A miskolci 10-es honvéd hagyományőrző egyesület ez év decemberében ellátogatott a lengyelországi Limanovában a 100 évvel ezelőtt lezajlott csata emlékére rendezett ünnepségekre. Velük utazott Pásztor Levente is, aki képes beszámolót küldött ott szerzett élményeiről.
A miskolci 10-es honvéd hagyományőrző egyesület vasárnap hajnalban indult el Lengyelországba, hogy részt vegyen a centenáriumi megemlékezésen, hiszen a 10. gyalogezred fiai is itt harcoltak a huszárokkal együtt és szenvedtek óriási veszteségeket. A négy órás út végén a Jabloniec tetején nyújtóztunk ki, első programunk a csatajelenet megtekintése volt, ami a korábbi elképzeléseimet az „újrajátszásról” messze túlszárnyalta. A korhű ruhák lenyűgözőek voltak, a haditechnikai felszerelések beüzemelése után indulhatott a „harc”. Emellett szervezés terén is kiválóan vizsgáztak az ütközet lebonyolítói. A csata megközelítőleg egy 35-40 perces program volt, kis szünettel utána dombtetőn levő temetőben kezdődött az ünnepég.
Hadijáték Limanovában, 2014-ben
A katonazenekarok eljátszották a himnuszokat, a lengyel és magyar felszólalók a két nemzet közös múltját, a kölcsönös segítségnyújtást emelték ki. A csata legendás alakjáról, a soproni huszárok ezredeséről Muhr Ottmárról külön szó esett, hiszen unokája Muhr Albert úr a helyszínen tartózkodott. 100 éve az ellenséges állások ellen személyesen vezényelte a támadást és halt hősi halált az ezredes. A helyszínen egy emléktábla őrzi történetét, itt olvasható hogyan bátorította fiait támadásra: „Előre fiúk, előre soproni fiúk!” E szavak után már utolsó percei következtek, ezt egyik katonája elmondásából tudjuk. A lengyel-magyar rendezvény utolsó szava a közös ima amenje volt. Az imádságok elmormolása végeztével az emlékezés virágai elhelyezésén volt a sor, szerencsére sokan, sokfelől voltak jelen, lehetett olvasni Sopron, Székesfehérvár, Nagykároly, Miskolc településneveket is, a lengyel fegyveres erő tagjai minden keresztnél mécseseket helyeztek el. A temető központi emlékkövén koszorúktól takarva, az alábbi idézet olvasható:
„1914 december 11-12 ikén
ezredes urukkal
együtt halt
huszárok
drága vérének
kemény öklének
szótlan magyar hűségének
emlékére”
A ceremónia után programba iktattuk a városi múzeumban lévő kiállítás meglátogatását. Szívet melengető érzés volt látni, hogy a város utcáit a lengyel mellett magyar zászlók is díszítették. A múzeumban egy kisebb fajta, de igényes kiállítást rendeztek be a centenárium alkalmából. Korabeli képeket, tárgyakat, hadifelszereléseket tekintettünk meg, leírásokat olvastunk az ütközetről.
Tymbark településen nyugszik a december 11-i harcokban életét vesztő Szántay Jenő huszárkapitány. Szántay Jenő az 1908. évi londoni olimpián 4. helyet szerzett kardvívásban. A játékokon még a magyar sportolók hírnevét öregbítette, a világháborúban már a magyar huszárokét. A temetőt felkeresve emlékeztünk rá és társaira, akikkel együtt alussza örök álmát, távol hazájától.
Szántay Jenő sírja a tymbarki temetőben
Reménykedem benne, hogy sok hasonló volumenű, szervezettségű rendezvény lesz az elkövetkezendő időkben, amin az érdeklődők részt vehetnek. Legyen az bármelyik korhoz, eseményhez kapcsolódó, határainkon belül, vagy más országban tartandó esemény. Foglalkoznunk kell emlékeinkkel, múltunkkal, mert helyettünk ezt senki nem fogja megtenni.