Dr. Kemény Gyula ezredorvos naplója az olasz frontról – 1. rész
Új sorozat indul ma a blogon. Dr. Kemény Gyula ezredorvos naplója segítségével a nagyváradi 37/IV-es zászlóaljat kísérjük el az olasz frontra, a tolmeini hídfő körüli véres harcokba. A háború, ahogy azt egy katonaorvos látta!
A háború kitörésekor dr. Kemény Gyula a nagyváradi 37-es közös gyalogezred kikülönített IV. zászlóaljában szolgált ezredorvosként, zászlóalj orvosfőnöki beosztásban a boszniai Bileken. A 3. hegyidandár kötelékébe tartozó alakulatot 1915 májusában a várható olasz hadüzenet hírére a szerb frontról átvezénylik a Monarchia olasz határára, az Isonzó felső folyásánál, Tolmein környékén kialakított hídfő védelme lesz a dandár feladata. A heti részletekben közreadásra kerülő napló 1915. április 28-tól 1915. október 31-ig örökíti meg írója és személyén keresztül zászlóalja isonzói történetét. Egyes epizódok naturalista részletekben bővelkedő leírásokat is tartalmaznak. A drámai erejű sorok az 1915 nyarán és őszén a Krn és a Mrzli Vrh hegytömbjein, illetve az Isonzó partján vívott harcok véres valóságáról adnak érzékletes és megrendítő erejű leírást. Írójuk a nevéhez méltó „kemény” férfi, aki gyakran az első vonalakban, a bakákkal együtt éli át az eseményeket, állandó küzdelemben a rábízott 1200 ember testi-lelki épségének megóvásáért. A sorokból a hivatását hideg céltudatossággal gyakorló orvos mellett egy érző lelkű embert is megismerhetünk.
Kemény Gyula 1936-ban a zatolmini temetőben
(A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány gyűjteményéből)
Kemény Gyula 1884. október 25-én földbirtokos családban született a Zala megyei Szentiván (ma Zalaszentiván) községben. Orvosi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, ahol 1910-ben avatták orvossá. Az egyetemi évek során katonaorvosi ösztöndíjas, s a befejezését követően be is vonult a katonaorvosi iskolába. 1911-től főorvosi rangban a közös hadsereg tényleges állományába lépett. Helyőrségi kórházi és különböző alakulatok melletti orvosi szolgálatot követően 1914. március 3-án került a nagyváradi 37. közös gyalogezred IV. zászlóaljához, ekkor már ezredorvosi rendfokozatban. Egészen 1917. október 15-ig marad az alakulatnál, amikor az ugyanehhez a dandárhoz tartozó, a blogon már sokszor emlegetett szegedi 46. gyalogezred III. zászlóaljához vezénylik, ahol 1918. március 1-ig szolgál. Ezt követően élete legkülönlegesebb szakasza következik: a Palesztinában harcoló Orientkorpshoz kerül mint üteg orvosfőnök. A keleti kaland és egyúttal háborús frontszolgálata a palesztinai visszavonulást követően, 1918. október elejétől öthónapos angol hadifogsággal végződik. Háború alatti helytállását számtalan kitüntetéssel és később vitézi címmel is elismerik: Ferenc József rend lovagkereszt kardokkal, ezüst katonai érdemérem a katonai érdemkereszt szalagján kardokkal, bronz katonai érdemérem a katonai érdemkereszt szalagján kardokkal, III. osztályú katonai érdemkereszt, Károly csapatkereszt, sebesülési érem, Vöröskereszt díszjelvény, II. osztályú német vaskereszt, Vas félhold.
A hadifogságból hazatérve 1919 márciusától budapesti és debreceni helyőrségi, illetve katonai kórházakban teljesít egyre magasabb beosztású orvosi szolgálatot, fokozatosan emelkedve a ranglétrán. A két háború között háborús katonaorvosi tapasztalatait szaklapokban is publikálja. 1938. május 5-én 54. életévében 1. osztályú főtörzsorvosként a Magyar Királyi 8. Számú Honvéd és Közrendészeti Helyőrségi Kórház parancsnokának helyetteseként éri a halál.
Dr. Kemény Gyula síremléke a Farkasréti temetőben
(Fotó: Babos Krisztina)
A sírkövön olvasható felirat szövege:
Idő előtt fáradt el meleg szíved,
Mely annyi jót tett, amíg lüktetett.
Ezrek áldása kíséri emléked,
S örökké körülleng a szeretet.
Kemény Gyula a háború kitörésétől kezdve vezette ceruzával írt naplóját. Ezeket a halálát megelőzően legjobb barátja, a nagyváradi zászlóaljnál 1915 őszétől katonatársa, Hary József megőrzésére bízta. Barátjával együtt 1936-ban újra felkeresték az itt közölt naplóban megörökített Isonzó melletti helyszíneket. Ekkor készült a fenti fotó is a zatolmini temetőben.
Barátja halálát követően Hary József elkezdte legépelni az egyes naplófüzetek kézírásos, olykor kusza szövegét. Valószínűleg számára az olasz fronton közösen átélt élmények jelentették a legérdekesebb fejezetet, így ezzel kezdte a munkát, legalábbis ez a rész Hary letisztázott változatában őrződött meg. A most közreadásra kerülő napló alapját ez a 63 gépelt oldalnyi terjedelmű szöveg adja. A szerbiai részek esetében csak nyers legépelésre futotta idejéből, letisztázni már nem tudta a szöveget, míg a palesztinai esetén nincs nyoma, hogy nekikezdett volna ennek. Barátja rendkívül értékes irathagyatékát a második világháború alatti kibombázás, majd menekülés és későbbi üldöztetése során is igyekezett menteni, óvni. A megkezdett munka folytatására, miként saját naplója korábban tervezett megjelentetésére, a háború után már nem volt lehetősége. Hary halálát követően azonban családja gondosan megőrizte Kemény Gyula irathagyatékát is. Zika Klára, Hary József unokája kiadásra készítette elő nagyapja visszaemlékezéseit, amikor segítségkéréssel fordult hozzánk. Ekkor hívta fel a figyelmünket nagyapja egykori barátja irathagyatékára, majd ajánlotta fel a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány részére. Az iratanyagot áttanulmányozva egyértelművé vált, hogy a két háború viszontagságai, majd az üldöztetések közepette is megőrzött dokumentumokat alapítványunknak meg kell ismertetnie a nagyközönséggel. Ezt a célt szolgálja legelőször az olasz napló közreadása a Nagy Háború Blogon.
Részlet a Hary József által legépelt naplószövegből
A naplót az eredeti gépelt szöveggel megegyező változatban közöljük, kizárólag a nyilvánvaló betűtévesztéseket és a mai helyesírástól eltérő szavakat javítjuk. A szöveget mi tördeltük részekre és végeztük el ezek sorszámozását. Kemény Gyula naplója a mai olvasó számára is jól érthető, ahol mégis szükségesnek ítéljük, ott a blogon eddig is szokásos módon, felugró buborékokban fűzünk hozzá rövid értelmező kiegészítéseket. Terjedelmesebb tartalmi kiegészítés, magyarázat szükségessége esetén ezeket a szövegben szögletes zárójelben, vagy szerkesztőségi keretes szövegben közöljük. A naplót alapítványunk önkéntese, Kirilly Edit vitte gépre, lelkiismeretes munkájáért itt is köszönetet mondunk!
* * *
Az Olaszország elleni harcok
/: Kezdete pünkösd hétfőn délelőtt, 1915. május 24. :/
A Kárpátokban, Varsó körül fel egészen a rigai orosz kikötőig, csapataink győzelmesen haladnak előre. Gorlizénél áttörték az orosz frontot, megingott az egész orosz kolosszus. Örömmámorban úszik a Monarchia és Németország. Ma, [1915.] május 6-án úgy állunk, hogy a legjobbakat remélhetjük.
Április 28-ára jött a parancs, hogy a 37. [nagyváradi], 46. [szegedi] és 61. [temesvári] zászlóaljak kimennek szabad táborba a Drina felé, már azt hittük, hogy offenzíva lesz délen is. Pedig ehhez kevesen vagyunk, összes erőnk itt lent 150 ezer ember.
Ražljevo nevű, elszórt házakból álló helységben vagyunk, itt lesz egy védelmi vonal. Előbb irtjuk a szép erdőket, olyan kár értük, azután fedezékeket fogunk ásni. A Drina ide úgy 25 km. Jellemző, hogy kijöttünk, de senki nem tudta, hogy hol lesznek a fedezékek. A harmadik napon egy sappeur százados mutogatta meg, talán csak úgy a saját belátása szerint. Generális sohasem járt itt, majd ha készen lesz. A lakosok itt csupa szerbek, sokan ülnek Aradon. A brčkói foglyok is mind Aradon vannak.
Az iskolában vagyunk tömeglakásban. Szép modern iskola, sok magyar vármegyén kellene átmenni, amíg egyet is, ilyen emeletes modernet találnánk. A tanító és a pap bezárva. Kitűnő idő van, friss levegő, nagy melegek vannak.
Brčko korabeli képeslapon
(Forrás: liveinternet.ru)
16-án visszajöttünk Ražljevóból a régi lakásba Brčkóra. Érdekes, hogy minden nap jön egy-egy szerb /:francia:/ repülőgép. Van nagy lövöldözés.
Olaszországgal nagyon is rosszul állunk, legalább a hírek úgy szólnak, hogy a háború elkerülhetetlen.
18-án este jött a parancs, hogy 19-én reggel hatkor menetkész legyen a brigád. Alig vettük komolyan, gyakorlatnak gondoltuk. Nem is volt még ekkora zenebona. Tényleg reggel hatkor hirtelen elhagytuk Brčkót, sokan el sem búcsúzhattak. Menetszázadaink jönnek utánunk.
19-én este már Orašje nevű faluban alszunk. Pont a Száva parton fekszik, a túloldallal egy hadi híd köti össze, erről mit sem tudtunk. Hová megyünk, van nagy találgatás. Sátorban alszunk, szakad az eső, dörög az ég. Itália felől igen vad hírek jönnek. Holnap ül össze a parlament Rómában, ott fog eldőlni lesz-e háború. A szociáldemokraták az egyedüliek, akik hatalmas tüntetéseket rendeznek egész Itáliában a béke és Giolitti volt miniszterelnök mellett, és Salandra kormányelnök ellen.
20-án reggel négykor indulunk tovább s nagy esőben átmegyünk Županje, Gradištje nevű falukon s délelőtt 9 órakor megérkezünk a végállomásra, Mali Cernára, itt hálunk. Egész 10 hónapi hadakozásunk alatt itt volt a nép a legszívesebb, mindenét ideadta volna. Horvátok mind.
21-én reggel két órakor innen is gőzerővel tovább megyünk Vinkovcira. Esőben érünk ide délelőtt 9 órakor. Még délután 5-kor itt a parancs, hogy holnap 22-én reggel háromnegyed háromkor bevagonírozás lesz. Zágrábon át megyünk állítólag Itália ellen. Itália tényleg a végső ponton áll velünk szemben.
Ma, 21-én, Vinkovciban Duga nevű utca 135. sz. alatt írom ezen sorokat, itt olvasom egy egyszerű szegényes házban a lapokban közölt olasz feltételeket:
- Azonnali megszállása egész Trentinónak, Isztriának Trieszttel, Pólával, Fiuméval együtt, ezen kívül a dalmát tengerpart tengerészeti állomásainak, több adriai szigetnek.
- Szerbiával tilos minden további harc.
- Lemondás a balkáni érdekeltségről.
- Szabad kéz Itáliának a törökkel szemben.
- Szabad kéz Itáliának Szerbia, Belgium támogatásában a békekongresszuson.
Ennyit tudunk 21-én este s hogy holnap három hadosztály megy innen, az én dandárom is.
Az olasz határon
Május 21-én érkeztünk meg Vinkovcira, itt történik a döntés, hogy északra-e, avagy az olasz határra megyünk. Tán az olaszra, mert onnan nagyon rossz hírek érkeznek, állítólag az olasz felmondta volna a szövetséget is. Délután 5-kor van itt a parancs, hogy még ma éjjel, két óra 20 perckor megkezdődik a bevagonírozás. Hogy merre megyünk, azt majd a vonat járásáról fogjuk megtudni. Egész éjjel nem alszunk.
22-én reggel négy órakor elindul velünk a vonat szép hazánk felé, Pécsre. Két vonat viszi a zászlóaljat. Egyiken van a zászlóalj négy százada (1200 ember), a gépfegyver, a segélyhely, töltényhordó és tiszti lovak, a másikon a trén. A három menetszázadunk lemaradt tőlünk, lehet, hogy utánunk jönnek, de lehet, hogy máshová indulnak. Rohan velünk a vonat, alig állunk meg valahol. Bakáink vígan vannak, nagy ovációval fogadnak bennünket a magyarok, mindenfelé. Az asszonyok sírnak a nótázók láttára, mindenki érzi, hogy másért nótázik most a baka, másképp érez. Roppant lelkesedéssel integetnek, szaladnak a vonathoz a magyarok. Pécsen keresztül Újdombóváron át megyünk. Nagyon sürgős lehet az ügy, mert a legnagyobb állomásokon vagy alig, vagy meg sem állunk, pedig úgy szeretnénk még egyszer mindenkivel beszélni, mert hátha csakugyan még egyszer lesz utoljára ehhez alkalmunk. Rosszul is esik az embernek látni az életet s csak úgy elrohanni mellette, amikor az összes lányok, asszonyok igazán sírva integetnek utánunk.
Az újdombóvári pályaudvar korabeli képeslapon
(Forrás: iho.hu)
23-án, pünkösd vasárnapján, elhagytuk a magyar határt. A levelezés kérdését a bakák egyszerűen úgy oldották meg, hogy az állomásokon ledobálták lapjaikat, a civilek felszedték s bizonyosan feladják.
Pettau, majd más nagyobb német helységeken át 23-án éjjel 3-kor már Laibachban vagyunk, javában alszunk, amikor az állomás nevét kiabálják. Alig áll itt a vonat 5 percig, már indul tovább, míg 24-én reggel 9-kor Podmelec nevű helységhez érkezett vonatunk.
Podmelec korabeli képeslapon
(Forrás: pgdkneza.si)
Itt kiszállunk s azonnal indulunk tovább gyalog rettentő hőségben. Itt halljuk, hogy állítólag már meg van a hadüzenet Olaszország részéről. Roppant magaslatokon át tikkasztó melegben Lubinó nevű kis falun át érkezünk délután 1-kor Prapetnóba, ez egy kicsi falu közvetlen Tolmein városka előtt.
A Prapetnó előtti magaslaton déli negyed 12-kor pünkösd hétfőjén 1915. május 24-én, halljuk az első két ágyúszót. Felemelő pillanat. Egymásra nézünk. Újra itt a háború, ki éli túl? Viccelünk és egymást búcsúztatjuk el, ahogy ezt már szoktuk.
Következő rész: „már benne vagyunk a srapneltűzben"
