A debreceni honvédezred tragikus napja: 1915. július 18.

2015.07.16. 11:47 :: RózsafiJános

A debreceni 3-as honvéd gyalogezred féléven belül kétszer morzsolódott fel. Az 1915 februári kárpátokbeli megsemmisülése után júliusban a Doberdón várt rá hasonló sors.
 
 
 

 

Nemcsak a debreceni honvédek számára, hanem a Doberdó-fennsíkon harcoló valamennyi osztrák–magyar katonai alakulat számára tragikus volt ez a nap. Ugyanis 1915. július 18-án kezdődött a 2. isonzói csata. Az addig még nem tapasztalt, mindent elsöprő erejű tüzérségi tűz után az újabb és újabb olasz tömegtámadások visszaverése során súlyos veszteségeket szenvedtek a védővonalak romjaiban harcoló magyar királyi 20. honvéd gyaloghadosztály ezredei. Az olasz gyalogsági támadások a debreceni honvédek állásainak áttörésével értek el olyan sikert, hogy (ha ideiglenesen is) feljutottak a Monte San Michele csúcsaira is.

Az események pontosabb megismerése érdekében a hosszú és aprólékos levéltári kutatásokat helyszíni terepbejárások követték. Kutatótársaimmal, Pintér Tamással és Stencinger Norberttel több alkalommal bejártuk a területet – választ keresve, hogy miért és hogyan történhetett a debreceni ezred tragédiája az adott védelmi szakaszon.

A debreceni honvéd gyalogezred kárpátokbeli megsemmisülése után az újra felállított ezred hősiesen helytállt az 1915 tavaszi harcokban. Ezt a helytállást folytatták akkor is, amikor a hadosztály ezredei részt vettek a Júliai Alpok Vrsc, Vrata és Krn hegycsúcsai körül zajló harcokban.

Június végén-július elején Balla Jenő őrnagy, ezredparancsnok vezetésével érkezett a doberdói karszt-fennsíkra az ezred. 1915. július 10-én éjszaka már átvették a sdraussinai út melletti, és az attól északra húzódó védőszakaszok romjait. A területet egy korábbi írásomban részletesen bemutattam. Mint a jelentésekben olvasható, a sziklába csak 30-40 cm mélyen voltak belevésve a védőárkok, a többi védelmet a kövekből és homokzsákokból megépített mellvédek biztosították. Erre az olasz tüzérségi tűzcsapások szünetében volt lehetőség, mivel az állásokat folyamatosan lőtte az ellenséges tüzérség. Nappal a megszálló legénységnek csak egy része volt az első vonalban, a többiek a második vonalban igyekeztek megbújni, védeni magukat. A sötétség beálltával viszont ők is megszállták az első vonalat. Az állások javítására, élelmezésre, sebesültek, halottak elszállítására csak ekkor volt lehetőség.

Mielőtt a harci eseményeket áttekintenénk, előtte ismerjük meg, hogy milyen terepszakaszokon húzódtak a debreceni honvédek védőszakaszai. Ez fontos az olasz áttörés megértése miatt is. Megemlítendő az is, hogy az átvett védelmi szakaszok átépítésére, más irányban történő megerősítésre már nem volt idő, csak javításra. Az egykori jelentések szerint a sdraussinai út mellett volt csak lehetőség, hogy árkot ássanak a földbe. Tovább haladva (észak felé) kicsit lejtős a terület, majd az állások nyomvonalát követve enyhe emelkedés következik az elhíresült 170-es magaslat (Haláldomb) felé. A magaslat nyugati, tehát az Isonzóra néző oldalán húzódtak az állások, majd folytatódtak a domb melletti igen nagy kiterjedésű dolina (mi „Nagy Dolina”-ként emlegetjük) folyó felőli oldalán, hogy azt elhagyva, vegyen egy „kanyart” a Monte San Michele egyik magaslata felé. Az állásokat azért kellett így kialakítani ezen a részen, mert két mély vízmosás is húzódott ott, és csak a közeli 197-es magaslat felé volt lehetséges a védőszakasz továbbépítése. Oda csatlakozott a nagyváradi 4. honvéd gyalogezred védelmi szakasza is, Énekes Ágoston százados vezetésével.

A debreceni 3. honvéd gyalogezred védelmi szakaszai az átvétel után A debreceni 3. honvéd gyalogezred védelmi szakaszai az átvétel után
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

Mint látható, az ezred védelmi szakaszai közül annak a védelmi szakasznak a védői voltak nehéz helyzetben, akik a 170-es magaslat Isonzóra néző lejtőin voltak állásban. Ellátásuk élelemmel, vízzel, műszaki anyagokkal igen nehéz volt: a közeli Nagy Dolinából, vagy a magaslatot megkerülve, a déli oldalról. A magaslatot folyamatosan lőtte az olasz tüzérség, ott mindent elpusztított, onnan az árkokat nem lehetett megközelíteni. Viszont éppen itt, a déli oldal lejtőjén volt a védelmi szakaszok szárnyainak találkozása. A magaslatot védő honvédek nehéz helyzetét felismerve, már július 13-án este 9 órakor is támadta ezt a védelmi szakaszt az olasz gyalogság. Homokzsákokat toltak maguk előtt, és annak fedezékében közelítették meg a magyar állásokat. A támadást puskatűzzel, nagy veszteséget okozva visszaverték a honvédek. Saját veszteség: egy halott és kilenc sebesült. A jelentés azt is kiemeli, hogy a honvédek nagyon szenvednek a víz hiányától és a hullák bűzétől. Július 14-én reggel 5 órakor igen nagy erővel ismét itt támadtak az olaszok, de ezt is visszaverték. Egy tisztet és 13 legénységi olasz gyalogost foglyul ejtettek, akiket a dandárparancsnoksághoz kísértek.

Az ezred július 17-én 04 óra 40 perckor leadott jelentése szerint az éjszaka lassú gyalogsági tüzelés folyt. A debreceni ezred puskalétszáma ezen a napon: 1.669 puska és 8 géppuska.

Július 18-án a 170-es magaslat oldalán Ekkensberger István hadnagy vezetésével a 3. század volt állásban. Jobbszárnyához a Marton Dezső hadnagy vezette 11., balszárnyához a Bezerédy Aurél hadnagy vezette 1. század csatlakozott. Az előző napok olasz támadásainak annyi eredménye volt, hogy a 3. és az 1. század találkozási terepszakaszát 15-20 lépésnyire megközelítették, ott beásták magukat. A többi részeken 150-200 lépésnyire, megerősített állásokban voltak.

Július 18-án reggel 04 óra 30 perckor az ellenség ágyútűz alá vette a védelmi szakaszokat, és délig szakadatlanul lőtte. Délután 1 órakor indult meg a gyalogsági támadásuk, sűrű tömegben, egymás után több lépcsőben. A fő cél az előző napokban is támadott találkozási terepszakasz, a Bezerédy és Ekkensberger századok védőszakasza volt. Ezt a támadást csak a tartalék századok bevetésével sikerült visszaverni. Az olasz tüzérség ekkor újra erős ágyútűz alá vette a területet, majd fél óra múlva újra támadt a gyalogság. A védők puska és géppuska tüzében a nagy tömegben támadó ellenséges századoknak délután 2 óra 30 perc körüli időben mintegy 50 lépésnyi szélességben sikerült betörni a két debreceni század közös szárnyánál. A helyzethez hozzátartozik, hogy amíg folyt a gyalogsági támadás, a debreceni ezred többi védelmi szakaszát folyamatosan lőtte az olasz tüzérség. A betört résen tömegesen nyomult előre az olasz gyalogság, és délnek, valamint északnak kanyarodva igyekezett felmorzsolni a védőket. Elkeseredett, gyilkos közelharc tombolt, szuronyharc dúlt, de egyre több honvéd szembesült azzal, hogy az olaszok már mögöttük vannak, elkerülhetetlen a fogságba esés. Az olaszok elfoglalták a Bezerédy-Ekkensberger és a Marton állásokat. A 20. honvéd gyaloghadosztály iratainak áttanulmányozása során megtaláltam, hogy este 8 óra 35 perckor érkezett a parancsnokságra a jelentés: a Monte San Michele 275-ös magaslata az ellenség kezében van.

Az olasz gyalogság betörési helyei Az olasz gyalogság betörési helyei
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

Nabráczky István főhadnagy vezetésével a 3/8. század volt dandártartalék Coticiban. A főhadnagy délután 1 óra 30 perckor parancsot kapott, hogy századával azonnal vonuljon a harcvonalba, ahová már nem jutottak el, csak a tartalékállásig, ugyanis a felvonulás során olyan nehéz tüzérségi tűzbe kerültek, hogy a 230 fős századból csak 60 főnyi legénység érkezett be.

A debreceni 3. honvéd gyalogezred roncsai még napokig harcoltak szétszóródva az első vonalban, és csak július 23-án vonták ki őket a harcvonalból. A 20. honvéd gyaloghadosztály (előző nap kinevezett) parancsnoka Lukachich tábornok még ezen a napon vizsgálatot indított az ezrednél történt áttörés miatt. Mint az Op.Nr. 752/59 számú titkos parancsban olvasható: „a m. kir. debreceni 3. honvéd gyalogezred tisztjei, legénysége ellen a kbtkv. 250 §-ba ütköző bűntett miatt a nyomozó eljárást elrendeltem.”

A debreceni ezredtől nagyon kevés kutatható irat maradt fenn. A 39. honvéd gyalogdandár (amelybe a debreceni ezred tartozott) iratai között sikerült megtalálni a 3-as honvédek parancsnokának, Ránzay Ágoston századosnak az 1915. július 26-án írt részletes veszteségi jelentés másolatát, ami a 20. honvéd gyaloghadosztály parancsnokság hadbírósága részére készült Lokvicán, ahová feltöltés céljából az ezred maradványait visszavonták. A dokumentum döbbenetes veszteségi adatokról tudósít.

Ránzay százados jelentése a 3. honvéd gyalogezred veszteségeiről Ránzay százados jelentése a 3. honvéd gyalogezred veszteségeiről
(forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

Felmerülhet a kérdés, hogy miért Ránzay Ágoston százados ekkor az ezredparancsnok, és miért rá hárult a pontos veszteségi jelentés összeállítása. Az ezred arcvonalból történt kivonása után a mögöttes területen azonnal megkezdődött az újbóli felállítása: a megmaradt legénységből és a kiérkezett menetzászlóaljból két zászlóalj alakult. A szervezéskor Biglia község közelében tartózkodó Balla őrnagy súlyosan megsebesült egy oda becsapódott olasz nehéz gránáttól, ezért Ránzay százados vette át az ezred vezetését. Sajnos a jelentés mellékletei nem találhatók a megmaradt iratok között.

Kutatótársaimmal több alkalommal bejártunk, aprólékosan kutattunk és elemeztünk olyan egykori harcterületeket, amelyek harcászati, hadtörténelmi szempontjai felkeltették a figyelmünket. Igyekeztünk olyan harcászati „fehér foltokat” megismerni, amelyek sok nyitott kérdéssel rendelkeztek. Így voltunk ezzel a debreceni 3-as honvédek esetében is. Hiszen ott volt a legnagyobb kérdés: miért éppen ott és olyan nagy erővel, embert nem kímélve erőszakolták ki az olaszok a magyar védővonalak áttörését? Miért volt fontos ez a terület?

Kilátás a Haláldombról a Monte San Michele felé Kilátás a Haláldombról a Monte San Michele felé

Választ erre a terület többszöri bejárása után kaptunk. A 170-es magaslat (Haláldomb) Isonzó felöli oldalán még láthatók a debreceni védők egykori igen primitív állásainak maradványai. Az olaszok közel egy évig uralták ezt a területet, s nem fektettek nagy munkát a magaslat nyugati oldalának megerősítésébe, mivel nem volt rá különösebb okuk. Csak a csúcs felé húzódó igen mély felvezető árkok maradványai utalnak arra, hogy a vasúti töltés közeli telephelyekről védetten igyekeztek feljutni állásaikba. A magaslat melletti „Nagy Dolina” igen tekintélyes mérete és az oldalába vágott kocsiút miatt valószínűleg a debreceni honvédek számára is fontos bázis lehetett. A dolinától kicsit északra a sűrű bozótos ellenére jól azonosítható az a két vízmosás, amelyek a Monte San Michele lejtőibe mélyednek.

A „Nagy Dolina” ma A „Nagy Dolina” ma

A Haláldombként emlegetett magaslat alapterülete nem nagy, a Monte San Michele felöli lábánál húzódó ösvényen elég rövid idő alatt bejárható ez a rész. Az olasz gyalogság a déli résznél történt áttörés után valószínűleg itt, az ösvény környékén (megkerülve a magaslatot) tört előre, és jutott el a „Nagy Dolina” nyugati oldalára. A bekerített honvédeknek nem volt esélyük a menekülésre.

Állásmaradványok nyoma a „Nagy Dolina” nyugati oldalán  Állásmaradványok nyoma a „Nagy Dolina” nyugati oldalán

Ezek a támadó hullámok kerültek a Marton Dezső hadnagy vezette 11. század hátába, és nyomták őket a 4. honvéd gyalogezred Énekes zászlóalja felé. Az így szabadon maradt (elég jelentős méretű) résen át indulhatott a támadás a Monte San Michele csúcsa felé, megküzdve a dandártartalék 3/8. századának igen csekély létszámú honvédjeivel. A betörés után a Haláldombtól délre az ellenséges századok már nem jártak ilyen sikerrel, ugyanis azon a területen kezdődik a San Martinóig húzódó igen lapos, széles mélyedés. Ezt a területet már eredményesebben tűz alatt tartották a védők. Az ott védekező 3/II. zászlóalj századai (6. és 7. század) még július 18-án délután 4 órakor is a helyükön voltak. A jobbszárnyat kissé visszavonva visszaverték a támadásokat, sőt, ellentámadást is indítottak.

Kilátás a Haláldombról déli irányba. Távolban a Sdraussina közeli 197-es magaslat és az Isonzó Kilátás a Haláldombról déli irányba. Távolban a Sdraussina közeli 197-es magaslat és az Isonzó

A terepbejárás adott választ arra, hogy a gyenge védővonallal rendelkező debreceni 3. honvéd gyalogezred adott állásszakasza miért került az olasz támadás fókuszába. Az olasz parancsnokok itt láttak esélyt arra, hogy a védővonalat áttörjék, a támadást azonnal északi és déli irányba tovább folytatva felmorzsolják a védők ellenállását. Itt kecsegtetett legnagyobb sikerrel a fő cél megvalósítása: feljutni a Monte San Michele magaslataira. Ez, ha csak átmenetileg is, ezen a napon sikerülhetett a számukra. Már július 18-án azonnal megkezdődött a magaslatok visszafoglalására az erők összevonása, átcsoportosítása. Súlyos, nagy veszteségeket követelő harcok kezdődtek, és csak július 29-re sikerült az olasz csapatokat visszanyomni a Monte San Michele nyugati lejtőire.

Balla Jenő őrnagy, ezredparancsnok 1915. július 19-én írt jelentését olvasva magunk is szembesülhetünk a kegyetlen körülményekkel: „Kenyér és víz tegnap csak két századnak volt kiosztható. Puskalétszám: 255 fő. Veszteség 18. és 19-én 1345 fő. A meglévő legénység a napok óta kiállott naponta folytonos igen erős ágyútűz és éjjeli gyalogsági harcok, továbbá a sok eltemetetlen hulla közti tartózkodás, valamint a segélyért kiabáló súlyos sebesültek jajgatásai oly morális hatással vannak, hogy harcképesnek a csapat nem nevezhető. A tisztek jóformán elvesztek. A két nap óta tartó nélkülözések a legénység amúgy is gyenge erőállapotát csak csökkentették, úgy hogy most már teljesen kimerültnek mondhatók.”

Szólj hozzá!

Címkék: debreceni 3–as honvéd gyalogezred

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr577632140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása