Egy püspökladányi család hagyatéka a Nagy Háborúból

2015.02.13. 06:28 :: Nagy Háború szerkesztőség

Minden család életére jelentős hatást gyakorolt az első világháború. Ezt bizonyítja az a különleges családi hagyaték is, amelyet a Püspökladány Anno helytörténeti oldallal együttműködve, s egyszerre mutatunk be. A történetet és a képeket Megyaszai Szilvia, az oldal alapító szerkesztője osztotta meg velünk, a fotók elemzését állandó szerzőnk, Bálint Ferenc végezte el. A fényképek a Püspökladány Anno honlap I. világháborús helyi gyűjtőmunkája során kerültek napvilágra.

 

A napokban egy püspökladányi hagyatékból érkeztek fotók a Püspökladány Anno helytörténeti honlap gyűjteményébe, annak gyűjtésre vonatkozó felhívására. A különböző családtagokat és barátokat ábrázoló I. világháborús katonafotók között találunk portréképeket és fronton készült relikviákat. Sajnos a legtöbb esetben már örök homály fedi a fotókon szereplő személyek azonosságát, vagy a fénykép készítésének helyét és idejét, de így is értékes pillanatképei egy letűnt kornak. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a Nagy Háború milyen mélyen érintette a családok életét, mint az, hogy a fent említett püspökladányi Hegedűs-Simon házaspár hagyatékában is több testvér, unokatestvér, gyermek és barát katonai fotója található ebből az időszakból. Biztos vagyok benne, hogy az sem véletlen, hogy a képek pont ennél a püspökladányi családnál gyűltek össze és maradtak fenn az utókornak. A házaspár, majd Magda lányuk, s végül a fotókat rendelkezésre bocsátó unokájuk, Némedy József nagy gondot fordított a fényképek megőrzésére, így ma – 100 év távlatából – mi is belepillanthatunk a fotóalbumba.

Lássuk röviden, hogy milyen kapcsolódási pontjai lehetnek a fotóknak a családhoz.

Hegedűs József a ma már Győrhöz tartozó Pinnyéden született 1869. november 4-én. Győrben tanult, a Királyi Katolikus Tanítóképezdében, ahol 1889. október 1-én népiskolai tanítói oklevelet szerzett.

Komáromban letöltött katonai szolgálata után az 1890-es években került a Hajdú-Bihar megyei Püspökladányba, és itt is élt élete végéig. Itt köztiszteletben álló tanítóként kereste kenyerét, s tanult emberként egyéb helyi hivatali tisztségeket is betöltött. 1898-ban vette feleségül a püspökladányi születésű Simon Vilmát. Házasságukból 5 gyermek született: József, László, Béla, Magda és Anna. Béla fiuk 22 évesen, az I. világháborús hadszíntéren szerzett betegsége következtében, de már műegyetemi hallgatóként hunyt el.

Egy 1918. június 26-án Püspökladányba érkező levelezőlapból kiderül, hogy magának Hegedűs Józsefnek is katonai szolgálatra kellett jelentkeznie (49 éves korában), de erről mindössze annyi említés maradt fenn, hogy „Bizony sajnos, hogy nincs pardon s be kell vonulnod. De hát úgyis csak segéd szolgálatos leszel. Hát Béla hol van?” Ez utóbbi kérdés Hegedűs József fiára, az előbb említett Bélára vonatkozott, ki 1917. április 18-án vonult be katonának, s ekkor a 39-esek kötelékében harcolt az olasz fronton.

Hegedűs József 58 éves korában, 1928-ban hunyt el Püspökladányban, a római katolikus elemi iskola igazgatójaként és tanítójaként.

A komáromi 18. helyőrségi kórház szanitéc-különítményének katonái 1890 körül. Fegyverük utászkard, a szanitécek nem voltak lőfegyverrel ellátva. Hegedűs József a kép jobb szélén A komáromi 18. helyőrségi kórház szanitéc-különítményének katonái 1890 körül. Fegyverük utászkard, a szanitécek nem voltak lőfegyverrel ellátva. Hegedűs József a kép jobb szélén

Néhány fotón Hegedűs József testvére, Hegedűs Mihály látható, aki minden valószínűség szerint szintén Pinnyéden született. A képeket testvérének küldte Püspökladányba a frontról.

10 cm 1914M tábori ágyú az elsütés pillanatában (jól látható, hogy a lövegcső teljesen hátracsúszott). A képet Hegedűs Mihály küldte a frontról, aki a képen balról a második katona 10 cm 1914M tábori ágyú az elsütés pillanatában (jól látható, hogy a lövegcső teljesen hátracsúszott). A képet Hegedűs Mihály küldte a frontról, aki a képen balról a második katona

Sört csapoló katonák – a csap alatt csajka a kármentő. A képet Hegedűs Mihály küldte a frontról, aki a csillaggal jelölt katona. Sört csapoló katonák – a csap alatt csajka a kármentő. A képet Hegedűs Mihály küldte a frontról, aki a csillaggal jelölt katona.

 

Hegedűs Mihály frontról küldött tábori lapja (alakulata: m. kir 1/II népfelkelő árkász különítmény) Hegedűs Mihály frontról küldött tábori lapja (alakulata: m. kir 1/II népfelkelő árkász különítmény)

A Simon családhoz köthető fotókkal is találkozunk a gyűjteményben: Simon Vilma unokatestvére, a szintén püspökladányi Simon Gizella (a fotókon Gizuka) néhány fényképe is a családnál került megőrzésre.

Simon Gizella Simon Gizella

Simon Gizella és Mikle István eljegyzési kártyája Simon Gizella és Mikle István eljegyzési kártyája

A hagyatékban található az Udvardon lakó Mikle István néhány katonai fotója is. Mikle István gyógyszerész Simon Gizella jegyese volt hosszú évekig. A jegyességből végül azért nem lett házasság, mert a trianoni határok elválasztották a fiatalokat, s egyikőjük sem akarta elhagyni szüleit. Gizella (Gizuka) soha nem ment férjhez.

Mikle István zászlós Mikle István zászlós

Csoportkép Komáromban, a Tiszti Kaszinó belső udvarán. A katonák zöme tisztes, az idősebb arcok miatt talán valamilyen pótkeret, vagy más hátországi alakulat lehet. A képen jelölve Mikle István Csoportkép Komáromban, a Tiszti Kaszinó belső udvarán. A katonák zöme tisztes, az idősebb arcok miatt talán valamilyen pótkeret, vagy más hátországi alakulat lehet. A képen jelölve Mikle István

Hegedűs József és Simon Vilma egyik gyermeke, a már említett Hegedűs Béla is harcolt az I. világháborúban a cs. és kir. 39. gyalogezred katonájaként, akinek szintén maradhattak fenn felcímkézetlen katonai fotói a hagyatékban. A fiatalon, háborús betegsége következtében Püspökladányban elhunyt Hegedűs Béla után viszonylag gazdag ismeretanyag, fotó és dokumentum-hagyaték maradt fenn, így az ő élettörténete külön kerül majd feldolgozásra.

Hegedűs Béla  Hegedűs Béla

(Bálint Ferenc megfigyelése szerint érdekes felvétel: valószínűleg egy régi monarchiás katonafotóra „retusálták” rá a Horthy-kori III. oszt. tiszthelyettesi rendfokozatot)

Az itt bemutatott fényképek egy nagy család sok tagjának, s ismerőseinek életébe engednek bepillantást, s jól szemléltetik azt, hogy a Nagy Háború a maga korában minden ember életére jelentős hatást gyakorolt valamilyen formában.

* * *

A hagyatékból előkerült további fényképek

Nedolay Béla (Hegedűs Béla unokatestvére) közös hadseregbeli egyenruhát visel, rendfokozat nélkül Nedolay Béla (Hegedűs Béla unokatestvére) közös hadseregbeli egyenruhát visel, rendfokozat nélkül

Simon Jenő tizedes, Simon Gizella féltestvére. Budapest, 1919 Simon Jenő tizedes, Simon Gizella féltestvére. Budapest, 1919

Ismeretlen gyalogos főhadnagy nem szabályos zubbonyban (ún. károlyblúzban), a mellén öt kitüntetés szalagsávja Ismeretlen gyalogos főhadnagy nem szabályos zubbonyban (ún. károlyblúzban), a mellén öt kitüntetés szalagsávja

Ismeretlen szakaszvezető, a bőr lábszárvédő alapján talán tüzér lehet Ismeretlen szakaszvezető, a bőr lábszárvédő alapján talán tüzér lehet

Tartalékos tiszti iskolán a román hadseregben, 1929 – a képen látható katona rendfokozata frutas (őrvezető) vagy sergeant (őrmester) Tartalékos tiszti iskolán a román hadseregben, 1929 – a képen látható katona rendfokozata frutas (őrvezető) vagy sergeant (őrmester)

Szanitéckülönítmény katonái, feltehetőleg a háború elején, a harctérre vonulás előtt. A kocsikon sajnos a hadrendi szám takarva van Szanitéckülönítmény katonái, feltehetőleg a háború elején, a harctérre vonulás előtt. A kocsikon sajnos a hadrendi szám takarva van

Ismeretlen katonák Ismeretlen katonák

 

Német katonák a háború első felében Német katonák a háború első felében

Valószínűleg tűzoltási gyakorlatot végző katonák Valószínűleg tűzoltási gyakorlatot végző katonák

Étkező tisztek, az előtérben egy sátor részlete Étkező tisztek, az előtérben egy sátor részlete

7,5 cm 1915M hegyi ágyú és kezelőszemélyzete. Az irányzó sapkáján olvasható felirat szerint a 40. honvéd hegyi tüzérosztály katonái. A sapkán elöl a 40. honvéd gyaloghadosztály fokosos jelvénye. A középen álló katonán bronz vitézségi érem 7,5 cm 1915M hegyi ágyú és kezelőszemélyzete. Az irányzó sapkáján olvasható felirat szerint a 40. honvéd hegyi tüzérosztály katonái. A sapkán elöl a 40. honvéd gyaloghadosztály fokosos jelvénye. A középen álló katonán bronz vitézségi érem

Hegyi ágyú tüzelés közben Hegyi ágyú tüzelés közben

Doberdói fennsík, 1931. A fényképet egy oda látogató püspökladányi csoport egyik tagja készítette Doberdói fennsík, 1931. A fényképet egy oda látogató püspökladányi csoport egyik tagja készítette

Az összeállításban szereplő fotókat Némedy József, Hegedűs József és Simon Vilma unokája bocsátotta rendelkezésünkre, a család történetét Megyaszai Szilvia dolgozta fel.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr507170643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fosca 2015.02.15. 18:54:03

Nagyon szép emlékezés! A "Püspökladány anno" pedig, a legjobb a műfajban, köszönhetően a szerkesztő óriási munkájának és elhivatottsá gának.

M. Szilvia 2015.03.28. 20:42:22

Kedves Fosca!
Nagyon szépen köszönöm!!

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása