„De furcsa és egyszerű lény is az ember…”

2019.10.28. 07:00 :: PintérTamás

Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója – 10. rész

1914. október 2-án hősünk alakulata több más zászlóaljjal együtt a boszniai Kalinovikból támadást hajt végre a települést szorongató szerbek ellen. Az ellenség nyomában haladva a többnapossá váló akció során ezúttal az időjárás viszontagságai és az éhség kínozza őket leginkább. Közben utánpótlást is kapnak csupa idős, vagy túl fiatal, tapasztalatlan, „feketébe” öltöztetett katonából…

 

Kisebb harcok Kalinovik körül

1914. október elsején délután a dandárparancsnokságnál nagy megbeszélés van. Ezek szerint a helyzet a következő, legalább is a mi vezérkarunk szerint: az ellenség fő célja Szarajevó elfoglalása. Főereje a 

kgysz_10_02v2.jpg

vonalon, előretolt csapatai pedig 

kgysz_10_03v2.jpg

jelzett helyeken foglalnak állást.

Vázlat dr. Kemény Gyula naplójából: az ellenség hadállásai Szarajevó körül és Kalinovik táján Vázlat dr. Kemény Gyula naplójából: az ellenség hadállásai Szarajevó körül és Kalinovik táján

Az ellenséges arcvonal főcentruma a hatalmas Jahorina erdős hegységre támaszkodik. Jobbszárnya Szarajevó előtt áll s a híres Romanija planinát tartja megszállva. E helyen állítólag egyesült szerb–montenegrói és görög csapatok is vannak, az előretolt ellenséges osztagok 15–20 kilométerre a város alatt. Az ellenséges balszárny Kalinovikot szorongatja s egyes osztagai és kisebb ágyúi 3–4 kilométerre állanak a város előtt, s egyúttal a Szarajevóba vezető országutat is régen elvágták. A harmadik dandár feladata lesz elsősorban a szorongatott Kalinovikot lélegzethez juttatni, a gyomrunkba benézegető ellenséget elűzni, azután Szarajevóba jutni, hogy az ottani csapatokkal egyesülve a Romanija planinát megtisztítani és Szarajevót felszabadítani. Ezek a szép tervek, amelyeknek valóra váltása a mi feladatunk, t.i. a csapatoké.

Kalinovik hasonló helyzetben van, mint Bilek. Mély völgykatlanban fekszik, majdnem kétharmad részben be van kerítve. Ócska váracskák, pár gyenge ágyú. Csapat az lenne elég, a harmadik dandár a 18-as, 30-as, 37-es, 46-os és 61-es zászlóaljakkal és megfelelő tüzérséggel rendelkezik. Élelem szintén van bőven. Csak ne ülnénk itt lent a völgyben, míg az ellenfél a körülvevő magaslatokon kuksolva les reánk. Ellenséges roham esetén mi védené meg a várost, különösen, ha a harmadik dandár is elmegy innen?

Kalinovik korabeli képeslapon Kalinovik korabeli képeslapon

Október 2-án reggel 3 órakor kelünk, s fél hatkor indul a dandár az előzőkben vázolt cél, a környék megtisztítására és az országút felszabadítására. Első feladatunk lesz a Ručnik és Vijevac elfoglalása. E célból a dandár két részre oszlik: a 37. és a 46. Rizetti vezetése alatt képezi az A. csapatot, amely hátba támadja az ellenséget, míg a 18. és a 61. zászlóaljak Schwanda alezredessel az élükön, pedig mint B. csapat dél felé indulnak. A 30. zászlóalj tartalék. Nehéz szerepe mindenesetre a Vijevacot támadó B. csapatnak van, az ő körébe esnek az ellenséges ágyúk is.

Koromsötétségben a sárban, hóban bukdácsolva halad a mi A. csapatunk a Ručnik hátába. Ahogy kivilágosodik, egyszerre óriási köd ereszkedik le. Nem látunk semmit. Pedig a déli csapatnál már javában szólnak a puskák, dörögnek az ágyúk. Reggel hét órakor az elől menő 46-osok is harcba keverednek az ellenséggel. Felfejlődünk mi 37-esek is. Megelevenednek szemeink előtt a montenegrói emlékek. Itt-ott a kövek mögött feltűnnek az ismert fekete színű csujes köpenyek, ahogy gazdáik félig meghajolva a kövek közt ugrálva hátrálnak a legközelebbi takaráshoz, ahonnan újra le-leadnak pár lövést. Egyébként az ellenség itt nálunk nem fejt ki nagyobb ellenállást, inkább a többiek visszavonulását fedezi. Úgy déli 12 óra felé már a déli csapatnál is ellanyhul a harc, az ellenséges ágyúk ritkábban szólnak, s mi közénk is ritkábban csapkod be az ellenséges gránát.

A még Bilekben sörétes lövéstől megsebesült Czeglédy Aladár tartalékos zászlós van velem, mint beteg. Esszük a dércsípte nyers káposztát a mezőkön. Délután négy órakor már csak itt-ott hallatszik egy-egy lövés. Az ellenség gyors visszavonulásban van Foča felé. A déli csapat úgy látszik alapos munkát végzett, s hozzá mi meg a hátukba mentünk. Gyors tempóban követjük az ellenséget. A falvakban csak gyerekekre és asszonyokra akadunk, de fegyverfogható férfi sehol sincs egy sem, az mind ellenünk harcol a túlsó oldalon, az asszonyaik pedig a szemeink láttára innen élelmezik őket. Ezért tud idejében az ellenség mindent. Nyíltan folyik ellenünk a kémkedés, spionkodás és a hazaárulás. A déli csapatunk az ellenséges táborban, a Vijevac mögött, sok kocsit, autót, lovat, rengeteg szarvasmarhát zsákmányolt, az ellenséges iratok egész tömege jutott kezeinkbe. Ezen gyors visszavonulás is mutatja az ellenség alapos vereségét.

Hanem még valamire akadt a déli csapat. Igazi montenegrói zsiványságra. Egyik helyen négy magyar baka lógott a fán pőrére vetkeztetve. Egy 18-as zászlós sebesülve jutott a kezükbe, ennek a fejét és torkát fejszével roncsolták szét. Másik hat fogságba jutott 61-es bakát meg arra kényszerítettek, hogy a két tűzvonal között az ő sebesültjeiket szedjék össze, persze előbb szerb sapkát nyomtak a fejükbe. Kettő közülük elesett, mert a mieink szerbeknek nézték őket.

A szerb foglyok azt vallják, hogy ők nem bántják a mi foglyainkat, hanem egyszerűen a bandáknak, a civil lakosságnak, adják át őket. Szerintük mindig a tőlünk (az ő táborukba) átszököttek követik el az atrocitásokat, hogy ezzel is bizonyítsák megbízhatóságukat. Ugyanekkor az átszököttek itt maradt hozzátartozóinak a haja szála sem görbül meg, pedig ezek a mi árulóink.

Amíg be nem sötétedik, addig folytatjuk az üldözést, de már a nagy erdőségekbe nem megyünk be, hanem azon kívül két kilométerrel táborozunk le. Kérdés, hogy az ellenség az erdőkben vár-e reánk, avagy tovább hátrál. Milyen irtózatos éjszaka következik itt reánk.

Tüzet rakni szigorúan tilos. Sehol a környéken nincs egyetlenegy viskó, nem találunk sehol még egy szál szalmát, szénát sem, amire legalább leülhetnénk. Minden talpalatnyi földet pocsolya, havas, félig megfagyott víz borít. Nincs annyi száraz hely, ahol megállhatnánk. A sötétben ide-oda járkálunk, topogunk egész éjjel, nehogy az átázott ruha a testünkre fagyjon. Bakancsaink rég megteltek vízzel, míg arcunkat metsző csípéssel szántja végig a rajta lecsorgó havas eső. Senki nem alszik egy szemernyit sem. Mennyit ki kell az embernek bírni, mert mások úgy akarják.

Valóságos Isten áldásként hat reánk a parancs, hogy reggel félnégykor tovább indulunk a szerbek után. Inkább ütközetben, mint itt tántorogva állva tölteni az éjszakát.

Meggémberedett tagokkal, jeges vízzel átitatott bakancsban és ruhában, amely minden mozdulatnál meleg testünkhöz tapad, vánszorgunk tovább. Rettentő sűrű a köd, a havas eső egyre szakad, a gyenge szellő fuvallatára megmozdulnak az erdő fái s azokról is minden víz a nyakunkba szakad. Fázunk, didergünk, esünk, kelünk a nagy locspocsban a kövek és bokrok közt. Kínos nézni, ahogy állatok módjára megpakolt bakáink súlyos terhükkel a meredek hegyoldalon felfelé kapaszkodnak. Nagy szerencse, hogy az erdő üres. Mi lenne, ha ilyen állapotban még erdei harcot is kellene vívni. Közben a folyton erősödő szél minden vizet a nyakunkba zúdít a fákról. Kitisztul az égbolt, de erre meg olyan rémes hideg lesz, hogy átázott ruháink le nem írható kínos helyzetbe hoznak bennünket. De mindenki közt talán én jártam a legrosszabbul. Legényem ugyanis még a tegnapi ütközet előtt eltűnt, talán valami baj érte, mert ez eddig soha elő nem fordult. Esőköpenyem, pokrócaim, mindenem nála maradt, s én itt állok vékonyblúzban és ugyanilyen köpenyben. Szakadatlanul menetelünk, míg délután négy órakor elérjük a hegy tetején levő tisztást, ugyanitt kis falucskára akadunk.

Végre letáborozunk. Leülni, lefeküdni persze lehetetlen, minden és mindenki sár és víz. A hideg elviselését még nehezebbé teszi az éhség. Tegnap reggel negyed öt órától vagyunk talpon. Tegnapelőtt este ettünk utoljára. Hanem itt végszóra megjött a segítség. Egyszerre felhangzik az erdőben: „Itt van a train! Megjött a train!” Elevenség fut végig a sorokon. Az álmatlanságtól, fáradtságtól, a jeges víztől kimerült emberek arcai felderülnek. Itt van a sokat szidott, a lenézett, a megvetett train. Hozza a forró gulyást. Mint a vadak esünk neki a konyhának, a (Kochkiszniknek) főzőedényeknek.

Hanem minden jónak megvan az árnyoldala is. Éppen e pillanatban érkezik hozzánk egy lovas küldönc a következő sürgős paranccsal: „A zászlóalj azonnal, az értesítés pillanatában forduljon vissza s egyenesen vonuljon be Kalinovikba”. A küldönc szerint onnan azonnal megyünk Szarajevó alá, ahol nagy bajok vannak. Balogh kiadja a szigorú parancsot: „Rögtön csomagolni és indulni!” A csajkájukat szorongató, a rég megérdemelt meleg ételre várakozókat szinte bottal verik el a párolgó főzőedényektől. Itt a jó gulyás, s nem szabad megenni. De azért kapkodjuk be az irgalmatlanul forró krumplit. Balogh idegesen szaladgál, káromkodik. „Auf, auf” hangzik mindenfelé és máris megyünk. Két napi kínlódás után, minden pihenő nélkül ugyanazon az úton vissza. Mintha csak egyszerű sakkfigurák volnánk.

Pontosan az elindulás pillanatában érkezik hozzánk az új (marschkompagnie) menetszázadunk. Részben öregekből, de nagyobb részt csupa fiatal gyerekből áll. Csak négy hetes katonák. Rongyos fekete ruha van rajtuk. Harcászatilag kiképezve nincsenek, ellenséget soha nem láttak, csak 15 éles golyót lőttek ki életükben. A bakahumor azonnal és találóan elnevezte őket feketéknek, mert a békebeli kopott fekete ruhába öltöztették őket.

„Feketék” – idősebb, valószínűleg népfelkelő katonák a csukaszürke előtti kékesszürke gyalogsági köpenyben (Kajon Árpád gyűjteményéből) „Feketék” – idősebb, valószínűleg népfelkelő katonák a csukaszürke előtti kékesszürke gyalogsági köpenyben (Kajon Árpád gyűjteményéből)

Az öregek ugratják a feketéket, hogy majd meglátják milyen jó célpontul szolgálnak az ellenségnek. Szegény feketék pihenni akarnak. Engedély nélkül már rakják is le súlyos hátizsákjaikat, amelyek mind jó hazai dolgokkal vannak tele. Hanem a parancs, az parancs. Azonnal felzárkózni és indulni mögöttünk. Elkeseredve káromkodnak, de nem segít semmi. És mert félő, hogy lemaradoznak, Balogh őrnagy bedugja a feketéket a zászlóalj közepébe. De másképp gondolhatták ezek a háborút! Hátha még végtelenül tragikus sorsukat sejtették volna, amely pár nap múlva nehezedett rájuk, s juttatta a hideg föld alá őket.

Éjfél után negyedegy órakor érkezünk azon helyre, ahol a tegnapi éjjelt töltöttük. Megismétlődik a tegnapi éjszaka. Dideregve, ide-oda topogva, vizesen, átázva várjuk a reggelt. Senki nem alszik.

Ahogy kivilágosodik, felpakolunk, s indulunk be egyenesen Kalinovikba. A régi locspoccsos helyen újra felütjük sátrainkat. Mindenki egy ölre való szalmát kap, az kerül az átázott és fázott testek alá.

Rettenetes hogy nézünk ki így mosdatlanul, sárosan, piszkosan. Szakállas bácsikká lettünk. Éveket öregedtünk.

[1914.] október 4-én is egész nap pihenés van. Tisztálkodunk, varrunk, mosunk, borotválkozunk. Egész nap főzöm a jó forró teát, 18 litert egyszerre. És hányszor napjában. Tiszttársaim körülállnak a csajkáikkal, poharaikkal kezükben.

Ma már elfeledtünk újra mindent. Mert megszáradtunk, jót aludtunk, s meleg ételt kaptunk, mindent megbocsátottunk. De furcsa és egyszerű lény is az ember.

Közben legényem is megkerült. Az ellenséges táborban egy fazék reszelt krumplira akadt, azt az ott levő hideg zsírral összekeverte és egy társával megette. Ettől lettek mindketten irgalmatlan betegek. Talán régi és rossz volt a krumpli. De az éhes baka ilyenkor arra nem gondol. Koszta Mihály hírhedt legényem is ki fogja heverni ezt a bajt is.

Következő rész: „Die sollen krepieren! (Dögöljenek meg)!”

Összes rész: Dr. Kemény Gyula ezredorvos szerbiai naplója

Szólj hozzá!

Címkék: egészségügy szerbia 1914 kemény gyula orvos dr. kemény gyula szerb front Kalinovik

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr6815266560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása