A „rosseb” bakák laktanyája

2014.05.08. 09:13 :: Nagy Háború szerkesztőség

A kaposvári Baross kaszárnya és csapatkórház építésének története

Kaposváron a 19. század második felétől állandósult a katonaság jelenléte. Az itt tartózkodó alakulatok számára több laktanyát is felépítettek, többek között a Baross kaszárnyát, amely akkoriban még a Pálya utcában helyezkedett el. Az épületegyüttes majdnem 80 éven át volt otthona előbb a közös hadsereg, később pedig a honvédség katonáinak. Jelen írás az építtetés folyamatát kívánja nagyvonalakban bemutatni, amelynek során Somogy Vármegye az 1879. évi beszállásolási törvényt alapul véve egy nagykanizsai vállalkozó céget bízott meg azzal a céllal, hogy a cs. és kir. 44. gyalogezred zászlóaljának és tartalékparancsnokságának kaszárnyát építsen.

 
A katonai jelenlét kezdete

Kaposvár város és az Albrecht főherceg 44. gyalogezred története már az 1850-es évek végétől összekapcsolódott. Elsősorban az újoncozás és a katonai igazgatás révén alakult ki ez a viszony, amelynek kezdődátuma 1859 decembere volt: ekkor a császár 80 új ezred felállítását rendelte el. A 44-esek kiegészítő kerülete ettől kezdve Kaposvár lett, amelynek hol a III., hol a IV. (illetve mindkét) zászlóalja valóban ott állomásozott. Ettől függetlenül a településen már 1852-ben is voltak katonák, méghozzá a császári és királyi csendőrség 6. ezredének néhány tagja, a Főherceg Károly 52. gyalogezred egy hadnagya, 8 közlegénye, illetve a József Ferenc 6. dzsidás ezred 5. századának fele. Az elhelyezés a lakosság házaiban zajlott, azonban a város képviselőtestülete már ekkor foglalkozott egy kaszárnya építésének kérdésével. A későbbi közös hadsereg számára készült laktanya több mint 30 évvel később valósul majd meg.

Az 1859-es hadseregreform – melynek következményeképpen a 44. gyalogezredet átszervezik – a Habsburgok itáliai területvesztésének hatására jön létre. A III. zászlóalj és a tartalékparancsnokság Kaposvárra érkezése egy korabeli beszámoló szerint jelentős esemény a város történetében. Bergel József könyvében a következőket olvashatjuk: ,,A jövedelmek igen jelentékenyen emelkedtek s így természetesen a jólét is növekedett az által, hogy ez évben az Albrecht Fhcg nevét viselő 44-ik sz. gyalogezred tartalékparancsnoksága ide helyeztetett át. 1848 előtt egy megyeszékhelyen – kivéve a nagyobb városokat – sem volt ilyen parancsnokság, hanem mindenütt csak néhány emberből álló sorozó parancsnokság /Werbscommando/.” Ez az esemény azonban a kialakuló laktanyaügy legfontosabb kérdését veti majd fel, vagyis hogy hol helyezzék el a katonaságot.

A laktanyaügy

A katonák elszállásolására rengeteg félmegoldás születik, ahogy azt Bergel József doktor írásában is olvashatjuk: „1860-ban azonban ide tétetett át a fennebb említett parancsnokság. A legénység eleinte a lakosságnak – kevésbé talán a női nemnek – legnagyobb kényelmetlenségére, az egyes házakban helyeztetett el. Később 1863-ban a használatlan Donner-féle sörház alakíttatott át a laktanyának egy nemévé és a városnak adatott ki bérbe, ugy, hogy a háztulajdonosok legnagyobb része csekély kárpótlás mellett megkíméltetett a beszállásolástól.” Tehát az Albrecht főherceg gyalogezred katonáinak eleinte rossz a viszonya a kaposváriakkal. A városvezetés egyik legfőbb feladata lesz majd, hogy egy kaszárnyát építtessen számukra. Bereczk Sándor (Kaposvár későbbi főépítésze) röviden így foglalja össze a fennálló helyzetet: „…Kezdetben kaszárnya sehol sem volt. Egész éven át az egyes házaknál szállásolták el a katonákat.” Majd egy általa idézett jegyzőkönyvből az is megtudható, hogy a lakosságra rendkívül sok terhet rótt a beszállásolás, mivel naponta egy krajcár hálópénzért voltak kénytelenek szállást, ágyruhát adni, sőt a húst a katonáknak saját maguknak kellett megfőzniük, míg a lovaknak napi egy krajcárért engedték át az istállót. A 44. gyalogezred ekkor már, ahogy azt az ezredkrónikában is írják „csak Somogy megyei fiúkból állott”. Bereczk Sándor könyvéből tudni, hogy először 1863-ban a Donner féle sörházakba, majd 1864-től egy bizonyos Esch alezredes révén a Rákóczi tér sarkán a Freystädler Antal által épített ideiglenes laktanyába kerül a IV. zászlóalj legénysége. Igaz 1860-ban a III. zászlóalj egységeit küldik Kaposvárra, viszont később az egész ezredet Károlyvárosba helyezik majd át. A IV. zászlóaljat időközben a somogyi regrutákból kellett kiállítani. A 20. század első évtizedére azonban már a 44. gyalogezred válik Kaposvár házi ezredévé, és elnyeri a „rosseb” jelzőt, amelyet állítólag Bauer Gyulától kapnak. Bauert 1914-ben helyezik a 44. gyalogezredhez, amelynek 1915-ben a parancsnokává nevezik ki. Számos sportversenyen aratott győzelmei és katonai kitüntetései mellett az alakulat leghíresebb tábornokaként válik közismertté. Maga a rosseb szó a „rossz seb” összetett szóból ered és minden szótár a szifilisszel, illetve a vérbajjal azonosítja. Somogy megyében gyakran használták káromkodásként, a „Rosseb egye meg…” kifejezést, ami ráragadt a Kaposváron állomásozó 44-esekre is.

Bauer Gyula (1862–1942) ezredparancsnok Bauer Gyula (1862–1942) ezredparancsnok
(forrás: giborim.hu)

Röviden összefoglalva, a 44-eseknek előbb a III. majd az azt váltó IV. zászlóalját a lakosság házaiban helyezik el (ahogy az előttük Kaposváron már jelenlévő egységeket), majd a Donner féle sörházakban és a Freystädler által épített szálláson. Ezek az ideiglenes szálláshelyek azonban nem oldják meg véglegesen a problémát.

Tárgyalások és előkészítések

Kaposvár rendezett tanácsú várossá nyilvánításának évében (1873) a város vezetősége már tesz lépéseket az ügyben, amikor is kiválasztják az építési telket. A városi tanács döntése alapján az akkori Pálya utcában lévő egykori faiskola területét találják alkalmasnak a kaszárnya felépítésére. Később 1879-ben egy a polgármesternek szóló alispáni levélben szó esik a telek további bővítéséről. Felmerül a kérdés, hogy miért kellett ennyi időt várni minderre? Erre a kérdésre többféle válasz adható. Egyrészről a megye pénzhiánnyal küszködik és az építkezést finanszírozó kölcsönfelvételnek a lehető legtakarékosabb formáját választja. Másrészről 1876-ban a Kaposvárott állomásozó honvédalakulatok számára a Honvéd utcában Deckert Krisztián építész (akinek az 1872-ben felállított obeliszk is köszönhető) tervei alapján egy állandó laktanya létesül. A honvédeket nagyobb népszerűség övezi, mivel ők kizárólagosan magyar katonákból állnak és az önálló magyar haderőt képviselik. Így ők előbb jutnak kaszárnyához, mint a közös hadseregbeli társaik, akik kezdetben nem annyira közkedveltek a városi lakosság körében. Végül még elmondható, hogy 1879-ben hozzák meg a beszállásolásról szóló XXXVI. törvénycikket, így kötelező és kedvező alkalom nyílik ennek a gyakorlatban való alkalmazására.

A honvéd laktanya korabeli képeslapon A honvéd laktanya korabeli képeslapon

Az alispáni dokumentumok alapján feltérképezhetjük egy korabeli kaszárnya felépíttetésének folyamatát. Az ügy főszereplői közé sorolhatók Csépán Antal alispán, Scholz Erik és Scholz Gyula királyi főmérnökök, illetve a vállalkozó cég megbízottja, Geiszl Mór. A felsorolt személyek, illetve a Honvédelmi Minisztérium és a cs. és kir. 4. hadtestparancsnokság között zajló hivatalos levelezésekből sok minden kiderül. Például ezekből tudhatjuk meg, hogy az akkori honvédelmi miniszter, Szende Béla már 1879 nyarán feliratban tájékoztatja Somogy Vármegyét a hamarosan hatályba lépő beszállásolási törvényről. A leiratban továbbá felhívja a figyelmüket arra, hogy a törvénynek megfelelően hozzanak létre egy építési vegyes bizottságot, amely polgári és katonai személyekből kell hogy álljon a paritás elvének megfelelően. Ezt követően a telket kell kiválasztani és megszerezni, ahol majd az épületeket felemelik, majd egy vállalkozót/céget kell megbízni magával az építtetéssel és a költségekről is gondoskodni kell. Mindeközben a honvédelmi miniszterrel, a közös hadügyminiszterrel, a polgármesterrel és még a belügyminiszterrel szintén folyamatosan egyeztetni szükséges a felmerülő problémák kapcsán.

Jelen esetben már 1880. május 3-án megalakul egy vegyes bizottság, amelynek döntéseit és határozatait a későbbi törvényhatósági bizottsági üléseken (megyegyűlés) szintén elő kell adni. Előbbi vezetője Csépán Antal, aki rendkívül aktívan vállal szerepet az egész ügyben. Intézkedik például a már 1873-ban megvásárolt és addig bérbe adott faiskola területéről, amit sikerül kibővíttetnie az Esterházy uradalomhoz tartozó telkekkel. Igaz ezeket hosszas huzavona után tudja biztosítani. Az építési tervezet 1880 nyarára készül el, majd jóváhagyja a honvédelmi miniszter, de persze később (az építés végéig) többször módosítják. Csépán kötelességei és érdemei közé sorolható még, hogy az építési pályázat meghirdetéséről, a vállalkozókról (a Geiszl Mór képviselte Hirschl és Bachrach nagykanizsai cég) és végül a kölcsönfelvétel körülményeiről is (a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület ad 500 000 forintot a megyének, amit 8 részletben kell majd visszafizetnie) gondoskodik.

Az építkezés

Maga az építkezés 1885 májusában (a helyi sajtó sürgetése mellett) indul meg, a Pálya és Rózsa utcákban, amelyek mellett egy új utcát (Laktanya utca) nyitnak. A kaposvári vállalkozókat és szakembereket is sikerül bevonni a munkába, amely egészen 1887 nyaráig fog tartani. Mindez alatt kisebb-nagyobb problémák természetesen felmerülnek, többek között az olasz munkások behívása, az épülettér bővítésének gondolata, a legénységi szállások megkésett átadása és több hasonló momentum.

Ezek közül a legnagyobb sajtóvisszhangot az Itáliából érkezett vendégmunkások (10 habarcskeverő és 21 kőműves) váltják ki, akik a Kaposvár és a Somogy című hetilapok értesülései szerint fertőzött tartományokból származnak. A városvezetés a botrány elkerülése végett szinte rögtön karanténba zárja őket, ellenben az alapos vizsgálatokat követően a városi orvostól (Dr. Turányi Lajostól) megtudhatjuk, hogy a „…közegészségügyi tekintetből 4-5 napra itt internált olasz munkások…mindnyájan egészségeseknek találtattak.” A gyanú tehát alaptalannak bizonyul, ellenben az újságok még sokáig cikkeznek róla. Hasonlóan vitákra ad okot a III. altiszti és a VI. számú legénységi szállás átadásának elmulasztása. Ennek oka, hogy a vegyes bizottság vizsgálata szerint még több kiegészítő munka (szellőztetés, árnyékszékek, takaréktűzhelyek) van hátra és ezért van szükség a halasztásra. Ez mutatja a katonai és a polgári oldal gyakori szembenállását, mivel míg a vegyes bizottság polgári tagjai megpróbálják figyelembe venni a helyi sajátosságokat, addig a katonai résztvevők szigorúan a szabályoknak megfelelően akarnak eljárni. Jó példa erre a kaszárnyában elhelyezni kívánt kályhák esete. A kaposvári vezetőség tisztában van azzal, hogy a fa olcsóbb a városban, mint a szén, ellenben a katonák a modern, szénnel történő fűtést szorgalmazzák. Az ilyen nézetkülönbségek alkalmával a hosszas vitákat követően általában győz a józanész és a helyi viszonyokhoz történő alkalmazkodás, mint ahogy ezen esetben is.

Mindeközben a nagykanizsai cég a mai főtéren látható római katolikus templom építéséhez is hozzálát, így egyszerre tudja a két munkaterülethez szállítani a kaposvári téglagyár által készített téglákat, illetve a vasúton hozott építési anyagokat. Sok munkás részt vesz a kaszárnyaépítkezésen, ami balesetmentesen zajlik. Az építési felügyelő Scholz Gyula számos levelet küld Csépánnak, amelyben minden apró részletre kitér az építkezés kapcsán. Csépán aztán továbbítja azokat a honvédelmi miniszterhez, kiegészítve az általa vagy Scholz által javasolt megoldásokkal. Ezt kővetően a honvédelmi miniszter leiratban elküldi a véleményét, közben egyeztetés történik a kaposvári katonai állomásparancsnoksággal és a 44. gyalogezreddel, majd végül az építési vegyes bizottság tárgyalja meg az ügyeket. A folyamat maga ennél sokkalta rövidebb is lehet, mert minden apró-cseprő dolgot nem jelentenek a katonai hatóságoknak. Így ahogy már azt fentebb említettem Csépán munkája a legjelentősebb. Ő hozzá fut be minden problémás eset és ő az, aki közvetít. Az alispáni iratok tehát nélkülözhetetlenek a korszakban zajló kaszárnyaépítkezések feltárásának kapcsán.

Az elsőként elkészített terveket (1880 májusa) egy katonai bizottság, majd a vállalkozókat képviselő Geiszl Mór vizsgálja felül, őt követően pedig a honvédelmi miniszter. Így az épületek elhelyezését többször módosítják. A végleges verzió az alábbi ábrán látható.

A Baross laktanya és csapatkórház tervrajza 1885-ben A Baross laktanya és csapatkórház tervrajza 1885-ben
(Forrás: MNL Somogy Megyei Levéltára)

Természetesen felmerül a kérdés, hogy miért szükséges egy kaszárnya mellé rögtön egy csapatkórházat is építeni. A választ a beszállásolási törvény segítségével adhatjuk meg, mely szerint alapvetően két fajtája van a beteg katonák elhelyezésére szolgáló épületeknek: a betegápoló-házak és a csapatkórházak. Utóbbi az 500 főnél nagyobb legénységi létszámmal rendelkező alakulat esetén építendő fel. A Kaposváron a 44. gyalogezred odahelyezett zászlóaljainak létszáma ezt bőven meghaladja. Az alispáni iratokból tudhatjuk, hogy a csapatkórház a kaszárnyával együtt lesz átadva és összesen 40 ember számára készül el.

A csapatkórház homlokzata 1887-ben A csapatkórház homlokzata 1887-ben
(Forrás: HM HIM)

A várostervezés szempontjából az épületegyüttes révén egy új forgalmi központot akarnak létrehozni Kaposvár keleti részében, ez azonban nem sikerül. Az tény, hogy a Pálya és Rózsa utcákban (ma a Baross és Gróf Apponyi Albert nevet viselik) folyó munkálatok révén esztétikailag minőségi városnegyedet hoznak létre (például fákat is ültetnek oda), a közlekedés szempontjából pedig a laktanya felőli útszakasz forgalma válik jelentőssé. Másrészről viszont a korabeli sajtó felhívja a figyelmet arra, hogy a legtöbb kereskedő, illetve iparos nem ott lakik, illetve ez a legkevésbé népes terület. Ráadásul a kaszárnya eldugott helyre épült, így kiesik a városból és egyedül a vasút nyújt némi panorámát neki. Viszont azt szintén elismerik, hogy főként a csapatkórházzal szemben rengeteg magánépítkezés zajlik, amelyekben kellő helyet kaphatnak a katonatisztek.

A Baross kaszárnya A Baross kaszárnya
(Forrás: MNL Somogy Megyei Levéltára)

Végigtekintve a fentebb leírtakon a Baross kaszárnyáról és csapatkórházról eléggé vegyes kép kapható. Az elsődleges célokat a katonaság és a városvezetés eléri velük (a 44. gyalogezred zászlóaljainak és tartalékparancsnokságának elhelyezését, a civil lakossággal való viszony javítását), viszont a másodlagos szempontok (új gazdasági-és kereskedelmi központ) nem érvényesülnek teljesen. Még úgy sem, hogy a hadseregnek számos beszállítója és üzleti partnere lesz az I. világháborúig bezáróan. Többek között az Erzsébet szállóban vendégeskedtek a frontra induló katonák vagy Rózsa János vegytisztító gyárában ingyenesen lettek a katonai kórház fehérneműi és a kincstár által használt egyenruhái kitisztítva. Ide sorolható még a Székely Ármin fiai nevet viselő katonai és polgári szabócég is, amely hosszú ideig szállította az egyenruhákat a tisztek számára. Akárcsak a Szilárd és Teszler-cég, amely a hadicipők készítésért felelt. A sort lehetne még folytatni.

Meg kell még jegyezni, hogy az épületegyüttest 1887-et követően többször is felújítják, átépítik és bővítik. Ezek közül a legjelentősebbek: az 1891-1894 között zajló új fegyverraktár felépítése, az 1910-re a vontatójárművek részére felújított kocsiszín, az 1920-1921-re elkészülő legénységi épületek, illetve a csapatkórház bővítései, vagy a fegyverraktár ugyanabban az évben történő átépítése. Egyrészt annak köszönhető mindez, hogy az I. világháborúhoz közeledve a fegyverkezési verseny következtében zajló modernizáció megköveteli a szállítóeszközök és az újfajta fegyverek elhelyezését, másrészt pedig az épületeket renoválni kell az idő múlásával.

Összességében tehát a kaposvári Baross laktanya és csapatkórház a közös hadsereg Albrecht főherceg 44. gyalogezred tartalékparancsnokságának és két zászlóaljának végleges szálláshelye lesz. Az 1885-1887-ig tartó építkezések előkészítése az 1879. évi beszállásolási törvénynek megfelelő szabályok szerint zajlik. Az építtetés folyamata közben számos probléma merül fel, amelyet sikerül mind orvosolni. Az átadást követően többször is bővítik a kaszárnyát, a szállítóeszközök és lőfegyverek korszerűsítésével párhuzamban. Az I. világháború harcmezőire pedig innen fognak kivonulni az ezred somogyi, baranyai és tolnai fiai hogy életüket is feláldozzák a birodalomért és a hazájukért.

A Baross kaszárnya napjainkban A Baross kaszárnya napjainkban

A cikk szerzője: Keller Péter

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr766134826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaposlogisztika · http://kaposlogisztika.blog.hu/ 2018.09.01. 19:00:29

Számomra igen értékes kutatómunka összegzett ismertetőjét olvashattam. A tanulmány tényszerű, stílusa világos, közérthető. Minden elismerésem a szerzőé!

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása