„Elrendeltem a harc folytatását”

2013.08.16. 09:40 :: MolnárTibor

A Zenta cirkáló 1914-es pusztulásának történetéhez

1914. augusztus 16-án a montenegrói partok előtt blokádot ellátó Zenta cirkáló harcba keveredett a tengeri zár áttörésére induló antant flottával. A harc során a hajót elsüllyesztették. Pachner Pál, a Zenta kapitánya részletes jelentést írt az összecsapásról.

 

Őfelsége Zenta cirkálójának (korabeli hivatalos nevén S. M. S. Zenta, azaz Seiner Majestät Schiff Zenta – őfelsége Zenta hajója) építését 1896. augusztus 8-án kezdték meg a pólai cs. és kir. Tengerészeti Szertár (Arzenál) hajóépítő műhelyében. A hajótestet 1897. augusztus 18-án bocsájtották vízre, a cirkálót pedig 1899. május 28-án helyezték szolgálatba. A Zentának, a róla elnevezett cirkálóosztályban, 1896-1901 között még két testvérhajója épült, melyek – a Zentához hasonlóan, amit az 1697-es diadalmas zentai csata után neveztek el – jeles csatahelyekről kapták nevüket: Aspern és Szigetvár.

A Zenta cirkáló A Zenta cirkáló
(forrás: bibl.u-szeged.hu)

A Zenta-cirkálóosztály három hajójának jellemző adatai:

  • vízkiszorítás: 2350 t, teljesen felszerelve 2543 t,
  • hajtóerő: 8 db Yarrow-típusú vízcsöves kazán, 2 db álló, négyhengeres, háromszoros expanziós gőzgép, két csavar,
  • sebesség: a kifejtett 8584 maximális LE mellett 21,87 mérföld,
  • vízvonalhossza: 96,00 m,
  • szélesség: 11,732 m, merülés középen 4,42 m,
  • fegyverzet: 8 db 12 cm-es L/40-es gyorstüzelő ágyú, 8 db 4,7 cm-es L/44-es Škoda gyorstüzelő, 2 db 4,7 cm-es L/33-as Hotchkins gyorstüzelő, 2 db 45 cm-es torpedóvetőcső oldalt, a vízvonal fölött,
  • páncélzat vastagsága: 2x25 mm a fedélzeten és a parancsnoki tornyon, 35 mm a hídon,
  • személyzet: 17 tiszt és 289 fő legénység.

A Zenta-osztályú cirkálókat 585 m2 felületű vitorlázattal is ellátták, a széntüzelésű kazánok fűtéséhez 469 t szenet tudtak magukkal vinni. Ezek a hajók – melyek az úgynevezett védett – más néven kiscirkálók – csoportjába tartoztak, missziós céllal épültek: feladatuk volt, hogy a világtengereken cirkálva védelmezzék a Monarchia kereskedelmi és diplomáciai küldetést teljesítő állampolgárait, „lobogómutatással” demonstrálják a birodalom erejét. Ez a XIX. század végén a nagyhatalmak – Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, USA – bevett szokása volt. A Zenta cirkáló ennek szellemében 1899-1901 között Kelet-Ázsiában állomásozott, ahol részt vett a boxerlázadás leverésében.

Boxerlázadás: 1900. június 13-án a boxerek – a külföldi képviseletek szolgálatában álló kínai katonák – megszállták Pekinget és ostrom alá vették a diplomáciai negyedet. Az érintett hatalmak – Osztrák-Magyar Monarchia, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, az USA, Olaszország, Oroszország, Belgium, Hollandia és Japán – nemzetközi haderőt állítottak össze és leverték a lázadást, amit az 1901. szeptember 7-én Pekingben aláírt jegyzőkönyv zárt le.

1902-1903 között Dél-Afrika és Dél-Amerika között ingázott. 1904-1914 között a cs. és kir. cirkálóflotta 1. cirkálóosztályába tartozott, itt érte az I. világháború kitörése.

A Monarchia 1914. július 28-án hadat üzent Szerbiának. Szerbia – nem lévén tengeri kijárata – Montenegrón keresztül kaphatott legrövidebb úton katonai támogatást az Antanttól. A hadiállapot a Monarchia és Montenegró között 1914. augusztus 6-án lépett életbe. A Zenta cirkáló is részt vett azon a bevetésen, melynek során augusztus 8-án az osztrák–magyar hadihajók lőtték Antivarit.

A cs. és kir. Haditengerészet – azért, hogy elvágja Szerbia utánpótlási vonalait – 1914. augusztus 10-től blokád alá vette a montenegrói partokat. A blokádszolgálatot a kotori öbölben lévő tengerészeti támaszpontról kiindulva felváltva a Zenta és testvérhajója, a Szigetvár cirkálók látták el, kisebb hadihajók (rombolók, torpedónaszádok) kíséretében. Az antant hadvezetése a Földközi-tengeren állomásozó antant-flotta feladatául a blokád áttörését tűzte ki célul.

A blokádőrség helyzete a támadáskor A blokádőrség helyzete a támadáskor
(Kopeczky Győző: A Zenta elsüllyesztése 1914. augusztus 16. In: Hadtörténelmi Közlemények 1989/4 szám. Budapest, 1989.)

1914. augusztus 16-án a montenegrói partok előtt a Zenta cirkáló és a kíséretében lévő Ulan torpedóromboló látott el blokádszolgálatot. A hajókon szolgálatot teljesítő megfigyelők délnyugati irányból közeledő füstoszlopokat észleltek, melyekről hamarosan bebizonyosodott, hogy ellenséges hajóktól származnak. A Zenta parancsnoka – Pachner Pál fregattkapitány – miután úgy értékelte, hogy a közeledő hajók tűzereje meghaladja a két cs. és kir. hadihajóét, visszavonulást rendelt el. Néhány perc múlva nyugat-északnyugat irányból újabb füstoszlopok közeledtek: nyilvánvalóvá vált, hogy az ellenség harapófogóba akarja zárni a két hajót. Tizenhét ellenséges hadihajó – köztük francia csatahajók és páncélos cirkálók, valamint brit cirkálók és rombolók – közeledett a Zenta és az Ulan irányába.

Pachner fregattkapitány ekkor parancsot adott a rombolónak – amely a Zentánál jóval gyorsabb volt, csúcssebessége elérhette az óránkénti 28 mérföldet, – hogy törjön ki a bekerítésből. Az üldözők 12 km-re megközelítették a Zentát, s eléje küldött két ágyúlövéssel megadásra szólították fel. Pachner erre elrendelte a Zenta selyem díszlobogójának felvonását jelezve: nem adja meg magát, harcra készül!

Utólagos kiegészítés (2016.8.24.): beszámoló az eseményről a Nagybánya című hetilap 1915. augusztus 26- számából. (A cikk az oldalak alsó harmadában található.)

Az antant-hajók 8 óra 45 perckor nyitottak tüzet a magányos cirkálóra. Az ellenséges tüzet a Zenta csak akkor tudta viszonozni, amikor ellenfelei 10 km-nél közelebb merészkedtek hozzá, hiszen 12 cm-es lövegei nem hordtak messzebbre. A túlerő pusztító tüzében 9 órakor találat érte a Zenta fő gőzvezetékét, minek következtében a cirkáló mozgásképtelenné vált. Ezután egymást követték a találatok, a hajó egyre mélyebbre merült, a szivattyúk felmondták a szolgálatot és a cirkáló sorsa megpecsételődött. Pachner kapitány ekkor parancsot adott a hajó elhagyására. A Zenta cirkálót 9 óra 30 perckor nyelte el a hullámsír 173 tengerésszel együtt. Az antant-hajók a Zenta elsüllyedése után – a hadi jogban előírt mentést elmulasztva – távoztak a küzdelem színhelyéről.

Az angol-francia flotta támadása 1914. augusztus 16-án Az angol-francia flotta támadása 1914. augusztus 16-án
(Kopeczky Győző: A Zenta elsüllyesztése 1914. augusztus 16. In: Hadtörténelmi Közlemények 1989/4 szám. Budapest, 1989.)

Ez a Zenta cirkáló pusztulásának története, ahogy a történelem feljegyezte. Bíztunk benne, hogy a Zentáról valamilyen tárgyi emlék is fennmaradt, ezért a kotori Pomorski Muzejhez fordultunk segítségért. Csalódnunk kellett: sajnos a kotori kollégák nem rendelkeznek a Zenta cirkálóhoz köthető tárgyi emlékkel. Azonban felhívták a figyelmünket egy fontos dokumentumra: a Zenta kapitánya – Pachner Pál fregattkapitány – által összeállított jelentés átiratának létezésére, melyben a hajó elsüllyedésének körülményeit írja le. A kapitány jelentésének keltezése 1914. augusztus 19-e, tehát közvetlenül hadifogságba kerülését követően íródott.

Érdekes annak a története is, hogy a jelzett dokumentum hogyan került a kotori múzeum birtokába. A Pachner-jelentés német nyelvű átiratát – melynek keltezése Pula, 1916. március 24-e – Max Wurzinger, a Zenta cirkálón szolgálatot teljesítő gépész-altiszt kapta kézhez – a montenegrói hadifogságból való szabadulást követően – mint a kiérdemelt kitüntetés, az I. osztályú ezüst vitézségi érem kísérődokumentumát. Wurzinger altiszt az I. világháborút követően a montenegrói Tivatban telepedett le. 1914-ben szerencsésen túlélte a Zenta katasztrófáját, de a II. világháború utolsó napjaiban nem kerülhette el a tengerészhalált: 1945. május 5-én a jugoszláv haditengerészet tagjaként vesztette életét, amikor hajója aknára futott és hullámsírba merült.

A jelentésmásolat szerb nyelvű fordításban a montenegrói Történeti Intézet 1955-ben Cetinjén kiadott évkönyvében jelent meg. Íme a Pachner-jelentés, amelynek magyarra fordításában Szloboda János tanár úr volt segítségemre.

Jelentés a Zenta cirkáló csatájáról Castellastuánál 1914. augusztus 16-án

[1914.] augusztus 13-án délután átvettem a Zenta cirkáló parancsnokságát Josef Culot fregattkapitánytól, aki megbetegedett. A hajó 14-étől folytatólagosan a montenegrói partok tengerzárlatát látta el (Spičtől a Bojana torkolatáig), és parancsa volt, hogy a tengerzár körletét alkonyatkor elhagyja, Boccheba húzódjon, pirkadatkor pedig ismét kifusson, hogy másnap megint a helyén legyen. Augusztus 14-én alkonyatkor Buduától nyugatra a horizonton gyanús fényeket vettem észre, ezért azonnal rádiógráfiai tudósítást küldtem az V. hadosztály parancsnokságára, és egyidejűleg visszavontam a torpedórombolót, amely egyébként a tengerzár körzetében éjszakázott. A feltételezés, hogy ezek a fények az ellenséges flottaegységekhez tartoznak, arra ösztönzött, hogy ismételten parancsot kérjek a kikötőből való kifutásra. Azt az utasítást kaptam, hogy csak hajnalban hagyhatom el a kikötőt. 15-e délelőttje minden esemény nélkül telt el, a köd pedig, amely délelőtt részben csökkentette a látótávolságot, délután eloszlott. A 15-e és 16-a közötti éjszakán a Boccheba való befutáskor hívattak a tengernagyi hadihajóra (Monarch), és ott a törzskar főnöke ismét kiadta a parancsot, hogy csak pirkadatkor futhatok ki.

Monarch: a cs. és kir. haditengerészet 1893-1898 között épült partvédő csatahajója, melynek fő feladata az adriai partvidék védelmezése volt. Vízkiszorítása: 5636 t, felszerelve 5878 t. Hosszúsága: 99,22 m. Szélesség: 17 m. Merülés: 6,56 m. Sebesség: 15,50 mérföld. Akciórádiusz: 2200 mérföld. Páncélvastagság: övpáncél - 220-270 mm, lövegtornyok – 250 mm, parancsnoki torony – 220 mm, fedélzet – 60 mm.

A Kotori-öböl (Boka Kotorska vagy Bocche di Cattaro) elhelyezkedése A Kotori-öböl (Boka Kotorska vagy Bocche di Cattaro) elhelyezkedése a Google mai térképén

Augusztus 16-án hajnali 4 órakor hagytam el a Tivati-öblöt, és indultam a tengerzár körletének irányába. Az idő csendes volt, a látási viszonyok jók, könnyű délnyugati szellővel; a láthatáron semmi gyanúsat sem lehetett megfigyelni. A hajón készületi állapot volt fokozott megfigyelő- és őrszolgálattal. Minden kazán készen állt, hogy parancsra a legnagyobb erőt fejtsék ki. Délelőtt 7 óra 45 perckor a 133. fok irányában hajóztunk mintegy 5 tengeri mérföldre a szárazföldtől, a Volujica- és a Mendres-fokok között. D-DNy felöl gyorsan közeledő ellenséges egységek hajófüstgomolyagjai tűntek fel. A tengerzár déli körzetéből már teljes gőzzel igyekezett felénk az Ulan torpedóromboló, s mihelyt jelzőtávolságra ért, közölte velem megfigyeléseit. Azonnal ellenkező irányt rendeltem el, és a legnagyobb sebességgel az Oštro-fok felé vettem az irányt, és kiadtam a harckészültségi parancsot. A torpedóromboló parancsnokát, Egon Panfilli korvettkapitányt jelekkel tájékoztattam, hogy összetűzés előtt állunk egy ellenséges flottával, ezért Bocche di Cattaróba szándékozom visszahúzódni, és egyidejűleg elrendeltem, hogy további parancsig a jobb oldalam mellé húzódjon. Rövid idő múlva Ny-ÉNy-on több füstoszlop jelent meg. A hajók nagy sebességgel közeledtek. Ez a francia flotta volt, amely csatárláncban közeledett felénk. Összesen 17-18 Danton-típusú ellenséges hadihajót számoltunk össze, páncélos cirkálókat néhány raj torpedónaszád kíséretében, amelyek – amennyire megfigyelhettem – egyidejű manőverezéssel sort alkottak: hajó, hajó után az Oštro-fok felé. A cirkálók és a torpedónaszádok előretolt állást vesznek fel. Rádiógráf által azonnal tájékoztattam az V. hadosztály parancsnokát az ellenség észleléséről, és az utolsó rádiógram így hangzott: „17 ellenséges úszóegység üldözi a Zentát. Az ellenség sikertelenül kísérelte meg zavarni összeköttetésünket.”

Az Ulan torpedóromboló a lehető legnagyobb sebességgel igyekezett elmenekülni. Valamivel később, mihelyt a harc megkezdődött, láttam utoljára mintegy három tengeri mérföldnyire, amint még sértetlenül, viszonozva a tüzelést, elkerülte a lövedékeket. Amikor láttam, hogy bekerítettek bennünket, és legnagyobb sebességünk sem elegendő az áttöréshez, megváltoztattam az útirányt Castellastua felé. Szándékom az volt, hogy a harcot felvéve elérjem Bocchet, s ugyanakkor közelebb jussak a parthoz, hogy minél kevésbé nyújtsak látható célpontot, és lehetővé tegyem a legénység menekülését abban az esetben, ha rákényszerülnék, hogy a hajót elsüllyesszem. Ha ez a kísérlet nem sikerülne, elhatároztam, hogy a végsőkig ellenállást tanúsítok. Az ellenséges flotta már 10-12 ezer méterre közelített meg. Sebességét 20 tengeri mérföld fölé becsültem. A tengernagyi zászlóshajó tatjára feltűnően nagy lobogó volt kitűzve.

Petrovac (Castellastua) mai térképen Petrovac (vagy Castellastua) mai térképen

A korábban megfigyelt öt hajó időközben az utóvédhez csatlakozott. Körvonalaikból ítélve Inflexible-típusú brit páncélos cirkálók lehettek. Zászlójeleket figyeltünk meg, majd két ágyúgolyó kilövését, de nem láttuk, hol hullottak le. Mindezt a megadásra felszólító jelzésként értelmeztem, és kis zászlódísz-, valamint nagy, selyem díszzászló kitűzésével válaszoltam. Közvetlenül ezután, úgy 9 óra tájt három-négy drednought-típusú csatahajó ágyútornyából lőni kezdett minket. Az első kettős lövedék túlszállt rajtunk, a második előttünk csapódott be, a harmadik a hajóorrba, a hajó elülső részét és a parancsnoki hidat betemetve egy gránáttal és repeszdarabokkal. A lövedékeket 30,5 cm kaliberű gyújtógránátoknak néztük. Ezután találat találatot követett. Az ellenségtől való távolság 10 ezerről 9000 méterre csökkent. Elrendeltem, hogy ágyútüzet nyissunk a zászlóshajóra. Első lövedékeink rövidek voltak, a későbbiek jobbak, de még túl gyengék a mi közepes kaliberünkhöz képest. Egy, a gépteremben robbanó gránát szétszálló repeszei elszakították a jobboldali gőzvezetéket, és megölték Friedrich Rotter gépkezelőt, valamint a gépteremben tartózkodó csaknem teljes személyzetet. Mindkét hajtómű használhatatlanná vált. A manőverezésre képtelenné tett hajó mozdulatlan célponttá vált az ellenség számára. A még megmaradt hajtóerővel olyan fordulatot tettem, hogy valamennyi jobb oldali ágyú működőképes legyen, majd elrendeltem a tűz azonnali eloltását és a biztonsági szelepek megnyitását.

Ez után a végzetes találat után a hajón már mindenki tudta, mi vár még ránk. A gépteremben minden irányban sistergett a gőz, és gőzfelhőbe takarta a hajót. Ezekben a percekben a tisztek, a zászlósok és a kadétok is példásan viselkedtek a harcban, és megmutatták a legénységnek, hogyan kell kitartani a harcállásban. Elrendeltem a harc folytatását, noha tüzelésünk a nagy távolság folytán kevés sikert ígért, de hűnek kellett maradnunk fegyvereink becsületéhez és a tengerészet hagyományaihoz, és fenn kellett tartanunk a legénység erkölcsi erejét ebben a reménytelen helyzetben. A további ellenséges találatok tüzeket idéztek elő a fedélzeten és az ütegeknél, úgyhogy megszakadt a kapcsolat a parancsnoki híd és a hajótat között, és arra kényszerítettek, hogy parancsot adjak a lőszerkamrák tengervízzel való elárasztására. Az elsőtiszt minden igyekezete ellenére a tüzet tovább már nem lehetett megfékezni. A szivattyúk felmondták a szolgálatot, a víz- és gőzvezetőcsövek a villanyvezetékekkel együtt szét voltak rombolva. Az elülső kazánházat ért újabb találat a víz gyors behatolását eredményezte. Az itt tartózkodó Schuss gépész őrmesternek a gránátrepeszek mindkét lábát letépték, esés közben így kiáltott fel: „Éljen Ausztria!”

A Zenta elsüllyedésének művészi ábrázolása korabeli képeslapon A Zenta elsüllyedésének művészi ábrázolása korabeli képeslapon
(forrás: bibl.u-szeged.hu)

A többi ágyú annyira megrongálódott, vagy teljesen használhatatlanná vált, hogy csak a II. számú maradt működőképes, tüzéreink eleste után Albert Homayr sorhajóhadnagy tüzér tiszt tovább kezelte egészen a hajó elhagyásáig. Részünkről 120 lövést adtunk le. A fedélzetet halottak és sebesültek borították. Az utóbbiaknak nem lehetett semmilyen segítséget sem nyújtani. A megsemmisítő erejű robbanások szétrombolták a hajókórházat, a kötözőhelyet és a rádiókabint. A hajó elülső részét teljesen átlyuggatták, a hidat, amelyen az utolsó pillanatig tartózkodtam, részben lerombolták. Óriási repedések ásítoztak a hajótörzsön, az ütegeken, a kézikormány helyiségén és a fűtők mosodájában. Csak a zászlók, az árbocok, a kémény felső része, továbbá a felső kormányfedélzet kis része volt sértetlen. Ekkor a hajó helyzete 4-5 tengeri mérföld Ny-DNy volt Castellastuától.

Amikor láttam, hogy közeledik a vég, elrendeltem, hogy a bizalmas parancsokat és a titkos rejtjeleket dobják a tengerbe, vessék ki a torpedókat, és nyissák fel a szelepeket; de már nem lehetett hozzájuk férni, egyrészt, mert nem volt rá idő, másrészt, mert a hajó a vízvonal közelében ért találat miatt süllyedni kezdett. Ekkor elrendeltem a hajó elhagyását. Valamennyi tiszt, zászlós, tisztjelölt, tengerész kadét, Rotter, Bonne és Stenge gépésztisztek, valamint Mikes tengerész ellátótiszt csodálatra méltó bátorságot és hidegvért mutattak a harc során. Parancsaimat híven és pontosan hajtották végre. A legénység nyugodt volt, és igen jó, részben pedig példás magatartást tanúsított, noha kilátástalan helyzetben volt. Mihelyt feltételeztem, hogy mindenki a tengerbe vetette magát, jómagam is elindultam a törzskarral. Amikor véletlenül megfordultam a vízben, észrevettem a kormányfedélzeten Max von Kramer tengerész zászlóst néhány emberrel, akiket a lángok és a füst miatt korábban nem láttam. Emiatt visszaúsztam, felkapaszkodtam a fedélzetre, és a hajót csak végleges pusztulása előtt hagytam el újra. Még 100 métert sem úszhattam, amikor az S.M.S. Zenta elülső részével felemelkedett, majd lobogó zászlókkal, tatjával a mélységbe süllyedt. A megmaradt legénység a tengerben úszva spontán „hurrá” kiáltással kísérte a hajó elsüllyedését.

Mindez délelőtt 9 óra 40 perckor történt. Az ellenség eddig a percig folytatta a tüzelést, majd délnek fordult. Részéről semmilyen kísérletet sem tett a mentésre. A vízben a lövedékek becsapódásai erős áramütésként voltak érezhetőek. A megmenekültek zöme 4-5 órányi úszás után ért partot Castellastuán. A csoportot, amelyhez magam is tartoztam, a part közelében a genfi egyezmény zászlóját lengető helyi csónakok mentették ki. Minthogy nem kívántunk a montenegróiak kezére kerülni, a Sv. Nedelja zátonyon szálltunk ki. De csupaszon, elgyengülve és fegyvertelenül néhány órával később semmilyen ellenállást sem tudtunk tanúsítani a montenegrói katonákkal szemben, akik egy tiszt parancsnoksága alatt csónakon jöttek értünk, hogy elvigyenek. Hadifoglyok lettünk, a kikötő-parancsnokság épületében helyeztek el, megetettek, és amennyire lehetséges volt, felöltöztettek. Megtiltottak minden kapcsolatot a megmenekült legénységgel, a sebesülteket pedig, amennyire lehetett, bekötözték és ápolták. A parancsnoki személyzet – Rotter gépész parancsnok kivételével – és a legénység 129 tagja megmenekült. Nem sikerült megtudnom a legénység megmenekült tagjainak a nevét, de megkértem a montenegrói Vezérkart, hogy a megmentettek névsorát táviratilag jelentse a cs. és kir. minisztérium Haditengerészeti Szekciójának.

Petrovac na moru napjainkban: jobb felső sarokban a Sveta Nedelja sziget Petrovac na moru napjainkban: jobb felső sarokban a Sveta Nedelja sziget
(forrás: loper-tours.com)

Következnek a kitüntetési indítványok, továbbá a hajótüzérség parancsnokának jelentése megfigyeléseivel együtt. Noha nem nyílt lehetőség, hogy csatában az említett körülmények között az ellenségnek veszteséget okozhassak, mégis remélem, hogy ebben az egyenlőtlen küzdelemben erkölcsi sikert arattam.

Elsődleges kötelességemnek tartottam, hogy életre-halálra menő vitéz ellenállással tudtukra adjam a szövetkezett ellenséges erőknek a cs. és kir. haditengerészetnél uralkodó szellemet annál is inkább, minthogy mi voltunk az első hajó, amely ellenséges tűzben állt.

Paul Pachner
cs. és kir. fregattkapitány

Epilógus

A Zenta cirkálón a harc során 312-en tartózkodtak: a 173 hősi halált tengerész közül – a levéltári források szerint – 49-en voltak magyar nemzetiségűek, közöttük Szűcs Mihály csókai matróz. Arról, hogy zentaiak szolgáltak-e a Zenta cirkálón, nincs megbízható levéltári forrásunk.

A túlélők partra jutásáról eltérőek az adatok: egyik szerint ötórányi úszás után jutottak partra, másik szerint a környékbeli – petrováci – halászok siettek segítségükre délután 3 órakor (?!). A túlélők montenegrói hadifogságba kerültek, ahonnan csak 1916. január 15-én – Montenegró kapitulációját követően – szabadultak.

A Zenta cirkáló roncsa és a hősi halált halt osztrák-magyar tengerészek maradványai 4 mérföldnyire nyugat-délnyugat irányban Petrováctól, 73 m mélyen nyugszanak az Adriai-tenger kék vizében. Béke poraikra!

A Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya 2014 augusztusában, a Zenta cirkáló pusztulásának 100. évfordulójára emléktábla elhelyezését tervezi a Sv. Nedelja sziget kápolnájának falán.

A cikk eredetileg a Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre, 2007. évi évkönyvében jelent meg.

Felhasznált irodalom
Dr. Csonkaréti Károly: Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete. Budapest, 2001.
Dr. Csonkaréti Károly: Császári és királyi hadihajók. Debrecen, 2003.
Feith László: Az utolsó őrjárat. In: Magyar Honvéd 2006/36. szám. Budapest, 2006.
Kopeczky Győző: A Zenta elsüllyesztése 1914. augusztus 16. In: Hadtörténelmi Közlemények 1989/4 szám. Budapest, 1989.
Zloković, Igor: Potapanje austrijske ratne krstarice „Zenta”. In: Istorijski zapisi – organ Istorijskog instituta NR Crne Gore knj. XI/1955. Cetinje, 1955.

3 komment

Címkék: haditengerészet zenta cirkáló

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr915463185

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MTi 2013.08.16. 09:53:50

Köszönöm: most már útra kelhetek! :)

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2016.08.25. 13:09:25

Visszaolvasva is kitűnő Tibor cikke. Csonkarétinek van egy könyve ami inkább ismeretterjesztő és gondosan illusztrált. Az a címe, hogy "A Zenta cirkálóval kezdődött".

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

Könyvajánló

Szentgál 

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról