Szeged a háború kezdeti napjaiban
1914. július 28-a, a Nagy Háború kirobbanása megváltoztatta Szeged békés hétköznapi életét is. A kezdetben örömünnepet ülő lakosságnak hamarosan szembesülnie kellett a mindennapokat átszövő háború jelenségével.
Az Osztrák-Magyar Monarchia utoljára 1878-ban vett részt „éles” katonai akcióban Bosznia–Hercegovina megszállásával. Magyar területről ekkor vezényeltek katonákat utoljára „háborús” vidékre. Az azóta eltelt idő elhomályosította a családi háborús emlékeket.
1914 nyarán a kitörni készülő háborúra a lakosság nagy része örömmel, lelkesedéssel, túlfűtött bizakodással készült. Így történt ez az ország valamennyi települése mellett Szegeden és környékén is. A várost tudósításaikkal a helyi sajtóorgánumok is „tüzelték”, így pl. a Szegedi Napló, Szegedi Híradó, Délmagyarország és a Szegedi Friss Újság.
A Szegedi Napló kiadójának épülete
(forrás: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, Szeged)
A négy napilap ugyanazt a hírt, természetes, gyakran négyféleképpen adta nyomtatásba. Hogy ezek között melyik volt a valóban megtörtént esemény, azt az eltelt 100 év távlatából nehéz megállapítani. A Nagy Háború kirobbanását és kezdeti időszakát a felsorolt napilapok segítségével, a legérdekesebb híreket kiválasztva mutatjuk be, megvizsgálva, hogy mi tartotta izgalomban 100 éve Szegedet.
Szeged az első világháború kezdete előtt a Monarchia déli részének szépséges, 100 ezer fő feletti lakossal bíró települése, élénk kulturális és közélettel, jelentős gyáriparával, jó földrajzi adottságaival meghatározó csomópontja az ország gazdasági vérkeringésének.
A város két fő katonai alakulata a császári és királyi 46. gyalogezred és a magyar királyi 5. honvéd gyalogezred a város mellett Csanád, Csongrád és Torontál vármegyék körzetéből gyűjtötte a hadköteles férfiakat soraiba. Az általános mozgósítást követően mindkét ezred szinte az első nap betöltötte a megkövetelt létszámát. „A város képe a mozgósítás elrendelése után a következő napon, hétfőn oly színes volt, milyennek lenni is kell az ilyen események idejében. Ládákat cipelő délvidéki parasztok, szomszéd városbeli iparosok, szegedi tanyai legények, gazdaemberek csoportjai mindenütt: egy a célja valamennyinek: lejelentkezni a negyvenhatos közös és az ötös honvédezredeknél” – írja a Szegedi Napló 1914. július 28-án.
Katona és családja
(forrás: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, Szeged)
A várost elözönlik a mozgósításra érkező férfiak és az őket kísérő családtagok. Megtelnek a szállodák, a kiadó magánszállások. A megnövekedett forgalom azonban semmilyen fennakadást nem okoz a város mindennapi életében. Segítségnyújtást, információszolgáltatást a vasútállomásokra kihelyezett „fehérszalagos” katonáktól lehet kérni. Az utcákon „kitelepült” lacikonyhák nyílnak, a vendéglőkben, kocsmákban jelentősen megnő az elfogyasztott ital mennyisége.
A lapok tudósításai szerint főként a „tanyai” magyarok lepik el a vendéglőket, sört kérnek, mert most annak van a tanyán divatja és bőrszivart szívnak szivarszívó szopókából, a harcias kedvük nagy, de kissé unják, hogy még mindig nem viszik őket a hadszíntérre. „Hát begyüttünk – mondják – pedig némely részön még a búzakörösztök is kint maradtak. Hanem ha már idebent vagyunk, ne cékléztessenek bennünket sokáig, hanem eresszenek rá az ellenségre, hogy végezzünk hamarosan…” A régi székelyek anekdotájának párja ez. Azok is azt kérték, hogy mutassák meg nekik az ellenséget, majd ki-ki levágja belőle a maga porcióját, hogy minél hamarább vége legyen a dolognak… (Szegedi Napló, 1914. július 30.)
A besorozott helyiek harcias kedve valóban nagy, de nem csak a katonáké, a lakosság minden este a honvédzenekar kíséretével „spontán” felvonulást rendez. Ennek egyik központi gyülekezőhelye a Klauzál téri Kossuth-szobor körül van. A tömeg főként az: „Éljen a hadsereg! Éljen a háború!” jelszavakat skandálja, és Kossuth-nótákat énekel. A mindennapos esti „spontán” lakossági akció valamelyik napilap székháza előtt zárult, ahol a lap rendkívüli kiadásának, híreinek a felolvasása történik. A hadiállapot érvénybe lépése a napilapokat papírkorlátozással érintette, így hogy a felfokozott érdeklődést kielégítsék olcsóbb, egylapos friss összefoglaló kiadványt is megjelentettek. A legfrissebb és pontos hírekkel a Szegedi Napló rendelkezett, amely egyedül a vidéki lapok közül saját tudósítót delegált a fővárosba, hogy első kézből kapják az információkat a Honvédelmi Minisztériumból.
Szeged, Belvárosi kávéház
E felvonuló csoport magja egy olyan fiatalokból álló társaság, akik születési évük miatt visszautasítattak a sorozási bizottság előtt. Vezetőjük Selmeczy Jenő magánhivatalnok és Rosenberg Jenő kereskedő lett. Egy önkéntes toborzóirodát is nyitottak, hol máshol, mint egy vendéglátóhelyen, a Belvárosi Kávéház teraszán. Ide várták a fiatal 16-18 év közötti férfiúkat, hogy önkéntes csapatukba jelentkezzenek. Néhány nap alatt közel 200-an lettek, céljuk pedig, hogy így összefogva, szülői engedéllyel felszerelkezve „megrohamozzák” a helyi sorozóbizottságot, hogy engedjék őket „harcolni”. Sorsukat később, ha a sajtó közli, ígérem, figyelemmel kísérjük.
Azonban nem csak a helyi lelkes fiatalok szerették volna megérezni a háború ízét. Nyolcezer török önkéntes érkezett július végén Szarajevóba, írja a Szegedi napló 1914. július 29-i száma egy onnan érkező katona beszámolójára hivatkozva, akiknek a jelentkezését azonnal elfogadták és őket azonnal felfegyverezték.
A „fő ellenség”, Szerbia nem messze esett a város határaitól, Szeged polgáraiban is szép számmal tisztelhetünk szerb lakosokat és a kereskedelmi kapcsolatok is jelentősek a környező, szerbek lakta településekkel. Miután megtörtént a szarajevói merénylet, érezhető volt a feszültség a helyi szerb lakosság körében. Számos kocsmai rendbontás, királysértés, inzultálás jelenik meg a rendőrségi hírekben. Az egyik „legvérmesebb” ezek között Gyurisán Györgyné almáskofa esete, aki a reggeli vásáron, a csirkepiacon belekötött a többi asszonyba és az elmondások alapján torkaszakadtából kiabálta, hogy „Majd paprikást darabolnak a szerbek a magyarokból!” Büntetése nem maradt el, a kijelentésen felháborodott magyar kofákat a rend őreinek kellett leszedni a földre tepert harcias asszonyságról, majd a fogdába kísérték.
Szeged, csirkepiac
Mindennapos hír, hogy mennyi szerb szökött át hozzánk, kik itt megkapva okmányaikat, egyből Debrecen felé lettek továbbküldve. I. Ferenc József király a magyar katonaszökevényeknek is megkegyelmezett, így hazatérhettek Európa más országaiból az elkóborolt ifjak, hogy újra „elutazhassanak”. Így történt ez Grünwald Sándor honvédtizedessel, aki 3 évvel ezelőtt szökött meg az ötödik ezredtől, Párizsba. Most ő is hazajött, mert hallotta, hogy a király megkegyelmezett a katonaszökevényeknek. A sorozásnál a „miért jöttél haza, fiam” kérdésre csak annyit válaszolt: „Kapitány úr, hazahívott a haza!”
A behívások száma jelentősen megtizedelte a közintézmények, hivatalok, gyárak munkáslétszámát. A hadiállapot miatt az érintett hivatalokban éjjel-nappal lázas munka folyt, míg a többi hivatalban szinte megszűnt az élet. A rendőrség, tűzoltóság elvesztette emberei nagy részét, azon fiatalok önkéntes munkáját kérték, akik még nem voltak behívási korúak. Kósza hírek röppentek fel a városban a nagyobb üzemek bezárásával kapcsolatban, pl. a gázgyárnak napokkal később hivatalosan cáfolnia kellett az üzem bezárásáról és a szénhiányról szóló híreket.
A Feministák Szegedi Egyesülete a női munkaerő mellett apellált a városi megbeszéléseken és a cégvezetők, főnökök jóakaratát kérte, hogy a férfi irodai munkaerő kiváltására az immáron családfenntartó nőket előnyben részesítsék. A városi tömegközlekedésben ebben az időben jelentek meg a női ellenőrök is, számolt be a Délmagyarország, 1914. augusztus 2-án.
A szülői felügyelet nélkül maradt fiatalokat a Fiatalkorúak Szegedi Felügyelő Hatósága veszi szárnyai alá. Elnökük közleményben tudatta, hogy cselédnek, idegennél, iparosoknál elhelyezett fiúgyerekek felügyeletét örömmel elvállalják, ugyanezt a lányoknál a hatóság nőtagjai teszik.
A családfenntartó férfiak keresetét a város vezetése segélyek, adományok gyűjtésével próbálta pótolni a rászoruló családoknál. Az első mozgósítási napok fő helyszínei a laktanyák, vasútállomások és kocsmák mellett a pénzintézetek ablakai voltak. Sokan a hadiállapot kihirdetése miatt betétjüket féltve az azonnali kivétele mellett döntöttek. A lapok kezdetben hiába próbálták nyugtatni a kedélyeket, csak egy hét elteltével nyugodtak meg a lakosok. A pénzintézetek forgalma mellett a lapok egy másik érdekes aspektusát is megvizsgálták a családi kasszák helyzetének: elméletük szerint, ha a zálogházak forgalma nem változott, azaz, nem emelkedett, a lakosságnak még van pénze élelemre a családfő távozása ellenére is. Igaz ekkor még 5 nap sem telt el…
Egyelőre azonban a szegedi piacon volt elég élelmiszer, a város vezetése szigorúan nyomon követte az árak alakulását. A termények közül folyamatosan drágult a liszt és a burgonya ára. A lap a szegediek étvágyának mérséklésében látta a megoldást: „Az emberek nagy része úgy is sokkal több élelmiszert fogyaszt, mint amennyit az egészséges és racionális táplálkozás megkíván” – írja.
A lakosság italfogyasztásában is jelentős változás állt be a vendéglátósok nyilatkozatai alapján: bor van elég, a sörfogyasztás viszont megnőtt, s kimerültek a készletek, már csak barna sör van. A kávémag is hasonló sorsra jut, keseregnek a kocsmárosok, ha még sokáig nem szállít a vonat, ugyanis hadimenetrend lépett érvénybe, s nincs teherszállítás. Ha a nagyobb sörgyárak nem szereznek be autómobilokat, illetve a vízi szállítás nem indul be, hamarosan hiánycikk lesz a sör…
Sörreklám az 1914. augusztus 2-ai a Délmagyarországból
(forrás: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, Szeged)
Egy 1914. augusztus 2-ai cikk szerint a pályaudvar környéki zsúfolásig megtelt italmérésnek három nap alatt nagyobb volt a forgalma, mint az előző két hónap alatt. 1914. július 29-én, szerdán pl. 20 hordó sör fogyott.
A sör mellett „luxuscikk” hiányba tartozhat hamarosan a tej, közlik a lapok, amely ugyan nem katonai élelem, de a szállítási nehézségek miatt hiánycikk lesz. Eddig ugyanis vasúton szállították, s kocsin nem lehetséges az állatok bevonultatása miatt, viszont ha az állatok se kapnak elég takarmányt a szállítási gondok miatt, akkor tej se lesz. Egyedül a sóhivatal adott pozitív jelentést: a só nem drágul…
Az első napok felfokozott lelkes hangulata után az élet lassan visszatért a régi megszokott medrébe. A város lakói gyorsan alkalmazkodtak az új viszonyokhoz, megszokták, pl. hogy a hidakat, kompokat katonák őrzik – legyen az algyői vasúti, vagy a két szegedi, vagy a tápéi kompjárat – az esetleges kártételek megakadályozása végett. Elfogytak a bevonulókat kísérő családtagok a város utcáiról, a gyárak, hivatalok műkődnek tovább, az adományok – segélyek gyűjtése folyamatos.
Csak egy-egy jelentősebb hír hallatán bolydult fel újra a város, ilyen volt pl. Belgrád elfoglalásának a híre vagy, hogy 1000 ágyas tábori kórház érkezik Szegedre. A lelkesítő tudósítások mellett megjelennek az első „katonalevelek”, a népdalokra írt katonadalok és az első, mai viszonylatban gyengécskének jellemezhető háborús viccek, mint pl. ez is:
Miért kettő?
Tüzérek vonulnak az utcán át s két ember ül az ágyúkocsi bakján.
– Tudod e, hogy miért ül ott a bakon két ember?
– Mert ott van a helyük.
– De miért éppen kettő s miért nem csak egy?
– Hát miért?
– Mert a kocsi úgy ráz, hogy azt egy ember nem bírja kiállani…
Móra Ferencet főként tárcái, s a gyermekeknek írt meséi, regényei miatt szeretjük. Kevésbé közismert versíró énje. A Szegedi Napló főszerkesztőjét is megihlette azonban a „lázas bevonulás hangulata” igaz ő a versében némileg reálisabban látta a világot.
Móra Ferenc költeménye a Szegedi Napló 1914. augusztus 6-ai számában jelent meg
(forrás: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, Szeged)
