Tartalékban San Giovanniban

2015.08.03. 07:19 :: PintérTamás

Imre Gábor kadét doberdói naplója – 11. rész

1915. június 30-án este 10 óra után hősünk alakulata megérkezik a tengerpart közelében található festői San Giovanniba. Az egyik szakasz azonnal állásba megy a 21-es magaslatra, míg Imre Gáborék tartalékban maradnak. A nyugodt éjszaka és a konyak folyamatos iszogatása ellenére feszült izgalommal készülnek a váltásra: a mocsaras területből kiemelkedő magaslatról olasz támadás esetén nincs menekvés…

 

Tíz óra előtt szerencsésen megérkeztünk San Giovanniba. A falut már erősen megrongálták az olasz gránátok. Gyönyörű, történelmi stílusban épült temploma még sértetlenül állt. A San Antoniótól vezető országút nyílegyenesen ment rajta keresztül. A falu előtti Timavo-híd felrobbantva, előtte drótsövény a javából. Meg voltunk elégedve a körülményekkel. Az idelátszó 77-es és 121-es magaslatok mögött sűrűn robbantak a gránátok, és a fényszórók kereszttüzében sűrű csomókban gomolygott a srapnelfelhők állandóan újuló füstje. Itt pedig teljes volt a csönd.

A San Giovanni templom oltára a háború elején A San Giovanni templom oltára a háború elején
(NHKA gyűjteményéből)

A nagy megelégedettség közepette Stefánt – és közvetve becses személyünket is – kellemetlen meglepetés érte. Stefán szakaszának sürgősen el kellett indulni. A Timavón átmenve a San Antoniótól 300 lépésre, az út mentén levő 21-es magaslatot megszállva tartó szakaszunkat kellett leváltania. Ez még nem lett volna nagy baj, csakhogy az volt a bökkenő, hogy ez a magaslat az olaszoktól 300 méterre, San Giovannitól viszont 2000 méterre feküdt, s így ez az egy szakaszból álló főőrs tartotta magára hagyva a tengerpart és a Timavó mocsara között elterülő 200 méter széles 21-es magaslatot. Igaz, hogy a Stefánnak tudtára adták, hogy az állást nem kell túlerő ellen is tartani, mert erősítést nem kap. Csakhogy azt már nem mondták meg neki, hogy hogyan fog visszavonulni egy gyors olasz támadás esetén. De hát Stefán nem sokat gondolkozott a dolgon, és elindult a küldönc után. Útközben még visszaszólt:
– Szervusztok! A holnap esti viszontlátásra. Ami azt jelentette, hogy 24 óránként váltják az előretolt állásban levő szakaszt. Ez szükséges is volt, mert azok ott elöl egy szemhunyást sem aludhattak. Zandek és Balla állásba mentek, én pedig a szakaszommal a templom mögött levő malom falai mellett tartalékba kerültem, ami egyúttal azt is jelentette, hogy holnap nekem kell leváltanom Stefán komát.

Kozarev százados az országút mentén levő elhagyott vendéglő asztala mellett üldögélt. Sajnos a vendéglős és vele az egész falu népe már régen elmenekült, és így csak magunkban és a századtörzs embereinek jelenlétében iszogattuk a százados soha ki nem fogyó konyakját.
– Hát, azért van itt ez a nagy nyugalom, mert az elöl fekvő szakaszon át juthat csak idáig az ellenség – mondtam Kozarevnek.
– Azért hát ma éjjel a Stefán vigyáz mindnyájunkra, holnap meg te fogsz vigyázni.
– És mi történik akkor, ha elfogják őket mindenestől? – kérdeztem.
– Nem valószínű, hogy ez észrevétlenül megtörténjen – mondta Kozarev –, s a Timavón is csak csónakkal lehet közlekedni. A terep sem alkalmas nagyobb osztagok felfejlődésére. Így azután mi itt, hátul elég nyugodtan alhatunk.

Hát, ami azt illeti, a nyugodt alvás nem fog rosszul esni a tegnapi éjszaka után – gondoltam magamban, és mihelyt tehettem, egy elhagyott házban lefeküdtem. Aludni sajnos nemigen tudtam. Dacára, hogy minden rést bezártunk a szolgálatvezető őrmesterrel, a szobába szorult három tengerpartvidéki szúnyog valósággal kínszenvedéssé tette részünkre az éjszakát. A vastag pokrócon keresztül is tudtak marni. Hajnalban pedig az olaszok gránátozták a falut. A bezárt szobában viszont a körülöttünk hangzó dübörgés annyira félelmetes volt, hogy jobbnak láttuk minél előbb a szabadba kerülni és tájékozódni.

A legénység egészen jól érezhette magát a templom mögött. Már kitapasztalták, hogy az olaszok kímélik a műbeccsel bíró templomot, és ezért odahúzódtak. A feketekávé után a hűvös oldalon fekhelyet készítettem magamnak, és nem törődve semmivel jóízűen aludtam egészen ebédidőig. Délután körülnéztem a templomban. A legénység már elhordta az összes ott található gyertyakészletet. A régi, több száz esztendős bibliák szétszórva hevertek a sekrestyében. Nem kellettek senkinek. Én hasznukat tudtam volna venni, azonban a tiszti becsület tiltotta, hogy hozzányúljak valamihez. Pedig ezek a dolgok láthatóan pusztulásra voltak ítélve, és csak idő kérdése volt, hogy valamelyik katona megfőzze mellettük a kávéját.

A San Giovanni templom oltára 1917. november 3-án A San Giovanni templom oltára 1917. november 3-án
(NHKA gyűjteményéből)

A torony ablakán kilesve nagyszerűen látható volt San Antonio és a négyemeletes Adriawerk, amelynek ablakaiban az olaszok ültek már. Az előtte levő 21-es magaslat megbújt a körülötte levő fák között, s így akármennyire szerettem volna is, nem láttam belőle semmit. Annál jobban látszott a 77-es és a 121-es magaslat, amint nyögött az olasz gránátok robbanásai alatt. Azok mögött pedig a napsütésben átlátszatlan füst- és porfelhő terjengett, jelezve, hogy a fennsíkon komoly „munka” folyik…
– Hála Isten, jó helyre kerültünk! – mondogatták az emberek maguk között. Én is ilyesmiket gondoltam, bár a közeledő este, a leváltás gondolata kissé elvette a kedvem. A térképet tanulmányozva nagyon különösnek tűnt fel nekem a 21-esen levő előretolt szakasznak a helyzete. A „Bagni” szó jelzi az út melletti házcsoportot, és mellette egy kis fürdőkád mutatja, hogy ott valami fürdőhely van. Körülötte pedig mindenhol mocsarat jelez a térkép. Ennek a mocsárnak a vize dagály esetén megnő, apály esetén viszont levezeti a Timavó vissza a tengerbe.

A naplóban leírt terület az osztrák–magyar 5. hadsereg részletes helyzetét ábrázoló 1915. októberi térképen. Jól kivehető az előretolt állás a 21-es magaslaton, az olaszok által birtokolt Adriawerkével szemben A naplóban leírt terület az osztrák–magyar 5. hadsereg részletes helyzetét ábrázoló 1915. októberi térképen. Jól kivehető az előretolt állás a 21-es magaslaton, az olaszok által birtokolt Adriawerkével szemben (Forrás: maps.hungaricana.hu)

A 21-esen egész nap csönd volt, és néhány puskalövésen kívül nem történt semmi különös. Kozarev nagyszerűen érezte magát. Kacagása és tréfálkozása valósággal üdítően hatott a legénységre. A Doberdó tőszomszédságában rajtunk úrrá lett nyomott kedélyállapot egy nap alatt lefoszlott rólunk.

Beesteledett. Szakaszom már útra készen várt az út szélén. Most, hogy közeledett az indulás pillanata, már csak a kíváncsiság érzése volt bennem. S mikor Kozarevtől elbúcsúzva a vezető küldönc után ballagva útnak eredtünk a 21-esre, az elkövetkező kalandok fojtott izgalmának hatása alatt alig vártam, hogy megismerkedjek a 24 órás őrségszolgálatunk színhelyével.

A rommá lőtt San Giovanni a háború végén a Doberdó lábánál. A kép bal oldalán a szövegben is említett templom és malom romjai. A rommá lőtt San Giovanni a háború végén a Doberdó lábánál. A kép bal oldalán a szövegben is említett templom és malom romjai. (NHKA gyűjteményéből)

Következő rész: Egy izgalmas éjszaka az előretolt állásban

Összes rész: Imre Gábor kadét doberdói naplója

Szólj hozzá!

Címkék: imre gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr197674976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról