A Nagy Háború, többek között, megváltoztatta a háború fogalmát, előkészítette az utat Hitler és Sztálin számára, meggyengítette az európai arisztokrácia politikai erejét – és létrehozta az első nagysikerű eldobható egészségügyi betétet, aminek Kotex volt a neve. Voltak 1914–1918 között más orvosi célú találmányok is, de valószínű, hogy a nők világszerte örömmel üdvözölték ezt a terméket, amely fontos eszköz volt egy kellemesebb életformához és egy újfajta szabadságot eredményezett számukra a legfejlettebb nyugati országokban.
Az amerikai nőket a Vöröskereszthez történő csatlakozásra buzdító plakát a Nagy Háborúban (forrás: en.wikipedia.org)
A háborúkban évszázadokon keresztül használt sebkötöző anyagot tépésnek nevezték és puha, régi vászondarabok szálakra bontásával készítették a hátországban a lányok és asszonyok. A vászont mosás után lúgban fehérítették és aztán bontották szálakra, de a tépéseket a 19. század második felében megbízhatatlan tisztaságuk miatt egyre kevésbé alkalmazták a kórházakban, és elterjedtek a fertőtlenített, steril anyagok és eszközök. A 20. század elején már annyira fejlett volt az orvostudomány, hogy a nyugalmi, fedő-, nyomó- és nyújtókötések céljára sokféle anyagot alkalmaztak, de a modern fegyverek rengeteg kisebb-nagyobb és könnyebb-súlyosabb sérülést okoztak, amelyeknek ellátása és bekötözése újabb kihívásokat állított a tudományok és a technika elé.
Tépéscsinálók 1848–49-ben Munkácsy Mihály festményén
(forrás: mek.oszk.hu)
A legtöbb új termék egy probléma megoldási kísérletének eredménye. Néha azonban a találmányok úgy keletkeznek, hogy valamilyen anyagból túlságosan nagy mennyiség áll rendelkezésre és annak másféle felhasználása számít újításnak.
John Alfred Kimberley, (1838–1928) Havilah Babcock (1837–1905), Charles Benjamin Clark (1844–1891) és Franklin C. Shattuck (?) 1872-ben papírgyárat alapított 42 000 dollár alaptőkéből az Amerikai Egyesült Államok Wisconsin államának Neenah városában. 1914-ben Kimberley igazgató felfogadott egy Ernst Mahler (1887–1967) nevű papíripari mérnököt, hogy kifejlesszen egy új terméket. Mahler Bécsben született, az Osztrák–Magyar Monarchiában végezte a középiskolát. 1912-ben fejezte be tanulmányait Németországban a darmstadti műszaki egyetemen és a friss diplomás fiatalember a cellulózgyártás szakembere lett. Hamarosan kivándorolt a tengerentúlra és kialakított egy laboratóriumot a Kimberley-Clark Részvénytársaság központjával szemben, majd meggyőzte a vállalat igazgatóját, hogy csatlakozzon hozzá Németországba tett útján, hogy kipróbáljanak és elhozzanak néhány új terméket, amit ott találtak fel, mint pl. egy bolyhos, vattához hasonló papírbéléses anyagot, ami sokkal jobban beszívta a folyadékot, mint az egyszerű pamut.
Amerikai önkéntes ápolónők francia katonák körében
(forrás: www.mngoodage.com)
Amíg Mahler és Kimberley Németországban tartózkodott, Európában kirobbant az első világháború. Az amerikai papírgyári vendégek lerövidítették utazásukat és sietve hazautaztak Neenahba elegendő darabbal és mintával ahhoz, hogy elkezdjék kifejleszteni a vattaszerű németországi anyag saját változatát. Mahler számtalan fafajtából készített pépet vagyis cellulózt mielőtt felfedezte, hogy erdei fenyőfák biztosítják a leghosszabb és legjobb nedvszívó növényi rostokat.
Ahogy a háború teljes erővel tombolt, Európában pamuthiány alakult ki, ami óriási piacot biztosított a Kimberley-Clark vállalat új terméke számára. A találmány a cellucotton vagyis papírpamut nevet kapta, mert úgy nézett ki mint a pamut, de papírból, pontosabban cellulózból készült és a kötszerekbe tették tömésnek, szűrőnek a gázálarcokba és bélésnek a mentősök, rendőrök, tűzoltók kabátjaiba. Amikor az Egyesült Államok belépett a háborúba a Kimberley-Clark cég hazafias célból elhatározta, hogy a cellucottont profit nélkül fogják árusítani az amerikai hadügyminisztériumnak és a Vöröskeresztnek.
Kotex reklám sebesült katonák képével – „A férfiak életének megmentésére a tudomány felfedezte a Kotexet” (forrás: www.mum.org)
Amikor 1918 novemberében a háború hirtelen véget ért, a vállalatnak részben teljesített megrendelései voltak 750 000 font (kb. 1 650 000 kg) súlyú papírpamutra, ami katonai célokat szolgált volna. A cégnek megengedték, hogy ne teljesítse a megrendelést mindenféle bírság nélkül, ami a vállalatnál így is óriási felesleget okozott. Mivel az amerikai hadseregnek is óriási felhasználatlan cellucotton készlete volt, kezdte eladni a polgári kórházaknak nevetségesen alacsony áron, és ez teljesen elárasztotta a piacot. Az amerikai vállalat kétségbeesetten vergődött, hogy valamilyen megoldást találjon a termék új használatára, amikor két jó ötlet is az ölükbe hullott.
Ernst Mahler (1887–1967) a Kimberley-Clark vállalat osztrák származású vegyészmérnöke (forrás: en.wikipedia.org)
A Kimberley-Clark egyik hálás nonprofit háborús vásárlója volt az Amerikai Alapítvány a Francia Sebesültekért nevű önkéntesekből álló egyesület. Ezt a bizottságot amerikai nők alapították a háború idején, hogy egészségügyi támogatást nyújtsanak a sebesült francia katonáknak. A polgári tagozatot a dúsgazdag Morgan bankár lánya, Anne Morgan hozta létre, aki 1917-ben Blérancourt-ban egy romos kastélyban telepedett le munkatársnőivel, a front közelében, hogy minél nagyobb és gyorsabb segítséget adjanak a Picardiában megsebesült szövetséges katonáknak.
A szervezet egyik hivatalnoka hallotta, hogy a vállalat üzletének mennyit ártott a katonai megrendelések visszavonása, ezért néhány hasznos és érdekes információt adott át. Elmesélte, hogy a kórházi szolgálat közben az amerikai ápolónők kipróbálták a cellucotton kötszert menstruációs ciklusuk idején és azt állították, hogy a kötszer kiváló egészségügyi betét, amelyet nem kell kimosni csak becsomagolni és ki kell dobni. Hamarosan a francia nővérek is megismerték és megkedvelték az amerikai anyagot.
A Kotex a legendás és diszkrét kék színű kórházi dobozban
(forrás: www.pinterest.co.uk)
Abban az időben az egészségügyi betéteket filcből gyártották és minden használat után ki kellett mosni, amitől a nők valószínűleg undorodtak, de erről sosem beszéltek nyilvánosan. Az igazsághoz tartozik, hogy a 19. század végén a Hartmann vállalat Németországban, a Johnson and Johnson cég pedig az Egyesült Államokban próbált gyártani eldobható betéteket, de azok akkor még nem lettek ennyire népszerűek.
A wisconsini gyárban 1919-ben több széles körű, de nagyon diszkrét piackutatást végeztek, és a vállalat megállapította, hogy a nők utálják a filcbetéteket és nagyon örülnének egy másik lehetőségnek. Ezért 1920 elején a Kimberley-Clark árusítani kezdte az amerikai piacon az első egyszer használható egészségügyi betétet a kevésbé fülbemászó Cellunaps néven.
A ma is használt Kotex márkanév, ami a cotton-like texture (pamutszerű szövet) szavak első szótagjaiból alakult ki) az 1920-as évek közepén jelent meg miután a Kimberley-Clark ezen a néven hirdetett egy amerikai női magazinban, amelynek egy női munkatársa állandóan ajánlotta a terméket olvasóinak és levelezőinek. 1927-ben már 11 millió dobozt adtak el 57 országban és hamarosan az egyik első, automatából vásárolható árucikk lett. Az amerikai cég gyártja a Kleenex nevű eldobható papírzsebkendőt is, amely 1924 óta hasonló anyagból technológiával készül és szintén a Nagy Háború máig élő hasznos örökségének tekinthető.
Az első világháborús kötszerből kifejlesztett Kotex mai hirdetése
(forrás: www.toptenz.net)
