B. Sárközy Gergely visszaemlékezése – 17. rész

A Kárpátokban

Az 1915. évi húsvéti nagy harcok után a mi seregeink az óriási orosz túlerő elől kissé hátrább vonultak, és itt ezen a helyen foglaltak el új hadállást, mely a mi megérkezésünkkor még csak egy kezdetleges árokvonal volt. Ezt a helyet Hegyzávodnak (Zavada) hívták, hová mi 1915. április 19-én megérkeztünk. Ez a hely Zemplén vármegye északnyugati részében a határtól körülbelül 35–40 kilométerre volt. E helyet védelmeztük mi az oroszok ellen. A rajvonal jobb szárnyán akkor már németek voltak, mellettük a pesti 1-es, amellett a székesfehérvári 17-es, amellett mi, a váradi 4-es, balszárnyunkon a debreceni 3-as honvédek voltak. Ez a 4 honvéd gyalogezred képezte a 20. honvéd hadosztályt.

 A frontvonal 1915. március-áprilisában
(A magyar gyalogság című kötetből)

Óriási hegyek, völgyek váltakoznak egymással, sűrű őserdővel borítva, a madarak szépen szólnak a fák ágain – már tavasz van –, de varjakat egy fiát sem lehet látni. Ágyúharcok folynak naponta. Eleinte megdöbbentünk, mikor hátunk megett rejtett állásokból megdördültek a mi ágyúink. A gránát, srapnel éles sivítása sikongva, búgva hasítja a levegőt. Pár pillanattal később hallani lehetett a tompa durranását, amint a lövedék bevágódott az orosz rajvonalakba. Túl a rajvonalunkon időnként hallani puskaropogást, mely a járőrök összeütközéséből eredt.

A 4. honvéd gyalogezred, a mi tábori ezredünk 3 zászlóaljból állott. Minden zászlóalj 4 századból, egy század áll 260 emberből, egy zászlóalj tehát 1040 emberből. Az egész ezred 3120 emberből, ha kivan a teljes létszám. Tábori ezredparancsnokunk Kratochvil Károly alezredes volt. Első zászlóaljunk parancsnoka Énekes Ágoston százados igen szolid, nyájas leereszkedő ember volt, de a régebbi katonák haragudtak rá, mert mint beszélték, örökké rohamozni szeretett volna. Első századparancsnokom Bauer hadnagy igen finom, jószívű zsidó ember volt, ki engem később megismert és megkedvelt. Szakaszparancsnokom Dubovay István hadapród őrmester volt, mely finom, barátságos fiatalembert csakhamar megismertem és megszerettem. Ő is csakhamar megkedvelt engem és a kárpátokbani tartózkodásunk alatt több ízben könnyített sorsomon. Szolgálatvezetőnk Méray István törzsőrmester volt. Igen ügyes, értelmes belényesi jó magyar volt. Rajparancsnokom Timár Mátyás tizedes, endrődi cigány, ezzel nem a legjobb viszonyban voltam, de Balogh János őrvezető, geszti fiatalemberrel jól összebarátkoztam.

Lövészárkunk előtt átlagban 25 lépés szélességben le voltak a fák döngetve, hogy fedezékünkből megláthassuk korán az esetleg ránk törő ellenséget. A tisztás túlsó oldalán húzódott a drótsövénykerítés, melyet nap-nap után az utászok mind jobban bővítettek és tökélesítettek. Éppen az én első szakaszom végében volt az átjáró a fedezékek közt előre az orosz hadállások felé. Ezen az átjárón, hol szüntelen 2 őrszem állott, jártak a tábori őrsök, járőrök és az azokat élelmező málhásló vezetők. Az átjáró túlsó végén robbanó aknák voltak a föld alá rejtve. Ezek mellett is szüntelen két őrszem állott. E fontos őrhelyre legtöbbnyire engemet és barátaimat állított a parancsnokunk, jól tudva hogy az értelmesebb magyar emberekben jobban bízhat, mint a buta oláh katonákban.

 Lövészárokban – az Érdekes Újság által kiadott korabeli képeslap (részlet)

Dubovay szakaszparancsnokunk fedezéke előtt egy óriási fa oldalára ki volt függesztve egy tábla, rajta a következő felírással: „Egy tapodtat sem többet a haza szent földjéből!” – jelezve, hogy innen nem fogunk tovább visszavonulni.

Ide érkezésünkkor azonnal megrohantak bennünket a régebbi katonák. Nincs-e eladó kenyerünk, szalonnánk, dohányunk, gyufánk stb.? Egy fél komiszért 2–3 koronát, egy pakli gyufáért 30–40 fillért is adtak volna, ha lett volna! Panaszkodtak, hogy milyen éhesek, mily kevés a menázsi. Elszomorodva gondoltam arra, hogy mi is így fogunk éhezni, nélkülözni, talán már pár nap múlva.

Április 19-én dél volt, mire bevonultunk a fedezékbe és rögtön ki lettünk rendelve tizenegyen tábori őrsre. Átmentünk a lövészárkon előre észak felé az erdőben vagy 600 lépésnyire és szétosztottak bennünket figyelőknek. Ez roppant veszélyes feladat volt. Előttünk alig 2000 méterre az oroszok rajvonala volt, melynek járőrei könnyen rajtunk üthettek volna a sűrű, hegyes völgyes erdőségben. Egész délután ott voltam Borossal egy nagy fa mögött hason fekve, feszülten figyeltem az erdő fái közé, de nem ért semmi meglepetés bennünket. Hat órakor felváltottak minket és visszatértünk a lövészárokba.

Következő rész: „itt az alvásból keveset adnak”

Összes rész: B. Sárközy Gergely visszaemlékezése 1-85. rész