B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 19. rész
Küldönc szolgálatban
Április 19-től 23-ig nappal szüntelen a lövészárkot építettük, éjjel pedig felváltva őrködtünk. Az élelmezés napról-napra kevesebb lett. A hasmenés is nagyon megkínzott, kezdtem mind jobban soványkodni. 23-án éjféltől hajnali 4 óráig teljes felszereléssel készen kellett lennünk a fedezékben, mert arról értesítettek bennünket, hogy a tartalék be fog jönni minket felváltani. Mi pedig levonulunk pár kilométerrel hátrább tartalékba. Az őserdőben fából készített fészerek alatt ütöttünk tanyát, és itt egész nap csak pucultuk a puskát, ruhát, bakancsot, és iskoláztattak bennünket. Éjjel pedig itt is készen kellett lenni, hogy ha esetleg az oroszok a rajvonalunkat megtámadnák, mi rögtön mehessünk segítségre. Éppen olyan élet volt itt is mint a fedezékben.
Küldönc altisztek a 30. honvéd gyalogezrednél
(forrás: Shvoy Kálmán hagyatéka, http://www.bibl.u-szeged.hu/shvoy)
Hogy lementünk tartalékba, alkalmam volt beszélni Méray törzsőrmesterrel, ki szívesen felelt kérdéseimre. Boros Lajos unokaöcsémről kérdezősködtem, de ő nem tudott semmit róla, hírét sem hallotta. Itt találkoztam Cs. Sárközy Mózessel, ki szakaszvezetői rangban volt. Másnap, 24-én szomorú dolgokat láttam, melyek még jobban meggyűlöltették és utáltatták velem e komisz, cudar életet. Ugyanis a szolgálatvezetőnk konzervvizsgát rendelt el. Mindenkinek fel kellett mutatnia a 4 darab konzerváját. Szigorúan ki volt adva ugyanis a parancs, hogy bármily éhesek legyünk is, konzervet csak parancsra szabad megenni. És mégis néhány éhesebb bakának hiányzott 1, 2 sőt 3 konzervája is. Ezeket úgy büntették meg, hogy félórára kikötötték őket. Elborzadva láttam, hogy némelyik már 10 perc múlva megkékült és csakhamar elájult. Ezeket rögtön leoldották és eszméletre locsolták. Megundorodtam e középkori barbárságtól.
Büntetésből kikötött magyar bakák
(Balla Tibor - Pollmann Ferenc - Kürti László: A Nagy Háború másik arca című kötetből)
Április 25-én, vasárnap reggel elmentünk 6–700 lépésnyire és a tartalékból egy a lövészárokba vezető futóárkot kezdtük ásni. Alig fogtunk a munkához, jön Dubovay hadapród és kérdi tőlem, hogy tudok-e gyalogolni – már akkor sokat fájt a lábam –, mert küldöncszolgálatba akar tenni. „Tudok – mondám –, ha nincs nagy teher a vállamon.” „No, akkor jöjjön velem!”
Elmentünk a Dombi százados fakunyhójához – aki a 4. század parancsnoka volt – és jelentkeztem a századosnál. Az elküldött egy másik küldönccel a 2 kilométerre levő Balogh Barna alezredes – a 2. zászlóalj parancsnoka – fedezékéhez. Itt ismét jelentkeztem az alezredes segédtisztjénél és letelepedtem. Mikor szólítottak, onnan vittem a parancsokat a Dombi állomáshoz. Itt már sokkal jobb dolgom volt, mint a századnál. Kevés dolgom volt, puculni, sorakozni nem kellett, csak e napon kétszer kellett elmennem a Dombi állomáshoz. Kéthetes szakállamat levétettem az egyik küldönccel. Lenn a völgyben egy kis patakban alaposan megmosakodtam, mert már félig-meddig hasonló voltam az afrikai vadkanhoz.
E napokban már igen sokat éheztem, mert a századnál már csak ¼ kenyeret kaptunk fejenként. De itt a többi küldöncöktől és tisztiszolgáktól vásárolhattam kenyeret, szalonnát, mellyel alaposan ki is elégítettem gyomrom mind hangosabb követeléseit. Éjjel nyugodtan alhattam, nem kellett készen lenni a sorakozásra és az őrködésre. De ez éjjel az ágyúdörgés sűrűn hallatszott, közbe a gépfegyver és a puska ropogása is. Másnap tudtam meg, hogy az oroszok a mieinket egy frontszakaszon megtámadták, de visszaverték őket.
Másnap, 26-án is igen jól telt el a nap. Csak egyszer lettem elküldve a Dombi állomáshoz. E nap estéjén Balogh alezredes megérkezett a főhadiszállásról, ahol nagy tanácskozásokat folytattak József főherceg elnöklete alatt. Este mondá nékem Dombi százados, hogy én csak mint kisegítő lettem alkalmazva e pár napra, most már nincs reám szükség, vonuljak be a századhoz. No, ugyan hamar vége lett a kis jobb életmódnak!
Következő rész: „éhezve, szomjazva, elcsigázott testtel”
Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész
