Mi lett volna, ha Tisza István…

2014.06.27. 17:32 :: PollmannFerenc

(avagy: újabb szarajevói variációk)

Jónéhány esztendeje már, hogy izgalmas kirándulást tettem a virtuális történelem területére. Hogy mi az a virtuális történelem? Az, amitől a magukra valamit adó történészek többsége úgy irtózik, mint – állítólag – az ördög a tömjénfüsttől, vagy vámpír a fokhagymától, vagy ... (hirtelen nem jut eszembe több ilyen hasonlat). Röviden szólva azok a kérdések, amelyek azzal kezdődnek, hogy mi lett volna, ha… Mai virtuális történelmi kalandozásom fő kérdése, hogy mi lett volna, ha Tisza István kitart a kezdeti álláspontja mellett.

 

Az akkori kirándulás tapasztalatait Szarajevói variációk címmel a Magyar Napló közölte, minden különösebb visszhang nélkül, majd 2010-ben lehozta blogunk is: a kommentek számából kikövetkeztethetően élénk érdeklődés mellett.

Persze a virtuális történelem azért mégsem egyenlő a „mi lett volna, ha…” kérdésfeltevéssel – amint azt a Szarajevói variációk elején bővebben is kifejtettem. Aki kíváncsi rá miért, ott elolvashatja. Most csupán annyit ismételnék el belőle, hogy a skót Niall Ferguson (korunk egyik legismertebb revizionista történésze) ragadta erős kezébe és emelte fel a magasba a virtuális történelem (virtual history) imbolygó zászlajának nyelét, szilárdan tartva azt, és elméleti alapvetést kölcsönözve e kétes hírű történészi foglalatoskodásnak. Ez a „kétes hír” persze valójában nehezen magyarázható. Hiszen a történelmi alternatívák utólagos vizsgálata – ami a virtuális történelem veleje – valójában csupán abban különbözik a döntéselőkészítés során gyakorolt elemző módszer alkalmazásától, hogy az előbbi által elemezni rendelt alternatívák egyikére a Valóság már ráütötte a „megtörtént” pecsétet, míg az utóbbinál ez még várat magára. Itt is, ott is valószínűségekkel dolgozunk és logikus levezetéseket keresünk. Hogy mire jó ez az egész, ha egyszer a már megtörtént változatot nem lehet újrajátszani, mint pl. a sakkban, kijavítva az utólag feltárt hibákat? Talán arra, hogy segítsen megérteni, miért éppen az a változat valósult meg, és miért nem egy másik. Ehhez az alternatívák utólagos elemzése (ami jó esetben a korabeli döntéshozatali analízis megismétlése) sokat segíthet.

 

A Szarajevói variációkban annak idején a valóságosan megtörténttől különböző alternatíva (az angolban a counterfactual) magyarítására a más-tény fogalmat javasoltam, ami azonban nem volt igazán megfelelő. Most megpróbálkoznék egy újabbal, íme: kontrafakt. (Kicsit zavaró, hogy ugyanezen a néven – az internet tanúsága szerint – egy szlovák hip hop csapat is szerepel.) Aki persze ennél jobbat tud, szívesen fogadom.

A Variációkban azt írtam: Természetesen az efféle múltbéli esettanulmányok praktikusan a legfontosabb történelmi mérföldkőnek számító eseményekkel kapcsolatban ígérhetnek érdeklődésre számot tartható hozadékot. Az éppen befejeződött 20. század széles választékot nyújt ilyen sorsfordulókból. Közülük is kiemelkedik 1914 nyarának szenzációja, a szarajevói merénylet, amit – tudjuk jól – alig egy hónappal később az emberi civilizáció jelentős részének elpusztításával fenyegető első világháború követett. Kézenfekvő a kérdés, vajon volt-e reális esély arra, hogy az események más irányt vegyenek. Ezt követően pedig – hogy illusztráljam, miként működik a virtuális történelem – egy meglehetősen rafinált kontrafaktot kínáltam fel elemzés tárgyául: mi lett volna, ha Ferenc Ferdinánd trónörökös megússza a szarajevói merényletet – ám a felesége nem? Hogy mire mentem ezzel, bárki elolvashatja. Most, a világháború kitörésének centenáriumára úgy gondoltam, újabb kísérletet teszek, de ezúttal kézenfekvőbb kontrafaktot választok. A júliusi válság és a világháború kitörésének időszaka iránt érdeklődő spekulátorok egyik visszatérő témáját: Tisza István szerepét.

Közismert, hogy a magyar miniszterelnök július első napjaiban határozottan ellenezte a Szerbia elleni háborút, később azonban gyökeresen megváltoztatta álláspontját és a háborús megoldás támogatójává vált… Száz esztendő múltán még mindig érdeklődést vált ki szakemberekből és a történelem iránt érdeklődő olvasókból egyaránt, vajon mi késztette Tiszát „megtérésére”, „pálfordulására”, ahogy a véleményében beállott „180 fokos” fordulatot gyakran minősítik. Mi is feltehetjük a kérdést: vajon mi lett volna, ha Tisza következetesen kitart álláspontja mellett? Vajon volt-e esélye egy ilyen alternatívának? És ha igen, vajon helyén maradhatott-e volna a magyar kormányfő? Megakadályozhatta-e volna a háború (és ezzel a világháború) kitörését?

A kontrafaktunk alapesetben tehát így néz ki: Tisza István, aki 1914. júliusi 1-i memorandumában határozottan ellenezte a szerbek elleni háborút, ettől az álláspontjától a későbbiekben sem tért el és dacolva minden rá nehezedő nyomással, ragaszkodott a vétójához. Itt azonnal meg kell állnunk egy pillanatra és meg kell vizsgálnunk, vajon megfelel-e a kontrafakt a Ferguson által meghatározott legfőbb kritériumnak, azaz: reális alternatívát jelent-e, olyat, amelyet történelmileg igazolni lehet? Másképp fogalmazva: előfordulhatott-e volna, hogy Tisza nem változtatja meg a többi minisztertársáéval ellenkező álláspontját? Nos, ez a kérdés alapvető fontosságú, hiszen amennyiben irreálisnak minősítjük egy ilyen következetes ellenállás tartós vállalását, úgy a kontrafaktunk nem áll meg a lábán és nem lesz más, mint „játék a szavakkal”.

Volt-e törvényes akadálya annak, hogy a magyar miniszterelnök kitartson álláspontja mellett? Tegyük fel másképpen a kérdést: rá lehetett-e kényszeríteni törvényes úton Tiszát arra, hogy megváltoztassa a véleményét? Nos, arra aligha, illetve legfeljebb azon az áron, hogy felállítják a székéből. Ameddig viszont erre nem kerül sor, addig a magyar kormányfő kizárólag saját meggyőződésének és ítélőképességének függvénye, vajon változtat-e álláspontján, vagy makacsul kitart mellette. Így tehát Tiszának megvan a reális lehetősége arra, hogy továbbra is ellenezze a háborút, amennyiben úgy találja helyesnek, azaz egy ilyen magatartás vállalását elvben nem minősíthetjük irreálisnak. Ily módon kontrafaktunkat érvényesnek nyilváníthatjuk.

 

Mielőtt azonban tovább mennénk, a júliusi válság eseménytörténetében kevésbé járatos olvasók kedvéért vegyük sorra a legfontosabb tudnivalókat. Tehát: Tisza már június 30-án értesült arról, hogy a bécsi döntéshozók (mindenekelőtt Berchtold külügyminiszter) a szarajevói merényletet a szerbek elleni háború kiprovokálására kívánják felhasználni. Ezt ő határozottan ellenezte és álláspontját július 1-jén egy memorandumban hozta Ferenc József tudomására. Ebben kifejti, hogy 1.) Szerbia felelősségére még nincs kielégítő bizonyíték, így pedig a békebontó szerepét vennénk magunkra a világ szemében, ha háborúba kezdenénk; 2.) a Monarchia stratégiai helyzete különösen kedvezőtlen egy háború kirobbantásához: Románia mint szövetséges elveszett, és a pótlására kínálkozó Bulgária megnyerése még várat magára. Július 7-én a közös minisztertanács (tulajdonképpen a Monarchia kormánya) ülésén Tisza – minden résztvevővel szemben – még mindig kitartott amellett, hogy a szerbeket nem szabad feltétlenül megtámadni: szigorú, de nem teljesíthetetlen követeléseket kell velük szemben támasztani, hogy megmaradjon számukra a diplomáciai vereségbe menekülés lehetősége, és csak e követelések elutasítása után szabad háborúra gondolni. Kizárta annak lehetőségét, hogy s a Monarchia szerb területeket annektáljon, azt azonban nem, hogy Szerbiát többi szomszédja javára megkissebítsék. A teljesen kisebbségbe szorult Tisza másnap (július 8-án) újabb memorandumot küldött az uralkodónak, amelyben megismétli elutasító álláspontját. Még mindig kitart amellett, hogy Szerbiának meg kell hagyni a békés visszavonulás lehetőségét, és újra sürgeti Bulgária megnyerését. Időközben teljes erővel folyik Tisza „megdolgozása”: ebben főleg Berchtold jár az élen, aki hivatkozik az időközben megígért német támogatásra és az egyúttal Berlinből érkező sürgetésre, a Monarchia szövetségesi presztízsének veszélybe kerülésére, amennyiben a Szerbia elleni támadást tovább halogatják, stb. A magyar miniszterelnök ellenállása július 14-ére gyakorlatilag teljesen megszűnik: már nem ellenzi a háborút, de ragaszkodik az „először szigorú követelések majd azok várható nem teljesülése esetén mozgósítás” megoldáshoz.

Feltevésünk szerint tehát Tisza nem hagyja magát meggyőzni és kitart a háborús megoldást most (azaz akkor) rossznak minősítő álláspontja mellett. Ez a most 1914 júliusát jelenti: alkalmasabb időpontban, kedvezőbb feltételek mellett ő sincs a szerb probléma háborús megoldása ellen (ahogy nem ellenzett egy ilyen akciót 1913 októberében, amikor Észak-Albánia kiürítését követelve intézett a Monarchia ultimátumot Szerbiához.) Mivel már július elejére kiderül, hogy Tisza egyedül maradt véleményével, a háborúpárti döntéshozók mindent elkövetnek azért, hogy az ellenállását letörjék. Mi van, ha nem teszik? A közös minisztertanács – amely eredetileg csupán a három közös miniszter együttes tanácskozását jelentette – bár erre törvényi előírás nem kötelezte, mindig törekedett az egyhangú döntéshozatalra. Tisza ellenkezése egyúttal az általa képviselt Magyarország ellenkezését is jelentette. Márpedig háborút kezdeni úgy, hogy azt a birodalom egyik alkotórésze: Magyarország nem támogatja, nonszensz. Ebből az következne, hogy amennyiben Tisza kitart a vétója mellett, úgy nincs szerb háború. Csakhogy ebben az esetben aligha maradhatna a posztján: tulajdonképpen mindegy, hogy ő csinál-e „kabinetkérdést” álláspontja elfogadtatásából és lemond, vagy az uralkodó vonja meg tőle a bizalmat. A végeredmény ugyanaz. Tisza feltehetőleg (és minden valószínűség szerint) hivatalban lévő miniszterelnökként nem tarthatott volna ki háborúellenes álláspontja mellett. Az volt az egyetlen technikailag kivitelezhető megoldás a közös minisztertanácson belüli konszenzus megteremtésére, hogy az ellenkezőt eltávolítják.

 

A háborút továbbra is ellenző Tisza távozása és egy háborúpárti új kormányfő kinevezése esetén a háború kitörésének esélyei változatlanok maradtak volna. Azaz: makacs ellenkezésével a magyar miniszterelnök aligha akadályozta volna meg, hogy a dualista birodalom háborúval próbálja meg lerendezni Szerbiával fennálló konfliktusát.

Valójában azonban – mint tudjuk – Tisza nem sokáig ellenezte a háborút. Ifj. Bertényi Iván átfogó és alapos tanulmánya (Tisza István és az I. világháború, megtalálható itt: Mítoszok, legendák, tévhitek a 20. századi magyar történelemről. Szerk. Romsics Ignác. Osiris, Budapest, 2005.) szinte minden fontos információt egybegyűjt annak tisztázására, mi késztette a magyar kormányfőt álláspontja feladására. A választ, amit a tanulmány végén a feltett kérdésre ad, nem árulom el. Inkább felhívom az Olvasó figyelmét az Országos Levéltár egykori kiváló levéltárosának, Komjáthy Miklósnak a megállapítására (ő adta ki 1966-ban az 1914-18 közötti közös minisztertanácsi ülések jegyzőkönyveit), aki felfigyelt rá: Tisza aligha egy csapásra (180 fokkal) változtatott álláspontján, azaz nem lehet „megtérésről” („pálfordulásról”) beszélni vele kapcsolatban. Szerinte a július 7-i közös minisztertanácsi jegyzőkönyvből kiolvasható, hogy Tisza háborúellenes pozíciója már az ülés végére is sokat gyengült. Gyakorlatilag folyamatos visszavonulásra kényszerült, ami azután logikusan vezetett az ismert végeredményhez.

16 komment

Címkék: virtuális történelem tisza istván

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr746434259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ligeti Dávid 2014.06.27. 22:18:05

Kiváló cikk! A "tömjént" pedig dialektikus materializmusnak nevezik, tubifer Karl Marx.

PollmannFerenc 2014.06.29. 11:46:47

Köszönöm a dícséretet... De a dialmatra vonatkozó utalást meg a Marxot bevallom nem igazán értem...

Ligeti Dávid 2014.07.03. 00:17:09

Arra gondoltam, hogy a dimat egyik alaptétele volt, hogy a történelmi események alapvetően determináltak, vagyis, hogy a kontrafaktok állítása, azért helytelen, mert az adott helyzetben csakis egyetlen út vezet tovább, az, ami végül meg is történik. Tehát a múltra vonatkozó döntési alternatívák értelmezése is lehetetlen.
Persze, lehet, hogy rosszul gondolom, gyenge vagyok történelemfilozófiából.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2014.07.06. 09:44:22

Elvi kérdésekben nem egyedi "mi lett volna, ha" elemzéseket csinálunk. Mindig a helyes mellett kell kitartani! Tisza pedig egy elvtelen alávaló ember volt. A cikk szerint még inkább, mert eredetileg sem elvből ellenezte a háborút, hanem csak pillanatnyilag.

Minden ilyen "elemzés" mentegeti az alávalót.

Moticska Tihamér 2014.07.06. 11:17:27

@Brendel Mátyás:

Nem vagyok a mindentudás birtokában, sőt…

Tegyünk egy kísérletet és próbáljuk meg beilleszteni magunkat az akkori idők hangulatába. Ez csak feltételezés volt, mert úgysem fog sikerülni.

Szerintem Tisza háborúpárti volt, de reálpolitikus is. Ő is tudta, hogy Szerbiával a konfliktus elkerülhetetlen, csak azt is látta, hogy nem akkor, nem ott és nem azért. Tiszát magas körök rábírták álláspontja megváltoztatására. Hogy mi módon és milyen indokokkal, azt ne firtassuk… Félreértés ne essék, a háborúba lépés reá eső felelőssége az Ő vállát is joggal nyomja.

Az utókornak mindig óvatosan kell közelíteni a múlt eseményeihez az akkor meghozott sorsfordító döntésekhez, mert mi már tudjuk elődeink döntéseinek végkimenetelét, amit Ők max. csak sejthettek.

PollmannFerenc 2014.07.06. 13:23:04

@Moticska Tihamér: Tisza "háborúpártisága" hullámzó volt. 1913 októberében határozottan a háborús megoldás mellett volt. Úgy érezte, a jog is a Monarchia mellett áll, hiszen a szerbek az 1913 júniusi londoni béke döntéseit szabotálták. Később utánagondolt annak, mit is kockáztatott volna a Monarchia egy 1913 októberi Szerbia és minden valószínűség szerint Oroszország elleni háborúval. Ne feldjük, hogy akkor úgy döntöttek Bécsben a szerbeknek küldött ultimátumról, hogy előtte nem kérték ki a németek vélemyénsét. Mi lett volna, ha Berlinből nem jóváhagyó vélemény jött volna?
Szóval 1914 tavaszán Tisza inkább arra hajlott, hogy jobb ezzel a háborús megoldással nem próbálkozni, hátha van békés megoldás is. Ő akkor határozottan úgy gondolta, hogy van. Jószóval, pénzzel, zsarolással, bármivel, de lehetséges a szerbeket átterelni a saját táborba. És akkor nem kell háború. Ebben akkor ő komolyan hitt és az akkori békülékenyebb szerb külpolitika (a súlyos szerb belpolitikai válság nyilvánvaló következénye) mintha még támogatni is látszott volna benne.
És ebben a pillanatban jött a szarajevói merénylet.
Tisza pontosan látta, hogy a többiek (az uralkodó akkor még nem!) biztos ki fogják használni a gyilkosságot arra, hogy háborút provokáljanak Szerbiával. De erre kezdetben fütyült. Mint öntudatos és büszke politikus, fikarcnyit sem érdekelte, hogy a többiek többen vannak... Sőt. Az meg kiváltképp dühítette, hogy azzal jöttek neki: mit gondolnak majd a németek.
De később - ahogy írtam - fokozatosan hátrálni kezdett és lassanként feladta minden ellenállását.
Ezzel valószínűleg a legrosszabb forgatókönyvet választotta: akár makacsul és rendíthetetlenül kitart, akár egyből átáll, jobban járt volna a Monarchia. És vele az egész világ.

Moticska Tihamér 2014.07.06. 16:27:01

Tisztelt Professzor úr!
Tiszának vajon volt-e akkora súlya, amit utolsó sorában említett (a világgal kapcsolatban)? Az akkor már háborús készülődésbe ment folyamat vajon nem söpörte-e volna útszélre (vele együtt) a háborúellenes áramlatokat? Szerintem a sodrást, na meg a ludak és a disznók arányát Ő is reálisan felmérte és nem tehetett mást, mint mögé állni a megállíthatatlannak. Gondolom, próbált minél kisebb presztízs veszteséggel kijönni a dologból (mert ez egy politikusnál nem elhanyagolandó). Úgy gondolom, hogy csak pozíciójának megfelelő felelősség terheli, vagyis nem róható a nyakába az összes egész, még ha Károlyiék és a többiek (később) ezt is gondolták.

Az már csak magánvéleményem, hogy tisztelem Tiszát azért (ha már így alakult), hogy miniszterelnökként rendesen ”odatette magát”, és minden energiáját és befolyását latba vetette a ”szent ügy” érdekében. Még akkor is, ha ezzel nem tudta számottevően enyhíteni a ”szenvedéseinket”. Na, meg találunk-e még egy magyar miniszterelnököt, aki lemondása után a frontra megy ezredparancsnoknak? Én vele kapcsolatban ezeket az ”erényeket” is számon tartom. Azt, hogy Károlyit kardlappal jól elverte a párbajban, azt meg különös képen. :))

PollmannFerenc 2014.07.06. 19:36:46

Kedves Tihamér, kérem ne szólítson professzornak, mivel az engem nem illet meg. Tisza kétség kívül komoly tekintéllyel bírt a Monarchia akkori legfőbb politikusai között, habár azt hiszem, hogy ez a tekintély éppen a világháború alatt érte el a csúcspontját, és bizonyos fokig ezt a kimagasló tekitélyt vetítjük vissza, amikor az ő 1914 nyári tekintélyéről beszélünk. (Az is valószínű, hogy ezt a megnövekedett tekintályt éppen a világháborúban tanúsított állhatatosságának is köszönhette.)De valahogy nem tudom róla elképzelni, hogy a "szél ellen nem lehet pipálni" formula alapján állt volna be ő is a háború támogatói közé. Inkább úgy gondolom, hogy tényleg a kisebbik rosszat választotta azzal. hogy elfogadta a szerbek elleni háborút, mert azt gondolta, hogy az egyébként elkerülhetetlen márkőzést az oroszokkal így talán kedvezőbb feltételek között vívhatjuk meg. De ha ezt gondolta, akkor meg kár volt korábban is ellenkeznie.
Hogy makacskodása és vélhető lemondatása esetére találtak-e volna helyette másik kormányfőt,azt a posztban már felvetettem.

Moticska Tihamér 2014.07.06. 20:45:41

@PollmannFerenc:

Elnézést kérek a helytelen megszólításért, de az én perspektívámból nézve egy ilyen ”botlás” megbocsátható. Akaratomon kívül jóindulatúan mintegy megelőlegeztem Önnek azt a tudományos fokozatot, ami (nagyon bízom benne, hogy) előbb-utóbb egyszer csak majd bekövetkezik.

Még nincs vége, a dialógust folytatni kívánom, alkalmas időben visszatérünk rá…
Még egyszer elnézését kérem!

PollmannFerenc 2014.07.07. 20:54:33

@Moticska Tihamér: Elnézést kérni persze fölösleges, de hát tudja, kedves Tihamér, a professzori titulus az egyetemi tanároknak van fenntartva... Az meg én nem vagyok, hát ezért...

Rakovszky · http://rakovszky.blog.hu 2014.07.14. 18:20:37

Egy másik HA: Szapáry Gyula nagyapámat akarta hadügyminiszterként a kormányában. Ezt Ferenc-József nem fogadta el, mert nagyapám nem volt hivatásos katona, de lehet, hogy ez csak egy elfogadható megokolás volt, ugyanis nagyapám ellenezte a közös hadsereget és szerinte a magyar katonák helye a honvédségben lett volna.
Itt jön a HA: ha mégis nagyapám lehtett volna a hadügyminiszter és HA keresztül viszi a magyar katonák kiválását a közös hadseregből, akkor Tiszának erősebb kártyái lettek volna: Ausztria csak az Adrián (Bosznián) keresztül tudta volna megtámadni Szerbiát, ami stratégiailag elfogadhatatlan lett volna.
Ha Magyarország kimaradt volna a Szerbia-ellenes támadásból, akkor az elmaradt volna.

PollmannFerenc 2014.07.14. 19:47:29

@Rakovszky: Hát igen, de a kontrafaktok vizsgálatánál bekövetkezésük valószínűségét is vizsgálnunk kell. Önmagában az, hogy valami fizikailag megtörténhetett volna, nem jelenti azt, hogy a kortársak számára alternatívaként létezett is. Egy Rakovszky Istvánt Ferenc József soha sem nevezett volna ki honvédelmi miniszterré. Egyébként pedig még miniszterként sem "fért volna hozzá" a közös hadsereg magyar katonáihoz. Szóval ezzel a feltevéssel, mint kontrafakttal nem tudunk mit kezdeni.

Pavol Rusnák 2014.08.10. 21:38:39

Mi lett volna HA: már július elején el lettek volna küldve a követelések Szerbiának és még a Tisza háborúspártivá vállasa előtt meg jött volna a válasz?
Milyen hatással lenne ez Tiszára és ez vajon erősítené, vagy gyengítené az érvelési pozícióját? Hiszen a szerb válasz igazából felért egy diplomáciai győzelemmel.

PollmannFerenc 2014.08.12. 09:13:02

@Pavol Rusnák: Hogy lehettek volna elküldve a követelések "még Tisza háborúspártivá válása előtt"? Csak egyféleképpen: ha Tisza kollégái a közös minisztertanácsban szintén osztják az ő háborút ellenző álláspontját. Egy ilyen kontrafaktnak a valószínűségét viszont nagyon alacsonyra kell becsülnünk...

itoérambolafoci 2020.08.15. 12:26:36

Háromszorosan is téves okfejtés.

Egyrészt nem veszi figyelembe, hogy Tisza a Szerbia elleni háború legelkötelezettebb híve és szorgalmazója volt a Monarchiában. Tehát kizárólag csak Tisza halála tudta volna meggátolni azt, hogy Tisza támogassa a háborút.

Másrészt elhallgatja, hogy Tisza a jobboldal vezető politika, megkerülhetetlen személyisége volt. Ha tehát Tisza nem támogatta volna a háborút, akkor nem lett volna olyan politikus, aki a helyére lépve vállalni merte volna a háború kirobbantásáért a felelősséget.

Harmadrészt pedig a korabeli dokumentumokból kiderül, hogy a jobb alkalomra váró Tiszát végül az győzte meg a háború szükségességéről, hogy a katonai erőviszonyok az idő múlásával egyre inkább Szerbia és az Antant javára változtak volna, ezért 1914 nyara reálisan a legutolsó olyan időpont volt, amikor még a Monarchia vezetése el tudta hitetni magával, hogy az elsöprő túlerőben levő Antanttal haderejének mozgósítása előtt végre tudja hajtani Szerbia lerohanását.

Tehát bármiféle késedelem a háború megindításában azt jelentette volna, hogy már nincs értelme megindítani a háborút.

Vagyis Pollmann Ferenc téved: valójában minden külső tényező a háború indítása ellen szólt, és kizárólag csak csak Tisza gyors döntése tudta a Monarchiát beleugrasztani a kezdettől fogva biztos bukás ígérő Szerbia elleni háborúba.

Vagyis Pollmann álláspontjával ellentétben a háború kitörésében a háborút következetesen támogató Tiszának meghatározó szerepe és személyes felelőssége volt.

PollmannFerenc 2020.08.15. 17:36:35

„Egyrészt nem veszi figyelembe, hogy Tisza a Szerbia elleni háború legelkötelezettebb híve és szorgalmazója volt a Monarchiában.” Az egyik kommentre adott válaszomban utaltam rá, hogy Tisza 1914 tavaszán azon dolgozott, hogyan lehetne Szerbiát békés eszközökkel eltávolítani Oroszországtól és a Hármasszövetség befolyása alá vonni. Ugyanis látott erre lehetőséget, vagyis egyáltalán nem mondhatjuk, hogy Tisza mindig „a Szerbia elleni háború legkövetkezetesebb híve” lett volna. És nem volt a háborús megoldás híve 1914. július elején sem, amint azt írásba is adta július 1-jén ill. 8-án… Szóval: miben is áll az én „téves okfejtésem”?
„Másrészt elhallgatja, hogy Tisza a jobboldal vezető politika megkerülhetetlen személyisége volt. Ha tehát Tisza nem támogatta volna a háborút, akkor nem lett volna olyan politikus, aki a helyére lépve vállalni merte volna a háború kirobbantásáért a felelősséget.” Ne feledjük, hogy kontrafakttal van dolgunk, márpedig ilyen esetben a történész sem tehet mást, mint hogy valószínűségeket mérlegel. Természetesen nem tudhatjuk 100%-os biztonsággal, hogy amennyiben Tisza nem változtat álláspontján, akkor makacssága arra kényszeríti-e az uralkodót és a közös minisztertanács többi tagját, hogy nagyot sóhajtsanak, és fájó szívvel elálljanak az olyannyira kecsegtető háború tervétől, vagy – sajnálkozva megköszönjék eddigi munkáját, és egy engedelmesebb kormányfőt ültessenek a helyére… Ön azt állítja – és ez szíve joga! –, hogy ilyen embert nem találtak volna. Én meg azt, hogy valószínűleg találnak, ha akarnak… Hol van itt a „téves okfejtés”?
„Harmadrészt pedig a korabeli dokumentumokból kiderül, hogy a jobb alkalomra váró Tiszát végül az győzte meg a háború szükségességéről, hogy a katonai erőviszonyok az idő múlásával egyre inkább Szerbia és az Antant javára változtak volna, stb.” Nos, a korabeli dokumentumokból ez biztosan nem derül ki… Egyáltalán: a korabeli dokumentumokból egyáltalán nem derül ki, hogy Tisza végül miért fogadta el a Szerbia elleni háború megindításának gondolatát 1914 július közepén. Léteznek feltevések és léteznek történészek, akik egyik vagy másikat (esetleg egyszerre többet) tartanak döntőnek. Ám mivel maga Tisza nem árulta el a megoldást, mindenki csupán feltevésekre van utalva.
„Vagyis Pollmann Ferenc téved: valójában minden külső tényező a háború indítása ellen szólt, és kizárólag csak csak Tisza gyors döntése tudta a Monarchiát beleugrasztani a kezdettől fogva biztos bukás ígérő Szerbia elleni háborúba.” Ezt a gondolatmenetet nem értem: azt, hogy „minden külső tényező a háború megindítása ellen szólt” éppen Tisza hangoztatta július elején, ám – mint tudjuk – éppen ő volt az, aki ennek ellenére elfogadta, hogy mégis háborúzni kell Szerbiával, viszont kezdeti habozása miatt egyáltalán nem nevezhető a döntése „gyorsnak”, akkor: miben tévedek én?
Végezetül pedig:
„Vagyis Pollmann álláspontjával ellentétben a háború kitörésében a háborút következetesen támogató Tiszának meghatározó szerepe és személyes felelőssége volt.” Mikor kérdőjeleztem én meg Tisza felelősségét a háború kirobbantásában? Amíg posztján volt, természetesen minden döntése az ő felelőssége volt. De ez a poszt nem volt kizárólag az ő személyéhez kötve: ha a Birodalom érdeke mást kívánt, akkor Tisza vagy elfogadta ezt, vagy felállt…Mint tudjuk, ő az előbbit választotta.
Szóval én még várnék azzal a mea culpával…

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása