Az osztrák–magyar katonák felszerelése és az egyenruha változásai az I. világháborúban

2015.01.23. 11:04 :: BálintFerenc

Az első világháború kezdetén viselt osztrák–magyar egyenruhák a háború négy éve alatt számos változáson mentek keresztül. Az itt következő posztban röviden bemutatjuk ezeket a változásokat, valamint a Monarchia katonáinak a háború idején rendszeresített felszerelését. Azok számára, akiket mélyebben érdekel a téma, Műhely rovatunkban hamarosan hosszabb tanulmány formájában tesszük közzé az itt leírtakat.

 

A világháború első harcai során világossá vált, hogy az osztrák–magyar haderő hibát követett el, amikor a csukaszürke színbe öltöztette katonáit. A zöld, vagy barna hátterű tájon jóformán semmilyen álcázást nem nyújtó ruházat komoly hátrányt jelentett a katonáknak. Különösen szembeötlő volt ez, amikor a földszínű khaki uniformisba bujtatott szerb és orosz csapatokkal kerültek szembe az osztrák–magyar erők.

A bajt tovább fokozta az is, hogy a lovasság a hagyományos, piros-kék egyenruhában és a jellegzetes formájú fejfedőkben indult a harctérre. A feltűnő viseletbe öltöztetett lovasalakulatok már a háború első szakaszában súlyos veszteségeket szenvedtek.

Mivel új egyenruhaszín kikísérletezésére nem volt idő, az osztrák–magyar haderő egyszerűen átvette német szövetségesétől a már bevált tábori szürke színt, amely a háború végéig használatban maradt. Az új szín bevezetése a haditengerészetet is érintette, mert 1915-től a szárazföldön szolgálatot teljesítő tengerészeket is tábori szürke öltözettel látták el, bár hagyományos ruházatuk egyes elemeit megtarthatták.

A háborús gazdálkodás, és a fokozatosan kialakuló nyersanyaghiány az egyenruhákat is megváltoztatta. Eltűntek a réz övcsatok, a ruhák szabása folyamatosan egyszerűsödött. Ezek az intézkedések azonban nem bizonyultak elegendőnek: a bőrszíjakat hamarosan már hevederekkel pótolták, a gombok fából, a sapkák szemernyői pedig kartonból készültek. Az uniformis szövetének összetételét megváltoztatták, hogy a pótanyagok felhasználásával elegendő mennyiségű posztót gyárthassanak.

Végül már a halottakat sem szabadott felöltözve eltemetni: fertőtlenített ruháikat újra kiadták a még élők számára. A ruhák hiányát a katonák próbálták maguk megoldani. Mivel az olasz hadsereg által használt egyenruhaszövet színben hasonlított a tábori szürkéhez, többen zsákmányolt olasz ruhadarabokat viseltek, vagy abból varrattak maguknak uniformist.

A háború előrehaladtával az öltözködési előírások egyre inkább csak formalitássá váltak, aki megtehette, az jóformán kénye-kedve szerint öltözködhetett.

Katonák csoportja háború végi uniformisban Katonák csoportja háború végi uniformisban
(forrás: Fortepan)

A megváltozott háborús viszonyokhoz igazodva új fegyver-, és csapatnemek jelentek meg a hadseregben, ruházatuk és felszerelésük a feladatkörükhöz igazodott. A gépkocsizók és a repülők jellegzetes bőr öltözetet viseltek, védőszemüveggel kiegészítve. A kiépített ellenséges védőállások leküzdésére hozta létre a német hadsereg az úgynevezett rohamcsapatokat. Az önkéntes, válogatott és különlegesen felkészített egységek alkalmazását az osztrák–magyar haderő is átvette. Az ő egyenruháikról általában minden felesleges részletet elhagytak, viszont a nagy igénybevételnek kitett helyeken megerősítették (könyök, térd). Állandó felszerelési tárgynak számított a rohamcsapatoknál a sisak, amely az I. világháború alatt vált a katonák harctéri viseletének mindennapos részévé. 1915-től szinte valamennyi hadviselő fél igyekezett sisakkal ellátni a harcoló csapatait, mivel a fejsérülések igen sok áldozatot szedtek. A Monarchia csapatai főként német típusú sisakokat használtak, de létezett belföldi tervezésű darab is, amelyet az ausztriai Berndorfban állítottak elő. Emellett zsákmányolt sisakokat is felhasználtak.

A sisak mellett a másik új felszerelési tárgy a gázálarc volt, amelynek kifejlesztése ugyancsak 1915-től kezdődött meg, ahogy a gáztámadások egyre gyakoribbá váltak a front mindkét oldalán. Az osztrák–magyar haderő német mintájú gázálarcokat rendszeresített. A sisakhoz hasonlóan gázálarcból sem volt annyi, amennyire szükség lett volna, így ebből is használtak zsákmányolt példányokat.

Bár már jóval a háború előtt rendszeresítették, a gyalogsági ásó csak ekkor vált általános felszerelési tárggyá. A rövid ásó igen hasznos szerszámnak bizonyult a beásott fedezékek kiépítésénél, de számos alkalommal fegyverként is forgatták a katonák. Komolyabb földmunkákhoz teljes méretű szerszámok is rendelkezésre álltak.

Sokoldalú cikk volt a sátorlap, több darabot sátorrá lehetett összegombolni, de használták szélfogónak, takarónak, hordágynak, sőt szemfedélnek is.

A katonák felszerelésének fontos részét képezte a hátbőrönd amelybe a tartalék ruházatot és a tartalék élelmiszert lehetett elcsomagolni. Ez tulajdonképpen egy merev vázzal ellátott, szőrmés borjúbőrből készült táska volt, amelyet egy Y forma szíjjal lehetett a hátra rögzíteni. Alatta viselték a kisebb méretű, de hasonló kivitelű tölténybőröndöt, amelyben a tartalék lőszerkészlet kapott helyet. A többi lőszer elöl a derékszíjon, a tölténytáskákban kapott helyet. Egy átlagos gyalogoskatona összesen 120 töltényt vitt magával mozgósításkor. A hátbőrönd helyett a háború folyamán elkezdtek hátizsákot használni, amelyet jóval egyszerűbb és olcsóbb volt előállítani.

Katonák hátizsákra málházott 1912 M evőcsészével Katonák hátizsákra málházott 1912 M evőcsészével
(forrás: Fortepan)

A hátbőrönd mellett a napi élelem, a kisebb személyes tárgyak, valamint a dohányzófelszerelés tárolására a kenyértarisznya szolgált. Ez egy egyszerű vállszíjas vászon oldaltáska volt, amelyet a bal oldalon viseltek. Többnyire a kenyértarisznyában kapott helyet a kulacs is, egy külön e célra kialakított zsebben. A Monarchia katonáit kb. fél literes alumínium, illetve zománcozott vasbádog kulacsokkal látták el. A lovasok nem a kenyértarisznyában, hanem egy szíj segítségével a vállra akasztva viselték a kulacsaikat. A kulacsok mellett a katonák evőcsészével is fel voltak szerelve, ebből lehetett elfogyasztani a kiosztott meleg ételt.

A poszt bővebb, lábjegyzetelt változata hamarosan elérhető a Műhely rovatban!

16 komment

Címkék: egyenruha

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr677099157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fosca 2015.01.24. 12:35:01

Örülök az írásnak,- hiánypótló - ugyanis mos tanában sok katonafotó kerül elő a családi al bumokból. Szinte semmilyen forrás nincs, ahol ezekről meg lehetne tudni valamit. Jó lenne képeken is látni mindezt.

BálintFerenc · http://nagyhaboru.blog.hu 2015.01.24. 15:18:42

@Fosca: Katonafotók beazonosításában mindig örömmel segítek :)

BálintFerenc · http://nagyhaboru.blog.hu 2017.09.22. 08:04:12

@Deak Tamas: Az első képen egy közös gyalogezred katonája van, lövészbojttal. A fotó készítése alapján a 88. cseh közös gyalogezred katonája lehet. Érdekesség, hogy altiszti bajonettje van, illetve hogy a waffenrockhoz sapkát visel - utóbbi bár nem ritka, de szabálytalan összeállítás.

A második kép I. vh vége 1917-18. Két katona gallérján én csapatutász jelvényt vélek felfedezni.
Balról jobbra: közlegény, tizedes kisezüst, bronz vitézségivel és Károly csapatkereszttel, közlegény bronz(?) vitézségivel, tizedes valamilyen szalagsávval, közlegény, nyári vászonzubbonyban

Az aknavető szerintem 9 cm Minenwerfer M. 17

hu.wikipedia.org/wiki/9_cm_Minenwerfer_M._17

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2017.09.22. 09:26:57

@BálintFerenc: nagyon szépen köszönöm. A második kép hátulján van is egy elmaszatodótt versike, hogy "1-2-3, xxxx utász a legjobb? legnagyobb? a világon".

Az első kép gondolom már 1908 után készült. A közös hadseregbe kerülhettek magyar állampolgárok?

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2017.09.22. 09:32:12

És itt van még a rendkívül félelmetesen kinéző Deák János dédnagybátyám, nem tudom, a kép elárul-e valami érdekeset.

www.deakt.hu/album/janos.jpg

BálintFerenc · http://nagyhaboru.blog.hu 2017.09.22. 09:41:15

@Deak Tamas: Gyanítom, hogy a "versike" a "21 22 23 magyar baka a legelső a világon" kezdetű katonanóta utászosított változata lenne.

Az első kép korát pontosan nem lehet meghatározni, mert nincs rajta olyan részlet ami ezt lehetővé tenné, de én 1900-as éveknek saccolom.

A közös hadsereget Magyarországról is kiegészítették, így elég sok magyar állampolgár szolgált benne :)

Gondolom arra kíváncsi, hogy a képen látható úr magyar létére mit keresett egy cseh gyalogezredben. Nem megszokott a dolog, de nem is példa nélküli:

magyarsvejkjegyzetek.blog.hu/2009/01/11/lowetinszky_illetosege

BálintFerenc · http://nagyhaboru.blog.hu 2017.09.22. 09:43:16

@Deak Tamas: A gallérját nem tudom rendesen kivenni, szakaszvezető, vagy őrmester (vsz. utóbbi), a csillagok mögött szerintem csapatutász jelvény.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2017.09.22. 09:45:46

@BálintFerenc: Köszönöm szépen a választ :) hát, az igazat megvallva, én azt sem hiszem hogy az úr magyar. A másodnagynénikém hozta most ezt a képet, aki váltig állítja, hogy ez az ő nagyapja, Deák György lenne - biztos hogy nem, egyrészt nem hasolítanak: www.deakt.hu/images/deakgyorgy600.jpg másrészt DGY 1894-ben vonult be, feltételezem akkor a kék egyenruhában kellene feszítenie.

BálintFerenc · http://nagyhaboru.blog.hu 2017.09.22. 09:56:31

@Deak Tamas: Ha a csukaszürkére gondol, azt 1908-ban hadiruházatnak vezették be - tehát nem adták ki, hanem csak a raktárakat kezdték el feltölteni vele, a legénység továbbra is kékben járt. A csukaszürkét csak a mozgósításkor osztották ki.

A képen viszont díszruha van, ami 1918-ig rendszerben volt, tehát ilyen szempontból nem mérvadó.

Családi albumokban gyakran bukkannak fel "rejtélyes" katonaképek - lehet távoli rokon, vagy valamelyik női családtag udvarlója....

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2017.09.22. 10:03:48

@BálintFerenc: Ön említette, hogy a sapka szabálytalan, ez épp a díszruha miatt? Ahhoz ezt a két világháború közti időszakhoz hasonló sapkát kellene viselnie?

(Más : gondolom már ismeri ezt a cikket:

wangfolyo.blogspot.hu/2012/06/talalt-hadsereg.html
)

BálintFerenc · http://nagyhaboru.blog.hu 2017.09.22. 10:04:52

@Deak Tamas: Az utászjelvény így egyértelmű, közben eszembe jutott, hogy gyalogtiszti kardja csak őrmesternek lehet, szakaszvezetőnek nem :)

BálintFerenc · http://nagyhaboru.blog.hu 2017.09.22. 10:11:34

@Deak Tamas: A sapka önmagában nem szabálytalan, de a waffenrockot elvileg csak csákóval lehetne viselni.

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2017.09.22. 10:38:54

Mégegyszer nagyon szépen köszönöm az eddigieket.

Édesanyám ágáról van még két kép, nemtom tartogatnak-e bármilyen meglepetést.

Szabó József

www.deakt.hu/images/szabo1200.jpg
www.deakt.hu/images/szabot600.jpg

Takács Péter

www.deakt.hu/images/takacsp600.jpg

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2017.09.22. 20:20:01

kedves Bálint Ferenc, végre hozzájutottam a berouni kép eredetijéhez, a hátára az van írva, hogty 1904. május 10, fegyvergyakorlat. Gondolom, az esély így se nőtt arra, hogy beazonosíthassuk, ki van a képen.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Kiadványaink

Gunesch

Ó, ti fiúk

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

 

Ösztöndíj

 

Utazás

 

Kiállítás

süti beállítások módosítása