Honvéd őrmester díszruhában

2016.09.23. 06:32 :: BálintFerenc

Az alábbiakban a szerző egy kaposvári műteremben készült egészalakos katonaportrét vesz górcső alá. Nemcsak az egyenruha sajátosságait ismerhetjük meg, hanem azt is, hogyan datálható a fotó, illetve mit tudhatunk meg a kép alapján az egyenruha viselőjéről.
 
 

 

 

A képen egy honvéd őrmester látható díszruhában – az 1906-ban rendszeresített dolmányt viseli, amelyet a jelzett évben vezettek be a m. kir. Honvédségnél. A tüzérség és a huszárok kivételével minden más fegyvernem és szolgálati ág részére rendszeresítették. Elsősorban költségvetési okokból váltotta le az 1881 M ún. „csontváz” atillát, a dolmány elkészítéséhez ugyanis lényegesen kevesebb zsinór (a tiszteknek vörössel beszőtt arany, a legénységnek meggyvörös színben) szükségeltetett. Az új ruhadarab azonban nem örvendett osztatlan népszerűségnek: a 31-es honvédek ezredtörténete így emlékezik meg róla:

[…] elől két sor gombbal, hátul pedig a közös hadseregbeli díszkabát hasítékjával azonos formájú sötétkék színű dolmány, amelynek gallérja aranyzsinórral, újjai pedig vitézkötéssel voltak díszítve. Ez a közöshadseregbeli waffenrokba ojtott, dolmánynak nevezett jellemtelen keverék, korcsszülött ruhadarab, nem volt népszerű.

Herczegh Géza: A veszprémi honvédek hadtörténete (Cegléd, 1936)

A galléron a rendfokozati csillagok mögött fém csapatjelvény látható: a távírászoké. Az osztrák–magyar hadseregben már a háború előtt is létezett néhány ilyen jelvény, az egyik pont az 1912-ben alakult távíróezredé (Telegraphenregiment). A háború alatt számos újabb fém gallérjelvényt vezettek be, a régebbiek viselését pedig kiterjesztették. A távíróezred jelvényét ezentúl a csapat-távírászok is viselhették. Mivel az eredeti, közös hadseregben használt jelvényt a császári korona díszítette, a honvédségnek készült saját verzió, amelyet a Szent Korona ékesített. A bemutatott felvétel azért is érdekes, mivel ezeket a gallérjelvényeket többnyire a frontruházaton viselték, bár a díszruhához is elő volt írva.

Őrmesterünk meglehetősen szépen dekorált: kisezüst és bronz Vitézségi Érem, Koronás Ezüst Érdemkereszt hadiszalagon, Károly Csapatkereszt, Legénységi Szolgálati Jel III. osztálya, valamint az 1912-13-as Emlékkereszt, ismertebb nevén Mozgósítási Kereszt látható rajta. A képen látható katona tehát igazi veterán, hivatásos altiszt, aki már a háború kitörése előtt is szolgált. A Csapatkereszt jelenlétéből tudhatjuk, hogy a felvétel a háború vége felé készülhetett. Érdekes az Érdemkereszt a sorban: ez ugyanis inkább a nem arcvonalban szolgáló állomány (számvivők, gépkocsizók stb.) kitüntetése volt, erre legutóbb példát is láthattunk. Valószínűsíthetően a távírászi beosztásban végzett munkája elismeréseként kaphatta, míg a vitézségi érmeket konkrét haditettek végrehajtásával érdemelhette ki. A kitüntetések viselési sorrendje egyébként hibás, a bronz Vitézségi Érem helyesen az Érdemkereszt után sorolna.

 

Az öltözéket az 1861 M gyalogtiszti kard egészíti ki, az altiszti állománynak járó sárga-fekete bojttal, utóbbi a korabeli fotótechnika sajátosságai miatt barna színben jelenik meg (a jelenség amúgy a két utolsó kitüntetés szalagján is megfigyelhető). Érdekességként említhető még a dolmány ujjából kikandikáló, csíkos civil kézelő a mandzsettagombokkal, ami nyilván szabálytalan volt, de a háború ezen szakaszában ez már szóra sem lehetett érdemes. Látható még a karóra egy részlete is, amely praktikus okokból éppen a világháború alatt terjedt el a férfiviselt részeként.

A felvétel Kaposváron készült – mivel őrmesterünk egyértelműen honvéd, valószínűleg a pécsi 19. honvéd gyalogezred állományához tartozhatott. Fellapoztam az ezred 1938-ban kiadott emlékkönyvét is, hátha az adattárban szereplő fényképek segítségével azonosítani tudom a katonát. Még nagyobb esélyt éreztem az azonosításra, amikor a kötetből kiderült, hogy a Koronás Ezüst Érdemkeresztet mindössze 17-en nyerték el az ezred állományából. Közülük kilenc katona életrajza megtalálható a könyv adattárában, de sajnos teljes egyezés nincs az itt leírt adatokkal, így az azonosítás nem sikerült.

 

3 komment

Címkék: távírász pécsi 19–es honvéd gyalogezred fényképelemzés

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr3211737137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rangelistvan 2016.09.23. 21:16:51

Lehetett a 17-es honvéd gyalogezred őrmestere is.

BálintFerenc · http://nagyhaboru.blog.hu 2016.09.23. 21:45:28

@rangelistvan: Valóban, megyei szinten volt némi átfedés a 17. és a 19. honvéd gyalogezredek hadkiegészítő területei között, de a tizenhetesekhez Fejér megyén kívül két tolnai járás (a simontornyai és a dunaföldvári) tartozott, somogyi nem.

Ignác Szabó 2016.09.25. 21:23:57

Mikor jelent meg először az egyenruhákon a vállapon történő rangjelzés?
köszönöm

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása