Dr. Kemény Gyula ezredorvos naplója az olasz frontról – 3. rész
1915. május 31-én keletkeznek a zászlóalj első veszteségei és ekkor ejtenek először olasz hadifoglyokat. Másnap támadásra készülve eddig soha sem tapasztalt körülmények között, éjszaka másszák meg a 2245 méter magas Krn hegységet. Hősünk részletesen beszámol az útról.
Ma, [1915. május] 31-én nevezetes napunk volt, amikor este 9-kor ezen sorokat írom, már elcsendesedett minden, csak a rettenetes esőzés, feneketlen sár ne volna.
Még reggel négykor elkezdődött az ágyúzás, tartott szakadatlanul, majd úgy délelőtt 11-kor jött az első zászlóalj, a 46-os, amely támadni fog. Határozat szerint egy zászlóalj fogja ezt kivinni, a szegedi magyar 46.
Az ellenfél szívósan tartotta magát, roppant nehéz volt árkaiból kiűzni. Egy dombot, melyet a 80-asok tartottak, elvettek az olaszok, ezt kellett visszavenni a 46-nak. 100 emberbe került, de sikerült. Az én zászlóaljamból csak a 13. század vett benne részt, mint jobbszárny, ez a század is elvesztett 16 embert. Vannak olasz foglyaink is, ezen kívül 8-10 sebesült. Legkínosabb az ágyúharc, az ember élete sohasem biztos, minden percben halálfia lehet.
Érdekesek az olasz foglyok. Kicsi emberek, olajos, ravasz arcuk van. Minden bakának van egy bádogcsillagja, a rang a karon van. Egy hadnagy is fogoly lett. Kérdéseinkre elmondják, hogy ők kénytelenek voltak háborúba menni, mert a nép akarta, az intelligencia nem. Hogy a mi katonáink vitézek a támadásban. Elesett náluk három kapitány. A 41. gyalogezred 10. századából fogtunk el legtöbbet, ugyanott kimentett a 46. [ezredbeli zászlóalj] két szakasz 80-ast. Tudniillik a 80-asok egy százada volt elől egy dombon, ezeket az olaszok puszta kiabálással elkergették, illetve elfogták.
Olasz hadifoglyok Tolmeinben
(Guido Alliney: Mrzli Vrh una montagna in Guerra című kötetéből)
Az olasz sebesültek a kicsi sebekkel is nagyon jajgatnak, kezelésnél túl érzékenyek, fáznak, mert csak nyári gallér van rajtuk. Amikor előre jöttek, ők is kiabálták szerb módra a „Feuer einstellen”-t, ami pár percre sikerült is, de a gallér elárulta őket. Az olasz golyó az eddig látottak közt a leghumánusabb, nagyon vékony. Srapnelgolyóik azonban nagy ólomdarabok. Velünk szemben 6 és fél centiméteres ágyúk állanak, de áll az Isonzó partja melletti úton két darab 15 centiméteres is, ezek megrázzák a hegyeket, borzalmasan szólnak.
A Krn /2245 m./ körüli harcok
Még mindig szakad az eső, majd az ördög visz el bennünket, majd megfagyunk. Annak idején Romanja Planinai harcoknál volt egyetlen egy ilyen éjjelünk, s most négy egymás után s hozzá sokkal hidegebb van. Az első két éjjel hol itt, hol ott guggoltunk köveken, harisnya, alsónadrág csupa víz, ha megáll, vagy leül az ember, akkor nem mer megmozdulni, mert a vizes ruha úgy hat, mint a hideg zuhany. Járkálunk, káromkodunk s jól esik, amikor reggel felé 3 órakor világosodni kezd. Ha valaha ezen sorokat olvasom, vagy a Sleme nevet olvassuk, borzongani fogunk mind, akik ezen éjjeleket kiállottuk. Hát még az elcsigázott, szerencsétlen legénység.
Magyar bakák a Tolmein fölötti hegyekben
(Négyesi Lajos: 46-os szegedi bakák a tolmeini hídfőben című könyvéből)
Június 1-én kaptuk a parancsot, hogy még ma délelőtt elmegy a zászlóalj innen máshová, hogy a holnapra tervezett támadásnál hátulról támadja az ellenséget, nevezetesen a Kozlace nevű hegyet, ahol ellenséges tüzérség is van. Kitűnő fedezéket csináltunk a tüzérségünk mögött s most ezt itt kell hagyni. Cél a Krn nevű magaslat megszállása, mely 2245 méter magas. Innen kell nekünk a Krn falu, a Kozlace nevű magaslat ellen támadni. A Sleme nevű magaslatot megkerülve délután 4-kor vagyunk a Sleme planina tövében. Innen azonnal indulunk. Az emberek csak sátorlapot, két konzervet, 200 töltényt visznek. Úgy látszik, hogy itt csupa új dolgok lesznek. Ugyanis délután 5 óra körül indulunk el a Krnre s egyfolytában haladva másnap reggel 4-kor érkezünk meg. Hanem ez olyan út volt, amilyet köztünk még a zászlóaljban senki sem csinált. Tudniillik a gyalogösvény a Sleme planinának az ellenség felé néző oldalán vezet, ezt használni nem lehet. Magára a hegyre toronyiránt megyünk, de olyan meredek, hogy nem mer az ember visszanézni, mert leszédül. Az elsők az itt-ott levő gyepbe kis nyomot vágnak a sarkukkal, ebbe lépked a többi, de jobbra-balra nézni, vagy pláne lefelé senki sem mer. Borzalmas út lehet ez nappal is, hát még éjjel, ahogy mi megyünk. Minden lépést remegve tesz az ember, halálos félelem fogja el arra a gondolatra, hogy a sziklákon át 1900 métert zuhanjon. Egyik nagy kő mellett egy civil hulla fekszik kalap nélkül, összevissza törve. Ez a szerencsétlen eleséget szállított fel a hátán a hegyen lévő csendőröknek.
Néha egy kis laposabb hely következik, akik odaérnek megállanak, azaz hasra feküsznek, de annál rosszabb ez a hátrább levőknek, akik majdnem 90 fokos hegynek állanak. Sötét van, senki sem gondolja, hogy itt 1200 ember kapaszkodik felfelé. Halotti csend, nem szól senki egy szót sem, csak zihálás hallszik, az öregebbek nyögnek. Mint a tolvajok mászunk négykézláb az előttünk mászó fekete tömeg után. Érdekes, hogy hogy fél az ember a lezuhanástól, jobban mint a golyóktól, de borzalmasabb is ez. A bajt egymásnak okozhatjuk. A veszedelem abban van, hogy többen vagyunk. Három dologtól fél az ember:
1. Az elől levők megmozdítanak egy követ, az lesodor mindenkit. Kiabálnak vigyázni, vigyázni, de hogy vigyázzunk a sötétben. Azután az ugráló kőre nem is lehet vigyázni.
2. A másik dolog az, hogy az ember kénytelen az előtte menőnek pont a sarkába lépni, mert ha nem lép annak a nyomába, akkor elmarad, de viszont ha ezen előttünk levő csak egy kissé is megcsúszik, lelöki a mögötte levőt.
3. Legkínosabb gondolat azonban más, ha a mögöttünk jövő megcsúszik, akaratlanul az előtte menőbe kapaszkodik s így biztosan lerántja azt.
(Forrás: Google Maps)
Mögöttem éppen egy nagyon is rövidlátó úr jön (a 13. század 3. szakasza elején megyek, mögöttem a szakaszparancsnok, a rövidlátó úr, Szentmiklóssy tartalékos hadnagy, újságíró Pestről). Mindig rettegtem, hogyha megcsúszik, leránt. Amikor ezt neki később megmondtam, tiltakozott az ellen, hogy belém kapott volna, ha megcsúszik. Mintha erről tehetne az ember. Véges-végig apró, zörgő mozgás, nagy zihálás, néha halk káromlás. Így mindenki fél a többi valamennyitől, a kövek miatt, azután külön az előtte menő és az utána jövőtől. Fent megtaláljuk a leesett civil kalapját, tehát innen esett le. Ha valaki megcsúszott, elállt az ember lélegzete, nem is mert az ember kérdezősködni. Úgy 12 óra körül volt fent az egész zászlóalj a hegy tetején. Fellélegzettünk.
Itt a fele út, innen már lefele megyünk nagy hóban. A csendőrök szerint 4 méteres hó van, síkos, meg van fagyva. Tehát június 1-én nagy hómezőkön kezdődött az út lefelé, ekkor már kisütött a hold, azután nem is volt olyan meredek. Leültünk s egyszerűen csúsztunk a havon. Útközben csendőr, finánc, népfelkelő táboriőrsökre akadunk a rengeteg sziklák, hótömegek között. Ki gondolta volna. A szerb hadjáratban decemberben nem volt ilyen hidegben, ennyi rengeteg hóban részünk. De azért csak megérkezünk rettentően kifáradva reggel 4-kor a Krnre. Ez a magaslat 2245 méter, roppant tömeg hóval borítva, amelyből magas sziklák merednek az égnek. A tegnapi feltevés szerint szürkületkor támadni kell.
Előző rész: „már benne vagyunk a srapneltűzben”
Következő rész: „Zöld, tollas civil kalapjuk a leglehetetlenebb helyen tűnik fel”
