„gránátlövések és az utálatos tetvek…”

2011.12.05. 07:07 :: PéterZoltán

B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 49. rész

Szüntelen veszélyben

Az a hely, hol [1915.] július 13-án délelőtt megtelepedtünk, a Görzbe vezető országút mentén feküdt. Az éghajlat, a levegő itt már nagyon forró volt, sokat szenvedtünk a hőségtől. Görz városa tőlünk északra, mintegy 10 kilométerre feküdt. Az országút mellett, Oppachiasello szép kis város terült el tőlünk alig 500 lépésre. Mellettünk a völgyben gazdag szőlő, tengeri és krumpli díszlet. A jókarban tartott országúton szakadatlan élénk forgalom uralkodott. Agyúkat vontattak, könnyű és nehéz autók hangos pöfögéssel robogtak. Trénkocsik, lőszerkocsik, málhások egymást érték. Néha gyalogcsapatok vonultak fel a rajvonal felé, viszont onnan hozták a sebesülteket, foglyokat.

Oppachiasello panorámája az időszakban Oppachiasello panorámája az időszakban

Alig száz lépésre voltunk az úttól, melynek túlsó oldalán nagy emeletes ház állott, abban tanyázott a 12-ik gyalogezred parancsnoksága, a mi dandárparancsnokságunk és a mi segélyhelyünk is ott lett berendezve ideiglenesen. Az úttest északi felén, a házzal szemben állott egy hatalmas, széles kerekes kút kő oszlopokon, tető alá véve. E kút roppant mély volt, fenekét nem is láthattam, benne jó hideg ivóvíz volt, míg ki nem fogyott, mert az úton szakadatlanul jöttek-mentek és a kút kereke egész nap nem állott meg.

A mi telepünkön itt már délebédet nem főztek soha, csak délután naplementére lett kész az ebéd, melyet főzőládákban felpakoltunk a málháslovakra és az est beálltával szállították azokat a rajvonal mögé. Nappal nem lehetett, mert az ellenség egész nap sűrűn lőtte gránáttal az előttünk fekvő utat, melyen azért csak nagy közlekedés folyt. A gránátlövedékek a nagy emeletes ház mögé és oldalt is csapódtak le, de Isteni véletlen folytán magát a házat egy sem találta addig, míg mi azon a helyen voltunk. Tulajdonképpen az ellenség nem is a házat akarta lőni, hanem az úton túl a domboldalban rejtekhelyen beállított két darab 30 ½ mozsárágyúnkat kereste, azokat akarta belőni, de nem találta.

Napjaink állandóan életveszélyben teltek el. Az ellenséges repülőgépek sűrűn keringtek fejünk felett, kémlelve bennünket, és alighogy azokat a mi tüzérségünk srapnel lövéseivel elzavarta, félóra múltán már jött közelünkbe a gránát és srapnel lövedék.

Sok dolgom nem volt, a hosszú napokon gyakran elbújtam hol a kis erdőbe, hol némelyik fügefa alá, hosszút aludni, ami rám fért, mert fél éjjel mindig őrködni kellett. Néha lementem én is a többiekkel a krumpliföldekre és zsákszámra ástuk és hordtuk fel a krumplit, melyek itt már szép nagyok voltak. Azokat segítettem néha hámozni a konyhán. Napi rendes foglalkozásom, segíteni a raktár körül a málhások fel- és lepakolásánál és a rendes őrködés úgy éjjel, mint nappal.

Élelmezésünk jó volt. Kávét ihattam mindig amennyi kellett. Cvibakom, konzervám, dohányom volt bőven. A szakácstól gyakran kaptam főtt húst soron kívül is, sőt a tiszti konyháról is sűrűn megkínált bennünket hol Ertsey őrmester, hol Kis tizedes. Sőt már néhányszor zöldpaszulyt is ettem.

Már az első napon, hogy ide érkeztünk hoztak hozzánk egy jó kocsi szénát, melyet én 2–2 ló részére 110 kis porcióba kiraktam a málhás lovak részére. Ami ottmaradt, azt őrizni kellett. Sokat kellett veszekednem némelyik málhás lóvezetővel, majdnem erővel elvitték tőlem a kis szénát. Általában helyzetemmel meg lettem volna elégedve, ha a gránátlövések és az utálatos tetvek nem háborgattak volna.

14-én az ágyúharcok mindkét részről erősen folytak. Nagy buzgalommal keresték az olasz ütegek a mi 30 ½-eseinket, melyek tőlünk mintegy 500 lépésnyire voltak felállítva. Sűrűn vágódtak le a gránátok, óriási fekete füstfelhőt lövellve az ég felé, milliószámra szórva szét a földet és kőtörmeléket. Még eddig körülöttünk nem csapódtak le, de mi lesz, ha közénk is jön? Itt nincs alagút, hogy alábújjunk. A mi ágyúink is erőteljesen viszonozták a tüzelést. Néha, ritkán a 30 ½-esek is elbődültek. Ennek az újfajta nehéz ágyúnak rettenetes a csattanása és lövedéke. Mikor kirepül a gránát az ég felé álló csőből, borzalmasan vijjogva, szinte ugatva hasítja a levegőt. Rémítő katasztrófát okozhatott ott, ahová lecsapott.

Másnap, 15-én Turi bement Görzbe. Megbíztam én is, hogy vásároljon számomra egy inget, gatyát, noteszt. Délre vissza is jött, vett, amit rábíztam. Elbeszélte, hogy az olaszok iszonyúan lövik Görzöt, e szép várost, sok szép ház már romokban fekszik.

Olasz tüzérség által szétlőtt ház Görzben Olasz tüzérség által szétlőtt ház Görzben

E nap estéjén óriási záporesőket kaptunk. Raktárunk, konyhánk csak az erdőszélen, fedél nélkül volt. Sok kapkodásunk volt, míg a féltettebb holmikat le tudtuk teregetni úgy, ahogy sátorlappal, pokrócokkal. Volt ott egy nagy hordóban félmázsányi juhtúró a tisztek számára. A legénységnek nem adtak belőle, bármint kérték is, s most az eső abba is belefolyt és kezdett megromlani. Később aztán már adtak mindenkinek, de akkor már nemigen kellett.

16-án volt dolgunk a sok elázott holmit rendezni. Kenyérből, cvibakból, dohány neműekből igen sok ment pocsékba. E napon fel is költöztünk az útszéli nagy házba a raktárral, hol egy kis szobában rendeztük be azt. E napon megismerkedtem Jenei géppuskás őrmesterrel, tenkei jó fiú, a Kis Mihályné szomszédasszony unokatestvére.

17-én délután eljött az ezredorvos, hogy a törzsnél levő legénységet beoltsa kolera és hastífusz ellen. Sorakoztattak mindenkit, de én bizony néhány magammal ellógtam előle a tengeri és a szőlő közé. Engem ne szurkáljanak mindig, nemigen kellemes érzés az!

18-án, vasárnap egész nap erős tüzérségi harcok folytak. A gránátok, srapnelek fejeink felett süvítenek el. E napon sok ruhaneműt hoztak raktárunkhoz. Én is szereztem két inget, gatyát, törülközőt, zsebkendőt, kapcát, és mivel a rajtam levő már igen szennyes volt és a tetvek is nagyon szerelmesek voltak belém, estefelé lementem a közeli patakba, hol alaposan megfürödtem. A szennyes, tetves ruhát elengedtem a sebes vízben, pedig hazai, civil fehérruha volt.

A Bihar megyei Árpád községből a nagyváradi 4. honvéd gyalogezredbe 1915. február 15-én bevonult 32 éves gazdálkodó B. Sárközy Gergely visszaemlékezése a sorozástól követi nyomon katonai élményeit. A Katona életemből, élményeim, küzdelmeim és szenvedéseim a világháborúban címmel a frontnaplók és levelek alapján 1922-ben eredetileg a családja számára írt visszaemlékezést a szerző által kialakított fejezetek szerint haladva 2011. január 3-tól kezdve, hétfői napokon közöljük blogunkon. A cikksorozat első része.

Következő rész: „…Halomra lőnek bennünket, ha ma nem, hát holnap!”

Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész

Szólj hozzá!

Címkék: görz b. sárközy gergely abele ferenc oppachiasello

A bejegyzés trackback címe:

https://nagyhaboru.blog.hu/api/trackback/id/tr533437857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A Blogról

Blog a háborúról, ami nagyobb volt minden korábbinál, ezért a kortársak a kitörését követően nem sokkal a Nagy Háború elnevezést adták neki…

Könyvajánló

Hadiszalagon 

Műhely

Tudományos műhely rovat szakmai tanulmányokkal, közleményekkel…

Bilek

Térkép

Történetek a Nagy Háború Blogról
 

Legutóbbi kommentek

Kiadványaink

Iskolapadból a pokolba

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

A pokol tornácán

Magyarok az Isonzónál

Merénylet Szarajevóban

Katonatemetők a Felvidéken

100 évvel később

Szalay-Berzeviczy Attila fotói első világháborús helyszínekről

Dublin

Zene

‪Fuoco e mitragliatrici
 

Olasz front

Olasz front 

Képregénypályázat

Programajánló

Nincs aktuális programajánló.

Utazás

Dér Zoltán visszaemlékezései

Kiállítás

Kiállítások az I. világháborúról

Adó 1%

Művészek a háborúban 

süti beállítások módosítása