„Háborúban sem hallgatnak a múzsák”

2017.12.13. 07:05 :: Nagy Háború szerkesztőség

Emlékezés Miskolc háziezredére – 100 éve történt:
A 10-es honvéd hét

Az egykori magyar királyi miskolci 10. honvéd gyalogezredről – melynek emlékét napjainkban utcanév, illetve honvédszobor őrzi – a legtöbb miskolcinak a hősiesség, az első világháború harcterein elért katonai sikerek jutnak az eszébe. Az ezred honvédei egykor sok dicsőséget szereztek Borsodnak és székvárosának, Miskolcnak. A tízesek, akiket a miskolciak háziezredüknek tekintettek, híresek voltak a katonái között a csatatereken kialakult összetartozásról, szoros bajtársi kapcsolatról, ami nemcsak a front körülményei között volt tetten érhető, de abban is megnyilvánult, ahogy az elesett hősök hátrahagyott özvegyeiről és árváiról gondoskodtak.

 

A háború előrehaladtával egyre nőttek a veszteségek, ezzel párhuzamosan pedig azon családtagok száma, akik támogatásra szorultak. A hátországban az özvegyek és árvák megsegítésére már 1915-től kezdve számos karitatív rendezvényt szerveztek. A segélyezésre szorulók számának gyors emelkedése azonban indokolttá tette, hogy az adományok gyűjtését a továbbiakban szervezett formában folytassák. Így jött létre 1916. március 5-én Kobek (Kádár) Béla akkori ezredparancsok támogatásával a 10-es honvéd hadiözvegy- és árvaalap. Az alapot felügyelő bizottság nemcsak a felajánlásokat és az adományokat gyűjtötte, de az alap tőkéjének növelése érdekében emléklapokat, fényképalbumokat, levelezőlapokat, sapkajelvényeket, hazafias dalok kotta- és szövegkönyveit és az ezred egyik katonája, Kövér Gyula által készített, Kacagó lapok komoly időkből címet viselő karikatúragyűjteményt adott ki és hozott forgalomba. Természetesen a nyomdai termékek forgalmazása mellett továbbra is havi rendszerességgel szerveztek jótékonysági esteket, hangversenyeket és kabarékat. A legnagyobb ilyen karitatív eseményre 1917 decemberében került sor, amikor megrendezték a 10-es honvéd hét rendezvénysorozatot. A programsorozat fő attrakciója a vármegyeházán megrendezett hadikiállítás volt. A 10-es honvéd hét programját további közel két tucatnyi kulturális rendezvény színesítette. A korabeli sajtó – legnagyobb terjedelemben értelemszerűen az ezred hadiújságja – kiemelt helyen foglalkozott a rendezvényekkel.

A hadi- és képkiállítás, illetve a hozzá kapcsolódó rendezvények szervezése már november elején megkezdődött. November 9-én, besztercebányai szabadságát megszakítva, Miskolcra érkezett Sáfrán Géza, a 10. ezred parancsnoka. 1916. július 14-én vette át a 10. honvéd gyalogezred parancsnokságát, új korszakot nyitva az alap működésében is. November hónapban lázasan folyt mind a programok szervezése, mind a kiállításon bemutatni kívánt tárgyak gyűjtése, csoportosítása és feldolgozása. Az előkészületeket országos figyelem kísérte. A helyi közélet jelentős alakjai mellett gróf Apponyi Albert, a kor kiemelkedő politikusa, egykori az akkori kultuszminiszter is a helyszínre látogatott.

Az ezred 10-es honvéd, A m. kir. Miskolczi 10-ik honvéd gyalogezred tábori újságja című lapjának november 15-i számában a vezércikk szerzője így foglalta össze a kiállítás legfőbb célját: „az ezred özvegy- és árvaalapjának növelése, gyarapítása. Árvaalapunknak, jótékony akciónknak minél szélesebb körben való népszerűsítése. A gyűjtéshez, az alap vagyonának szaporításához minél nagyobb tömegek megnyerése, mert csak ezáltal remélhető, hogy az özvegy- és árvaalap vagyona eléri azt a kívánt és szükséges szaporulatot, mely az alappal tervezett céljaink eléréséhez szükséges.” Emellett a szervezők a tervezett eseménysorozattal kapcsolatban további célokat, illetve elvárásokat is megfogalmaztak: szerették volna bemutatni az ezred székvárosa közönségének mindazokat az eredményeket, amelyeket az ezred dicsőséges harcainak közepette a kultúra és a művészet területén produkált. Első olvasatra talán túlzó lehetett ezen elvárás, de amint arra a cikk kiváló tollú szerzője rámutatott, a világháború hosszú évei rácáfoltak a klasszikus latin mondásra: inter arma silent musae. A negyedik évébe forduló háború megdöntötte ezen bölcsességet, hiszen „a múzsák a fegyverek zaja között sem hallgattak el. Sőt a réginél nagyobb erővel, több lendülettel, merészebb ihletettséggel, új színekkel és új kifejezésekkel, új célokért lelkesülő új formákkal járják a kultúra mesgyéjét, a maguk útját. Kettős célért. Egyrészt, hogy a fronton harcoló hősöket lelkesítsék, kitartásra ösztönözzék, új harcokra buzdítsák. Másrészt, hogy elvonják figyelmüket az önmagukkal, a benső énjükkel, a lelkükkel és gondolataikkal való túlságos törődéstől, elfoglaltságtól. A sötét tépelődések, a jövővel való foglalkozás hosszú és idegfárasztó óráitól eltereljék a gondolataikat, s a lelkük éberségét és érdeklődését a tudomány, az irodalom, a művészet produktumai felé irányítsák.” A kiállítás szervezői nem kevesebbet tűztek ki célul, minthogy a tervezett tárlat „az ezred három évi harcainak, a dicsőség útjának illusztrált leírása, beszélő katalógusa, a tízesek színekkel és hangulatokkal megírt, véres és szomorú, dicsőséges és nagyszerű emlékekkel illusztrált beszélő története” legyen. Az ezred több ezer fényképfelvételt tartalmazó gyűjteménye lehetőséget nyújtott arra, hogy a nagyközönség elé varázsolja azt az utat, amerre a tízesek jártak, megörökítve az elmúlt három év minden történetét, eseményét, mozzanatát: a dicsőséget csakúgy, mint a gyászt.

A 10-es honvéd hét eseményei közül kiemelkedett a kiállítás, ugyanakkor számos kísérő rendezvény is színesítette a programot. A tárlattal egy időben rendezett hangversenyeknek, előadásoknak az volt a célja, hogy amellett, hogy további bevételekkel gazdagítsa az ezred özvegy- és árvaalapját, bemutassák mindazokat „az eredményeket, azt a kultúrát, azt a tudást, mely a háború szolgálatába állítva, ezen a téren is babért és dicsőséget szerez az ezred hírnevének, háborús történetének”.

Hadikiállítás, Vármegyeháza, 1917 Hadikiállítás, Vármegyeháza, 1917

A kiállítást december 15-én szombaton, délután 4 órakor, a vármegyeháza dísztermében Sáfrán Géza ezredes, a népszerű és közkedvelt ezredparancsnok nyitotta meg, aki csak erre az egy napra jött haza a harctérről. A 10-esek harctéren töltött idejüknek csaknem felét Sáfrán Géza irányításával élték végig, úgy illett „hát, hogy amikor az ezred a harctéri tevékenységéről tartott beszámolót, ő, a harctéri sikerek részese legyen a szószólója idehaza is az elismerést elnyert ezrednek”. Az érdeklődést mutatta, hogy a vármegyeháza impozáns méretű díszterme – melyet erre az alkalomra fenyőgallyakból font füzérekkel díszítettek fel – már jóval a megnyitó előtt teljesen megtelt.

A kiállítás nemcsak a laikus érdeklődők, de a meghívott magas rangú katonatisztek körében is osztatlan sikert aratott. Amint az ezredújság publicistája is büszkén írta: „…kijelentették, hogy ennél szebben, jobban rendezett hadi kiállítást ezideig még nem láttak sehol, egyetlen ezrednél sem”. A kiállításon 126 db fegyver, lőszer és felszerelési tárgy (zömmel hadizsákmány), 407 db festmény és rajz, illetve 511 db fotó került bemutatásra. A hadi kiállításra a szervezők egy katalógust is összeállítottak, melyben a bemutatásra került tárgyak és dokumentumok tételes felsorolásán túl hirdetések is helyet kaptak. Utóbbiak nem titkoltan azzal a céllal, hogy az általuk befolyt összegek – a különböző kiadványok eladásából és a jegyértékesítésből származó bevételek mellett – az ezred özvegy- és árvaalapját növeljék. Az 1044 tételt számláló katalógushoz Petrik Ernő százados – a katalógus anyagának rendezője és szerkesztője – írt előszót. Magát a kiállítást a két kiváló tehetségű képzőművész – akik számos saját alkotással is bemutatkoztak a tárlaton –, Kövér Gyula és Meilinger Dezső művészi tudással és érzékkel rendezte. Ahogy a 10-es honvéd cikkírója fogalmazott: „a siker oroszlánrésze mindenesetre az övék”.

Hadikiállítás, Vármegyeháza, 1917 Hadikiállítás, Vármegyeháza, 1917

A kiállítás két részből állt: egy haditechnikai és egy képzőművészeti egységből. „A hadi anyag maga is szenzációs volt. Minden darabja legszebb emléke volt egy-egy diadalmas ütközetnek és az ezred történetének”. A tárgyegyüttest gazdag fotóanyag egészítette ki. A legnagyobb figyelmet és sikert mégis a két országos ismertségű hadifestő, Kövér Gyula és Meilinger Dezső munkái aratták, az érdeklődés legnagyobb részét maguknak követelve. Kövér Gyula 29 db olajfestményt, 27 db vízfestményt, 8 db színes rajzot és 218 db rajzot, míg Meilinger Dezső 8 db olajfestményt, 8 db vízfestményt, 4 db színes rajzot és 105 db rajzot állított ki. Az összesen 407 db alkotás a vármegyeháza impozáns méretű és nagy alapterületű dísztermének jelentős részét megtöltötték, úgy, hogy a „falak szinte roskadásig meg voltak terhelve a sok berámázott műtől, melyek annyira zsúfoltan voltak felfüggesztve, hogy a falakat burkoló kék papír szinte alig tűnt elő. Csak ily zsúfoltsággal volt lehetséges a nagy anyagot a falra juttatni”.

A két festőművész alkotásai nemcsak a nagyközönség elismerését vívták ki, de a sajtó is kiemelt helyen foglalkozott munkásságukkal. A Reggel című napilap kéthasábos cikkében méltatta a két kiváló alkotót, megállapítva: „Kövér Gyula és Meilinger Dezső nagyon megérdemlik azt, hogy ne azzal a szokásos referádával intézzük el őket, amit egyébként az ilyen – akármilyen magas nívójú – jótékony célú kiállításról adni szoktunk. Amit ők most kiállítottak, azoknak a képeknek s rajzoknak súlyos értékben felbecsült, direkt művészi értékük van…Mind a két művész kiállítása messze maga mögött hagyja az itthoni hadi festők képeit, akiknek a munkái vásári célra, vásári hangulatból teremtődtek. A 10. ezrednek ez a két büszkesége, akikre nemcsak az ezred, de az egész magyar művész-világ feltétlen büszkeséggel nézhet, mindig artisztikus ihlettel fogták kezükbe az ecsetet.” A kiállításon, bár a témájától talán idegennek tűnhet, a humor is helyet kapott. Egy fülkében Kövér Gyula által rajzolt karikatúrafejek voltak kiállítva. A 300 db alkotás állandó derültséget keltett a nézőközönség sorai között, amit minden bizonnyal az is indokolt, hogy a megrajzolt személyek egy részét a látogatók maguk is személyesen ismerhették.

Hadikiállítás, Vármegyeháza, 1917 Hadikiállítás, Vármegyeháza, 1917

A kiállítás tíz napon át volt megtekinthető, mindennap reggel nyolc és este nyolc között, egy koronás belépőjegy megváltásával. Akik a jegy megváltásán felül is fizettek, tulajdonképpen adományoztak – ők voltak az ún. felülfizetők –, azok neveit a korabeli sajtó közzétette.

A 10-es honvéd hét megnyitójára még aznap este a Korona szálló emeleti nagytermében került sor, amely „már sok nagy és előkelő közönséget fogadott be, de olyan tömegűt, mint ezúttal, még soha”. A műsort a III. honvéd kerületi zenekar hangversenye nyitotta. A zenekar Dopler Károly A két huszár című operájából adott elő részleteket. Ezt követően lépett a pódiumra Sáfrán Géza, és tartotta meg ünnepi beszédét.

A december 22-ig tartó rendezvénysorozat minden napjára több irodalmi, színházi, zenei és képzőművészeti előadás és hangverseny jutott. Az előadók és fellépők között éppúgy megtaláljuk az ezred legtehetségesebb katonáit és tisztjeit, mint a városi, megyei, illetve országos művészvilág előadóit. Két képzőművészeti esemény különösen nagy sikert aratott. December 17-én Kövér Gyula hadnagy adta elő Gyorsmintázás címet viselő bemutatóját, melynek keretében a jelen lévő nobilitásokat pillanat alatt – in situ – mintázta meg, december 20-án pedig Major Henrik, az ország egyik legjobb és legismertebb karikaturistája rajzolt több karikatúrát közszereplő politikusokról és a jelenlévőkről. A 10-es honvéd hét záró eseményére december 22-én került sor. A Mezőkövesdi Dalárda közreműködésével Sassy Csaba műveiből rendeztek hangversenyt. Az ún. Sassy-esten a zenekar és a kórus mellett felléptek a Miskolci Nemzeti Színház művészei, illetve Sassy Csaba felsége is.

Hadikiállítás, Vármegyeháza, 1917 Hadikiállítás, Vármegyeháza, 1917

A 10-es honvéd hét elérte a szervezők által megfogalmazott célját. A hadikiállítás „fényesen sikerült. Miskolcz város és Borsod vármegye közönsége meghatottan, megilletődötten nézte az ezred három évi harctéri munkásságának babérkoronázott eredményeit, a rozsdás, véres, dicsőséges hadi trófeákat. Hősi halált halt hősök, élő büszkeségek arcvonásait. Rongyos zászlókat, melyek diadalittas győzők kezében lobogtak az elfoglalt hegyormokon. Fegyvereket, miket az ellenség kezéből ragadtunk ki. Fényképeket, melyek a harci dicsőség útját örökítik meg.” A programsorozat nemcsak bemutatta az ezred harci sikereit, a katonaélet mindennapjait, de kiváló alkalmat nyújtott arra, hogy még jobban egymásra találjanak a fronton szolgáló katonák a hátország lakosságával. A legfontosabb cél azonban az ezred özvegy- és árvaalapjának növelése volt. Így a 10-es honvéd héten a „jótékonyság, a közönség áldozatkészsége jutott szóhoz, hogy újabb fillérekkel növelje ezt az alapot, melyből az ezred az elesett hősök özvegyei és árvái gyámolítására, segítésére egy vagyont akar gyűjteni, összehozni, hogy békeidőre elgondolt jótékonysági programját végrehajthassa, kiépíthesse”.

Emellett a szervezőknek az a tágabb értelemben a kulturális értékekre vonatkozóan megfogalmazott célja is teljesült, melyre tanulmányunk elején már utaltunk: „Az a rendkívüli érdeklődés, mely a hadikiállításunk iránt megyeszerte megnyilatkozott, a legjobban bizonyítja, hogy milyen kultúrnyomokat vágott a közönség érdeklődésébe és emlékébe ez a kiállítás. Nem csak az ezred özvegy- és árvaalapját növeltük, szaporítottuk, gyarapítottuk, amikor a kiállítást megrendeztük, nem csak az ezred történetébe állítottunk vele örökös emléket a három évi hadjáratnak, hanem kultúrcélokat is szolgáltunk vele. Bizonyságát szolgáltattuk, hogy a múzsák a fegyver zaja között sem hallgatnak el. A művészet örökkön élő és mindenek felett való, minden időben megnyilatkozó.”

Hadikiállítás, Vármegyeháza, 1917 Hadikiállítás, Vármegyeháza, 1917

A kiállítási anyag sajnos részben megsemmisült. Az összegyűjtött katonai tárgyak, relikviák sorsáról keveset tudunk. 1918 őszén a kiállítási anyagot Tápiósülyre szállították. A forradalmak okozta zavaros körülmények között – mivel a fegyverek működőképesek voltak, nem voltak hatástalanítva – minden bizonnyal széthordták, a harcokban felhasználták. A gyűjteményből csak a képtár maradt meg, amit a helyzet normalizálódását követően a fővárosba szállítottak, majd az Országos Hadimúzeumban – a mai Hadtörténeti Intézet és Múzeum jogelődjében – került elhelyezésre. A miskolciak, illetve az ezred egykori katonái azonban nem tettek le arról a tervükről, hogy egykori dicsőségüknek, harctéri sikereiknek ezredmúzeum formájában állítsanak emléket. Az új, immár állandó kiállítás 1929. május 5-én nyílt meg a Borsod-Miskolczi Közművelődési és Múzeumi Egyesületnek is helyet adó papszeri épületben. A 10-es kiállítás az egykori református iskola épületében – mely napjainkban a Herman Ottó Múzeum kiállító épületeként funkcionál – a múzeumi egyesület állandó kiállításától elkülönítve, de Leszih Andor múzeumőr kurátorsága, illetve szakmai felügyelete mellett működött egészen a második világháború végéig. Ekkor ennek az anyagát is elszállították és a ’17-es kiállítás tárgyaihoz hasonlóan ezek is a Hadtörténeti Múzeumba kerültek.

A Herman Ottó Múzeum Történeti Tára 2017. december 4–9. között a múzeum Papszer utcai Öreg Kiállító Épületében egy programsorozattal emlékezett meg a korabeli eseményekről. A programokhoz kapcsolódóan a múzeum Történeti Tára ez év októberében az intézmény honlapján belül önálló oldalt indított. A blogszerűen szerkesztett felületen az esemény iránt érdeklődők naponta frissülő tartalmakat találhatnak, mind annak történelmi hátterére, mind a konkrét programokra vonatkozóan.

Szintén a programsorozathoz kapcsolódóan a Herman Ottó Múzeum szakemberei novemberben emléktúrát szerveztek a Bükk-hegységben található Olasz-kapuhoz. Az egykor 18 olasz hadifogoly által átvágott sziklatömbnél megkoszorúzták a hadifoglyok emléktábláját. Az eseménysorozat felvezetőjeként pedig november 23-án, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának épületében nyílt ünnepi tárlat Dicsőség a harctereken – összefogás a hátországban címmel.

A 10-es honvéd hét programja 2017. november végére állt össze, mely reményeink szerint a 100 évvel ezelőtt történt eseményeket méltó módon idézte fel.

A 2017-es 10-es honvéd hét programjaA 2017-es 10-es honvéd hét programja 

Felhasznált irodalom

Gulya István: A miskolci 10-es honvéd múzeum. In: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XXXIX. Miskolc, 2000. 291–301.
Sassy Csaba (szerk.): 10-es Honvéd Emlékalbum. Miskolc, Ludvig István Könyvnyomdája, 1939

Sajtójegyzék

• A Reggel – VI. évf. (1917)
• Miskolczi Est – XXVI. évf. (1917)
• Miskolczi Napló – XVII. évf. (1917)
• 10-es honvéd /A m. kir. Miskolczi 10-ik honvéd gyalogezred tábori újságja/ – I. évf. (1917)
• Rendeleti Közlöny – 33. évf. (1917)

A cikk szerzője dr. Spóner Péter, a miskolci Herman Ottó Múzeum történésze.

Szólj hozzá!

Címkék: miskolci 10–es honvéd gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr8413470373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása