A tűzkeresztség

2015.06.15. 07:06 :: PintérTamás

Imre Gábor kadét doberdói naplója – 4. rész

Elérkezik a pillanat, hogy hősünk szakasza is átessen a tűzkeresztségen. A pergőtűz zárótűzre vált, s az első vonalakban megszólalnak a géppuskák. Támad az olasz gyalogság, indulni kell. A 77-es és a 121-es magaslatok között kerül sor az első bevetésükre. A harc előtti feszült pillanatokban többen imádkoznak. És van, akit az ima megsegít…

 

Mindenki szeme az előttünk emelkedő kőhalmazra meredt, amelyen néhány perc múlva fel kell rohanni. Ismertük már nagyon. Éjszakánkét már számtalanszor megjártuk az első állásba vezető cikcakkos folyosót, mely lapos kövekből volt összerakva, és arra szolgált, hogy meggörnyedve láthatatlanul juthassunk be az elöl levő kőárokba. Ez persze nem egy szabályosan megépített állás volt, hanem egy térdig érő árok, melyet nem lehetett mélyíteni, mivel az alja szilárd sziklatalaj volt, amelyen az olasz gránátok se tudtak mélyebb nyomot hagyni. Hogy szuszogni tudjunk benne, az összetört köveket homokzsákokba szedtük, és abból építettünk mellvédet, amely megfelelt a gyalogsági fegyver ellen, de annál borzalmasabb hatása volt, ha egy gránát belevágott. Nem egy, de húsz gránát erejével törtek-zúztak a robbanás nyomán szétvágódó kődarabok. Szörnyű munka volt ez… A szó szoros értelmében véres kövekből, kötőanyag nélkül. S mindez miért?

A tegnapi munkánk valószínűleg az ördögé, mert az olasz gránátok valósággal doboltak elöl, és a kővidék szinte remegett a robbanások nyomán.

A magasan érkező lövegek éles vijjogással csúsztak át a gerincen, és őrjöngve zuhantak bele a mocsárba. Amelyik felrobbant, az hatalmas iszapfelhőt vágott fel a levegőbe, és kígyó- meg békaroncsokat szórt széjjel.

Elmúlt újabb fél óra, és a pergőtűz változatlan erővel dühöngött. Idegesen nézegettem Kozarev felé, kinek a fülén állandóan rajta volt a telefonkészülék.

A nap is már hosszú árnyékokat vetett, és mindent szerettem volna, csak éjszakai ellentámadást nem.

Újabb negyedóra után a 121-esen megszűnt a pergőtűz, és helyette azonnal megszólaltak a gépfegyvereink. Tehát ott már megindult a támadás. Lassan minálunk is megváltozott a helyzet. Mind több és több srapnel robbant fölöttünk, és a tüzérségi tűz észrevehetően az alattunk levő völgyet gyilkolta szorgalmasan.

A 121-es magaslat és a mögöttes területe A 121-es magaslat és a mögöttes területe
(forrás: NHKA gyűjteményéből)

Stefán tőlem balra ötven lépésre feküdt, és jelentőségteljesen intett át nekem: itt a zárótűz. Az emberek is megérezték, hogy elérkezett a tűzkeresztség pillanata. A szomszédom titokban keresztet vetett, és lopva rám nézett. Fátyolos volt a tekintete. Én is elérzékenyedtem kissé, és megveregettem a vállát:
– Ne izgassa magát, öregem – szóltam hozzá –, fel sem vesszük, ha túl leszünk rajta.
– Ja, kadett úr – válaszolta –, nekem három drága gyerekem van odahaza, és vár a feleségem – és kibuggyant szeméből a könny.
Megijedtem, hogy én is elérzékenyedek vele együtt, és ezért túlságosan indulatosan szóltam hozzá:
– Ne bolondozzon már, no! – Azután látva meglepett tekintetét, hozzátettem: – Ha elindulunk, maga zárkózzon a két szanitéchez, és maradjon hátul.
– Isten fizesse meg a kadett úrnak! – hálálkodott.

Már a beszéd közben figyeltem, hogy a fent levő század legénysége futva megindult a gerincen túl levő árok felé. Hármasával-négyesével tűntek el a kőfalak között, és most végre meg is jött a magyarázat. Gyenge és ismétlődő „hurrá!” hangzott a gerincen túlról. Nyomában felhangzott Kozarev figyelmeztető sípja, és egy intéssel jelezte, hogy előre. Én továbbintettem Stefánnak, az Ballának, jobbra Kozarev és Zandek főhadnagy indított, és a következő pillanatban az éles kövek között nekilódultunk.

Közben már dübörgött a gyalogsági fegyver elöl, és valami újszerű zűrzavar hangja hallatszott át a túlsó oldalról. Néhány perc múlva már elfoglaltuk az előre rohant század helyét.

Most néhány izgatott pillanat következett, míg az első vonalból nem intézkednek. Jobb kéz felé fel lehetett tőlünk látni a 121-esre, hol már jó ideje erős kézigránátharc folyt. Jól figyelve meg lehetett ismerni a kövek között bukdácsoló olasz katonákat is.

Nem sok időm volt a szemlélődésre, mert már intett is Kozarev.
– Zandek és te szakaszaitokkal gyorsan foglaljatok állást a 77 és 121 közötti meg nem szállt darabon, és onnan oldalazzátok a 121-est támadó olaszokat. Azonkívül vigyázzatok előre is, nehogy ott akarjanak áttörni. Az állások előtt megakadt a támadás. Futólépés!

Visszarohantam a szakaszomhoz, és néhány perc múlva már lihegve törtettünk Zandek szakasza után. Csak annyira bújtunk futás közben a hajlat mögé, hogy az olasz megfigyelők észre ne vegyenek bennünket. Mikor azután elértük a megfelelő vonalat, balra fordulva, de most már négykézláb igyekeztünk fel addig, míg megfelelő kilátásunk és kilövésünk nem lett. Zandeknak sajnos már teljesen nyíltan kellett elhelyezkedni a 121-nek a lejtőjén, és Monfalcone felől gépfegyvertűzbe kerültek, amely elöl nem sok takarást találtak. Szerencsére lassan szürkülni kezdett, és mi az árnyékos hegyoldalba jól beleolvadtunk.

A legjobbkor érkeztünk. Előttünk a 77-es felől elhajtott olasz gyalogságot terelték a tisztjeik az ott levő néhány szál drótnak, akik a gyorsan megnyitott puskatüzünktől megrémülve lefeküdtek, és nem mertek előrejönni, így szabad prédájává váltak a 77-es felől oldalazó gépfegyvernek.

A 121-es magaslatot támadó olaszok Zandek szakaszától úgy megrémültek, hogy felhagytak a támadással, és megindultak a meredek lejtőn. A 101-es zászlóalj emberei erre föl hatalmas köveket gurgattak utánuk, és jó mélyen lekergették őket a völgybe.

A leírt események helyszíne, a Doberdó-fennsík déli pereme a Hermadáról. A háttérben a tenger és Monfalcone A leírt események helyszíne, a Doberdó-fennsík déli pereme a Hermadáról. A háttérben a tenger és Monfalcone (forrás: NHKA gyűjteményéből)

Előttünk is a megmaradt olaszok egyenként igyekeztek vissza a lejtőn.

Általában gyenge gyalogsági osztagokkal támadott az olasz, valószínűleg azt hitték, hogy az összetört állásban nem is találnak védőkre. Minden mozdulatukból látható volt a kezdeti tapasztalatlanság, míg nálunk már egyéves múlttal rendelkező, a Kárpátokban megedzett harcosok voltak.

Alighogy az olaszok eltakarodtak, levágott közénk néhány gránát, és robbantak a srapnelek.
– A kutya mindenit, most vissza, hozzánk jön a tüzérségi tűz! – káromkodott az egyik baka, és mérgében belelövöldözött az alattunk levő Monfalcone fái közé. A jóslat azonban nem vált be, mert az olasz a szürkületben abbahagyta a tüzelést, és így mi megmenekültünk. Az állásunk előtt hangosan jajveszékeltek az olasz sebesültek, s valószínűleg azokra való tekintettel kegyelmeztek meg nekünk is.

Lent a völgyben nemsokára feltűntek az olasz szanitécek, és hosszú sorban nekiindultak összeszedni a sebesültjeiket. Feljöttek egészen a drótig, ahol egymáson hevertek a halottak és sebesültek. Egyelőre, amint megfigyeltem, csak a sebesültjeiket hordták el, mert rohamlépésben közeledett az este, és tudták, hogy nem fogjuk tűrni sötétben a jövés-menésüket. Később néhány puskalövésünk jelezte, hogy vége a fegyverszünetnek az éjszakára.

Olasz halottak összegyűjtése Olasz halottak összegyűjtése
(forrás: NHKA gyűjteményéből)

Zandek szakasza egy rajt kint hagyott őrségnek az általunk védett részen, és a sötétség beálltával minket visszavontak, hogy elkezdjük a megszokott éjszakai munkánkat, az építést és temetést.

A 77-est védő század visszament a nappali pihenőhelyére, mi pedig néhány ezer homokzsákkal felszerelve elfoglaltuk az első vonalat az éjszakára. Őrködtünk és dolgoztunk is egyúttal.

Hogy el ne felejtsem: az imádkozó emberemet a szanitécek mellett srapnelgolyó érte, és egy „vagyont érő” váll-lövéssel – mint ahogy itt mondani szokták – már útban is van hazafelé. Tehát jól imádkozott, és nemsokára viszont fogja látni a családját.

Következő rész: Éjszaka a harc után

Összes rész: Imre Gábor kadét doberdói naplója

Szólj hozzá!

Címkék: imre gábor

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr967543316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról