Levéltári kutatás közben bukkantam egy hadosztály eligazításra, amely felhívta az ezredparancsnokok figyelmét egy legénység körében terjedő tiltandó tevékenységre. Jelentések érkeztek, hogy a katonák levésik a srapnelhüvelyekről, gránátrepeszekről, a fel nem robbant ellenséges gránátokról a nemesfémből készült vezetőgyűrűt, s ezekből emléktárgyakat készítenek maguknak, de egyesek kereskednek is velük. A rézből készült kilőtt töltényhüvelyekből szintén hadiékszerek készülnek. A parancs értelmében ezt szigorúan tiltani kell, mert a nemesfém a háborús viszonyok miatt nehezen pótolható, összegyűjtendő, hátraszállítandó!
„Hadiékszerész” a fronton
Számos család, közösség őriz ma is olyan gyűrűt, karperecet, töltényhüvelyből készült egyéb emléktárgyat, amelyek a Nagy Háborúból származnak. „Ezt még a nagypapa, dédnagypapa, XY készítette a fronton!” - emlékeznek vissza, ha kézbe veszik a mára már patinás ereklyét, s talán nem is gondolnak arra, hogy milyen viszonyok között keletkezett, mi volt a sorsa, amíg eljutott tulajdonosa családjáig.
A háború évei alatt nagyon hamar elkezdődött az emléktárgyak, frontékszerek készítése. A harcok nyomán szanaszét heverő könnyen megmunkálható réz lövedék hüvely, vezetőgyűrű hamar megmozgatta a jó kézügyességgel megáldott katonák fantáziáját, majd a gondolatot hamarosan tett követte. A lövészárokélet, az állásharc olykor unalmas periódusai alatt jutott idő a farigcsálásra, vésésre, kalapálásra is.
Lőszerből készült kupa
(Romsics Ignác főszerk.: Magyarország története, 17. kötet, Kossuth)
A pihenőre visszavont egységek tagjai pedig hasznos időtöltésként fogták fel a relikviák készítését. Sok jó kézügyességgel megáldott magyar parasztember a fronton katonaként a hadifémek megmunkálója lett. Nagyon hamar kiváltságos helyzetbe kerültek a legügyesebb mesteremberek, akik frontékszerészként már megrendelésre dolgoztak. A nyersanyag beszerzése nem volt mindig veszélytelen. Magam is találtam olyan jelentést, amely arról szólt, hogy a fel nem robbant lövedékről a vezetőgyűrű levésését végző katonák felrobbantak, s bizony nem sikerült az anyaggyűjtés. A hadvezetés ezért is tiltotta a tevékenységet, ami azonban ennek ellenére a háború teljes időszakában virágzott.
Hadigyűrű típusok
(Novotny Tihamér: Első világháborús emlékek című kötetéből)
A gyűrűkészítés volt a legelterjedtebb a katonák között, hiszen a sima, kör alakú ékszert könnyű volt elkészíteni. Az ügyesebbek aztán díszítették a felületet, rovátkolták vagy különféle motívumokat véstek bele. Elterjedt volt az a gyűrű típus, amely a tulajdonosának a fronton töltött éveit rögzítette, vagy a hazafias hevületét fejezte ki (pl. "Éljen a Haza!" formában). Igen sokszor a feleség vagy a kedves neve lett belevésve. Az igazán ügyesek sárga vagy vörösréz berakásos gyűrűket készítettek, amelyek mint ötvös remekek is megállták helyüket. A vezetőgyűrűkből is készültek gyűrűk, de inkább karkötők gyártására használták fel őket. Ezek aztán nem egy esetben a szabadságra hazaérkezett katona kedveséhez, feleségéhez kerültek, kifejezve, hogy a harctérről is hazagondol a katona, onnan is kedveskedni akar valamivel a szeretett és hiányzó hozzátartozónak. Készültek képkeretek, gyertyatartók, írószertartók, számtalan emléktárgy, hiszen a katona fantáziája kimeríthetetlen volt.
Rézhüvelyből készült hamu- és gyufatartó
(Romsics Ignác főszerk.: Magyarország az első világháborúban)
A hátország kézművesei is hamar felismerték ezeknek a kis emlékeknek a jelentőségét. Beindult a hivatalos katonai emlékgyűrűk, nyakláncok, függők gyártása. A kész termékeket népszerű lapokban hirdették, a választást katalógusok könnyítették. A befolyt összeget hadiárvák, özvegyek megsegítésére is felhasználták.
„Hazafias ékszerek” hirdetése a Képes Újságban 1915-ben
