„Nagyon kíváncsi vagyok, hogy néz ki egy kis összeütközés”

2020.06.08. 07:00 :: PollmannFerenc

A halálmars krónikása – Szakraida István naplója, 1. rész

Blogunk olvasói alighogy búcsút vehettek Dr. Kemény Gyula, a cs. és kir. nagyváradi 37. gyalogezred kikülönített IV. zászlóalja orvosfőnökének szerbiai kalandjaitól, máris egy másik egykori 37-es tiszt hadinaplójával kerülhetnek közelebbi ismeretségbe. Szakraida (későbbi nevén Szentiday) István hadnagy ugyanebben a nagyváradi ezredben, de a III. zászlóaljban harcolta csaknem végig az 1914. augusztusi első Potiorek-offenzívát. Neve már ismerős lehet az olvasóink számára, hiszen az albániai halálmenetnek az egyik túlélője ő, akinek korabeli naplójából a Monastir: az ígéret földje? című posztunkban már részleteket idéztünk. Ez a napló egyébként különleges helyet foglal el az első világháborús forrásaink között: mivel a halálmars hiteles beszámolójaként ritka, mint a fehér holló, sokan idézték rövidebb-hosszabb részleteit, ám maga az eredeti napló évtizedekre eltűnt szem elől. Margittay Gábor, a kitűnő újságíró érdeme, hogy felhívása nyomán 2012 decemberében jelentkezett Szakraida (Szentiday) István dédunokája, Teschmayer Gábor, aki családi ereklyeként megőrizte a becses dokumentumot és hajlandó volt azt a kutatók rendelkezésére bocsátani.

 

Olvasóink ismerhetik meg először teljes terjedelmében ezt a páratlanul izgalmas történelmi beszámolót a Nagy Háború egyik sokat szenvedett résztvevőjének a tollából. Szakraida István egyébként személyében igazolja a régi bölcsességet, hogy akinek halálhírét keltik (ráadásul fiatalon), az hosszú életű lesz. A napló írója ugyanis elesettként szerepel a korabeli 14. számú hivatalos veszteségi lajstromban, ám a 66. számúban már benne van a helyesbítés, miszerint az illető 37-es hadnagy Nisben hadifogoly, miután sérüléséből felépült. De ki is volt ő?

A 66. számú veszteségi lajstrom helyesbítése Szakraida István 14. számú lajstromban közreadott halálhírével kapcsolatban A 66. számú veszteségi lajstrom helyesbítése Szakraida István 14. számú lajstromban közreadott halálhírével kapcsolatban

Szakraida István Kassamindszenten született 1895. február 14-én. 4 gimnázium elvégzése után szülei a kassai cs. és kir. hadapródiskolába adták, melynek elvégzése után 1913 nyarán az ifjút zászlóssá avatták és megkezdődött hivatásos katonatiszti pályafutása. A nagyváradi 37-es közös gyalogezredhez került; ennek III. zászlóaljával indult a frontra 1914. július 27-én. Ezzel a nappal indul naplóbejegyzéseinek sora. Alakulatával részt vett a Szerbia elleni első osztrák–magyar hadjáratban. Közben augusztus 1-én megkapta a hadnagyi csillagot. A 9. század parancsnokhelyetteseként harcolt egészen augusztus 20-án bekövetkezett fogságba eséséig. Ekkor súlyosan megsebesült, kétoldali tüdőlövést kapott. Nem csoda, hogy ezredénél úgy tudták: meghalt és a harctéren el is van temetve. Tiszttársai elbúcsúztatták, emléklapot készítettek neki. Ám a halálhír téves volt: vele együtt fogságba esett katonái megmentették az életét. Csodával határos módon túlélte a szállítás gyötrelmeit is, aminek során Nisbe, az ottani tiszti táborba vitték. Ettől kezdve jó egy évig élte a hadifoglyok szomorú életét.

1915 őszén azután bekövetkezett a központi hatalmak összehangolt támadása Szerbia ellen. Bármennyire is szívósan harcoltak a szerbek (a „Balkán poroszai”), a vereséget nem kerülhették el. Mikor az előrenyomuló bolgár csapatok veszedelmesen megközelítették Nist, a szerb hadvezetés a hadifogolytábor kiürítése mellett döntött. Megkezdődött a háború egyik legtragikusabb epizódja: az albán halálmenetnek nevezett szörnyű vándorlás a Balkán-félsziget legkietlenebb részein keresztül az Adriai-tenger partjáig. Itt a túlélőket az antant hajói Asinara szigetére szállították. Szakraida István részese volt ennek a halálmarsnak: naplójában hűségesen beszámolt a hadifoglyok szenvedéseiről. A sors megkímélte attól, hogy a Szamársziget kegyetlen táboraiban raboskodjék: hamarosan a szárazföldre, Cittaducaléba vitték és itt töltötte fogolyéveit egészen 1918. október 17-ig, amikor csererokkantként visszajutott Magyarországra.

Hadinaplójának megmaradt része hadifogságának 1914-től 1916 végéig tartó szakaszát fogja át. Visszatérését követően főhadnaggyá léptették elő visszamenőlegesen, 1915. szeptember 1-i ranggal. Ezt követően 1919. április 20-ig előbb a 37. közös, majd a 4. honvéd gyalogezredeknél szolgált beosztott tisztként, amikor is a románok Brassóban internálták. 1920-ban a Nemzeti Hadsereg, majd az új Honvédség igazolta és átvette. Ezzel Szakraida főhadnagy tiszti karrierjének második korszaka kezdődött meg. Közben még hadtörténészként is kipróbálta magát, kamatoztatva a hadifogságban megszerzett olasz tudását, tanulmányt írt a Hadtörténelmi Közleményekben az olaszországi magyar légióról.

Szakraida István századosként az 1920-as években Szakraida István századosként az 1920-as években

1924-ben házasságot kötött Hermann Gizellával, akinek első házasságából származó fiát, Lászlót örökbe fogadta; kettejük közös gyermeke, István, 1927-ben született. A családi nevét a harmincas években Szakraidáról Szentidayra változtató katonatiszt a honvédségben különböző beosztásokban szolgált, 1933-tól őrnagyként, 1938-tól alezredesként. 1942-ben a Honvédelmi Minisztériumba került (április 1-től immár ezredesként) és itt dolgozott egészen a 2. világháború befejezéséig, amikor is az időközben nyugatra kitelepülő HM állományával együtt 1945. május 1-jén Mettenben amerikai hadifogságba, később Regensburgban fogolytáborba került. Innen, majd az azt követő internálásából 1946. április 22-én betegen érkezett vissza. Újabb, immár sokadik igazolási eljárása az új, demokratikus hadseregben a szolgálatban ugyan meghagyta, ám vezető beosztásra alkalmatlannak minősítette. Nehéz időszak következett: előbb 1946 novemberében elbocsátották a hadseregből, majd 1947 nyarán visszavették, hogy azután 1948 végén nyugdíjba küldjék. Élete hátralévő részében a 75 %-os hadirokkant és többféle betegségben szenvedő nyugalmazott ezredes – dédunokája emlékezete szerint – a legkülönfélébb munkákkal (éjjeliőrként, nyelvi magánórák adásából stb.) igyekezett megélhetését biztosítani, miközben végig megőrizte úriemberi tartását. A halálmars egykori túlélője végül 1980. május 10-én, nyolcvanöt éves korában hunyta le örökre a szemét.

Az 1915 őszi-téli balkáni halálmarsról fennmaradt eredeti beszámolók száma érthető módon csekély: hiszen nem volt elegendő pusztán túlélni és megörökíteni a szörnyű vándorút eseményeit ahhoz, hogy a becses történelmi dokumentumot az utókor majd megismerhesse, sőt még az sem, ha szerzője féltett kincsként megóvta azt a hadifogság évei alatt. Nem, mert ahogy azt az egykori rabok rendre felpanaszolták, az olaszok hazatérésükkor nem engedték a feljegyzéseiket magukkal hozni. Csodával határos módon azonban néhány esetben mégis sikerült kijuttatni ezeket az írásokat. A kevés számú ránk maradt beszámoló nyilván ilyen titkos csempészakcióknak köszönhetően kerülhetett haza. Közülük Szöllősy Aladár főhadnagy, festőművész naplója 1925-ben nyomtatásban is megjelent. Tulajdonképpen elmondható, hogy ez az egyetlen teljes egészében kiadásra került napló az albániai halálmarsról. s Szőllősy munkája mellett számos további magyar nyelvű korabeli kéziratból kerültek bele részletek a két világháború közötti reprezentatív kiadványba, a Hadifogoly magyarok történetébe, csakhogy azok eredetije ma már nem fellelhető. Logikus lenne, hogy a Hadtörténelmi Levéltár gyűjteményeiben keressük a korabeli dokumentumokat, azonban vagy eleve be sem kerültek oda (mint azt Szakraida István naplójáról ma már tudjuk), vagy az idő folyamán elvesztek. Margittay Gábor kiváló könyvében (Szamár-sziget szellemkatonái) idéz továbbá egy másik kiadatlan hadinaplóból, melynek a szerzője Marek János egykori 101-es baka. A külföldi kiadványokban megjelent korabeli beszámolók közül gyakorta idézik a cseh Josef Šrámek angol nyelven megjelent hadinaplóját (Diary of a Prisoner in World War I), továbbá a görzi születésű Valentino Semi visszaemlékezéseit (Dall’Istria alla Serbia e alla Sardegna). A felsoroltakon kívül ismeretes még egy névtelen magyar szabó beszámolója, melyből a Hadifogoly magyarok története is bőven idéz, és amelyet az asinarai tábor egykori parancsnokának, Giuseppe Ferrari tábornoknak a könyve tartalmaz (Dalla Sava all’Asinara. Memorie di un prigioneiero austro-ungarico. In: Relazione del campo di prigionieri colerosi all’isola dell’Asinara nel 1915-16). Feltűnő ugyanakkor, hogy a hadifogoly magyarok történetéhez hasonló osztrák-német kiadvány (In Feindeshand) milyen keveset ír a Balkánról és hadifogolybeszámolókat ebből a régióból nem használ.

Maga a hadinapló egy közepes (kb. B5-ös) méretű füzetből és egy olasz nyelvű, nyomtatott, kisméretű határidőnaplóból áll. Előbbi tartalmazza az 1914 és 1915 vége között történteket, utóbbi pedig az 1916-os év eseményeit. Mivel az 1916-os évet december 31-ével zárja, nagyon valószínű, hogy fogsága hátralévő részében is folytatta a naplóírást. Sajnos azonban a későbbi füzetek nem maradtak meg. Szakraida István a bejegyzéseit magyar nyelven, kézírással, tintával írta. A szövegközléshez szükséges tisztázat elkészítése szempontjából a határidőnapló nem okozott gondot, nem úgy ellenben a füzet. A hadinapló ezen részét írója három részre tagolta. Közülük az első (Az első offenzíva Szerbiában. Szerény szereplésem ezen harcokban) valamint a harmadik (Vándorlás Ó-Szerbián, Albánián keresztül Olaszországba) lapja saroktól sarokig átlósan át vannak húzva, a másodikéi (Hadifogság Nisben) viszont nem. Kézenfekvő a következtetés, hogy a szerző a szerbiai hadifogságról szóló részt átgépelés céljából különítette el így a szöveg többi részétől ezen a módon. Ezen túlmenően számos helyen áthúzott egyes szavakat, mondatokat. Az áthúzásokat jelöltük. Mivel az oldalpárnak mindig a jobb oldalát használta írásra, több ízben írt kiegészítéseket, megjegyzéseket erre a területre. Ezeket a tisztázat során beillesztettük a főszövegbe (kapcsos zárójelben, piros színnel). A helyesírási hibákat és nyilvánvaló elírásokat javítottuk, de a személy- illetve földrajzi nevek esetében meghagytuk az eredeti írásmódot. Mivel nem kritikai kiadást akartunk készíteni, lemondtunk a maximális szöveghűségről, ám mindig az érthetőséget tartottuk legfőképpen szem előtt. Ez vonatkozik az egyes napokhoz tartozó szövegrészek elkülönítésére is: mivel Szakraida a hónap nevét csak egyszer (a hó elején) írta ki, azt követően pedig csak a napok arab sorszámát használta, megtartottuk ezt az írásmódot, ám a napok számát megvastagítva közöljük, hogy az olvasó könnyebben igazodjon el a szövegben.

Szakraida István naplója a mai olvasó számára is jól érthető, ahol mégis szükségesnek ítéljük, ott a blogon megszokott módon, rövidebb esetben szögletes zárójelben, vagy felugró buborékban, hosszabb esetben keretes szövegben fűzünk hozzá magyarázatot, kiegészítést.

A napló szövegének átírásáért köszönetet mondunk blogunk önkéntesének, Kirilly Editnek.

* * *

I. rész. Az első offenzíva Szerbiában. Szerény szereplésem ezen harcokban

Szakraida István hgy.
Cs. és kir. 37. gy. e.

1914.

Július 27. Este 11 órakor indultunk el Zágrábból. Megható búcsújelenetek a kaszárnyaudvaron és az állomáson. A közönség lelkesedése.

28. 9 ó. d.e. Érkezés Bosnisch-Brodban. A hangulat kitűnő. Este Gunjába értünk. Elszállásolás. Nagy vacsora. Fedrigoni ezredesünk keményen viselkedik.

29. 6 ó. reggel elindultunk Brčkoba. Egy barakktáborban vagyunk elszállásolva. Több napig itt maradunk. Ez az első boszniai város, amit láttam. Van néhány mecsetje és minaretje. Nagyobbára szerb lakosság, vannak törökök is. Az időt gyakorlatozással töltjük. „Possevina” nevű szállodában étkezünk. Nagy lumpolások. Mi alantas tisztek egy nagy szobában hálunk a táborban. Vígan, tréfásan múlik az idő. Az a hír terjedt el, hogy Belgrád elesett.

30. Délelőtt gyakorlatozás. Déltől az állomásőrség parancsnoka vagyok. Minthogy a lakosság megbízhatatlan, a város előkelőit letartóztattuk. Szigorú őrizet alatt tartjuk őket.

31. Hír az általános mozgósításról. Bjelináról már előőrsök harcát jelentik.

Augusztus 1. Általános mozgósítás. Fedrigoni gratulált hadnagyi kinevezésemhez. Írtam haza örömmel tudatva előléptetésemet. Az bánt, hogy eddig nem kaptam hazulról semmi értesítést. Várjuk a tartalékosok bevonulását. Csak aztán megyünk a határra. Az ezred beosztása ugyanolyan, mint békében, tehát maradunk a 13-dik hadtestben. Hadtestparancsnok Báró Rehmen gyalogsági tábornok. Frank Liborius hadseregéhez tartozunk. Tőlünk balra a 8. hadtest lesz.

Fizetés volt. Sok pénz van nálam. 300 K[oroná]-t haza küldtem. Nagy lábon élünk. Gazdag ebédek és vacsorák. El vagyunk ragadtatva a háborútól. Szidjuk a szerbeket. A felvonulás lassan megy. Állítólag az a tervünk, hogy nagy túlerővel lépünk fel. Jelentések szerint a szerbek mindenütt beássák magukat.

2. Az ember eszik, iszik, amit szeme-szája megkíván. Oly jól élek, mint már régen nem. Most kaptam meg a tiszti szolgát és itt szereltem fel. A hadtest- és hadseregparancsnokság ma ide érkeztek. Egyelőre itt lesz a főhadiszállás?

3. Nagy benzinkészletet halmoznak itt fel. Sok az automobil. Délelőtt beosztottuk a tartalékosokat. Annyi sok dolog van, az ember azt sem tudja, hol a feje. Délben mesélte el ezredes urunk azokat a bizonyos táviratváltásokat a német császár és az orosz cár között, melyek a háború megüzenésével végződtek. Románia velünk tart? – Én csodálom Fedrigonit, hogy még oly erőteljes, szigorú, vicces, lumpol, mint egy fiatal ember. Minden tekintetben egy igazi katona mintaképe, sokat várunk tőle. – Délután gyakorlatozás a már teljes állományú századdal. Lőszer és egészségügyi felszerelést illetőleg hegyi felszerelést kaptunk. Rengeteg kis öszvér és málhásállatokat kellett hirtelen összevásárolni erre a célra, és ez egy kis felfordulást okozott, későn jött ez a parancs, nehéz most már annyi lovat beszerezni. Halljuk, hogy a 3. hadtest már nem ide, hanem Oroszország ellen ment. Újszerbiában felkelés lenne, de ezt nem igen hiszem. Ma kaptam még egy levelet hazulról és pedig Mariska nénitől.

4. Előkészületek az elindulásra. D.u. 4 ó. menetelés Radkovič felé, (Čelić mellett) teljes hadifelszereléssel. Az óriási por, meleg megnehezítették a menetet. Még a sötétségben is tartott a tikkasztó meleg. Néhány ember kidűl. Este 8 ó-kor hosszabb pihenő. A fegyvergúlák mellett ülök, hazagondolok, körülöttem fekszenek a teljesen kimerült bakák. Éppen most tűnik el a nap a hegyek mögött. Éjjel 11-ig meneteltünk még. Táborozás. 1 ó-kor vacsora.

5. és 3 órakor hajnalban már tovább mentünk. Alig pihenhettünk. Kisebb pihenőkkel megszakított menetelés. Éjjel és reggel még nagyon hűvös van. 7 óra felé megkezdődött a forróság. Teljesen át vagyunk izzadva. 12 ó-tól 4 ó-ig pihenő egy patak mentén. A konyhakocsik visszamaradtak, kétszersültet és cvibakot kellett elfogyasztani. Menet közben Czibulka altábornaggyal, hadosztályparancsnokunkkal találkoztunk. Megdicsérte a legénységet, hogy oly friss és vidám. 9 ó-kor este megállottunk és sátrakat vertünk. Jó vacsoránk volt. Fedrigoni ezredes úr szerint már holnap a Drinán leszünk. Egy kicsit rossz hangulatban vagyok, mert annyit kell ordítozni, mint egy sakál. Ugyanis ezek a tartalékosok még nem igen szoktak be a katonaéletbe, és ha az ember csak egy kicsit enged, akkor mindjárt kész a rendetlenség.

6. Éjjel szokatlan hideg volt. Reggel 3 ó-kor tovább. Nem hallok semmit, hogy mit fogunk csinálni. Semmi parancsot sem hall az ember, csak általános utasításokat, melyekből senki nem lesz okos. Rém rossz úton megyünk, a kocsiknak más úton kell követniök. 8 ó-kor pihenő. Semmiféle összeköttetés a nagyvilággal, posta nincs. Délben, a legnagyobb melegben is meneteltünk. Egy negyed óra alatt 21 ember dőlt ki a századból. 4 ó-kor délután elértük Bjelosevicot, néhány fabódéból álló szerb lakosságú falu. Egy magaslaton sátortábor 8 km a határtól. Gyönyörű kilátás nyílik Szerbia felé.

Szakraida István alakulatának felvonulása a Drinához Szakraida István alakulatának felvonulása a Drinához
(M. kir. Hadtörténelmi Levéltár: A világháború 1914–1918. IV. kötet, II. melléklet)

Lent a Drina, azon túl Losnica, az első nagyobb szerb város, a háttérben Szerbia komor hegyei. Balra a Mačva síkság terül el. 2 nap óta nincs kenyerünk, itt kell sütni.

Századunk éjjel készültségben volt. Déli és keleti irányból egy óráig tartó ágyúdörgés hallatszott. Megint hideg és szeles éjszaka volt.

7. Reggel felé mégis álmodtam egy kicsit. Ilyenkor szépeket álmodik az ember. Délben velünk étkezett a Brigadéros Gróf Salis-Szewies vezérőrnagy. Ő beszélt egyet-mást az általános politikai helyzetről. Előőrseink a Drinán állanak. Tőlünk ma megy oda az I. zászlóalj. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy néz ki egy kis összeütközés.

Ma nem működött az élelmezési utánpótlás, kénytelenek voltunk a lakóktól bevásárolni. Mindig Szerbia felé nézünk, [pirossal beszúrva: vegyes érzéseket vált ki].

A lakosság pénzért mindent idead, de kenyér helyett csak kukoricamálét kaphattunk. Vacsora közben megint hallottunk távoli ágyútüzelést, már nem is figyeltünk rá.

8. Nagy gyakorlat a tábor közelében. Délben a zászló ünnepélyes átadása Kósa kadettnak. Az ezredes mesélte, hogy Franciaország nem csinál még semmit.

A mi főparancsnokunk Potiorek volna, (Hötzendorf Oroszország ellen marad), Fedrigoni és Dán kapitány ezred sgt. megvizsgálták a Drinán álló előőrsöket, egy helyen láttak egy szerb őrséget, (a népfölkeléshez tartozott). Fedrigoni minden nap erélyesebb és nagyon szigorú. Zászlóaljparancsnokom, Baumann őrnagy ideges, de most egyre viccel.

9. Vasárnap. Mit csinálhatnak most otthon? – A konyhakocsik körül foglalatoskodom Diller kapitányommal, aki minél többet és jobbat szeretne a legénység számára főzni. Megható mennyire gondját viseli ő a századnak; mint apa a gyermekeivel, úgy bánik ő is velünk. Addig nem nyugszik, míg meg nem győződik arról, hogy minden ember megkapta a jussát. Nincs is több ilyen derék jó ember. Szeretjük is őt, a legénység imádja. Ő utána elmegy a század a pokol fenekére is. Ha el lehetne ezt otthon mesélni!? – Ma egy levelezőlapot írtam haza, bár még a tábori posta nem működik. Ma azt hallottuk, hogy Anglia és Olaszország is mozgósítottak, utóbbi mellettünk? Hát csakugyan egy európai háború lenne e miatt a rongy Szerbia miatt?

10. Délelőtt gyakorlat zászlóaljkötelékben. Rettenetes száraz hőség uralkodik. – Századom ma a tábori őrséget szolgáltatja, én vagyok a parancsnoka. Két repülőgépünket láttuk a Drina mentén. (Az előírásokra nem sokat hederítenek ma), minden másképpen történik, mint békében. Semmi hírt sem hallani a hadseregünk felállításáról. Valószínűleg mindent titokban akarnak tartani, még nekünk tiszteknek sem mondanak el semmit. – Gyönyörű holdvilágos éjszaka, az ég tele csillagokkal. Én az őrséggel a tábor előtt elterülő téren vagyok és gyönyörködöm. Hallgatom a hátam mögött felhangzó éneket, tisztjeink jól érzik magukat. De szép emlékek jutnak az ember eszébe! – Előttem a messzeségben a sötétségből csak egy fénypont válik ki, mely jelzi, hogy ott fekszik Losnica, ott terül el Szerbia.

11. Nézetem szerint nagyon lassan tart hadseregünk felvonulása. Türelmetlenül várjuk azt a pillanatot, amikor megindul támadásunk. Mindenki tudja, hogy miért támadjuk meg Szerbiát; karunkon ott van a gyász-szallag!

Délután néhány tüzérüteg vonult el mellettünk a határ felé, tehát aligha nem lesz valami. Este 6 ó-kor tiszti gyűlés. Az ezredes úr tudtunkra adta, hogy éjjel átkelünk a Drinán. A mi ezredünk mindjárt első vonalban. Hogy hol és mennyien vannak a szerbek, nem lehet tudni, de mindenesetre ellenállásra kell számítanunk. – Ezután rögtön el is indultunk. Rövid menetelés után egyesültünk az I. zászlóaljjal, mely eddig a Drinán teljesített előörsi szolgálatot. Itt megemlítem, hogy ezredünk két zászlóaljból állott, az I-ből és III-ból. A IV. Bilekben, a II. Galiziában küzdött. Batár falu mellett nem messze a folyótól vártunk, amíg besötétedik. Előretolták a pontonokat. Aztán a legnagyobb csendben előre. Gyufát nem szabad gyújtani, sem cigarettázni. A lovak hátramaradnak. Némán megyünk, mindenki érzi, hogy most vége a játéknak, ütött az óra! Közeledik a tűzkeresztség. Az ember nem tudja elképzelni, hogy néhány óra múlva már halált hordozó golyók fognak körülötte repkedni.

Szakraida István alakulatának átkelése a Drinán Szakraida István alakulatának átkelése a Drinán
(M. kir. Hadtörténelmi Levéltár: A világháború 1914–1918. IV. kötet, 15. számú vázlat)

12. Reggel 1 ó-kor sikerült a partot elérni. Ott már készen állottak a pontonok, csak vízre kellett őket bocsátani. Nagyon kellett vigyázni, mert holdvilágos éjszaka volt. – Zászlóaljparancsnokunk tájékoztat a helyzetről: tőlünk balra a 16. ezred velünk egyidejűleg fog átmenni. Egyszerre csak 2 század megy át, a többi állást foglal a part mentén, hogy esetleges ellenséges ellenhatást az átkelés alatt feltartson. – A legénységet felosztjuk, minden csónakba 25 ember. A csónakokat vízre bocsátják, ez nagy zajt okoz, a túlsó partról ránk lőttek. Első pillanatban mindnyájan hasra vágódtunk, de aztán gyorsan beugráltunk a csónakokba és az utászok máris eveztek. Ezalatt a mieink, akik visszamaradtak óriási tüzelést vittek véghez elárasztva az egész ellenséges partot. – A szerb parthoz közeledve a vízbe ugrottunk, kint teremtünk és rajvonalba fejlődve tüzeltünk amennyire tőlünk kitelt. Előttünk sűrű bozót és azt véltük, hogy a szerbek még mindig ott vannak. Néhány perc múlva azonban meggyőződtünk, hogy azok visszahúzódtak. Ezalatt egyik század a másik után jött át. (Jobbszárnyunknak a Drinára kell támaszkodni és egy helyben maradni, a többi előre megy mindig keresve az összeköttetést jobbra, úgy hogy egy félkört alkothassunk.) Ezredünk balszárnyára a 16-sok csatlakoztak.

Sűrű, bokros, füzes helyen nyomulunk előre. Innen kiérve egy nagy átláthatatlan kukoricás elé jutunk. Ekkor jelentik az előre küldött járőrök, hogy ellenségre bukkantak. De nem is kellett ezt már jelenteniök. Piff, paff, jöttek már, sziszegett, zúgott már a levegő, behúztuk a fejünket, mert azt hittük, hogy beleütődik valamelyik golyóba. Persze nem maradtunk adósok. Még időm sem volt kiadni a parancsot, már tüzelt az egész rajvonal. Ez a cél nélküli lövöldözés csak rövid ideig tartott. A magas kukorica miatt nem láttuk az ellenséget, tehát meg kell keresni. Előre! Úgy mentünk, mint az ördögök. (Nagy lelkesedést keltett Fedrigoni, aki legelöl a rajvonalban buzdította a legénységet) 1 szerb népfölkelő zászlóalj állott velünk szemben, teljesen megsemmisítettük, több száz szerb hagyta itt a fogát, köztük 3 tiszt.) Embereink rém dühvel harcoltak, nem kegyelmeztek senkinek. Az izgalom, az első ellenséges golyózápor által okozott különös érzés egész önkívületi állapotba hozta az embert, állatiassá teszi. – Reggel 7 ó-kor befejeződött ez az első harc. Ezredünknek kb. 2 halottja és 7 sebesültje volt.

A harc után egy kis erdőt szállottunk meg. Jobb szárnyunk a Drinán. Harcszerű biztosításban, állandóan ébren vagyunk. Közben hátunk mögött hidat vertek, egymásután szállítják át a gyalogságot, tüzérséget. A szerbek a hegyeken lévő pozíciójukból állandó ágyútüzet irányítanak ránk, de mihelyt a mi tüzéreink felelni kezdtek, elhallgattak. Egész éjjel puskaropogás.

13. Délelőtt 7 ó-kor jelentik, hogy körülbelül egy ellenséges ezred közeledik. Minthogy hadtestünk még nem jött át teljesen, azt a parancsot kaptuk, hogy ebben az állásban maradunk és itt várjunk meg minden támadást. (Ekkor eszünkbe sem jutott, hogy jó volna beásni magunkat. A tapasztalat még hiányzott.) Tőlünk balra az 53. és 16-dik gy. ezred fekszik. – Tegnap semmit sem kaptunk enni, ma csak egy kis darab kenyeret és húst tudtunk a legénység közt kiosztani. Bakáink itt-ott egy kis tüzet próbálnak rakni, de már a legkisebb füstnél is ide lő a szerb tüzérség. – Este jött a parancs, hogy holnap támadunk. A szerbek a Losnitza–Lesniža közti magaslatokat tartják velünk szemben megszállva, erős védőállásokban.

Következő rész: „Sebesülteket nem hagytak hátra”

Összes rész: A halálmars krónikása – Szakraida István naplója

Szólj hozzá!

Címkék: szerbia 1914 potiorek táborszernagy szerb front Szakraida István cs. és kir. nagyváradi 37. gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr7915752574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról