Osztrák–magyar ellentámadás a román fronton

2016.10.19. 09:19 :: Nagy.József

Az első világháború hadieseményei Gyergyó vidékén 4/2. rész

A román front megnyílása után a Székelyföld északi részén, a Gyergyói-medencében és környékén vívott harcokat bemutató sorozatunk második részében az osztrák–magyar csapatok a Maros és a Laposnya völgyében 1916 októberében kibontakozó ellentámadásának és a vidék felszabadításának a történetét ismertetjük.

 

A cs. és kir. 1. hadsereg a Maros vonaláig tervezte csapatainak hátravonását a Keleti-Kárpátokból, míg a különböző hadszínterekről ellentámadáshoz elegendő seregtest nem érkezik Erdélybe. A német szövetséges hadvezetés szintén egy hadsereget küldött Dél-Erdélybe, mely 1916. szeptember 26. és 1917. január 10. között, a déli szorosok visszafoglalását követően, támadásba lendült és Dél-Romániát megszállta Moldva déli határáig.

A román hadvezetés orosz szövetségesétől kért támogató hadosztályokat, mígnem a Szeret-folyó vonalán 1917 elejére stabilizálódott helyzete. Dobrudzsa ellen Bulgáriából német-bolgár hadosztályok indítottak offenzívát, mivel Bulgária is belépett a háborúba a központi hatalmak oldalán. Ez alatt az osztrák–magyar (cs. és kir.) 1. hadsereg a Keleti-Kárpátok szorosainak visszafoglalását és védelmét kapta feladatul, hogy tehermentesítse a délen támadásba átmenő német hadsereget. Arz gyalogsági tábornok hadseregének ellentámadását 1916. október 5-én indította meg, ami napok alatt gyors sikereket hozott a frissen beérkezett osztrák–magyar hadosztályok segítségével. Az Ojtozi-szorostól a Tölgyesi-szorosig, nagyobbrészt október közepére, a történelmi határra vonultak vissza a román csapatok.

A román hadszíntér 1916–1918 A román hadszíntér 1916–1918

A Maros-völgyében a pozsonyi m. kir. 37. honvéd gyaloghadosztály ezredei vonultak fel a támadáshoz (pozsonyi 13., nyitrai 14., trencséni 15., soproni 18. gyalogezredek és a 37. tábori tüzérdandár). A hadosztály szeptember közepén Háber János altábornagy parancsnoksága alatt, vasúti szállítással érkezett az ukrán síkságról Erdélybe. „A román hadüzenet után is megindultak a vonatok a veszélyeztetett erdélyi határ felé. Ezek a vonatok nem közlekedtek olyan sűrűn, mint az 1914-esek. Ezek a vonatok már a többi harctereken elcsigázott csapatokat szállították. Ezeken a vonatokon már kevés volt a virág és a nóta. Ezeknek a vonatoknak az utasai már tudták, hogy mi a háború. És mégis! Minden utasuk szívesen utazott” – olvashatjuk a Magyar tüzérben. A csapatok magyar, szlovák és német (cipszer) anyanyelvű legénységből álltak. Nagyfokú haditapasztalatot szereztek az orosz harctéren eltöltött két év alatt. Ez döntő tényezőnek bizonyult a túlerőben lévő, de puskaport nem szagolt román csapatokkal szemben, amelyek harcászata a békeévek elképzelésein alapult, akárcsak 1914-ben a Monarchia esetében. A 37-es honvédek Szászrégennél indították meg támadásukat október 7-én, és már 11-én elfoglalták Maroshévíz települést. A galíciai nagy nyári veszteségek miatt a seregtest ütközetlétszáma a támadás kezdetén 3834 fő volt.

Október 13-ára Gyergyóhollóig nyomult előre a hadosztály, ahol a román csapatok ellenállásába ütközött. Háber altábornagy törzsével előbb Maroshévízre, majd október 19-től Borszékre települt. A román 14. gyaloghadosztály a Tölgyesi-szorosba vonult vissza. Hrncsjár Lajos tartalékos hadnagy továbbképző tanfolyamról érkezett a nyitrai 14. honvéd gyalogezred után Erdélybe: „A 37. hadosztály önkéntesei, nemzeti lobogókkal feldíszítve indulunk a frontra. Igazi lelkesedéssel indultunk oda. Egyelőre Kolozsvárig vagyunk irányítva, tehát tudjuk, hogy átutazunk hazánkon a román arcvonalra és saját ezredünkhöz kerülünk. Kolozsvárig vidám nótaszóval utazunk, itt kapjuk a továbbirányítást, de a nagy vonattorlódások miatt 2 napig vesztegelünk. Az erdélyi állomásokon szomorú képeket lehet látni: a szerencsétlen menekültektől hemzseg minden út, minden község. Néhol érdeklődünk az ellenség holléte felől és halljuk, hogy már Szászrégenben tanyáznak. Persze verjük a mellünket, »hiszen csak érkezzünk oda mi, majd ellátjuk a bajukat.«

Szeptember 26 – október 8. A jóslásunk be is teljesedett, amint Szászrégenben beérkeztünk az ezredhez, 2 napra reá már zavarjuk a románokat. (…) Megkezdődik az előnyomulásunk, a románok oly gyorsan vonulnak vissza, hogy alig kerül sor az utóvédjeikkel való összeütközésre, máris visszavonulnak. Mindamellett azon tapasztalatra jutottam, hogy mint önkéntes rajparancsnoknak, a folytonos erőltetett menet 220 éles tölténnyel még a tiszti koszt mellett sem a legkellemesebb foglalkozás. A románok a hidakat mind elrombolták, a falvak lakatlanok és az utánszállítás néha – ha a hidak rendbehozatala több időt igényelt – 2-3 napig is késett és akkor a Maros vizével töltöttük meg a gyomrunkat. Ilyen viszonyok között alig vártuk, hogy a határt elérjük és vége legyen a túlfeszített menetelésnek.” A román 14. gyaloghadosztály tetemes veszteséget szenvedett a visszavonulás alatt. Egészségügyi oszlopa a sebesültekkel a Veress Szakáll-patak völgyébe vonult vissza. A Fălticeni-i 56. gyalogezred 700 hősi halottat, sebesültet és fogságba esettet veszített 1916. augusztus 27 óta.

Az 1. hadsereg ellentámadása a Gyergyói-medence visszafoglalására 1916. október elején Az 1. hadsereg ellentámadása a Gyergyói-medence visszafoglalására 1916. október elején

A Laposnya-völgyén át (Görgényi-havasok) a Budapesten felállított cs. és kir. 72. gyaloghadosztály támadott, mely több erdélyi menetzászlóaljat is magába foglalt (budapesti 32/I., kaposvári 44/I. és 44/V., marosvásárhelyi 62/V., besztercei 63/VII. és 63/VIII., nagykanizsai 48/I. zászlóaljak, egy 82-es székely gyalogezredbeli menet félzászlóalj és a 72. honvéd tartalék tüzérdandár). A hadosztály parancsnoka Alexander Emil Bandian altábornagy volt, akinek csapatai többnapi támadó hadművelet után, október 12-én vonultak be Gyergyószentmiklósra. A román 8. gyaloghadosztály október 10-én kapta meg a visszavonulási parancsot a román 4. hadsereg parancsnokságától, majd zömmel a Békás-szorosba vonult vissza. Október 13-án a 72. gyaloghadosztály a Gyergyószentmiklós–Gyergyóbékás útvonalon lendült támadásba. Bandian altábornagy csapatai október 14-én érték el a Békás-szorost és északra a Putna-völgyét. A hadosztály parancsnoksága előbb Gyergyószentmiklósra, majd a Békás-szorosba települt.

Október 14-én a 37. honvéd és a cs. és kir. 72. gyaloghadosztályokat közös parancsnokság, a Tirolból érkező cs. és kir. XXI. hadtestparancsnokság alá rendelték Kasimir von Lütgendorff altábornagy irányításával, aki először Gyergyóalfaluban, majd Gyergyószentmiklóson székelt.

Kasimir von Lütgendorff, avagy Lütgendorff Kázmér tábornok, a „tölgyesi győző” Kasimir von Lütgendorff, avagy Lütgendorff Kázmér tábornok, a „tölgyesi győző”

Kasimir Dominik Freiherr von Lütgendorff gyalogsági tábornok (Graz 1862 – Bécs 1958). 1914–15-ben az orosz fronton volt hadosztályparancsnok. 1916. március 14-től a cs. és kir. XXI. hadtest parancsnoka az olasz, a román, majd 1918. április 28-tól az olasz fronton. Az összeomlás után, 1922-től Budapesten, majd 1946-tól haláláig Bécsben élt.

Lütgendorff altábornagynak – a cs. és kir. 1. hadsereg (Arz gyalogsági tábornok) október 12-i utasításai szerint – a Békási- és Tölgyesi-szorosok elfoglalása után Piatra Neamț (Karácsonkő) városáig kellett volna előnyomulnia. A hadtest összesen 8000 puskával rendelkezett, ami elégtelen volt a hadművelet végrehajtásához. Ez alatt a csíki és háromszéki hegyszorosokban hasonlóan ment végbe a cs. és kir. 1. hadsereg előnyomulása a román 4. hadsereggel szemben. Délen pedig a német 9. hadsereg október elejére két román hadseregre mért vereséget, melyek visszavonultak a Déli-Kárpátok szorosaiba. A román hadosztályoknak a székelyföldi szorosokban azért is hátrálniuk kellett, mivel északról egyre több csapatot vont ki és helyezett át a román hadvezetés a dél-erdélyi vereségek miatt, az ott küzdő seregtestek megerősítésére.

Október 16-án a román csapatok Gyergyóhollónál, a Putna-völgyében és a Békás-szorostól délre heves ellenállást tanúsítottak, a cs. és kir. XXI. hadtest előnyomulása megakadt. A 37. honvéd gyaloghadosztály 73. gyalogdandára, a pozsonyi 13. és a soproni 18. honvéd gyalogezredek október 16-án érkeztek észak-nyugati irányból Bélborba és csatlakoztak a hadosztály zöméhez, így létrejött az összefüggő arcvonal a Keleti-Kárpátok vonalán az addigi keleti-hadszíntér legdélebbre lévő csapataival (a Bukovinában harcoló cs. és kir. 7. hadsereggel). A pozsonyi honvédek támadása Gyergyóhollótól északra az Égett-butka 1385 (Bâtca Arsurilor) magaslatig, északabbra Száraz-völgy és a Fekete-víz folyó vonaláig jutott előre a hegygerinceken. A román 14. gyaloghadosztály október 17-én ellentámadást indított, és egy időre visszafoglalta az Égett-Butka magaslatot, mely stratégiai fontosságú volt ebben a zónában. Az Égett-butkával szemben, melyet a trencséni 15. honvéd gyalogezred szállt meg, a Komárnyék 1518 (Comarnic) magaslaton helyezkedtek el a román csapatok. A 37. tábori tüzérdandár lövegei csak késve tudták követni a szorosbeli gyér úthálózat miatt a hadosztály gyalogságát, hetekig az ütegek szűk völgyekben voltak összezsúfolva. A belövés hosszadalmas volt és nagy gyakorlatot igényelt a hegyek között.

Löveg vontatása a Tölgyesi-szorosban Löveg vontatása a Tölgyesi-szorosban
(Białoskurski Ödön: A m. kir. 37. honvéd tüzérdandár története 1914–1918. I. köt. A m. kir. 4. honvéd tábori ágyúsezred története című kötetből)

Nemsokára híre jött, hogy a román csapatok beásták magukat, ami a harcok csitulásához vezetett. Október 18-án a Gyergyói-havasokban leesett az első hó. A bakák nem voltak felkészülve a hidegre, ezért téli ruházattal sem rendelkeztek.

A cs. és kir. 72. gyaloghadosztály október 19-én rohammal foglalta el a Csipkés-tető 1359 magassági pontot, Gyergyóbékás településtől délre. Azonban október 20-án, a román 14. gyaloghadosztály ellentámadást indított. A román 67. gyalogezred parancsnoka, Anton Gherescu ezredes, három gyalogzászlóaljból álló különítménye reggel meglepetésszerű támadást indított a magaslaton hátrahagyott védők ellen, akiknek egy részét sikerült foglyul ejtenie és a magaslatot birtokba vennie. A cs. és kir. 72. hadosztály 27 km-es arcvonalon védett, súllyal a Békás-szorosban. Ütközetlétszáma 3700 fő volt, ami azt jelentette, hogy minden 7 m-re jutott egy ember. A román 4. hadsereg a székelyföldi szorosokban október 28-ig, 251 tisztet és 9394 katonát veszített a harcokban. Foglyul ejtett 9 osztrák–magyar tisztet és 1588 legénységi állományú katonát.

A cs. és kir. XXI. hadtest helyzete 1916. október 21-én A cs. és kir. XXI. hadtest helyzete 1916. október 21-én

Október utolsó napjaiban beérkeztek a Gyergyói-medencébe a német (bajor) 8. és 10. tartalék gyaloghadosztályok, melyeket egyelőre a hadvezetés nem bocsátott Lütgendorff altábornagy rendelkezésére. Október 31-re a harcok Gyergyó vidékén néhány napra megszűntek, mivel a román csapatokat kivonták a Tölgyesi- és Békás-szorosokból és délre irányították. Helyüket orosz csapatok vették át. A román hadvezetés segítséget kért a cári Oroszországtól, mely az orosz 9. hadsereget csoportosította át Északról a Keleti-Kárpátok vonalára, az Ojtozi-szorosig. Délen a német csapatok a Kárpátokból kitörve elfoglalták Târgu Jiu-t, a dobrudzsai arcvonalon pedig Csernavodát.

Gyergyótölgyesen és a településtől dél-keletre állásban lévő román 56. gyalogezredet október 29-én váltották fel az orosz csapatok. Dăscălescu alezredes megfogyatkozott zászlóalját is kivonták Tölgyesből: „Az orosz zászlóaljnak nagyon sok géppuskája volt. (…) Az orosz százados franciául mondta nekem:
- Miért néz olyan bizalmatlanul minket? Önnek volt itt egy százada, nekünk egy zászlóaljunk van. Minden egyes szakasza helyett, mi egy századot állítunk.
- Igen, így van százados úr, válaszoltam. Bocsásson meg, de a mi egy szakaszunk megveri az önök két századát. Az orosz elmosolyodott kissé és elváltunk mély tisztelettel.

A hegyi terepen megváltozott az addig alkalmazott harcmodor, a lövészárokharc monotonitásával szemben itt többször került sor mozgóharcra, mely mindig több ügyességet, bátorságot és erkölcsi erőt kívánt, mint az állásharc. A tüzérség hegyek között nem tudta kifejteni erejét, a tüzérségi előkészítések a túl sok holttér és erdő miatt rövidebbek voltak. A lövegek mozgatását nemcsak a terepviszonyok nehezítették, de hátrányt jelentett a gyér úthálózat is. Lapos röppályájú fegyverek helyett a meredek röppályájúak voltak hatékonyak: tarackok, aknavetők. Mivel kevés volt a tarack, több hegyiágyút rendszeresítettek.

Összefüggő harcvonalról szó sem lehetett, gyakran zászlóaljak, vagy éppen századok vívták önállóan harcukat. Kisebb osztagok, zászlóaljak, századok alkalmazása a könnyű megkerülés lehetősége miatt sikeresebb volt. A támadás hegyen sokkal nehezebbé vált, a védelem pedig könnyebben meg tudta tartani állásait. Könnyebb volt a csapatokat rejteni és rejtett mozgásban támadni. A támadó csapatok azonban legtöbbször megakadtak a harcászati mélységben. A gyalogság és a kísérő hegyi tüzérség zöme rendszerint leküzdötte a terepakadályokat, azonban a közepes és nehéz tábori tüzérség, valamint az utánpótlás lemaradt a rossz útviszonyok miatt. Az egységek vezetése gyakran megszakadt, ezért felértékelődött a gyalogos és a lovas hírvivők fontossága. A katonákra károsan hatottak a rendkívüli megerőltetések, a kedvezőtlen időjárási és terepviszonyok, az út nélkül végrehajtott hegyi menetek. A gyér települések nem nyújtottak elég menedéket. Télen az emberek nem mertek elaludni az általában 1,70 m mély futóárkokban, nehogy megfagyjanak. A megoldást a fedett és fűtött óvóhelyek jelentették, azonban időbe telt, mire azokat állásváltoztatás esetén ismét kiépítették.

Őrszemek szalmapapucsban a Tölgyesi-szorosban Őrszemek szalmapapucsban a Tölgyesi-szorosban
(Białoskurski Ödön: A m. kir. 37. honvéd tüzérdandár története 1914–1918. I. köt. A m. kir. 4. honvéd tábori ágyúsezred története című kötetből)

A román haderő vereségének okai elsősorban vezetési, szervezési és kiképzési természetűek voltak, a világháború addigi tapasztalatait kevésbé hasznosították a katonai vezetők. A csapatoknál hiány volt géppuskákból (egy román gyalogezred 2-6 géppuskával rendelkezett a háború kezdetén), aknavetőkből és kézigránátokból. Egyes román alegységek sikeres teljesítményét és helytállását gyakran keresztülhúzták a magasabb parancsnokságok hibái és a túl későn meghozott, óvatoskodó döntései. A román tüzérségi előkészítések nem voltak megfelelően előkészítve és vezetve. A tüzérség létszáma elmaradt a szükséges mennyiségtől. A könnyű tarackok és a közepes ütegek száma oly kicsiny volt, hogy nem lehetett a hadosztályok szervezetszerű könnyű ágyús tüzérségét tartósan megerősíteni, s előbbiek éppen akkor hiányoztak, amikor szükség volt rájuk. Az osztrák–magyar tüzérek ezzel szemben több ezer lövésen voltak már túl, és precizitással vezették lövegeik tüzét, összehangolva a gyalogság támadásával.

Októberben a Gyergyói-medence lakossága is fokozatosan kezdett hazatérni. Bochkor Ferenc, gyergyócsomafalvi plébános így emlékezett vissza a körülményekre: „1916. augusztus 28-tól Gyergyó belső harctér. Borzasztó a fronton lenni, de borzasztó a front mögötti belső harctéren is. Autók szaladgálnak, teherautók dübörögnek, 100 meg 100 lovas fogat futkos, huszárok vágtatnak, repülők búgnak, gépfegyver, ágyúszó hallatszik, sebesültek érkeznek a frontról, katonaság masíroz össze-vissza. Civil ember fel nem foghatja, kiért ez az összevisszaság. Katonák szállnak be védtelen civilek lakásába, garázdálkodnak, lopnak, s fertőzik az asszonyokat.” A lakosság szenvedéseit a megszállók után az osztrák–magyar-német csapatok beszállásolt katonái csak tovább nehezítették. Szabó György gyergyószárhegyi plébános 1916. október 15-én érkezett haza parókiájára: „Egész Gyergyóban egy hétig egyedül voltam és a tábori lelkészek segítségével én álltam a központi és vidéki hívek szolgálatára. Itt a front mögött az első hetekben két tábori lelkész volt, Szentmiklóson és Ditróban. Minthogy az oroszok megérkeztek Erdély határszéleire, a helyzet folytonosan bizonytalan volt. Minden percben készen voltunk az újabb gyors menekülésre. De ettől Isten meggyőzött, mert folytonosan jött a megerősítés. Minden felé romot találtam és a helyzet más tekintetben is rendkívül nehéz volt a folyton érkező csapatok miatt, a kiéhezett, megsanyargatott katonaság mindent (kisajátított), sok volt a panasz, különösen a nagy németekre, akik úgy viselkedtek, mintha ellenséges területen lettek volna (mint) megszálló csapatok. Panaszt is emeltünk, de kevés eredmény lett.” A Tölgyesi- és Békás-szorosokban élő román nemzetiségű lakosság viselkedéséről ellentmondásos források maradtak fenn. Közülük kevesebben menekültek el a betörés idején, mint a Gyergyói-medence székely községeiből. Azok számát, akik együttműködtek a román megszálló csapatokkal nem ismerjük, de tény az is, hogy többen elmenekültek a román haderő visszavonulásakor Moldvába, félve a visszatérő magyar hatóságok megtorlásától.

A marosvásárhelyi Székely Napló 1916. október 21-i számában tudósított a gyergyói közállapotokról A marosvásárhelyi Székely Napló 1916. október 21-i számában tudósított a gyergyói közállapotokról

A Székelyudvarhelyen berendezkedett cs. és kir. 1. hadsereg-parancsnokság rendeletet adott ki, melyben felszólította a polgári lakosságot, hogy ha hősi halottakat találnak földjeiken, azokat temessék el és levélben jelentsék be a parancsnokság részére. A polgári lakosságnak tilos volt megközelítenie még az ideiglenesen elhagyott állásokat is.

Az osztrák–magyar XXI. hadtest hosszú távra rendezkedett be a Gyergyó vidékén húzódó 74 km-es arcvonalán. Nemcsak a lakosság szükségleteinek biztosítása okozott súlyos problémát, hanem a hegyi körülmények között az alakulatok ellátása is. A Maros-völgyében szétrombolt vasút és a hidak helyrehozatala szintén időt vett igénybe (Gyergyószentmiklósra az első mozdony október 30-án futott be).

A gyergyószentmiklósi pályaudvar korabeli képeslapon A gyergyószentmiklósi pályaudvar korabeli képeslapon
(forrás: kepeslapok.wordpress.com)

Az elvágott távíróvezetékek miatt a hadtestparancsnokság nem tudta felvenni a kapcsolatot a vasútállomásokkal a beérkező teherszállítmányok útjának megszervezése érdekében. A telefonvezetékeket október 13-tól a 37. honvéd gyaloghadosztály állította helyre, mivel a cs. és kir. 72. gyaloghadosztálynak ehhez nem állt rendelkezésre drótanyag.

Az Alfalu-Parajd hegyi út a terheltségtől teljesen tönkrement. A szekerek mellett csupán egyetlen gépkocsioszlopot kapott a XXI. hadtest, amely elégtelen volt az igények kielégítésére. Október végén, sok helyen még a lábán állott a gabona a Gyergyói-medencében. Ezért a hadtest munkásokat utalt ki aratásra, akiket végül emberhiány miatt vasútépítésre kellett felhasználni.

Osztrák-magyar katonák Gyergyóditró főutcáján Osztrák-magyar katonák Gyergyóditró főutcáján
(forrás: kepeslapok.wordpress.com)

Az élelem hegyek közti szállításához hiányoztak a málhás lovak és a hegyi taligák. Átlag napi egyszer tudtak élelmet kijuttatni az első vonalba, ami fejenként kb. 700 g kenyeret jelentett és valamennyi húst. A sebesültek szállításához szintén hiányoztak a betegszállító taligák. Lütgendorff altábornagy minden beosztott hadosztályparancsnokának parancsba adta, hogy 60 fő kikülönítésével és egészségügyi szolgálatra való beosztásával segítsék a sebesültszállítást. Hadikórházat rendeztek be Maroshévízen és Gyergyószentmiklóson. Gyergyóhollóban az utászok az arcvonal irányába vezető út mentén két oldalt fenyőfákat ültettek. Minden szembenálló fa tetejét egy szál dróttal kötötték össze, melyekre zöldellő fenyőgallyakat kötöztek. Így mesterségesen láthatatlanná tették az utat, mely 1918 tavaszára szinte „mesterséges erdővé” nőtte ki magát.

Az első vonalban küzdők nappal állásokat építettek, éjjel pedig őrszolgálatot láttak el. A hiányos étkezés és a terheltség melegágya volt a betegségeknek, ezért a tartalékba helyezettek felemelt élelmiszeradagot kaptak, hogy gyorsan felépüljenek. A mögöttes országrészből érkező pótlegénység felruházása és felszerelése szintén nehézségekbe ütközött. A bakancsok javítására cipészműhelyt rendeztek be, a ruházat mosására gőzmosodát. A visszaérkező lakosság ellenőrzésére fertőtlenítő állomásokat állítottak fel, mivel a behurcolt betegségek (himlő, vörheny) átterjedhettek a településekre beszállásolt katonákra is. 1916. október végén a hadtest hátsó vonalaiban már 13 fürdő és 13 tetűirtó volt felállítva. A cs. és kir. 1. hadsereg parancsnoksága a XXI. hadtest részére biztosított egy fürdővonatot és több zuhanyfürdőt. A sebesültszállítmányok részére 10 üdítő- és váltóállomást állítottak fel. A vasútállomásokon élelmező állomásokat rendeztek be.

A hadosztályok a tél közeledtével átlag 1300 rajkályhát kaptak a fedett óvóhelyek kifűtésére. A XXI. hadtest túlzottan elnyúló arcvonala miatt további 700 rajkályhát igényelt. A tartalékba helyezett legénység számára hadosztályonként négy üdülőtelepet állítottak fel a harcvonal mögött. Az utánpótlási vonalak mentén teakonyhával ellátott blokkházakat állítottak fel, amelyek a kemény télben nagy fontossággal bírtak.

A cikk első része: A román támadás

A folytatás jövő szerdán olvasható, tanulmány változata hamarosan elérhető lesz a Műhely rovatunkban.

Szólj hozzá!

Címkék: gyergyó román front gyergyóditró

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr7411820375

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása