Az Osztrák–Magyar Monarchia ellen 1916. augusztus 27-én megindított román támadás már annak első napján elérte Háromszék vármegyét. Az agresszió következtében menekültek tömegei keltek útra nyugati irányban. Közülük többen eljutottak a 650 km-re fekvő Szabadkáig, ahol a Bácskai Hírlap újságíróinak mondták el élményeiket.

A Bácskai Hírlap Szabadkán 1897 óta megjelenő, Bács-Bodrog vármegye egész területére vonatkozó napilap volt.

 Az 1916. szeptember 1-jei lapszám címlapja

Egy kézdivásárhelyi – magát megnevezni nem kívánó – járásbíró, aki átutazóban volt Szabadkán, a következőket nyilatkozta a román betörés első napjairól (Bácskai Hírlap, 406/1916.1916. szeptember 5.):

„A határszélen vasárnap még senki nem tudott a román hadüzenetről. Kézdivásárhelyen a román vámtisztviselők vasárnap délután még a nagyszálló éttermében barátságosan együtt ültek a magyarokkal. Feltűnő csak az volt, hogy szokatlan nagy számban jöttek be a városba. Este tíz óra tájban hirtelen csoportosan kivonultak a városháza előtti térre és revolverekkel lövöldöztek a városházára, ahonnan az ott tartózkodó csendőrök és határrendőrök, szám szerint tizennyolcan, lerohantak és felvették a küzdelmet az orvtámadókkal, akik közül fél órás harcban hatan elestek, többen megsebesültek, néhányat pedig elfogtunk. Ezek voltak az első román hadifoglyaink. A többiek elmenekültek. Embereinkből hárman megsebesültek.

A városban a hirtelen orvtámadásra pillanatnyi zűrzavar támadt, a galád megrohanást nem tudták mire vélni, az izgalom azonban nemsokára elült. Éjfél után két órakor távirat érkezett a polgármesterhez, a rendőrséghez és a vasútállomásra, amely a hadüzenetet közölte, egyben dr. Betegh Miklós erdélyi kormánybiztos elrendelte a város sürgős kiürítését, amit hétfőn hajnalban meg is kezdtek.

 A kézdivásárhelyi posta és távírda épülete korabeli képeslapon

A környékbeli falvakból szekereken sereglettek be a magyarok, akik elmondták, hogy csapataink már vasárnap éjjel harcba keveredtek a románokkal, és azonnal messze visszaverték őket. A falvakban a román parasztság otthonmaradt, ellenben a román intelligencia szintén elmenekült.

Hétfő délután még mindig érkeztek magyarok a városba a környékről, akik elmondták, hogy csapataink a felsőbb parancsnokságtól rendeletet kaptak a tervszerű visszavonulásra, melyet hátvédjeink erős harcban fedeztek és közben az előrenyomuló románoknak nagy veszteségeket okoztak, valamint sok foglyot szállítottak be Kézdivásárhelyre. A mieink által kiürített, és üresen hagyott falvakba a románok óvatosan, nagy körültekintéssel és elővigyázatossággal vonultak be.

Kedden délelőtt csapataink és a románok között harc fejlődött ki. Ismét voltak román foglyaink. A küzdelem kedd éjfélig tartott el.

A románok által történt megszállás első napján a városban maradt egy kézdivásárhelyi járásbírósági végrehajtó, akinek sikerült észrevétlenül eltávoznia. Elmondta, hogy hírt akart hozni, milyen lesz a románok uralma. A román parancsnok a bevonulás után az összes középületekről levetette a magyar címert, a városházán a román lobogót tűzette ki és dobszóval kihirdetette, hogy a város román terület, lakói román állampolgárokká váltak. Messzemenő biztonsági intézkedéseket léptetett életbe, mert a falvakban szerzett tapasztalatai után bizalmatlan az ottani román ajkú lakossággal szemben. Kihirdette, hogy aki parancsainak feltétlenül engedelmeskedik, annak semmi bántódása nem esik, magyarul beszélni nem szabad, az érintkezés nyelve a román és a francia. Aki nem akar a városban maradni, szabadon eltávozhat. A végrehajtóval együtt több román ember elindult a városból. A város határáig zavartalanul eljutottak, ott azonban a felállított őrök puskatussal verték őket, majd utánuk lőttek.”

 A kézdivásárhelyi pályaudvar korabeli képeslapon

Egy másik szemtanú – Málnássy Zsigmond földbirtokos – aki maga is menekülni kényszerült, a következőket mondta el a román csapatok kézdivásárhelyi bevonulásáról (Bácskai Hírlap, 421/1916. 1916. szeptember 15.):

„Az oláh betörést megelőzően […] a várost kiürítették. Kedden bementem Kézdivásárhelyre, ahol az ottmaradt néhány tehetetlen öregember és asszony azzal fogadott, hogy jönnek az oláhok. Úgy is volt: nemsokára megjelentek a látóhatáron az ellenséges katonák, akik úgy néztek ki, mint a mieink és az első percekben alig tudtuk őket megkülönböztetni a magyar bakáktól. Elöl oláh huszárok lovagoltak, utánuk jött a gyalogság. Az oláhok csöndben, zárt nyolcas sorokban vonultak be a városba. Trénjük nem volt, se ágyújuk.

A bevonult katonaság parancsnoka a főtéren egybehívatta az embereket, és oláh nyelven kihirdette, hogy a mai naptól kezdve ebben a városban mindenki oláh alattvaló. Azután felszólította az asszonyokat, hogy főzzenek és süssenek az oláh katonáknak, akik nem bántják a fegyvertelen polgárságot. Bántani nem bántottak senkit sem, és nem erőszakoskodtak. A románok a városban azt hirdették ki, hogy itt most már nem Ferenc József és Vilmos császár az úr, hanem Ferdinánd király és Erdély Romániához fog tartozni. Azt mondták, hogy nem hódítani jöttek, hanem felszabadítani a testvéreket.”

Amit elterveztek, az 1918-ban be is következett…