A Nagy Háború Werth Henrik szemével

2012.05.30. 07:04 :: SzőtsZoltánOszkár

Hogy a huszadik századi történelem alfája a Nagy Háború, azt sokan sok helyen leírták már. Különösen igaz ez, ha belegondolunk abba, hogy miként az egész generációnak, úgy a későbbiekben közülük kikerült döntéshozóknak is alapvetően határozta meg gondolatvilágát. Életútjukat, döntéseiket nem érthetjük meg első világháborúbeli részvételük, ott betöltött szerepük vizsgálata nélkül. A Nagy Háború Blogon korábban volt már szó Horthy Miklós első világháborús tevékenységéről. Ma egy másik, a második világháborúban kulcsszerepet játszó vezetőnek, Werth Henriknek mutatjuk be első világháborús szerepvállalását, illetve tapasztalatainak összegzését annak alkalmából, hogy 1952. május 28-án, hatvan évvel ezelőtt hunyt el szovjet hadifogságban.

 

Werth Henrik, mint altábornagy. Mihalovits Miklós festményéről készült fotómásolat Werth Henrik, mint altábornagy. Mihalovits Miklós festményéről készült fotómásolat
(forrás: Dombrády Lóránd: Werth Henrik, akiről nem beszéltünk. Budapest, Argumentum, 2005)

Ha Werth Henrikről szóló történettudományi munkát keresünk, nem vagyunk könnyű helyzetben. Az Országos Széchényi Könyvtár online katalógusa mindössze egyetlen találatot adott nevével, mint tárgyszóval keresve, mégpedig Dombrády Lóránd kiváló monográfiáját, ami a találó „Werth Henrik, akiről nem beszéltünk” címet viseli. A szerző előszavában rámutat, hogy a rendszerváltás előtt politikai okokból nem foglalkoztak Werth Henrik életrajzának feltárásával. Utána is csak kevesen. Nemcsak monográfia, de tanulmány is csak elszórtan foglalkozik vele. Az Elektronikus Periodika Archívumnak, a Magyar folyóiratok tartalomjegyzékeinek kereshető adatbázisának és a Humántudományi Tanulmányok és cikkek adatbázisának közös keresője mindössze három találatot ad nevére rákeresve. Dombrády Lóránd egy 2004-es tanulmányát a Hadtörténelmi Közleményekből, Szakály Sándor Röpirat Werth Henrikről 1939-ből című írását a Magyar Napló 2008/4-es számából, valamint Vaszilij Hrisztoforov és Varga Éva Mária Werth Henrik vezérkari főnök vallomásai szovjet fogságban című munkáját egy 2011-es tanulmánykötetből. Ha tehát Werth Henrik ifjúkorának történetére vagyunk kíváncsiak, úgy csak Dombrády Lóránd írásaira támaszkodhatunk. Ezeknek alapján a következőket mondhatjuk el:

Dombrády Lóránd könyvének borítója Dombrády Lóránd könyvének borítója

Werth Henrik 1881. dec. 26-án született a Torontál vármegyei Rezsőházán, sváb családban. A magyar nyelvet csak később, iskolai tanulmányai során sajátította el. Apja Werth Lőrinc (Lorenz), anyja nevét nem ismerjük. Két fiútestvéréről tudunk. Öccse, Lőrinc is katona volt, 1943-ban ezredesi rendfokozatban szolgált. Másik testvéréről csak annyi információnk van, hogy a negyvenes évek elején odahaza gazdálkodott. 1887-től 1893-ig szülőfalujában járt elemi iskolába, majd a nagybecskereki polgári iskolában tanult tovább. 1897 őszétől a közös hadsereg bécsi gyalogsági hadapródiskolájának hallgatója lett, amit „igen jó” minősítéssel fejezett be 1901-ben. Ezután négy évig a bécsi cs. és kir. 60. gyalogezred Egerben állomásozó 3. zászlóaljánál szolgált. 1905-ben újra Bécsbe került, ugyanis szeptemberben megkezdte tanulmányait a Hadiiskolán, amit 1907-ben, újfent „igen jó” minősítéssel zárt. 1908. május 1-től a székesfehérvári 81. honvéd gyalogdandár parancsnokság vezérkari tisztjeként szolgált, egészen 1911. október 31-ig. November 1-én vezérkari századosként a Honvédelmi Minisztériumba nyert beosztást. A szarajevói merénylet után a részleges mozgósításkor Pozsonyba vezényelték, Dombrády szerint üdvözölte a háború kitörését. Itt a 37. honvéd gyaloghadosztály törzsébe került, ahol vezérkari tisztként 1915 májusáig részt vett a galíciai, majd januártól a Kárpátokban vívott harcokban. 1915. június 13-tól a 73. dandár vezérkari főnöke lett. Ezt a beosztást csak július 10-ig töltötte be, utána visszakerült a 37. hadosztály törzsébe. 1916 tavaszán a 40. honvéd gyaloghadosztály vezérkari főnökévé nevezték ki. A Bruszilov-offenzíva után a hadosztály 1917-ig a Kárpátok előterének védelmét kapta faladatul. 1916 augusztusában őrnaggyá léptették elő, és megkapta a 3. osztályú vaskorona rendet a hadidíszítményekkel és a kardokkal. 1917 februárjában Badenbe rendelték, a Vezérkar hadműveleti osztályára. 1918 áprilisától a Honvédelmi Minisztériumban az 1. szervezési osztály osztályvezető-helyettese lett, majd az év folyamán később a hadsereg-főparancsnokság hadműveleti osztályára osztották be. 1918. december 14-én alezredessé léptették elő. A Tanácsköztársaság kikiáltása után hivatali helyén maradt, s részt vett a Vörös Hadsereg harcaiban. 1919 októberében szerepet vállalt a Nemzeti Hadsereg Fővezérségén. 1920. szeptember 1-én vezérkari ezredessé lépett elő, s a Ludovika akadémia oktatója lett. A háború tapasztalatainak feldolgozását szükségesnek tartotta, ezért több publikációt is közzétett. Az alábbiakban a Magyar Katonai Közlöny 1921/3. számában megjelent Elmélkedés a világháborúról című tanulmányát foglaljuk össze. Az idézett szövegeket a mai helyesíráshoz igazítottuk.

József főherceg és Werth Henrik egy gyakorlaton József főherceg és Werth Henrik egy gyakorlaton
(forrás: Dombrády Lóránd: Werth Henrik, akiről nem beszéltünk. Budapest, Argumentum, 2005)

Werth szerint ahhoz, „hogy ezt a jelen nemzedék életét mélyen meghatározó eseményt megérthessük, a múltat kell megvizsgálni először”. A szarajevói merénylet csak az utolsó lökés volt a lavina megindulásához, a háború valóságos okai sokkal mélyebben rejlettek. A politikai ellentétek, a kölcsönös bizalmatlanság és félelem olyan légkört teremtett, amiben az események majdhogynem automatikusan háborúvá érlelődtek.

„Ez a hangulat az utolsó évszázad szellemi és lelki fejlődésére vezethető vissza. A jelenkor a nemzeti eszmét uralja. Már ez önmaga is könnyen vezet súrlódásokhoz az egyes népek között. De e mellett a mai ember a külsőségekre, az anyagiakra fekteti a fősúlyt. Ebből érdekellentétek fejlődtek ki már az egyes emberek, az egyes osztályok, az egyes nemzetek és végeredményben az egyes országok és érdekcsoportok között. A népeket a materializmus úgyszólván megfertőztette. Külső egyéni, anyagi kívánalmuk lelki életüket egészen elnyomja. És ez a jelenség a nemzetközi életben is meghozta káros következményeit. Minél többet érintkeztek az egyes népek a modern jó összeköttetési eszközök felhasználásával egymással, annál érezhetőbbé vált az érdekellentét. A kifejlődött féltékenység a fegyverkezésre vezetett. És ebben egyes országok egymást túlszárnyalni próbálták. De mivel a fegyverkezésnek az országok gazdasági viszonyai határt szabtak, az egyes országok hatalmukat és biztonságukat szövetségek megkötése révén igyekeztek fokozni, amiből aztán a hármasszövetség és az antant lett.”

Werth Henrik a 20-as években egy hadgyakorlaton Werth Henrik a 20-as években egy hadgyakorlaton
(forrás: kepkonyvtar.hu)

Werth szerint tehát az anyagi érdek volt a háborús konfliktus alapja, és abban valamennyi résztvevő ország felelős, a hivatalos propagandától függetlenül. A háború egyetemes történelmi újdonsága abban rejlett, hogy az egész világra hatással volt, ugyanis a nem hadviselő felek gazdasági helyzetére is érezhetően hatott. A központi hatalmak katonai vezetői ezt nem mérték fel, és kizárólag a hadműveletekkel voltak elfoglalva.

„A tévedés az volt, hogy a világháború eseményeit tisztán a katonai eredmények alapján véltük értékelni, - a helyes pedig az lett volna, ha azokat a világra való teljes hatásuk szempontjából néztük volna. Minthogy a háború is végeredményben politikai ténykedés, nem szabad azt tisztán csak külső tünetei szerint becsülni, hanem a politikához való viszonyát szem előtt kell tartanunk.

A középponti hatalmak ezt azonban elmulasztották. A hadvezérek és a politikai vezetők külön-külön úton haladtak. A katonák a harctéren győztek, de a politikusok képtelenek voltak ezeket az eredményeket a békéhez való közeledés érdekében kihasználni.”

A katonai vereséget tehát abból eredeztette, hogy a hadvezetés és a politikai vezetés nem volt összhangban. A háború előkészületeitől egészen a befejezéséig hiányzott az együttműködés, mely a diktált békéhez vezetett. Meglátása szerint az antant hatalmak agresszív fellépése miatt a német hadvezetés azt a következtetést vonta le, hogy mindenképpen kétfrontos háború fog kialakulni, amit el kell kerülni. Mivel Oroszország ellen nem lehet gyors döntést elérni annak nagy területe miatt, Franciaországot kell elsődlegesen legyőzni. Rámutatott, hogy a politikai vezetőknek el kellett volna érnie Anglia semlegességét, ez azonban nem sikerült. Nem is sikerülhetett úgy, hogy a haditerv az angolok számára kiemelkedően fontos Belgium területi integritásának megsértésével járt együtt.

Hibának tartotta azt is, hogy a villámháborús terv kudarca után nem összpontosult valamennyi erő Oroszország legyőzésére, hogy hiányzott a központi hatalmak egységes hadvezetése, és azt is, hogy erőiket szétforgácsolták az itteni döntés kivívása helyett. 1916-ra a területi nyereségek ellenére a központi hatalmak helyzete a körülzárt váréra emlékeztetett. Csak belső erőforrásaikra hagyatkozhattak, míg az antant számára az egész világ gazdasága rendelkezésre állt. Azt a tényt, hogy Amerikát nem sikerült távol tartani a háborútól, egyenesen végzetesnek látta. Az oroszokkal és a románokkal kötött békeszerződések szintén elhibázottnak tartotta, mivel nem vezettek valódi békességre a legyőzött felekkel, ráadásul az antant többi tagja precedensként fogta fel őket a központi hatalmak győzelme esetére, amely tovább erősítette harci szándékaikat. Werth szerint ettől kezdve a seregeket arra kellett volna használni, hogy feltartsák az antant haderőit, amíg a politikusok nem kötik meg a békét. Nem így történt, hanem támadó hadműveletekbe kezdtek, amelyeket nem hangoltak össze és nem egy célra összpontosítottak. Az összeomlás ezután természetszerű volt. A tanulmány zárógondolatai a következők:

„Vajon azok a tényezők és viszonyok, amelyek a világháborút előidézték, a békekötéssel megszűntek-e és vajon a világ a <<népek ligája>> megalakításával az örök béke pódiumára lépett-e?

Bátran mondhatjuk, hogy nem! Először is a versaillesi, s.-germaini és trianoni béke túl mély sebeket vágott, túl erős ellentéteket teremtett és oly viszonyokat létesített, amelyek a legyőzött népek megélhetését és szabad fejlődését eddig nem tapasztalt módon korlátozzák és azokat úgyszólván rabszolgaságba vetik. És másodszor az örök békének egész más világból kellene jönnie. Az a nemzedék, amely a sacro egoismot magasztalja, amely a machiavellizmust dicsőíti és a célban az eszközt is szentesítve látja, a háborút nem fogja kiküszöbölni. Ilyen világban a legideálisabb intézmények is csak üres alakiságok, a legszebb szavak is hasztalan frázisok maradnak.

Messzebb vagyunk, mint bármikor valaha voltunk attól, hogy azt mondhatnók: si vis pacem, para pacem. Őrültség népek önrendelkezési jogáról beszélni, amikor jog még hatalmat jelent.

De egyáltalán lehetetlen békének nevezni a mostani állapotot, amikor a megszállott területeken a legelemibb jogokat lábbal tiporják és véreinket botozzák csak azért, mert más nyelvet beszélnek. Vagy talán az utódállamok csak illusztrálni akarják a békekonferencia elnökének – Clemenceaunak – azt a cinikus mondását, hogy a béke a háború folytatása más eszközökkel?

Nyíltan mondhatjuk, hogy a Franciaországban diktált feltételek nekünk nem jelentenek békét! Magyarország ebbe sohasem nyughatik bele. A magyar nép élni akar: a trianoni béke azonban nem életet, hanem halált jelent.

Idézzük az antant számára Montesquieunek, a francia bölcsnek eme szavait:

A békekötések jogerősek, ha a feltételei olyanok, hogy mindkét fél léte biztosíttatik. Ha nem úgy van, akkor a megsemmisülésre ítélt fél, mely a béke által is a természetes oltalomtól megfosztatik, létét csakis újabb háború által biztosíthatja. A természet, amely az embereket nem egyenlő erősnek teremtette, sokszor a fizikai erő gyengeségét a kétségbeesés erejével pótolja. (Lettres persanes XCVI).”

Werth Henrik és Bartha Károly Teleki Pál gyászszertartásán Werth Henrik és Bartha Károly Teleki Pál gyászszertartásán
(forrás: Dombrády Lóránd: Werth Henrik, akiről nem beszéltünk. Budapest, Argumentum, 2005)

Hogy Werth Henrik állításai és következtetései mennyire helytállóak, azt jelen cikk keretében nem tisztünk eldönteni. Soraiból kiderül, hogy már a békekötéskor elkerülhetetlennek látta az újabb háborút. Megjegyzendő, hogy a fent bemutatott tanulmány nem az egyetlen publikációja. A Nagy Háború harcászati tapasztalatait 1921 és 1924 között részletesen feldolgozta. Írását a Magyar Katonai Közlöny közölte. 1922-ben négy, 1924-ben két további részletet közreadva. Életrajzából kitűnik, hogy 1914 előtt egyáltalán nem politizált. A békekötés után azonban igen, különösen miután 1938-ban kinevezték a honvédség vezérkari főnökévé. Szerepvállalását alapvetően határozták meg a tapasztalatok, melyeket a Nagy Háború során szerzett, s a következtetések, melyeket azokból levont. A németbarát irányvonal híve volt. Irányírása alatt dolgozták ki a Jugoszlávia és a Szovjetunió elleni támadások haditerveit, s kulcsszerepe volt a Szovjetunió elleni hadüzenet elküldésében, jócskán túlteljesítve a Harmadik Birodalom elvárásait. (Ezt alátámasztják az újabb kutatások. Korábban már említettük Vaszilij Hrisztoforov és Varga Éva Mária Werth Henrik vezérkari főnök vallomásai szovjet fogságban című munkáját, de Kaló József is rámutat Werth szerepére Szombathelyi Ferenc a Magyar Királyi Honvéd Vezérkar élén című doktori értekezésében. Ha tehát későbbi tevékenységét értékelni akarjuk, első világháborús tapasztalatait semmiképpen sem hagyhatjuk figyelmen kívül.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr644553847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Adó 1%

Művészek a háborúban 

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

süti beállítások módosítása