„Meghalt Ferenc József…”

2016.11.16. 07:00 :: HorváthJenő

Az olaszok Ferenc József-képe

100 éve, 1916. november 21-én hunyt el Ferenc József. „68 évig ült a trónon, hosszabb ideig, mint bármelyik elődje. Kortársai, akik sorra kihaltak mellőle, másként vélekedtek a 18 éves fiatalemberről, mint a 86 esztendős aggastyánról. Eleinte zsarnokot láttak benne, a kiegyezést követően azonban lassan oldódni kezdett az iránta érzett gyűlölet. Végül megkapta azt a titulust, amit egyetlen őse sem: a nép száján ferencjóska lett belőle.” Így írta le 17 évvel ezelőtt Diószegi István a Ferenc József-kép magyarországi változását. Az olaszországi Ferenc József-kép kezdetben hasonlított a magyarra, az uralkodó halálakor ellenben nagyon különbözött attól.

 

Ferenc József a halottas ágyonFerenc József a halottas ágyon
(forrás: Wikipedia)

A bécsi forradalom elől a csehországi Olmützbe menekült császári udvarban 1848. december 2-án az ifjú Ferenc Józsefet állították a birodalom élére, a forradalmak feltartóztatására alkalmatlanná vált V. Ferdinánd helyére. Az ifjú császár Isten kegyelméből eredőnek tekintette a hatalmát, legfőbb kötelességének tartotta, hogy szembeszálljon a birodalmát fenyegető veszélyekkel: a függetlenséget és alkotmányos szabadságot követelő nemzeti és demokratikus törekvésekkel. Azt vallotta, hogy a forradalmakkal szemben a legfontosabb a birodalmi centralizmus és az uralkodó teljhatalma. A hatalom legkeményebb eszközeit alkalmazta: a hadsereget, a rögtönítélő bíróságokat, a kivégzéseket.

I.Ferenc József, az ifjú császár I. Ferenc József, az ifjú császár
(forrás: www.wien.info)

Az 1848-as forradalmak előtti Itália tucatnyi államából ötnek Habsburgok ültek a trónján. A risorgimento, az olasz nemzeti föltámadás elkerülhetetlenül Habsburg-ellenes arculatot öltött, és függetlenségi háborúba torkollott. Az 1848-as első olasz függetlenségi háborúban a „piszkos munkát” Haynau irányította, Ferenc József nevében és parancsára. Akasztófák, kivégző osztagok sortüzei, mindhalálig szóló börtönbüntetések kísérték a „bresciai hiéna” megtorló útját. Ferenc József neve az 1848–1849-es forradalmakat követő években Itáliában összeforrt a reakcióval, a zsarnoksággal, a katonai erőre támaszkodó abszolutista hivatalnokrendszerrel, hasonlóképpen, mint Magyarországon.

Osztrák megtorlás Bresciában, 1849Osztrák megtorlás Bresciában, 1849
(forrás: rete.comuni-italiani.it)

Az itáliai és magyarországi helyzet alakulásában volt azonban egy jelentős eltérés: ott a megtorlás éveiben is talpon maradt a Szárd–Piemonti Királyság, amely az itáliai demokratikus és függetlenségi törekvések reményévé és támaszává fejlődött, és országegyesítési ambícióval készült a Ferenc József birodalma elleni harc folytatására. 1859-ben, Franciaország segítségével meg is nyerte a második függetlenségi háborút. (A háborúban Ferenc József személyesen vezette az osztrák haderőt.) Bécs nem tudta feltartóztatni Lombardia és a közép-itáliai államok Piemonthoz csatlakozását sem, csak Velence tartomány maradt Habsburg-kézen.

Az olasz országegyesítés befejezéséhez a német államok porosz vezetés alatti hasonló egységtörekvése teremtett kedvező nemzetközi körülményeket. A poroszok a königgräzi győzelmükkel (1866) kiszorították Ausztriát a német szövetségből, az 1861-ben kikiáltott Olasz Királyság pedig a poroszokkal szövetségben vívott harmadik függetlenségi háborújában (1866) megszerezte Bécstől Velencét.

Ferenc József 1865-benFerenc József 1865-ben
(forrás: Wikipedia)

Nem lehetett könnyű az időközben férfivá érett Ferenc Józsefnek a vereségek és veszteségek sorozatának átélése. Magyarországot illetően sem maradt sok választása: el kellett fogadnia a kiegyezést, amivel a megszülető Osztrák–Magyar Monarchia mindkét országrészében alkotmányos rendszer került bevezetésre, s megszűnt Ferenc József korlátlan hatalma.

Magyarországon a kiegyezéssel lassan oldódni kezdett a Ferenc Józseffel szembeni gyűlölet. Hosszú, békés gazdasági növekedés bontakozott ki az Osztrák–Magyar Monarchiában, miközben az ancien régime lényegében tovább élt, a társadalmi és a politikai élet az alattvalóknak az uralkodóház, mindenekelőtt a császár és király Ferenc József iránti hűségére épült. Olaszországban nem történt ilyen fordulat. Csak az évek múlásával együtt járó feledés gyengíthette volna az olaszok osztrák- és Ferenc József-ellenes érzéseit, ha az olasz nemzeti tudat kialakításának folyamata nem követelte volna az ellenkezőjét. A függetlenségi háborúk eseményeihez kapcsolódó évfordulós ünnepségek, a múzeumlétesítések, az utca-elnevezések, a szépirodalmi alkotások, a szobrok és festmények, a történelemtankönyvek enyhébb hőfokon ugyan, de továbbra is őrizték az Ausztria- és a Ferenc József-ellenességet.

Majd a gyűlölet lassan múlott, előbb ellenszenvre szelídült, majd közömbösségbe szürkült.

Az utóbbi fázisokba való átmenetet a hármas szövetség megkötése (1882) indukálta. Egy diplomáciai titkos szerződéstől rendszerint nem változik meg egy ország lakosságának a másik országról, vagy annak vezetőiről alkotott felfogása. Lassan-lassan azonban mégiscsak módosult az olaszok Ferenc József-képe. Az olasz újságok a „közömbösség” szakaszában már alig írtak az osztrák–magyar uralkodóról, jóformán csak a Habsburg-családban történt tragédiák és botrányok kapcsán. (Például Rudolf trónörökös öngyilkossága, 1889; a császárné, Erzsébet meggyilkolása, 1898.) Ezeknek az eseményeknek és a róluk szóló újságcikkeknek azonban nem sok köze volt a politikához, a Ferenc Józsefről alkotott olasz politikai képhez.

Olaszország és az Osztrák–Magyar Monarchia viszonya a hármas szövetség mellett is – ma úgy mondanánk – hűvös maradt. Az olasz királyi család nem volt rokonságban a Habsburgokkal, az 1900-tól uralkodó III. Viktor Emánuel és Ferenc József között még a diplomáciai zsargonban használatos „barátságról” sem beszélhetünk: nem látogattak egymás országaiba, ellenkezőleg, kerülték a személyes találkozásokat. A hármas szövetség keretében az olasz–osztrák szövetség nem vált népszerűvé sem az olasz kormánykörökben, sem a közvéleményben. Tulajdonképpen alternatíva hiányában szükséges rossznak tekintették. Az olaszok a legjobb esetben barátságtalan érzelmeket tápláltak az osztrákok iránt. Az osztrák miniszterelnökök, külügyminiszterek, főként Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök, sohasem tudták elfelejteni, hogy az olaszok Ausztria kárára alakították ki az államukat, bizalmatlanok maradtak az olaszokkal szemben.

Ahogy Olaszország növekedett népességben és erősödött a gazdaságban, ráadásul a hármas szövetség ellenére „valcerezni” kezdett Franciaországgal, Angliával és Oroszországgal, tovább erősödött az osztrák bizalmatlanság. Az olaszok szemében pedig egyre nagyobbnak látszó ára lett az Ausztria–Magyarországgal való szövetségnek, hiszen a szövetségben tudomásul kellett venniük az osztrák–olasz határt, elfogadni, hogy az olasz nemzetállam még mindig nem foglalja magában az olasz etnikai állomány egészét. Maradtak ugyanis olaszok, olasz szemmel jelentős kisebbségként, osztrák fennhatóság alatt Dél-Tirolban és Triesztben. Így a hármas szövetség évtizedei alatt Olaszországban egyre hangosabban ketyegett az irredentizmus – az olaszok lakta, de az Olaszországgal még nem egyesített területeknek az országgal való egyesítésére, az egész olasz nemzet etnikai-politikai közösségének a megteremtésére, a „risorgimento művének befejezésére” irányuló törekvés időzített aknája.

Amikor Gavrilo Princip Szarajevóban megölte Ferenc Ferdinándot, az olasz kormány csak a szokásos formában kondoleált a császári családnál. A kormány intencióinak megfelelően az olasz újságok is kinyilvánították együttérzésüket Ferenc József és a Monarchia felé, ám a tragédia hatása alatt sem hallgattak arról, hogy az uralkodónál is ellenszenvesebb trónörökös sohasem volt az olaszok barátja.

Olaszország és Ausztria–Magyarország útjai hamarosan kezdtek elválni: akkor, amikor a Monarchia vezetése az uralkodóval egyetértésben meghozta a végzetes döntést, hogy a kardjára csap, és elküldte a hadüzenetét Szerbiának.

I.Ferenc József 

Előzetesen Bécs nem kérdezte meg Rómát, nem kérte a mellette való katonai föllépést sem. A hármasszövetségi szerződés nem kötelezte Olaszországot a Monarchia melletti minden esetben való háborúba lépésre, csak akkor, ha szövetségesét külső támadás éri. Az olasz kormány és király azokban az augusztus elejei napokban, amikor a Szerbia elleni háború európai háborúvá szélesedett, végül is Olaszország semlegessége mellett döntött (1914. augusztus 2.).

Következtek az olasz semlegesség hónapjai, az antanttal és a központi hatalmakkal való párhuzamosan folyó titkos diplomáciai puhatolózási tárgyalások. Végül az olasz kormány a királlyal való egyetértésben antant melletti, az Ausztria–Magyarország elleni háborúba lépés mellett döntött, megkötötte az antanttal a londoni szerződést (1915. április 26.). Majd a parlament jóváhagyta a háborúba lépést, a kormány pedig felmondta a hármas szövetséget, és 1915. május 23-án hadat üzent Ausztria–Magyarországnak. Másnap életbe lépett a hadiállapot.

Az olasz hadüzenet után az osztrák–magyar sajtóban magasba csapott az olaszellenes propaganda lángja, amelyhez az alaphangot a Ferenc József nevében kiadott kiáltvány adta meg. A manifesztum tartalmazta az osztrák–magyar olaszellenes propagandában közhellyé vált, és még ma is élő azon vádakat és minősítéseket, amelyek szerint Olaszország „sóvár”, „kapzsi”, „alattomos” hatalom, a hadüzenettel „árulást”, „hitszegést” követetett el. A kiáltvány konklúziójában került kifejezésre az a meggyőződés, hogy „a Monarchia határait Dél-felé is sikerrel fogjuk megvédeni”, és „a Mindenható megáldja a zászlóinkat és az oltalmába veszi igazságos ügyünket”.

A háborúba lépés Olaszországban nem kapcsolódott össze a nacionalizmus és az ellenséggel szembeni gyűlölet olyan heves felszításával, mint egy évvel korábban a többi országban. Még nem kezdődött el az ellenség démonizálása. Az olasz propaganda dekoncentrált volt, még propaganda minisztérium sem működött. A politikusok szónoklatai, az újságok, a képeslapok voltak a fő szócsövek. Ausztriát elsősorban Olaszország történelmi ellenségeként, militarista hatalomként állították be, amely fenyegeti Olaszországot. A „népek börtönének” nevezték az Osztrák–Magyar Monarchiát és elsősorban a risorgimento függetlenségi háborúinak érzelmeit igyekeztek újraéleszteni. Természetesen mindenekelőtt az uralkodó, Ferenc József szimbolizálta az ellenséget. A politika, a diplomácia és a hadsereg felső köreiben, az újságok szerkesztőségeiben természetesen tudták, hogy az agg uralkodó vajmi keveset foglalkozik a Monarchia háborújának, a birodalom kül- és belügyeinek irányításával, hogy ideje nagyobb részében nem is tartózkodik Bécsben, hanem Bad Ischlben kúrálják és a környéken vadászgat. Az öregségének és a Monarchia roskatagságának párhuzamba állítása volt a szatirikus hetilapok és a gúnyrajzok leggyakoribb toposza.

(forrás: Modena, Biblioteca Estense Universitaria)

I.Ferenc József 

1916 tavaszától a fenti helyzet lényegesen változni kezdett, és egyre inkább el is durvult, miután a világháború menete alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a háború elhúzódik. A tavaszi dél-tiroli támadást az osztrák–magyar propaganda büntetőhadjáratnak szánta, és a haderő a katonai igazgatással együtt aszerint is viselkedett. Az olasz közvéleményt talán jobban megrázta, hogy az osztrák hadbíróságok hadifogságba esett volt osztrák állampolgárságú dél-tiroli és dalmáciai olasz katonatiszteket ítéltek kötél általi halálra, minthogy a támadással „az olasz haza” „szent földjére” léptek az osztrák–magyar csapatok.

Cesare Battisti kivégzéseCesare Battisti kivégzése
(forrás: Wikipedia)

A nemzetközi hadijog osztrák–magyar részről történt megsértését, a háború eldurvulását mutatta az is, hogy az osztrák–magyar csapatok az olasz fronton elsőként alkalmazták a mérgesgáz-fegyvert (1916. június 29.).

Mindezek után az olasz propagandában és a közvéleményben Ausztria–Magyarország brutális, barbár hatalommá változott, Ferenc József pedig háborús rémmé. Immár feltámadt vele és az Ausztria–Magyarországgal szembeni gyűlölet.

Ferenc József 1916. november 21-én este bekövetkezett haláláról a Stefani hírügynökség november 22-i Bázelből küldött táviratából értesültek először az olasz újságok. A hírügynökség a bécsi hivatalos lap, a Wiener Zeitung rendkívüli kiadására hivatkozva mindössze ennyit írt: „Ferenc József császár és király kedd este 21 órakor a schönbrunni kastélyban csendesen elhunyt.” Majd az esti lapoknak a november 22-i, a hajnaliaknak pedig a november 23-i számaiban foglalkoztak részletesen az eseménnyel. Az olasz lapok teljes első oldalát kitöltötték az uralkodó haláláról szóló cikkek és kommentárok.

I.Ferenc József 

 

Ferenc József halálhírét az olasz irredenta szervezetek falragaszokon is tudatták a lakossággal, amit a lapok beszámolói szerint az „rendkívüli nyugalommal fogadott”.

Ferenc József haláláról szóló hirdetményt olvasnak járókelők egy olasz város terén
(forrás: www.europeana1914-1918.eu; Biblioteca Universitaria Alessandrina)

A lapok a vezércikkeikben és a címlapokon szereplő cikkben rendszerint nagy történeti ívet rajzolva áttekintették Ferenc József hosszú uralkodását, Ausztriának és Ausztria–Magyarországnak az Olaszországhoz való viszonyát. Természetesen politikai állásuknak, vérmérsékletüknek és olvasóközönségük ízlésének megfelelő hőfokon és színvonalon. A nagy liberális lapok, a Stampa, a Corriere della Sera, a Tribuna megkülönböztették Ferenc József hosszú, 68 éves uralkodásának különböző szakaszait, azokban a személyes hatalmának a változását, de konklúzióként ugyanoda jutottak: Ferenc József uralkodása vér és könnyek között kezdődött s még inkább abban végződött. Ferenc József fiatalon és idős korában is az „igazi Habsburg” volt: reakciós, nem értette, sőt szembefordult a korszellemmel, a birodalmukban élő népek és nemzetek akaratával. A szélsőséges újnacionalista Il Popolo d’Italia főszerkesztője, Benito Mussolini (akkoriban mindössze bersaglieri-tizedes a fronton) sokkal durvábban fogalmazott a „Ferenc József végre kifújt” című vezércikkében. „Olaszországban nincs senki, leszámítva a túlsó parton álló zavaros, impotens, fanatikus sanda kisebbséget, és néhány »neofitát és idiótát«, aki humánus megbocsátást érezne ez iránt a vérengző uralkodó iránt […] Tagadhatatlan és teljes a felelőssége az olaszok elleni barbár háborúért.”

A Tribuna szerint az Osztrák–Magyar Monarchia „anakronikus” birodalommá változott. A jobboldali nacionalista Idea Nazionale szerint az uralkodó „a katasztrófa szélén álló birodalomból” távozott, amely II. Vilmos Németországának a „vazallusává süllyedt”. Az uralkodó sírba tételével – írta a lap –„elkerülhetetlen lesz Ausztriának, mint nagyhatalomnak a vége”. A Corriere d’Italia szerint „Ferenc József halála valószínűleg ma még nem befolyásolja a háború menetét, mert a háború folytatásáról nem Bécsben, hanem Berlinben döntenek […] a két éve folyó háborúban kivérzett Habsburg Monarchiát azonban nálánál nagyobb erőkkel rendelkező ellenséges népek szövetsége veszi körül, így viharos, bizonytalan jövő előtt áll.” A Vatikán lapja, az Osservatore romano távol tartotta magát Ferenc József politikai szerepének értékelésétől, csupán az uralkodó rendíthetetlen vallásos hitét és Szentszékhez való hűségét méltatta. Reményét fejezte ki, hogy „utódjának uralkodása alatt birodalmának népeire és az egész emberiségre ráköszönt majd a béke és a jólét korszaka”.

A összes többi olasz lap azt latolgatván, hogy mi lesz a monarchiával és a Habsburgokkal Ferenc József halála után, a Tribunéhoz hasonlóan megállapította: kétségtelen, hogy a halott uralkodó hosszú uralkodásával, személyi presztízsével „cementként” szolgált mind az államforma, mind a dinasztia fenntartásához. A „katolikus hitében” erős, de fiatal, tapasztalatlan trónörökösről ellenben úgy vélekedtek, hogy aligha töltheti be ezt a szerepet.

Ferenc József halálhírét az olasz lövészárkokban a katonák közönnyel fogadták. Legfeljebb néhányan megjegyezték: „No, ez is megkrepált”.

1 komment

Címkék: ferenc józsef

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr911958515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fosca 2016.11.20. 14:48:41

Jó kis írás, világos és átfogó
. Lájk!

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása