mindennap folytatni fogom ezt a játékot, vissza kell előbbi erőmet nyerni.
(Írtam Ellának és Ferinek.)
Április 1. A „Journal des Balkans”-ban volt egy cikk, mely szerint mi a Kárpátokban nagyon jól állunk, az oroszok nem bírnak semmit sem elérni. – Meddig fog még ez tartani? Egyik sem enged. Amíg valamelyik fél nem lesz döntőleg megverve, addig nem lesz béke. – Milyen másképp fogja most fel az ember az életet. Mi az élet? Egy tüskés göröngyös út. Az ember meg lesz teremtve, hogy előbb-utóbb elpusztuljon. A legborzasztóbb az ember életében a háború. Soha sem hittem volna, hogy ily borzalmas időket fogunk átélni. – Néhány hónap alatt megismertük a különböző népek vágyait.
Ha Isten engem megsegít, és még elérhetem, hogy megint kiképezhessem a legénységet, akkor mindig szem előtt fogom tartani, hogy azok az emberek még el fognak velünk egy háborút élni és rajtunk, ifjú tiszteken múlik, hogy avval a nemzedékkel a legjobbat, legmagasabbat érhessük el. – Most látja az ember, hogy ez a háború szükséges volt. – Pénzem nincs, adósságból élek.
(Írtam Jancsi bácsinak.)
2. Nagypénteket mi is megtartottuk, t.i. nem ettünk húst. Van köztünk egy pár katona-pap. Misét akartak itt tartani az udvaron, de nem engedték meg, mert az itteni katolikus papnak nincs annyi felszerelése. A templomba pedig nem engednek minket. A görög kat. (keleti) tiszteket azonban kiengedték a szerb templomba.
4. Csúnya idő. Húsvét vasárnap. Azt mondják, hogy a bolgárok betörtek Strumicánál és elfoglalták a magaslatokat. Valószínűleg bolgár komitátčik.
Borzasztó nyomott hangulatban vagyok, meg kell az embernek őrülni. – Ezentúl minden héten csak egyszer megy el innen a posta. Nem értem, hogy sem pénzt, sem lapot nem kapok hazulról. Ki hitte volna, hogy még ilyen szomorú húsvétot is meg kell élni.
5. A fogság tönkreteszi az emberek idegeit. Mindennap vannak berúgások, csúnya dolgok fordulnak elő. Popovič alezredes ezeket aztán becsukja, és napi parancsokat ad ki, mely szerint „ne viselkedjünk ilyen barbár módon, mi akarunk a civilizáció hordozói lenni? Szégyelljük magunkat, most nem vagyunk a Mačvában, ahol a szegény védtelen nép felett zsarnokoskodtunk, hanem a szerb állam hatalmában, és azért le kell szokni barbár szokásainkról és a szerb állam parancsainak kell magunkat alávetni.” Természetes, hogy az ilyen hangon tartott rendreutasítások a vérig sértenek minket.
Mindenki politizál, a sok nézeteltérés folytán állandó veszekedések. Különösen a horvátok a magyarokkal, a magyarok a németekkel.
Két önkéntes, akik velem kerültek fogságba, eszembe jut többször, de nem tudom hogy lehetne utánuk tudakozódni.
A 26. szobát ma Popovics a következőképpen büntette meg: „Minthogy az ott lakó tisztek előszobájukban a legnagyobb piszkot és rendetlenséget tűrték meg, azért ezeknek a tiszteknek bizonytalan időre megtiltom, hogy a rétre vagy a kantinba menjenek, az összes szolgák eltiltatnak ettől a szobától, súrolást, seprést, mosdóvíz hozatalát maguknak a tiszteknek kell végezni.” Körülbelül így szólt a parancs.
6. Most már megengedték a szerb újságok olvasását. Persze ezekből nem sokat tudhatunk meg: Ma itt volt a szerb metropolita.
(Írtam anyámnak.)
Hadifogoly központ Nišben
(Forrás / C. Sturzenegger: Serbien im europäischen Kriege 1914/1915. Zürich, 1916.)
7. Tegnap óta gyönyörű idő van. Kimegyünk a rétre, játszunk, sütkérezünk.
8. Négy tiszt (szerb és csehek) átléptek a szerb hadseregbe mint tartalékos hadnagyok. – Dühöm a csehek iránt leírhatatlan. A szerb alezredessel társalognak, kimennek vele a városba.
(Ma kaptam egy régi lapot hazulról és Matildtól. Írtam anyámnak.)
Végtelenül rosszul esik, hogy oly kevés lapot kapok. Most 2 napon kiosztottak legalább vagy 4000-et, és én csak 2 régit kaptam, jelentéktelen dolgokról. Némelyikünk kap 10–12 levelezőlapot is. – Ez engem egészen felizgat, most egy ideig nem írok senkinek. – Oly kevés szolga van kiszolgálásunkra, hogy 10 úrra egy jut. Magunk vetjük az ágyakat, mi poroljuk ki a fehérneműt. Ha a szobát felsúrolják, akkor az ablakokat már mi tisztítjuk, mert a szolgák nem győzik.
10. Ma azt írta az egyik szerb újság, hogy a németek és a Monarchia veszteségeit 3 ½ millió emberre becsülik. Folytonosan a mi óriási veszteségeinkről írnak, de azt nem írják, hogy az entente mennyit vesztett. Ez a 3 ½ millió még nem is olyan sok viszonyítva ehhez az óriási mészárláshoz. Ezen veszteségnek a fele Auszt[ria–]Magyarországé, e szerint a Monarchia aránytalanul többet veszített, mint Németország. Sokat tesz nálunk az, hogy ily gaz nemzet[i]ségek vannak köztünk, mint a csehek, szerbek és ruthének, akik árulás folytán rengeteg emberünket áldozták fel. Látszik, hogy a szerencsétlen vezetés is mennyi bajt okozott nálunk.
Németország a legnagyobb mestere ennek a háborúnak. Eddig csak győzelmeket aratott, mindenütt ellenséges földön harcol. – Persze az oroszok fő lökései ellenünk irányulnak.
Borzasztóan bánt, hogy hazulról még mindig nem kapok pénzt, másokra vagyok szorulva.
(Sürgönyöztem haza.)
Következő rész: „Minden zöldül, virul, csak a szegény hadifoglyok hervadnak…”
Összes rész: A halálmars krónikása – Szakraida István naplója
